“Fontos nekem, hogy ne egy tehetetlen nőt formáljak meg”

Ma és vasárnap este láthatjuk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Verdi Otellóját. Az opera Desdemonájával, Rost Andreával még a múlt héten beszélgettük a karakterformálás kihívásairól, a zene és a személyiség kapcsolatáról… 

• A premier előtt egy héttel hol tartotok a próbákkal?

• Ma este lesz az első együttes próbánk, tulajdonképpen az ismerkedések ma kezdődnek el egymással. A karmesterrel már dolgoztam májusban –az Otello kapcsán akkor is. A tenoristát ellenben nem ismerem, most este lesz az első találkozásom vele a zenei próbán.

• A próbafolyamat utolsó szakaszában vannak csak az összpróbák – azaz ebben eltér a prózai színháztól egy opera?

Verdi nagyon precíz. Azt vettem észre, hogy nagyon odafigyel arra, hogy mi van a kottában – ez egy romantikus lelkületre vall – és talán azt hiszem, hogy Gergő és én is nagyon azonos módon gondolkodunk a mű zenei íveiről, interpretációjáról, mint Verdi. Gergő szintén nagyon precíz: nagyon megnézi, hogy mi van a kottába leírva és azt is szeretné visszakérni.

• Nem, most például ezzel kezdünk – ez így sokkal jobb. Ilyenkor van egy együttes próba – csak zenei – ekkor nincsen rendező csak a kotta van előttünk és a karmester. Aztán majd holnaptól kezdődnek a rendezői próbák és aztán hétfőtől már a Margitszigeten folytatjuk a próbákat.

• Az elmúlt évek során –e mostanit megelőzőleg – énekeltél már Desdemonát korábban is.

• Legelőször, nagyon érdekes módon, Japánban énekeltem: a milánói Scala-nak volt ez darab a vendégjátéka, és Riccardo Muti hívott meg, így ott énekelhettem először ezt a szerepet. Utána Japánban más társulattal is énekeltem, aztán itthon az Operaházban – azonban Verdivel együtt dolgozni mindig egy élmény.

fotó: Nánási Pál

• Ha már említetted: Verdiben zenéjében mi az, ami leginkább megragad?

• Verdi nagyon precíz. Azt vettem észre, hogy nagyon odafigyel arra, hogy mi van a kottában – ez egy romantikus lelkületre vall – és talán azt hiszem, hogy Gergő (Madaras-szerk.) és én is nagyon azonos módon gondolkodunk a mű zenei íveiről, interpretációjáról, mint Verdi. Gergő szintén nagyon precíz: nagyon megnézi, hogy mi van a kottába leírva és azt is szeretné visszakérni. Ám ha szól, hogy valahol, valamiben esetleg javítanom kell, akkor ez nagyon jól esik és nagyon örülök is ilyenkor, mert mindig jobb, feszesebb lesz ettől és magam is sokat tanulok így.

• Mit jelent számodra: “elslamposodni”? Hogyan éled ezt meg?

• Számomra valójában az “elslamposodás” azt jelenti, hogy egy ritmust, egy hosszú hangot talán túl sokáig tartok vagy nem eléggé pregnáns a nyújtott ritmus, egy accelerandot nem csinálok vagy másképp csinálok. Persze az ilyen kevés, mert én is nagyon megnézem a kottát, azonban van, amikor az előadások során az ember egy kicsit változtat a leírtakon. Ez igazából kényelmesség, semmi más – azaz: még jobban oda kell figyelni. Ezért is nagyon jó, ha jön egy ilyen precíz karmester, aki felhívja az effélékre a figyelmemet.

Szeretném olyan hangon megénekelni, ami már egy Tosca, egy Salome felé mutat. Azaz: nem annyira lírai hangvételben – ezért most nekem énektechnikailag ezek az érdekes pillanatok a szerepben. Azonban, mint énekesnőt, igazából a negyedik felvonás fog meg. A Fűzfa ária és utána a nagyjelenet – melynek a végén ismét meghalok – annyira gyönyörű.

• Ez a mostani rendezés miben inspirál, mi az, amiben számodra újból kihívást jelent a már korábban elénekelt Otellókhoz képest?

• A Margitszigeten most az a helyzet állt elő, hogy Vámos Lászlónak a régi rendezése kerül színre – ezért ez most nem az az új rendezés, amit az Operaházban tavaly szeptemberben bemutattak.

• Desdemona karakterének mely pontjai azok, amelyek számodra leginkább kihívást jelentenek?

• Ezen most hirtelen egy kicsit el is kell gondolkodnom, mert annyira gyönyörű zene és nagyon nagy öröm ezt énekelni. A kedvenc részem az első duett, de ahol énektechnikailag is kihívásokat látok magam előtt – ezek a mű mélyebb részei. Most, amikor a középlagéban és annál lentebb is szép hangokat kell énekelni – a harmadik felvonásban például – az egy új feladat számomra. Szeretném olyan hangon megénekelni, ami már egy Tosca, egy Salome felé mutat. Azaz: nem annyira lírai hangvételben – ezért most nekem énektechnikailag ezek az érdekes pillanatok a szerepben. Azonban, mint énekesnőt, igazából a negyedik felvonás fog meg. A Fűzfa ária és utána a nagyjelenet – melynek a végén ismét meghalok – annyira gyönyörű.

