Home / A függöny mögött / Interjúk / „Erre vártam egész életemben…“
„Erre vártam egész életemben…“

„Erre vártam egész életemben…“

Január első hetének egyik estéjén, előadás után a Keret Klubban beszélgettünk Hajmási Dáviddal a pályakezdés izgalmairól, alternatív-létről, töretlen lelkesedésről, a játszás öröméről…

 

  • Milyen volt a ma este?
  • Az Alul semmi ment a Thália Színházban. Egész jó volt. Általában szeretek játszani, bármiről is legyen szó.
  • Mióta is megy?
  • Október 30-án volt a bemutató. Még a premier előtt januárig elfogyott minden jegy, és szerencsére azóta is nagy sikerrel megy. Ami tök izgalmas, mert nem láttam még ennyire sikeres előadást, amelyikben én is benne vagyok.
  • Milyen gyakran megy ez az előadás egy hónapban?
  • Ebben a hónapban hatszor játsszuk, de a következő hónapban csak háromszor megy majd.
  • Mi az, amit a leginkább élvezel az egész előadásban?
  • Nekem ugyan nagyon kicsi dolgom van benne, de mégis hálás az a kis feladat.

fotó: Hajmási Péterfotó: Hajmási Péter

  • Miért is?
  • Három kis szerepet játszom, ha éppen klasszul sikerül az adott este, akkor olyat tudok nyújtani, ami talán néhány néző számára emlékezetes marad vagy legalábbis észrevesznek. Amikor meg nem sikerül, akkor meg kell fejtenem, hogy miért nem jött össze, és hogyan tudnám kijavítani legközelebb. Amúgy a Thália Színház szinte “gyár-szerűen” működik. Ezt nem rossz értelemben mondom, csak arról van szó, hogy mindennap van előadás, a díszletmunkások, a kellékesek, az öltöztetők, a színészek is éjjel-nappal dolgoznak. Egy ilyen üzemszerű, folyamatos működésbe betekinteni is élvezetes. Én még nem voltam sehol sem társulati tag, csak annyit játszottam, amennyit vendégként hívtak Nem volt olyan, hogy ott vagyok egy színháznál és van három futó előadásom, amiből megy havonta tizenkettő. Ha össze is jött ennyi előadás egy hónapban, az több helyen volt és az azért nem egészen ugyanaz. Kíváncsi lennék, hogy milyen bejárni egy állandó munkahelyre.
  • Vágynál erre?
  • Persze, hogy vágynék, ki kellene próbálni.
  • Mindig nagy dilemma lehet: alternatív legyek vagy beálljak egy kőszínházba tolni a szekeret?
  • Nekem ez nem dilemma. Én azt a munkát végzem, amit megkapok és mindent ki akarok próbálni. Még nem tartok ott, hogy ilyen problémákon agyaljak.
  • Miket kaptál mostanában?
  • Mostanában nem kaptam új szerepeket. Jelenleg három futó előadásban vagyok benne. Ebben a hónapban van még egy negyedik darab, de az hamarosan lekerül a műsorról – ez a Tháliában a Félúton a fórum felé. Az Átriumban megy a Nemzeti vegyesbolt, ez már a harmadik évad, amióta játsszuk, és a Csoportkép oroszlán nélkül, amit tavaly mutattunk be, és most tíz hónap után újra elővesszük.
  • A Csoportkép oroszlán nélkül már tíz hónapja nem megy? Én még a premieren láttam.
  • Az már majd egy éve volt, január 22-én, ha jól emlékszem.
  • Nahát…
  • Hát igen, egy kissé mostoha helyzetben vagyunk. Őszintén szólva, nem is értem. Tény, hogy ez egy rétegelőadás, amit nem lehet havonta kétszer-háromszor telt házzal játszani,  főleg egy ekkora térben, mint a Trafó nagy színházterme. De ez nem is baj, mert nem közönségsikert akartunk elérni, valójában semmilyen látványos sikerre nem törekedtünk. Egyszerűen kíváncsiak voltunk és az volt a visszajelzés, hogy érdekes, amit kitaláltunk. Megosztó volt, de ezzel együtt úgy érzem, megérdemeltük volna, hogy ezt többet játszhassuk.
    fotó: Kállai-Tóth Anett

