Home / A függöny mögött / Interjúk / Az a jó színház, ahol botrány van, ahol elmennek a nézők
Az a jó színház, ahol botrány van, ahol elmennek a nézők

Az a jó színház, ahol botrány van, ahol elmennek a nézők

Vajdai Vilmossal és Fekete Ádámmal beszélgettünk az idei TÁP Színházas évadjukról, színházi “tréningekről” és a színház szükségszerű botrányosságáról. Ez egyszer  kérem, maradjanak a helyükön!

  • Érzésetek szerint hogy sikerült az idei évad a TÁP számára?
  • Vilmos: Elég sűrű lett, sok ingyenmunkával. Több darabunk jól fut. Ádámnak ott volt a Csoportkép oroszlán nélkül premierje, és az évad elején tartottuk a Babahajó bemutatóját. A Korrup Schőnt már tavaly bemutattuk, de akkor csak egy előadás ment, az is fut idén, havonta játsszuk.
  • Ádám: Volt még sok más, idén valahogy összesűrűsödtek a Varieté mellett az egyéb felkéréseink, workshopokat is tartottunk.
  • Vilmos: Különböző workshopot, illetve tréninget tartottunk bankembereknek. Voltunk egyetemen, de most először kipróbáltam, hogyan működik ez a fajta “tréning” általános iskolában. Működött.

Attól botrányosak vagy idézőjelben botrányosak az előadásaink – abban az értelemben is, ahogy Ádám mondta, – hogy lehetőleg nem kötünk kompromisszumokat. Amúgy ha valami rossz – a környezetünk, a színházak, a művészet – akkor a kompromisszum a szabadság elvételét jelenti. Próbálunk kompromisszumoktól mentesen dolgozni és az a fő erőnk, hogy ezt megtehetjük. Kíváncsi lennék, ha nagyon sok pénzünk lenne és egy kőszínházban dolgoznánk, akkor mernénk-e ugyanilyen szabadon alkotni.

  • Hogy épül föl egy ilyen tréning? Milyen a tematika?
  • Vilmos: Az egész azon alapszik, hogy valamennyire fölszabadítsuk azokat az embereket, akik ott vannak. Mármint hogy ki tudjanak lépni a komfortzónájukból, ezáltal ellazuljanak. Ezt csináltuk pénzemberekkel, az működött a legjobban, csupa külföldi résztvevővel, sok-sok országból huszonöten voltak jelen. Aztán a Károli Gáspár Református Egyetemen kommunikáció szakos hallgatókkal tréningeztünk. Iskolásokkal is kipróbáltam és működött.

fotó: Mihalicz Mátéfotó: Mihalicz Máté

  • Ádám: Eleinte játszunk velük különböző játékokat, például egymást kell megnevettetniük, így kicsit fellazulnak, utána pedig mi elmondjuk, hogy mi is az a varieté és mi lenne a cél. Mutatunk néhány számot.
  • Vilmos (közbeszól): Égetjük magunkat egy kicsit..
  • Ádám: …ezáltal ők is ráéreznek, hogy körülbelül miről is szól ez az egész, és elég jól fel szokott pörögni a játék. Ahogy megtapasztalják, hogy képesek megnyílni egymás előtt, idővel mindenkiből kikívánkozik valami, ami kellemetlen is lehet, de mégis az ő személyes élményük. Minél személyesebbek a számok, annál szebb, színházilag is értékelhető produkció lesz a végeredmény.
  • Vilmos: Általában van egy-két bátrabb ember, azok a kicsit visszafogottabbakat ösztönzik, végül is láncreakciószerűen hatnak egymásra. A félénkek pedig a végén már szégyenben maradnának, ha nem szállnának be a játékba.

Egy kicsit én is mindig úgy tekintettem a Varietére, mint egyfajta terápiára, amiben az ember egyre több mindent lép meg és egyre kijjebb tolja a saját határait. Idővel valahogy azon igyekszik az ember, hogy ne ismételje magát, hanem mindig valami újat próbáljon meg. Olyat, amiről eddig úgy gondolta, hogy nem kéne, nem meri vagy nem illik megtenni.

