Félidőhöz érkezett az EztRád próbafolyamata, és még nem 6-3 az állás, de már összeállt egy speciálisan magyar görög saláta receptje.

Az elmúlt hetekben a Nézőművészeti Kft. válogatottja: Parti Nóra, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László, Kovács Krisztián és Molnár Gusztáv recepteket cserélgettek, dekáztak, passzolgattak, de legfőképpen improvizáltak és szöveget írtak. Scherer Péter rendező és Gyulay Eszter dramaturg irányításával zajlanak a felkészülő mérkőzések, sül a diétás tofu és párolódik az abszurd jelenet, nyakon öntve jó adag zenével.

IMG_0892

Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv, Mucsi Zoltán, Parti Nóra

Egy ilyen keresgélő folyamat sok izgalmat rejt, és nem csak az olyan kulináris élményekre gondolok, mint Kapa nyereg alatt puhított ürücombja, Guszti kolbászos-sajtos kiflije, Krisztián szabolcsi töltött káposztája, ami látta a doveri sziklákat, és nem csak Nóri Éva vermutjára vagy Laci erdélyi pálinkájára, hanem a teljesen random asszociációk sorának felemelő szabadságára. Persze van félelem is az újtól és a határidőktől, de ki ne főzött volna még úgy, hogy tudja, az ura mindjárt hazajön a meccsről és enni kér majd.

Ezen a héten a letisztulás, a hozzávalók megtisztítása zajlott. Pepe és Eszter kivágták a beérett zöldségek csumáját, meghámozták őket. Egyszerűsödtek a támadó és védekező taktikák, a passz-tervek. Monológ, jelenet, konferanszié szöveg, dal, levél, interaktív játék megtalálta helyét a hagyma, paprika, ezersziget öntet, csukafejes, les és az előnyszabály között. Papíron összeállt a recept, amit március közepén tálalunk a Szkéné Színház színpadán.

IMG_0906

Katona László, Mucsi Zoltán, Parti Nóra

Persze főzőműsor és meccs pont nem lesz ebben az esztrád műsorban, de nem is lenne jó, ha egy próbanapló sok poént előre lelőne. Mert a próbák tanulsága szerint nevetni lehet majd rengeteget, magunkon, azon a világon, amit a médián keresztül érzékelünk. Közben felsejlik majd egy-két másik nézőpont is, ahogy a költő látja a világot, vagy, ahogy a Hubble űrteleszkóp.

Az előadás jeleneteivel, monológjaival párhuzamosan Monori András írja a dalok zenéit. Többféle zenei stílust is hallhatnak majd a nézők, rap mindenesetre biztosan lesz. Molnár Guszti és Katona Laci a Kézmosás fontosságáról című tantermi előadásban már több dalt is írtak együtt, ezt a kicsit emilrulezes, kicsit népdalos, kicsit indie rockos rap-vonalat az EztRádban is továbbviszik. De nem csak ők fognak énekelni az előadásban, hanem Nóri és Krisztián is, sőt egy-két refrén erejéig Kapa és Pepe is bekapcsolódnak majd. Elvégre a magyar görög saláta kolbászkarikák nélkül olyan, mintha mondjuk a kaliforniai szusiba nem tennénk sáfrányt.

Hodászi Ádám