    fotó: Kállai-Tóth Anett

  • A Csoportkép oroszlán nélkül darab vonalvezetése pont attól sajátos, hogy szembemegy mindenféle jól bevált klisével, demagóg elképzeléssel, ez benne az új. Ezek szerint erre nem nagyon volt fogadókészség.
  • Nem akarok Fekete Ádám nevében beszélni, de nem akartunk mi ellenében menni semminek, csak ki akartunk próbálni valamit, amit érdekesnek gondoltunk… és szerintem ez nagyon is az.
  • Én sem gondolom, hogy bármiféle provokáció lett volna a célotok.
  • Mi nem akartunk formabontók sem lenni. Valószínű, hogy hasonló dolgok már ezrével születtek, de mi még nem csináltunk ilyet és ki akartuk próbálni magunkat egy új helyzetben.
  • Van valami jövőbeni tervetek, amiben együtt dolgoznátok?
  • Ádámmal?
  • Fekete Ádámmal vagy akár a TÁP-pal, netán másokkal?
  • Nem tudok róla. Dömötör Tamással, akivel a Vegyesboltot is csináltuk, és akivel már sokat dolgoztam együtt, csináltunk egy filmet is, ami talán már az idén kijön valahol. Tamással egyébként beszélgettünk, hogy újra kellene dolgoznunk, még helyszín is lenne, embereket is tudnánk szerezni, de sajnos még nem konkretizálódott az ügy. Sok ötletünk van – illetve Tamásnak sok ötlete van –, elhatározás kérdése a folytatás, de most éppen mást csinál Döme. Nem tudom, mennyire titok, de egy filmre castingol, arra elég sok ideje elmegy. Szóval, majd meglátjuk.
  • A TÁP-os Korrup Schőn is nagyon keveset ment.
  • Annyira keveset, hogy konkrétan egyszer játszottuk. A bemutatón, még tavaly márciusban.
  • Rajongtam érte, azóta is piszkálom a TÁP-ot, hogy miért nincs műsoron.
  • A Korrup Schőn nagyon jól eltalált, ütős darab. Ráadásul még nagy teret sem igényel az előadás. Akár harminc embernek is elő lehetne adni, legfeljebb többen leszünk mi, színészek. Elvileg február 22-én játsszuk.
    fotó: Toldy Miklós

    fotó: Toldy Miklós

  • Szeptember óta napirenden van, hogy játszani fogjátok, és már január van…
  • Valóban elég nehéz mindenkit egyeztetni, mert azok, akik benne vagyunk abban a darabban, tényleg ezer helyről jövünk. Többek között ugyanilyen okból került le a műsorról a “Lúd Zsolt…” is, azt is nagyon macerás volt estéről estére összehozni, pedig azt is nagyon szerettem. Az egy brutális nagy szerep, jó feladat volt, és azt viszonylag többször játszottuk.
  • Mióta végeztél, merre jártál, milyen produkciókban sikerült megfordulnod?
  • Most végeztem tavaly júniusban, de az előbb felsoroltakon kívül idén kifejezetten keveset dolgozom színházban. ATrafóban lesz majd a Csoportkép, aztán játszom az Átriumban és a Tháliában. A TÁP-pal csináljuk a Varietét – ha minden igaz, január 29-én a Hátsó Kapuban. Nekem ez egy nagyon fontos és hasznos tréning.
  • Milyen értelemben?
  • Színészként nagyon fontos. Az öcsém már régóta tag ott, ezért oda mertem menni a Vajdai Vilihez, talán 2014-ben, és mondtam, hogy jönnék. Vili erre azt válaszolta, oké, holnap lesz a Varieté, hozzak valamit. Én úgy be voltam szarva, amikor megmutattam azt, amit valahogy ki tudtam találni, hogy elmondani nem tudom. Úgy izgultam, mint a felvételi másodrostán a Színművészetin, ahol fizikai fájdalmat éreztem – ki is dobtak emiatt, mert ennyire tényleg nem lehet drukkosnak lenni egy felvételin.
  • Hogyan sikerült Vilinél a dolog?
  • Jól sült el, vicces volt. Debütálásnak egész jó volt. Ez egy olyan tréning, ami leginkább arról szól, hogy mersz bármilyen lenni: szándékosan nem azt mondom, hogy rossz, hanem hogy van merszed bármit kipróbálni. Felejtsd el, hogy mit szólnak a nézők. De azért erre is rá kell érezni, tehát az ember nyilván nem csinálhat eszetlenül bármit. Az is egy izgalmas út, hogy jutsz el odáig, hogy megértsd, mit kell csinálni. Néha nekem is sikerült jót csinálnom.
    fotó: hajmási Péter