  • Akkor azt is mondhatjuk, hogy egy sikeres színházi produkció végül egy tréninggé nőtte ki magát.
  • Vilmos: Igen, igen.
  • Ádám: Egy kicsit én is mindig úgy tekintettem a Varietére, mint egyfajta terápiára, amiben az ember egyre több mindent lép meg és egyre kijjebb tolja a saját határait. Idővel valahogy azon igyekszik az ember, hogy ne ismételje magát, hanem mindig valami újat próbáljon meg. Olyat, amiről eddig úgy gondolta, hogy nem kéne, nem meri vagy nem illik megtenni. Nekem a Varieté mindenképpen tréning abban az értelemben, hogy a színpadon, meg úgy általában önmagát felvállalva tudjon az ember létezni. Szoktad mondani, hogy a Katonás színészeknek is mennyire hasznos volt……
  • Vilmos: Ők is azt mondják, hogy sokat segített nekik ez az előadás típus, ez a “tréning”.
  • Egyébként maga az ötlet, a Varieté koncepciója hogyan született?
  • Vilmos: Az idén éreztem először konkrétan itt, hogy mennyire összekovácsolta ez a fajta előadásmód a társulatot. Van egy virtuális társulatunk, amelynek a tagjai állandóan részt vesznek ebben, tehát azt is mondhatjuk, hogy társulatban dolgozunk. Kézzel foghatóan érezhető, hogy együtt gondolkodunk – bár ez egy képzavar, de talán így tudom a legpontosabban kifejezni, mennyire egy hullámhosszon vagyunk.
  • Ádám: Régebben voltak Varieték, amik tényleg nem sikerültek – nem csak egy-egy konkrét szám sült el rosszul, hanem némelyik alapvetően unalmas és erőltetett volt. Mostanában viszont szinte minden alkalommal iszonyatosan inspiráló légkörben játszunk. Az emberek különböző fajta energiákat, különböző fantáziát és logikát hoznak be magukkal. A többieket nézve meghökkentő és teljesen újszerű élményeim voltak a Varietén, és ez nagyon jó. Tényleg olyan hangulat tud kialakulni, amiben szinte garantált, hogy jó dolgok születnek.
  • Vilmos: Alapvetően ez arról szól, hogy kínosak, rosszak, pofátlanok legyünk, de közben egyre inkább behozunk komoly dolgokat is, ami sokszor pont az Ádámnak köszönhető. A sok “agyeldobás” mellett egyszer csak hirtelen komolyra fordul a dolog. Ezt már régebben kipróbáltam és akkor is működött. Emlékszem, egyszer a Varietében egy csellós lány egy komoly Ligeti-darabot adott elő, aminek csodálatos hatása volt akkor is. Mostanában Ádám néha “bekomolyít”, ami nagyon jót tesz az egésznek.

fotó: Mihalicz Mátéfotó: Mihalicz Máté

  • Mondanátok erre egy példát?
  • Ádám: Hirtelen, önvallomás-szerűen valami komoly dologról kezdek el beszélni, akár nem is feltétlenül őszintén, tehát nem a civil életem valamilyen történéséről, ezért nem is lehet pontosan eldönteni, igaz vagy nem igaz, illúzió vagy valódi vallomás. Mégis mindenkit megérint valahogyan. Szeretem elmosni ezt a határt. Legutóbb például az öngyilkosságról beszéltem, egy kicsit részeges, dosztojevszkiji módon. És tényleg van benne valami, mert éreztem, hogy megáll a levegő: a nézők nem tudták eldönteni, hogy komolyan gondolom-e vagy csak vicc az egész. De ha vicc, még akkor is van benne valami, ami aztán valahogy ott marad és a nézőknek valamit kezdeniük kell vele.
  • Vilmos: Ezt a fajta előadást nagyon jól kiegészíti, amit a szereplők a saját történeteikből építenek bele különböző témakörökben. Tehát egyrészt igazi, komoly, őszinte vallomásokon keresztül nagyon jól megismerjük egymást, másrészről ott a Varieté, ahol meg az ember kiadja a kínos dolgokat. Kár, hogy nincs annyi pénzünk, hogy egyre intenzívebb munkát tudjunk végezni egy igazi társulatként, normálisan megfizetve, és nem kellene még millió szart vagy épp más egyéb jó dolgot elvállalniuk közben.
  • Ádám: Tényleg nagyon jól megismertük egymást.
  • Vilmos: Visszatérve a kérdésedre, hogy honnan jött az ötlet? Régen, még a Tilos az Á-ban kezdődött, ahol minden héten más előadás ment, amire egyszer próbáltunk, általában jó előadások voltak, talán mert a szar valahogy összetartotta. Sosem lehetett ismételni, de egyszer mindig nagyon erős dolgok születtek – egy-két kivétellel. A harmincból egy vagy kettő volt, ami nem a rossz varieté értelmében, hanem tényleg rossz volt. Akkoriban csináltunk ilyen produkciókat, az “érezd magad rosszul a színházban” jegyében. Ott ténylegesen be is zártuk a pincében az ajtót, hogy senki ne tudjon kimenni. A nézők ecetes bort és pimpós sört kaptak, utána pedig kínos, értelmetlennek tűnő produkciók következtek. Amikor a Süss fel Nap-ban újra elkezdtem ezeket az előadásokat, ott is kipróbáltam ezt, mert ezek nagyon jól működtek, és a régiek mintájára születtek az újabb előadások. Így lett az Érezd magad rosszulból a Legyen minden rossz és kínos. Aztán egyszer csak beindult, elkezdtek ömleni az emberek és aztán már minden hónapban csináltunk egy produkciót.

