Home / Megnéztük / …ha majd a végére érünk
…ha majd a végére érünk

…ha majd a végére érünk

Ám addig se feledjük: a legkomikusabb dolgok hordozzák a legtöbb talányt és az elmélyülésre alkalmat adó helyzetet – akaratukon kívül is. Zsámbéki Gábor Shakespeare Minden jó, ha vége jó című vígjátékát rendezte most a Katona nagyszínpadára, érezve, hogy a komédia vásári, cirkuszi miliőbe helyezésével életre hívhatók az előbb említett talányok és a mélyben rejlő, messzire mutató summázatok – tudtán kívül talán több is és másként is, mint szándéka volt.

Shakespeare ritkán színpadra vitt komédiája a jól működő félreértéseken és az egymással szembemenő akaratokra épül és a nevettetés ürügyén időtlen bölcsességeket osszon meg velünk. Most sajátos miliőben találkozunk az angol drámaíró darabjával: cirkuszi közegben, lelógó drapériák, kifeszített kötelek és zsonglőr eszközök között zajlik a komédia, a színészek egytől-egyikg a porond-világhoz passzoló öltözékekben (látvány: Szakács Györgyi, Szlávik István). Mint  világ egész, mint glóbusz, ahol kicsiben minden és mindenki leképeződik és visszaköszön. Az élet frivolságába rejtetten, annak a nagyon is érett komolyságával. Bár az előadás könnyen adja magát ehhez az olvasathoz, de nem mindig érezni azt, hogy ez a nagyon frappáns rendezői olvasat – főleg az első felvonás során – kihasználná a lehetőségeit és eggyé tudna szervülni.

    fotó: Szilágyi Lenkefotó: Szilágyi Lenke

A történet szerint Heléna (Pálos Hanna) szerelmét, Bertramot (Kovács Lehel) igyekszik minden áron meghódítani, megszerezni magának, ezért a francia királytól (Szacsvay László) a Bertrammal való frigyet kéri cserébe a gyógyításért. Pálos Hanna gyerekes döjlyffel, makrancosan, mindent bevetve küzd, gyerekes akarnoksággal. Amelybe természetszerűleg nem fér bele az, hogy felmérje, ki is az a férfi és milyen személyiséggel bír, akit magáénak szeretne. Akarat van, ésszerűség és józan rálátás annál kevésbé. A „Megszerettem, hát megszerzem” logikája vakítja meg a szándékot, ezért fel sem tűnhet Helénának, hogy Bertram nem érez hasonlóképpen. Kovács Lehel vérbő, ám annál határozatlanabb grófja szinte egyik hölgy karjából a másikéba zuhan– ahogy a ráerőltetett, Helénával kötött házasságból is inkább a csatározásba menekül, el egészen Firenzéig. Csapong épp úgy, mint Heléna – egymással ellentétes csapongás a kettőjüké.

A “mindenki mást és máshogyan akarja” kerül itt a porondra, ahol nem csak a szándékbeli különbségek, hanem az életkorból adódó nemzedéki eltérések is épp ennyire egymásnak feszülnek. Szacsvay László betegségének és a megszokásainak foglya, amelyből inkább nem akar, mintsem nem tud szabadulni. A világot érteni akaró, de az értelmezéshez szükséges iramot tartani nem tudó öregember csodálkozik rá a körülötte zajló, fenekestül felforgatott világra. Fellógatott hulla-hopp karikában ülve igyekszik megérteni a megérthetetlent.

Mint világ egész, mint glóbusz, ahol kicsiben minden és mindenki leképeződik és visszaköszön. Az élet frivolságába rejtetten annak a nagyon is érett komolysága. Bár az előadás könnyen adja magát ehhez az olvasathoz, de nem mindig érezni azt, hogy ez a nagyon frappáns rendezői értelmezési keret – főleg az első felvonás során – kihasználná a lehetőségeit és eggyé szervülne.

És van itt bőven olyasmi, – valljuk be – amit az idősebb nemzedéknek már nehéz lekövetni. Bertran anyja, Rousillon grófnő (Bodnár Erika) a már mindent látottak nyugalmával és a hirtelen ébredők lassultságával, fegyelmezett, belső tartással fia vargabetűit látva és a Helénának írt leveleket olvasva nehezen eszmél. Hiába az udvarmestere (Gyablronka József m.v.) és Lafeu (Újlaki Dénes) az értelmező, megnyugtató szófüzérei, mert Rousillon grófnőt nem lehet tanácsokkal ellátni, mindazokon felül, melyeket már életének eddigi évei alatt önmagában lepárolt. Fölösleges is minden tanács ebben a kavarodásban, ahol a nemzedékek egymás mellett elbeszélnek és a szerelmi vágyaik után futkorásznak. Mert itt, miképp a cirkuszban, a gyakorlatokat nem elméletben, hanem élesben kellene kivitelezni.