    fotó: Hajmási Péter

  • Mit találtál ki?
  • Ha elmesélném a számaimat, az úgy nem lenne vicces…
  • Nem is akartam spoilerezni …
  • Elmesélek egyet, mert van egy elképzelésem, hogyan fejlesztem tovább, épp ezért ezt elmondom, mert ÍGY már nem fogom csinálni. Annyi volt, hogy kiültem és elkezdtem arról beszélni, hogy mennyire undorító dolog a körömrágás, közben csipesszel levágtam a körmömet a kezemről és összegyűjtöttem egy zsebkendőben. Amikor elkezdtem vágni a körmömet, akkor eltört a csipesz. Vilinél véletlenül volt éppen egy körömvágó, így aztán megmentette a fenomenális számomat. Azzal fejeztem be a kis monológomat, hogy milyen undorító a körömrágás és mennyivel egyszerűbb, ha az ember levágja a körmeit és a végén megeszi az egészet. És ott, mindenki előtt megettem a két kezemről levágott körmeimet. Sokan rosszul lettek.
  • Te mit gondolsz, mikor működik jól egy előadás? Patetikusan úgy is kérdezhetném, mi a színészet értelme? De ez nagyon hülyén hangzik…
  • Én ilyen kérdésre nem is tudok válaszolni, hogy mi a színészet értelme?
  • A körömvágós jelenettel mennyire voltál elégedett? Tapsoltál magadban, hogy igen, pont ezt akartam elérni?
  • Ebben a jelenetben annyi volt az öncélúság, hogy valamilyen hatást akartam elérni a nézők részéről és amit konkrétan csináltam, az elég provokatív volt ahhoz, hogy hasson az emberekre.  De ez messze van általában véve attól, amitől egy előadás működik.  Mármint az öncélúság vagy a provokálás önmagában kevés ehhez. Az nem jó, ha nagyon nyilvánvalóan érzékelhető ez a szándék. Nagyon sokat jártam gyerekkoromban színházba, mert gyakran vittek a szüleim mindenfelé. Eleinte főleg olyan színházakba jártam, mint a Madách Színház, a Madách Stúdiója, ami most már az Örkény és a Vígszínház Mielőtt felvettek az egyetemre, nagyon “Martonos” akartam lenni. Az előző felvételin meg nagyon “Zsótéros”. 2010-ben minden vágyam lett volna a Vígszínházba kerülni. Aztán fölvettek Kaposvárra és kinyílt előttem a világ, még több színházat ismertem meg. Már a gimnáziumban is néztem színházi előadásokat, a VígBen és a Madáchon kívül, utána meg két évet jártam a Budapesti Gazdasági Főiskolára, és azalatt is sok helyre eljártam. De amikor 18 évesen láttam a Krétakör Hamlet ws-ét, akkor az még kifejezetten felháborított.
    forrás: Hajmási Dávid

