Valójában egy tragikus videóklippet nézünk a húszas évek Budapestjéről, amelyben túl sok a vágás és túl kevés a jelentésre való törekvés. Az útkereső árva lányokkal együtt mi is elvesztünk a város és az elveszett lelkek titokzatos labirintusában. 

Kifejezetten nyomasztó hangulatban, fellélegezve hagytuk el a Stúdió K. játéktermét az előadás végeztével. A két felvonásos  szorongásunk nemcsak a hatalmas mennyiségű füstnek köszönhető, amit az előadás során a levegőbe fújtak a füstgépek, hanem az elképesztően ördögi atmoszférának is, amit megidéztek az előadás alkotói. A múlt század eleji Budapest sötét oldalára repített minket a Koltai M. Gábor rendezésében bemutatott Jeles András: Árvák című előadás, ahol a bordélyházak tükreiben felvillanó harisnyakötők szakadásai és a cselédek megpróbáltatásai mindennaposak, ahol keveset ér az emberélet, sokat a verések tűrése, hol a pedánsan felöltözött sötét alakok az urak az ártatlanul meghurcolt nők felett.

Fotó: Schiller Kata

Filmstúdió falait idéző indusztriális sötét elemek alkotják a hátteret a színpadon elszórtan fa elemekkel vegyítve (Díszlet: Vereckei Rita). Roppantul izgalmasnak és sokat sejtetőnek tűnik a tér első látásra. Egy filmforgatás kellős közepébe csöppentünk, a néma film időszakába. Lovas Dániel a rendező jobb kezeként fontoskodik a forgatáson és rikácsol egy hangszóróba, irritálóan dirigálja a stábot. Fodor Tamás a rendező szerepében tetszeleg, és nyavalyog a fények miatt. Egy dobogón ülve a két színésznő (Pallagi Melitta és Homonnai Katalin) zötykölődik egy képzeletbeli vonaton, mögéjük az utazást imitáló fekete-fehér képkockákat vetítettek elsuhanó városi tájképpel. A stáb rázza az emelvényt és a színésznőket döcögő vonatot imitálva. Ömlik a füst a színpadon, a mozdony gőze. Ez a fajta kreatív, a nézőket cinkosan a kulisszák mögé engedő dramaturgia abszolút megadja az esélyt arra, hogy már az előadás elején beavatottnak érezzük magunkat. Nemcsak a kornak megfelelő ruhák (Jelmez: Szalai Sára), hanem Viczei Zsolt – a filmet alámondó – hangja is teljesen életszerűen adja vissza a kor hangulatát. Homonnai Katalin úgy fest, mintha egy korabeli képről lépett volna le a színpadra, búskomor ábrázatán melankolikusan ül a cselédek monoton sorsa. Remek választásnak tűnik a színésznő erre a szerepre. Pallagi Melitta enyeleg, és édes érzelgéssel élvezi az utat. Borongó zene sejteti, hogy valami rossz van készülőben…

Fotó: Schiller KataFotó : Schiller Kata

Vágás. Hirtelen egy kupleráj kellős közepén találjuk magunkat. A filmes stáb eltűnt. Nem tudjuk, hogy most a filmben vagyunk, vagy pedig egy mellékszál bontakozik ki. Nem derül ki, de talán nem is kell kiderülnie. Valójában egy tragikus videóklippet nézünk a húszas évek Budapestjéről, amelyben túl sok a vágás és túl kevés a jelentésre való törekvés. Az útkereső árva lányokkal együtt mi is elvesztünk a város és az elveszett lelkek titokzatos labirintusában.

 A tömény képek és a komor mondatok lassan marva csúsznak végig a torkunkon, és a füstös félhomályban a vöröses szőke hajú lány meztelenül halott testén megcsillan a fény, mialatt a zaccos kávétól megrészegült cselédlány felmossa a színpadot és elsötétül a játéktér.

Nyakó Júlia hitelesen alakítja rekedtes hangján a madamot, a lányok szépek és szomorúak, meghalt az erkölcs, ütések visszhangoznak. Gyertyafényben gurulnak a fülledt szeparék filmes snittek hatását keltve. A bordélyház vezetője prostitúcióra akarja rábírni a frissen érkezett cselédlányt, aki nem érti az egész helyzetet. A szöveg tele van utalásokkal, foltos szimbolikákkal, árnyalt hasonlatokkal (Dramaturg : Sediánszky Nóra, Balázs Júlia). Nagypál Gábor a báró szerepében úgy fest, mintha most jött volna az Andrássy út egyik kávézójából, kajánul, agresszívan, lenézően fanyarodik rá végül Pallagi Melittára. Agressziója kellemetlen, és megmagyarázhatatlan a szegény lánnyal szemben. Már a közönség sorai közt is manifesztálódik a  szorongás. A bordélyház egy másik vendégét alakító Sipos György fogyatékossága végül elragadja a cselédlány konokul megőrzött becsületét, és beállítja a prostituáltak sorába. Székely Rozi az előadás egészét átívelően meghatározza az este hangulatát. Az őrületet félelmetesen ábrázoló figyelmes színpadi jelenléte során visszafogottan tartja fent a lappangó feszültséget bennünk.

Fotó: Schiller KataFotó : Schiller Kata

Bár a színészek úgy tűnik, hogy nagyon pontosan begyakorolták a jeleneteket a próbák során, és alaposan felkészültek a bemutató megmérettetésére is, meglepően sok volt a dialógusok során jelentkező asszimmetria. Ez talán annak is volt köszönhető, hogy sokszor maguk a színészek számára sem volt teljesen világos, hogy mit miért csináltak. Habár az előadás próbálja oldani, higítani a felgyülemlett sötét energiákat egy-két csepp komédiával, amikor egy nőnek öltözött idősebb férfi (Spilák Lajos) férjével (Fodor Tamás) véletlenül a forgatás helyszínére téved, ez nem sikerül. A tömény képek és a komor mondatok lassan marva csúsznak végig a torkunkon, és a füstös félhomályban a vöröses szőke hajú lány meztelenül halott testén megcsillan a fény, mialatt a zaccos kávétól megrészegült cselédlány felmossa a színpadot és elsötétül a játéktér.

(Május 6.)

Bozóky Balázs