Meghalt az abszurd és ezt remekül érzékelik az alkotók. Nevettetnek, és rájövünk, hogy sokkal jobb nevetni mint a harag napját várni mialatt felhergeljük magunkat. A nevetés erősít és kitartóbbá tesz, az agresszió gyengévé és kiszámíthatóvá. Az előadás mankóként ad támaszt a hétköznapjaink során, amikor megbotlanánk felháborodván egy újabb igénytelen műsor láttán amit a mi adónkból fizetnek, izzadságcseppjeinkkel öntöznek.
Bár van otthon tévém, régóta nem fizetek elő a csatornákra. A próba kedvéért bedugtam a készülék antenna csatlakozójába a hifim rádió antennáját egy borongós őszi napon tavaly, hátha befog valami érdekeset, valami nézhetőt. És láss csodát, felvillant a képernyőn a közszolgálati adók “garmadája”, és miután automatikus programozásra állítottam a tévét, mind a négy vagy öt adó beprogramozódott a két kereskedelmivel együtt. Így ismerkedtem meg az ezeken a csatornákon sugárzott programokkal, melyeket leginkább akkor próbáltam nézni, amikor nem tudtam elaludni. Az így szerzett tapasztalataim nélkül nehezebben tudtam volna értelmezni az Ezt Rád című előadást, esztrádot a Szkénében.
Fotó : Mészáros Csaba
A Scherer Péter rendezte előadás már akkor mosolyt csalt az arcunkra, amikor még el sem foglaltuk a helyünket. Az előadás létrehozásában Dragomán György, Háy János, Tasnádi István és Vinnai András is közreműködtek. Nevetünk, de valójában mi sem tudjuk, hogy miért. A színpadra terített sakkpálya közepén ülő youtube-ról ismerős, nevetségesen agresszív kamionos figurájának monológjában valójában semmilyen megmosolyogni való nincsen ha jobban belegondolunk. A Kovács Krisztán alakította karakter azért vicces, mert elképesztő hasonlatokkal felemlegeti bennünk azt az emléket, amikor többször is újranéztük ezt a videót, amiben egy kamionos szidja a migránsokat a Calais-i-szorosnál. Az előadás valójában nemcsak a tévé és az internet, de a bennünket láthatatlan pókhálóként behálózó egész média világán keresztül mutatja be a jelenlegi manipulált társadalmi és nevetségesen túlpolitizált életünket Magyarországon. Ez az egész aktuális egyveleg megelevenedik a Szkéné Színház színpadán, mintha kapcsolgatnánk a tévét, klikkelgetnénk az interneten, és mind ez alatt bömböltetnénk a rádiót.
Fotó : Mészáros Csaba
E zenés színházi előadás által betekintést nyerünk a világról alkotott benyomásaink alapjait alakító műhelyekbe. Magunkra ismerünk, a tolakodóan mindent tudni akaró szomszédunkra, vagy a pletykás és féltékeny munkatársunkra. Molnár Gusztáv parádés közjátékai reklámszerűen villanak fel, így adván lehetőséget a többieknek a következő jelenetekre való bekészüléshez. Az alkotók egy percig sem hagyják pihenni a nézők rekesz és arc izmait. A sok humorral és zenével fűszerezett este során igazán felszabadultan szórakozhatunk. Az összeszokott csapat nyomokban Bëlga-ra emlékeztető nótái nem csak szövegileg de zeneileg is nagyon rendben vannak és remekül illeszkednek az előadás hangulatához (Zene:Monori András és a társulat).
A nevetés erősít és kitartóbbá tesz, az agresszió gyengévé és kiszámíthatóvá. Az előadás mankóként ad támaszt a hétköznapjaink során, amikor megbotlanánk felháborodván egy újabb igénytelen műsor láttán amit a mi adónkból fizetnek, izzadságcseppjeinkkel öntöznek.
Scherer Péter is feltűnik a darabban, végre kilépve a megszokott, semmit sem értő és mindig mindent elbaltázó karakterből, melyet jól ismerünk Mucsi Zoltánnal folytatott dialógusaikból Jancsó Miklós filmjeiben. Statisztikai adatokkal és elmélkedésekkel szórakoztat minket is játékosan bevonva az előadás menetébe. Mucsi Zoltán bizonyságot tesz arról, hogy nem csak az ismert üvöltésével tud nevettetni, hanem elképesztően humoros jelenlétével és hallgatásával is képes erre a színpadon. A hétfői előadás óta már többször is azon kaptam magam néha a villamoson, hogy hangosan felkacagok és hahotázok, amint eszembe jut alakítása az előadás egyik jelenetéből, ahol egy két és fél éves kislányt játszik a CSOK-ért folyamodó családban.
Fotó : Mészáros Csaba
Meghalt az abszurd és ezt remekül érzékelik az alkotók. Nevettetnek, és rájövünk, hogy sokkal jobb nevetni mint a harag napját várni mialatt felhergeljük magunkat. A nevetés erősít és kitartóbbá tesz, az agresszió gyengévé és kiszámíthatóvá. Az előadás mankóként ad támaszt a hétköznapjaink során, amikor megbotlanánk felháborodván egy újabb igénytelen műsor láttán amit a mi adónkból fizetnek, izzadságcseppjeinkkel öntöznek.
Fotó : Mészáros Csaba
Az előadás során megjelenő a Parti Nóra és Mucsi Zoltán által vezényelt Játék határokkal című vetélkedő beleég a memóriánkba. A jelenet emléke csitítja a felháborodást és csillapítja a kérdőjeleket, amik akkor sorakoznak bennünk amikor a valódi közszolgálati tévén felvillan a kikarikírozott valóság. Katona László jódlizása, a bajusz-verseny, és a magyar zászlók csak az igazán tájékozatlan emberekben kelthetnek feszültséget.
Valójában önmagunkon nevetünk, és azon, hogy miként rajzolódott el ennyire, és vált központosítottan egyoldalúvá a közszolgálatiság. Jobban teljesít az ország. Többet nevetünk. Ez nem lenne így az előadást létrehozók munkája nélkül. Nem nevetnénk többet az ilyen előadások nélkül. A Nézőművészeti Kft. mosoly terápiájának áldásos hatásait a bemutató után is érezzük és a tavasz is végre megérkezni látszik már.
(Április 4.)
Bozóky Balázs