    fotó: Rusznyák Gábor

  • Miért?
  • Mert én akkor azt gondoltam, hogy az, amit ott előadtak, az nem színház. És hogy profán, és undorító. Az előadás után volt egy beszélgetés, és azon én elmondtam, hogy szerintem ez nem színház. Aztán hazamentem és kézzel írtam egy levelet a Schillingnek, amit odaadtam az öcsémnek, mert ő este ment megnézni, és odaadta neki. A levélnek az volt a lényege, hogy én vak voltam és nem vettem észre, hogy erre vártam egész életemben.
  • Erre hogyan reagált?
  • Elvesztette a levelet. Aztán megszerezte az e-mail címemet és válaszolt, aztán egy ideig leveleztünk. Nagyon örült neki és azt írta, nagyon szégyellte, hogy elvesztette az első Kérte, hogy írjam le ismét, de nem tudtam, mert az egy első felindulásból elkövetett gondolatfutam volt. Számomra akkor működik egy előadás, ha máshogy megy ki egy néző, mint ahogyan előtte bement. De nem akarok unalmas közhelyeket mondani.
  • Ez érdekes kérdés: az emberek vajon mit várnak vagy mit várhatnak egy színháztól, egy konkrét előadástól?  
  • Közben rögtön meg is cáfolom magamat, mert ha valaki úgy jön be, hogy na, kíváncsi vagyok, hogy mit fognak itt csinálni – és tényleg kíváncsi –, aztán úgy megy ki, hogy hát ez egy kalap szar volt, akkor valószínű, hogy valami nem működött vagy valamit nem sikerült megértetni. Olyan nyilván nincs, hogy mindenkinek tetszik az előadás.
  • Mikor érzed úgy, hogy szerinted működik valami?
  • Belülről vagy kívülről?
  • Belülről
  • Ha utólag veszem észre, hogy valamit máshogy csináltam, mint korábban. Ha önkéntelenül valamit máshogy csináltam, akkor talán sikerült ott valami igazán lényeges dolog. Ha nem rutinból  – már amennyi rutint én összeszedtem eddig – csinálom, hanem ha például hirtelen meghallok valamit. Ha egy partner mond valamit és azon az előadáson azt igazán meghallom, és tényleg pontosan arra reagálok, amit és ahogy mondott. Sajnos ez nem mindig sikerül. Az a cél, hogy a néző elhiggye, hogy ez történik minden alkalommal, de valljuk meg, ez nem mindig jön össze. Ha ez egy adott este mégis megvalósul, akkor az nagyon jó. Az Oszi (Domokos Zsolt) mondja mindig előadás előtt, hogy figyeljünk egymásra.
  • Ez érthető, hiszen emberek vagyunk, nyilván előfordul ez is. Ilyenkor mi történik köztetek- bennetek az előadás alatt.
  • Előadás alatt semmi. Ilyenkor nem születik meg semmi. Akkor egyszerűen elmondjuk a szöveget. És ha Oszi vagy bárki látja, hogy nem figyelek eléggé, akkor még a partneremet is kizökkenthetem a ritmusból, mert felidegesíti magát. Velem már volt úgy, hogy nem figyelt rám a partner és én szóltam neki, valahogyan jeleztem, hogy figyeljen. Valami olyasmit csináltam, ami nem volt benne a szövegben és nem volt lerendelkezve, lepróbálva, a partner ezért aztán vette a lapot.
forrás: Hajmási Dávid

forrás: Hajmási Dávid

 

  • Milyen terveid vannak még idén?
  • Most megint elkezdek házalni, ahogyan tavaly is, bár akkor kicsit késve kezdtem neki.
  • Mit értesz házalás alatt?
  • Felhívok igazgatókat, rendezőket…
  • Ez működik?
  • Tavaly nem működött. Nem, igazából így még nem szereztem munkát.
  • Ambiciózus terv…
  • Nézd, én úgy vagyok vele, hogy nekem ez nem derogál és majd egyszer mindenképpen sikerül. A Vilihez is úgy mentem oda korábban, hogy dolgoznék és végül ő adott is jó pár szerepet. Jó ez a szabadúszás, baromira élvezem, meg most valamennyi pénzem is van, de tisztában vagyok azzal, hogy erre nem lehet alapozni. Nem egyedül akarok meghalni, hanem egyszer majd talán családom is lesz, és ez hosszú távon nagyon lutri. Nyilván ha én lennék a színházi szcéna egyik sztárja, akkor ez jóval egyszerűbb lenne, de most még nem vagyok az és még sokat kell dolgoznom.
  • Ebben a szakmában mi az, ami felvillanyoz? Mi az, ami lelomboz, vagy épp inspirációt tud adni?
  • Mi az, ami tartja bennem a lelket?
  • Igen, pontosan.
  • Elsősorban az, hogy fiatal vagyok, most jöttem ki az egyetemről és már eddig is nagyon nagy dolgok találtak meg. Ha most nincs is sok feladatom, bízom abban, hogy majd lesz. Az tartja bennem a lelket, hogy látok olyan előadásokat, amikben szívesen benne lennék. Lehet, hogy majd az egyik ilyen házalás alkalmával egy rendező egyszer csak azt mondja, hogy Dávid, gyere, legyél benne a darabban. Én optimista vagyok, meg nyilván valamennyire naiv is. Sok mindenkivel szeretnék dolgozni a pályafutásom során. Nem dolgoztam még … pl. Görög Lászlóval, rá is kíváncsi vagyok. Látod, nem is tudom, miért, de ő jutott az eszembe …

 

Csatádi Gábor

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Comments are closed.

Scroll To Top