Ezt a fajta előadást nagyon jól kiegészíti, amit a szereplők a saját történeteikből építenek bele különböző témakörökben. Tehát egyrészt igazi, komoly, őszinte vallomásokon keresztül nagyon jól megismerjük egymást, másrészről ott a Varieté, ahol meg az ember kiadja a kínos dolgokat. Kár, hogy nincs annyi pénzünk, hogy egyre intenzívebb munkát tudjunk végezni egy igazi társulatként, normálisan megfizetve, és nem kellene még millió szart vagy épp más egyéb jó dolgot elvállalniuk közben.

  • Valahol ez nyilvánvaló módon egyfajta hiánypótlás is…
  • Vilmos: Igen, a kabaré hiányának a pótlása. Ugyan már elmondtam valahol korábban, de én azt gondolom, hogy amit csinálunk, az valamifajta modern kabaré. Olyasmi, mint ami a múlt század elején kezdődött és nagy hagyománya volt, amit aztán a háború után megfojtottak. A kabaré műfajának igazán komoly szerzői és tehetséges előadói voltak, akik frissen reagáltak a környezetre, a társadalmi problémákra, saját magukra. Most mi próbálkozunk ezzel.
  • Mesélnétek a jövő havi, május 28-i adománygyűjtő fellépésről?
  • Vilmos: Tavaly próbálkoztunk először támogató bulival, elég jól sikerült, nagyon jó hangulatú lett, táncos, jó előadásokkal, programokkal.
  • Ádám: Az egy fajta best of Varieté volt, az igazán régi számokból.
  • Vilmos: Most is ezt tervezzük, tehát az idei legjobb számokból és a régiekből válogatunk. Mindenki ott lesz, aki tud jönni, például Szabó Győző, Csányi Sanyi. És elhívtuk még Dopemant is. Ő egyfajta sorstársunk, akit szintén basztat a hatalom értelmetlen dolgok miatt, csak mert azt mondja ki amit gondol, mert nem képmutató.
  • Ádám: Tök jó volt az a nagy kép, amin mindenki rajta volt, egy igazán nagy, díszes társaság gyűlt ott össze a színpadon.
  • Vilmos: Ádám az egyik összekötő ebben, mert ő a régi Varieték végét még épp elkapta. Lényegében nem volt vége ennek, tulajdonképp mindig volt Varieté, csak részben elfáradtak az akkori állandó szereplők, másrészt én is belefáradtam egy kicsit a dologba. Aztán, amikor 2013 végén alakult egy új csapat, szép lassan megint rendszeressé vált a dolog. Nagyon jó hely hozzá a Hátsó kapu. A május 28-án egy nagy támogató buli lesz az A38 hajón.

fotó: Mihalicz Mátéfotó: Mihalicz Máté

  • A TÁP-os formációkból az idei évadban mi az, ami a leginkább sikerült, és mi az, amin még lehetne dolgozni?
  • Vilmos: Ádám előadása egészen revelatív, rendhagyó dramaturgiával. Újfajta színházi formát talált és első rendezéseként, ha nem is tökéletes még minden pontján, de egészen rendkívüli, kompromisszummentes előadás. Igazán nagyon büszke vagyok, hogy ez TÁP előadás. A különlegességében, a tartalmában számos ponton találkozik azzal, amit a TÁP az elejétől fogva képvisel.
  • Ádám: Egyre jobban megtalálja a közönségét. Az elején voltak, akik csapatostul kivonultak, de most már ez nem jellemző.
  • Vilmos: A bemutatón volt csak ilyen, aztán nem. Néha még egy-egy ember esetleg kimegy. Az a jó színház, ahol elmennek, ahol botrány van, a jó színház legtöbbször valamilyen módon botrányos, mert valamit fölkavar. Belebasz egy téglát az álló vízbe. Olyan színházat nem érdemes csinálni, amit végignéznek, a végén udvariasan tapsolnak és aztán elfelejtik az egészet. Ádám produkcióját igazán felkavaró előadásnak tartom.

