Home / Megnéztük / Shakespeare, minimálban – A Gyulai Shakespeare Fesztivál első napja
Shakespeare, minimálban – A Gyulai Shakespeare Fesztivál első napja

Shakespeare, minimálban – A Gyulai Shakespeare Fesztivál első napja

Gyula közepes méretű kelet-magyarországi település, amely ehhez képest meglepően sokat sokat ad a kultúrára. Ez nekünk előnyünkre válik, hiszen jelen lehetünk a XII. Shakespeare Fesztiválon. Az első nap színházi kínálata – a színészek létszámát tekintve – a minimalizmus jegyében telik.

Nem sietem el: délelőtt tizenegy óra tíz perckor indulok a Keleti Pályaudvarról. Az utazás először egy meglehetősen szótlan fiatal lány, később jóval beszédesebb – szavaikból kikövetkeztetve – romániai vendégmunkások társaságában telik. Békéscsabán átszállás, majd körülbelül negyed órán belül meg is érkezek Gyulára. Miután bejelentkezem a titkárságon, Niki, egy, a színháznál diákmunkát végző lány elkísér szálláshelyemig, a Román Kollégium és vendégházig, bár ő maga sem tudja, ez pontosan hol van. Szerencsére van térképünk, és tudunk tájékozódni, így viszonylag hamar rátalálunk a helyre. A román nyelvű iskola egybe van nyitva a vendégházzal, a klasszikus, hatalmas aulás iskolaépület belső tere teljesen váratlanul csap át klasszikus, folyosóról számozott ajtajú szobákba vezető szállodába. A lepakolást és egy zuhanyzást követően felmerül a kötelező kérdés: van-e wi-fi az épületben? A jelek szerint nincsen, ez azonban nem okoz fennakadást, mert a mobilnet segítségével kiderítem, hogy Gyula belvárosának központja, a Kossuth tér, ingyenes wi-fi kapcsolattal rendelkezik.

fotó: Kiss Zoltánfotó: Kiss Zoltán

Ezt követően rövidebb sétát teszek a környéken, és rögtön el is tévedek a gyulai várat, illetve a közvetlenül mellette elterülő tavat körülvevő utcákban, amely egy térképpel a kezemben – valljuk be – elég hihetetlennek tűnik. Mire rájövök, honnan fogok eljutni a Kossuth Lajos utcába, már igencsak közelít az este hét óra, ami az első színházi program, egy Rómeó és Júlia-előadás kezdete. A Békéscsabai Jókai Színház Színházának három színésze valamivel több mint fél órásra húzva adja elő a fiatal szerelmesek történetét a Várszínház mögött. Bár az előadás úgy indul, hogy erősen emlékeztet – már csak a játszók és a szerepek számának viszonyánál fogva is – a Rudolf Péter és Nagy-Kálóczi Eszter által a Centrál Színházban, ugyancsak kettesben játszott Rómeó…-változatra, egyrészt történetbeli ugrásai sokkal sűrűbbek annál, másrészt Gulyás Attila rendezésének végén egy igen ígéretes szöveg összevonási kísérlet zajlik le: Mercutio halálát követően egyetlen Júlia-monológban kapjuk meg a történet hátralevő részét. Ráadásul míg Mercutio haláláig csupán két színészt – Szabó Zoltánt és Lakatos Viktóriát – láthatunk a színen, addig csupán ennek a monológnak a kedvéért lép a színre harmadikként Sallai Zsóka. Ennek az előadásnak egyszerre van „kötelező olvasmányok röviden” jellege, illetve ugyancsak a rengeteg húzás következtében szinte folyamatos lendülete is. Ez a fajta lendület Mercutio haláláig – tehát amíg két színész játszik minél több szereplőt – kifejezetten jól áll az előadásnak, pont annyira tud humoros lenni, mint amennyire vészjósló. Azt már kevésbé érzem indokoltnak, hogy Júlia monológját Sallai Zsóka ugyanezzel a lendülettel darálja le. Bár a hirtelen váltással létrejövő tartalmi megtörés szimpatikus, formailag némileg elhamarkodottnak érzem.

fotó: Kiss Zoltánfotó: Kiss Zoltán

A fél kilenckor a Kossuth utcai Kamarateremben kezdődő Hamlet-előadás ugyancsak felvet érdekes kérdéseket: Klaudyna Rozhin rendezése ugyanis erősen próbára teszi a klasszikusan lineáris történetvezetéshez szokott nézőt. Pusztán az a tény, hogy ebben a szlovák nyelven, magyar felirattal bemutatott előadásban két színész – Peter Cizmar és Cibula Péter – játssza az összes szerepet, leginkább saját testüket, illetve pár tárgyat használva, időnként némileg zavarba hozott azt illetően, hol is tartunk a történetben. Ehhez a zavarhoz persze az is hozzátartozik, hogy a híres “Lenni vagy nem lenni”-monológ, amely eredeti helye szerint csak az egérfogó-jelenet után kerül elő, Rozhin rendezésében – egészen extrém módon – szinte az előadás legelején hangzik el. És amíg ennek okára próbálok rájönni, a két Péter kettesben lejátssza az egész előadást – ezt az egy feltűnő dolgot leszámítva követhető módon. További érdekesség viszont, hogy Hamlet szerepét ketten játsszák végig: amíg egyikük Hamlet, addig másikuk egy másik szereplőt alakít, majd váltanak. Mintha mindenkiben ott rejlene némi Hamlet. Mintha teljesen eltévednénk annak a lenyűgöző rendszerében, hogy az érdekből színészkedő Hamletet nekünk most színészek játsszák el, sőt, hogy valójában mi magunk is színészek vagyunk: a színészek érkezésének jelenetében Hamlet a közönség pár, elöl ülő tagját is kézfogással üdvözli, mintha ők is színészek lennének. Rozhin rendezése a lineáris történetvezetésen felülemelkedve Hamlet-központú, amely ez esetben egyenlő azzal, hogy színészközpontú. Közben pedig nem felejt el humoros is lenni: Cibula Péter a végig alázatosan görnyedt hátú, egyik kezét folyamatosan a háta mögött tartó Polonius szerepében például olyat alakít, amiről merem állítani: a figurának a valaha volt legviccesebb ábrázolásai közé tartozik.

fotó: Kiss Zoltánfotó: Kiss Zoltán

Az előadás végeztével rögtön vissza is vonulok kisebb vendégszobámba, hogy jelen szöveg megszülessen. Továbbá lelkiekben felkészülök arra, hogy egy kiadós alvás után mindenképpen el kell ballagnom a Kossuth térre, ha azt akarom, hogy e szöveg időben ki is kerüljön.

A szerző: Stermeczky Zsolt Gábor

Stermeczky Zsolt Gábor vagyok, többnyire a Gábor nélkül. 1992. május 2-án születtem Budapesten, jelenleg is itt élek. Voltam már diák Újpesten és Piliscsabán, kritikus a régi Quart-nál, a jelenleg hibernált Trubadúr magazin online-nál, önkéntes a Trafóban és a Tünet együttesnél. Vagyok a Gömbhalmaz nevű fiatal költői csoport tagja, diák Budapesten, lelkes ifjúsági tag a Katona József Színházban, és kritikus a félonline-on, továbbá a Pótszékfoglalón.

Comments are closed.

Scroll To Top