fotó: Szilágyi Lenkefotó: Szilágyi Lenke

Az egyetlen figura, aki mégis a szájával s nem a tetteivel igyekszik talpon maradni, az Parolles (Elek Ferenc). Szájtátva nézzük, mit és hogyan hord össze, abszolút szemrebbenés nélkül. Még az sem zavarja, ha önellentmondásba keveredik. Főleg akkor, ha szemét az őt elfogó, virtuóz ügyességgel mozgó Lestyán fivérek (Kovács Tamás e.h., Lestyán Attila e.h., Martinkovics Máté e.h.,Vilmányi Benett Gábor e.h.,Vizi dávid e.h.) bekötik. Mondja, mondja a magáét, önmagát és másokat is elárulva, csak hogy életét, egzisztenciáját mentse. Tökéletes ellen-bolondja az igazi Bolondnak (Bezerédi Zoltán), ami nem kis teljesítmény, hisz Bezerédi Zoltán képes nagyon elevenen, játszi könnyedséggel elénk rakni a kéretlenül is tanácsokat osztogató, mindent kommentáló Shakespeare-szócső értelmes együgyűjét és együgyű értelmesét.

Egyensúly teremtés szó szerint, ahogy a “cirkuszi libikókán”, a rolla-bollán (hengerre helyezett deszkán) áll a három nő: Dianna, az anyja, a firenzei özvegyasszony (Szirtes Ági) és Heléna törekednek nehogy elvesszen a lábuk alól a női létüknek hagyott deszkányi talaj. Bravúros ügyességel lesz már-már fizikai színházzá a második felvonás során ez a Shakespere-i színmű – egyaránt csodálatot keltve a prózai és az akrobata teljesítmény iránt . 

Mindeközben Heléna a nászéjszakájuk elől a háborúba szökő férje után ered. ahol Csellel és Bertram újdonsült imádottjának, a firenzei Dianának (Rujder Vivien e.h.) a segítségével veszi rá a házasságtörésre készülő ifjút, hogy teljes sötétben végül mégis vele, hites feleségével hálja el a nászt. Ráveszi a házasság törés elkövetni akaró Bertramt a házasság elhálására – saját magával és teljes sötétben. Egyensúlyteremtés szó szerint: a “cirkuszi libikókán”, a rolla-bollán (hengerre helyezett deszkán) áll három nő: Diana, az anyja, a firenzei özvegyasszony (Szirtes Ági) és Heléna törekednek arra, hogy ne vesszen el lábuk alól a női létüknek hagyott deszkányi talaj. Bravúros ügyességgel lesz már-már fizikai színházzá a második felvonás során ez a Shakespeare-i színmű – egyaránt csodálatot keltve a prózai és az akrobata teljesítmény iránt (attrakciók: André Rolland). Egyszerre instabilan törékeny és a férfiúi bátorságot zsebre vágóan merész a jelenetük – teszem hozzá, hogy egy későbbi jelenetben és más kontextusban Parolles és Bertram ezen a rolla-bollán lecsúszik és egyensúlytartás helyett lesüllyed.

A halottnak hitt Heléna a többiekkel együtta francia király előtt tisztázza magát és fény derül a házasságtörés helyett házasságuk beteljesedésének kesze – kusza útvesztőire is. Haléna és Bertram egymásra talál: együtt, egymás körül forognak a sárga és vörös drapérián függve. Happy-end lehetne, ám mégsem, hisz ezután a jelenet után a cirkusz-Shakespeare világban minden megy tovább, mintha mi sem lenne természetesebb.

fotó: Szilágyi Lenkefotó: Szilágyi Lenke

Zsámbéki Gábor rendezte Shakespeare vígjátékban a cirkusz egyben vásártérré is lesz, ahol nem csak a nemzedéki külömbségek terén, hanem az élet dolgaihoz való hozzáállás terén is húzódnak határvonalak, melyek már korántsem oly könnyen átléphetők. És bár az értelmezési keretként szolgáló cirkuszi közeg nem mindig következetesen reflektál önmagára, ezzel a holt játékokat hagyó vonalvezetéssel újból és újból megtermékenyíti saját magát – talán akaratán kívül is. Nem tudjuk meg, hogy minden jó lesz-e a végén, mert olyan érzésünk támadhat a tapsból felegyenesedve, mintha röpke szusszanás után újra kezdetét vehetné majd e mókuskerékszerű, könnyeden is véresen komoly ámokfutás – akár a színpadon vagy azon kívül.

(június 3.)

Az előadás adatlapja

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Comments are closed.

Scroll To Top