Ádám előadása egészen revelatív, rendhagyó dramaturgiával. Újfajta színházi formát talált és első rendezéseként, ha nem is tökéletes még minden pontján, de egészen rendkívüli, kompromisszummentes előadás. Igazán nagyon büszke vagyok, hogy ez TÁP előadás. A különlegességében, a tartalmában számos ponton találkozik azzal, amit a TÁP az elejétől fogva képvisel.

  • Ádám: Idő közben nagyon beindult a Korrup Schőn, amit átvittünk a Trafóból a Jurányiba. Azt látom, hogy nagyon szeretik.
  • Jó nagy szünet után játsszátok ezt újra.
  • Vilmos: Igen, ezt korábban egy konkrét alkalomra csináltuk. Ez végül is sok évnyi tapasztalatból született darab, korábban kikisérletezett formára épülő előadás. Ezzel a formával, akár egy nap alatt is tudok jó előadást csinálni. Most is ezt a formát használjuk, de mai társadalmi problémákat dolgozunk fel, benne van minden és mindenki, ami manapság érdekes vagy fontos és folyamatosan aktualizáljuk is. Azt gondolom, hogy ütős előadás.
  • Ádám: Jól összeolvadnak benne a szerepek meg akik játszák őket. Nagyon jól működik az a fajta civil, közvetlen fogalmazásmód, amivel beszélünk a dologról, miközben az előadás meg van írva, fel van építve. Ráadásul mindenki egyre jobban megtalálja a figurájával közös pontokat, hogy ne csak felmondjunk egy szöveget, hanem tényleg megosszunk valamit a közönséggel.
  • Vilmos: Igazán jó színészi feladat. Nem a hagyományos, megszokott játékstílus.

fotó: Mihalicz Mátéfotó: Mihalicz Máté

  • Ti is ott ültök a nézőtéren, a közönséggel együtt, azt érezzük, hogy egy akolból valók vagyunk. Egyébként a Korrup Schőn szövegei előadásról előadásra még változnak, aktualizáljátok valamennyire?
  • Vilmos: Kicsit változnak, szabadon kezeljük. Van olyan, ami fontos, hogy elhangozzon, és ahhoz képest mindenkire rá van bízva, mit hogyan alakít, épít éppen.
  • Ádám: Én is fejlesztgettem, hogy miket csempészhetek még bele egy figurába, mi az a hatvanhatodik új információ, ami még cizellálja vagy ami még gördülékenyebbé teszi. Azt látom, hogy mindenki így gömbölyíti a maga előadását, szerepét, így igyekszik még színesebbé tenni. És tök jó, hogy a legutóbbi próbán voltak beugrók, akik feldobják a társaságot.

Az a jó színház, ahol elmennek, ahol botrány van, a jó színház legtöbbször valamilyen módon botrányos, mert valamit fölkavar. Belebasz egy téglát az álló vízbe. Olyan színházat nem érdemes csinálni, amit végignéznek, a végén udvariasan tapsolnak és aztán elfelejtik az egészet.

  • Vilmos: Beállnak a keretbe, és onnantól fogva szabadok.
  • Ádám: Én is azt érzem, hogy nem vagyok, ahogyan senki sincs megkötve igazából. Mindenki tudja, hogy mit kell elmondania és azt mindig egy kicsit a saját szavaival tudja mondani. Ettől tud friss maradni az előadás.
  • Vilmos: Pár szót szólnék a Babahajóról, amit én nagyon szeretek. Életem egyik legnehezebb munkája volt, minden vonatkozásban, de azokon az előadásokon belül, amiket csináltam, ez egy újfajta világ. Persze ez sem lett tökéletes, bár azt hiszem, olyat még soha nem sikerült csinálnom. Nekem nagyon fontos a látvány és a darab összhangja. A totális színház, ahol a látvány, a zene, a színész, a hang együtt tud működni. Négy hónap szenvedés után, három hét önfeledt munkával sikerült ezt összehozni, kitaláláltuk az egészet. Változó, de általában nehéz körülmények között dolgozunk és az elejétől fogva az az elvem, hogy nem a körülményektől függ, hogy olyan színházat csinálhassak, amilyet szeretnék. Az adott körülmények közepette csinálunk színházat, és azt hiszem, ebben mindnyájan elég jók vagyunk.
  • Ádám: Minden körülmény jó valamire.
  • Vilmos: Igen, meg kell találni a módját, adott helyzetben hogyan tudunk boldogulni. A társulatunk fontos tagja és motorja Laboda Kornél, Egger Géza, és Hajmási Dávid is egyre szorosabban kötődik hozzánk, akinek csodálatos gondolkodásmódja van. Egyre erősebb közösség vagyunk, úgyhogy ideje felbomlani (nevet), meg ideje lenne pénzt kapnunk, hogy felzárkózhassunk.
  • Mitől tud igazán jól működni egy jófajta botrányszínház?
  • Vilmos: Valami lehet jó egy botránytól is, illetve a jó az lehet botrányos is. Nem feltétlenül botrányra törekszünk.
  • Ádám: Ha úgy vesszük, a Varieté kicsit arra megy rá, hogy olyan botrányt keltsen, olyan dolgokat mutassunk meg, amik valamilyen norma szerint nem odavalók. Ilyen értelemben nyilván az a jó botrányszínház, ami olyan feszültséget gerjeszt, ami amúgy is benne van az emberekben, csak nem eresztik ki magukból vagy nem szembesülnek vele. Aztán ha szembesülnek vele, hogy ja, amúgy tényleg ilyen furcsák, kellemetlenek, cikik, meg égők vagyunk mi is, akkor ezen először megütköznek, aztán nevetnek, feloldódnak. De közben azért alapvetően lazulunk.

fotó: Mihalicz Mátéfotó: Mihalicz Máté

  • Vilmos: A közönség is ugyanúgy lazul velünk, ahogy mi kiengedünk, elég jó kapcsolatot tudunk velük tartani.
  • Ádám: A Csoportkép oroszlán nélkülben-ről például sokan azt mondják, hogy embert próbálóan hosszú, vontatott, meg lassú, azt is mondhatjuk, hogy ilyen értelemben botrányos. Másfelől ami egyes embereknek botrányos, az más embereknek nagyon is a mindennapi élet velejárója.

A totális színház, ahol a látvány, a zene, a színész, a hang együtt tud működni. Négy hónap szenvedés után, három hét önfeledt munkával sikerült ezt összehozni, kitaláláltuk az egészet. Változó, de általában nehéz körülmények között dolgozunk és az elejétől fogva az az elvem, hogy nem a körülményektől függ, hogy olyan színházat csinálhassak, amilyet szeretnék. Az adott körülmények közepette csinálunk színházat, és azt hiszem, ebben mindnyájan elég jók vagyunk.

  • Vilmos: Attól botrányosak vagy idézőjelben botrányosak az előadásaink – abban az értelemben is, ahogy Ádám mondta, – hogy lehetőleg nem kötünk kompromisszumokat. Amúgy ha valami rossz – a környezetünk, a színházak, a művészet – akkor a kompromisszum a szabadság elvételét jelenti. Próbálunk kompromisszumoktól mentesen dolgozni és az a fő erőnk, hogy ezt megtehetjük. Kíváncsi lennék, ha nagyon sok pénzünk lenne és egy kőszínházban dolgoznánk, akkor mernénk-e ugyanilyen szabadon alkotni. Alapból nem egyszerű ezt a csapdát kikerülni, mert az ember nem akarja veszélyeztetni a biztos alapokat, ha vannak. Nem szívesen vállalják azt a rizikót, hogy botrány lesz belőle, kevesebb pénzt kapunk, nem kapunk több pénzt, nem vesznek komolyan, kimennek, zajonganak. Mindenesetre másképp nem érdemes csinálni szerintem.
  • Ádám: Botrányos például, amikor a színészek egy adott jelenetet tök jól előadnak, a nézőtéren ülők belehelyezkednek a nézői pozícióba, és váratlanul az egyik színész elesik, beveri a fejét és elkezd belőle fröcskölni a vér. Azaz hirtelen bejön az élet a színházba, nagyon meglepő módon tud egy teljesen valóságos dolog megtörténni. Ha az ember nagyon égő vagy elrontja, béna vagy kínosan érzi magát, olyankor mindig valami különleges történik a színpadon. Olyan színházi pillanat, ami reprodukálhatatlan. Vagy legalábbis nagyon másképpen működik, mint a hagyományos színház esetében.
  • Vilmos: Meg is tudja ölni egy ilyen fordulat a produkciót. Pontosan ez történt egy remekül működő előadásban odaát, amikor egy néző a nevetéstől hirtelen rosszul lett. Egy rövid szünet után folytattuk, és az addig mulatságos előadás hirtelen ellaposodott, mert az élettel összevetve egy pillanat alatt másmilyen lett. Mi ezt próbáljuk megvalósítani a TÁP-ban, hogy elmosódjon a határ a hétköznapi élet és a színház között. Így talán a nézőket is jobban tudjuk szembesíteni önmagukkal.

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top