• Miért fontos számodra az – mit említettél is már korábban – hogy most Desdemonának egy új arcát mutasd meg, máshova kitéve a hangsúlyokat?

• Igazából maradok az a Desdemona lelkileg, amely idáig is voltam – tehát a hangsúlyokat én nem biztos, hogy el fogom tolni. Viszont a harmadik felvonás nagy duettjében egy kicsit erőteljesebb Desdemonát szeretnék mutatni. Mindenképpen egy olyan nőt, aki méltó társa, talán néha ellenfele is Otello-nak. Aki összetűzésbe tud és akar is kerülni a férjével és ezt vállalja is. Szeretném megmutatni Desdemonaban, hogy ő igazából egy határozott és karakteres nő.

fotó: Nánási Pál

• Azaz érző lényekként bármennyire is legyünk az érzelmeinktől vezetettek, ez nem jelenthet egyet az alárendeltséggel, a kiszolgáltatottsággal…

• Igen, pontosan. Mert Desdemona nem kiszolgáltatott, hanem méltó párja Otellónak.

• Desdemona Otello igazi ellenpólusa.

• Igen, így gondolom.

• Operaénekesként fontos számodra, hogy a női szerepekben egy olyan karaktert mutass, amely nem a megszokott alá-, fölérendelt szerepeknek megfeleltethető női attitűdöt mutat?

• Igen, én szeretem egy kicsit másképpen láttatni ezeket a szerepeket. Egy olyan arcát megmutatni a szerepnek, amelyre esetleg nem mindig fektetnek kellő hangsúlyt. Én egy picit mindig másképpen látom ezeket a nőket – egyébként a Butterfly-jal ugyanígy voltam. Fontos nekem, hogy ne egy tehetetlen nőt formáljak meg. Ott volt Gilda – de ő is hősnővé vált, ő sem volt teljesen kiszolgáltatott valaki. Persze nagyon szeretem a nőies nőket – akiket pont e nőességük miatt nagyon szerethetőek. Egy nőnek sok arca van, ezeket a színeket, ezt a sokszínű nőiességet érdemes megvizsgálni, hisz sokféle nőiesség van egyszerre egy karakterben.

• …és a zene kiválóan alkalmas is, hogy ezeket az árnyalatokat nagyon finoman, ám annál erőteljesebben meg lehessen mutatni.

• Igen, ez tökéletesen így van.

Igen, én szeretem egy kicsit másképpen láttatni ezeket a szerepeket. Egy olyan arcát megmutatni a szerepnek, amelyre esetleg nem mindig fektetnek kellő hangsúlyt. Én egy picit mindig másképpen látom ezeket a nőket – egyébként a Butterfly-jal ugyanígy voltam. Fontos nekem, hogy ne egy tehetetlen nőt formáljak meg. Ott volt Gilda – de ő is hősnővé vált, ő sem volt teljesen kiszolgáltatott valaki. Persze nagyon szeretem a nőies nőket – akiket pont e nőességük miatt nagyon szerethetőek. Egy nőnek sok arca van, ezeket a színeket, ezt a sokszínű nőiességet érdemes megvizsgálni, hisz sokféle nőiesség van egyszerre egy karakterben.

• Vajon mi munkál belül téged arra, hogy a női karaktereknek az előbb említett oldalát kidomborítsd, megmutasd? 

• Talán én is egy olyan karakter vagyok, aki hajlamos nem a járt utat választani. Az olyan egyszerű volna, hogy megkapom a szerepet és azt úgy éneklem el, ahogyan azt már mások is és mindig is elénekelték – és nem gondolkodom el magán a karakteren. Hisz a szövegben annyi minden megbújhat, amit esetleg más talán még nem vett észre.

• Mit köszönhettél annak, hogy soha nem a járt utat, a jól begyakorolt csapást követted?

• Például – amin mindig elmosolyodom, aztán nem is mondok rá semmit már – amit sokan mondanak nekem vagy írnak rólam egy kritikában: “ez rád lett komponálva, ez rád lett írva!”. Holott egyáltalán nem erről van szó.

fotó: Nánási Pál

• Közben csak lehet, hogy nagyon ügyesen – magad írtad tovább a szerepet saját magadra.

• Igen, valószínű ez így lehet.

• Mennyire sikerült megtalálnod ezzel fajta karaktereddel a helyedet akár itthon, akár a nemzetközi operavilágban?

• Azt éreztem, hogy az a fajta karakter, mint én – aki igyekszik kutatni és gondolkodni is arról, amit énekel – sok van, ám mindez aztán nem mindenkiről jön le a színpadon – ez viszont nagyon érdekes.

• Vajon miért?

• Nem tudom. Nagyon sokan vannak, akikről azt szokták mondani bent a próbateremben: egy Caruso, egy Maria Callas – aztán a színpadon mégis jellegtelenné válnak. A nagy rendezőkkel egyébként ezzel a karakterrel nagyon-nagyon jól tudtam együtt dolgozni. Azok a fajta rendezők, akik szeretik azt, hogy inspirálják őket és együtt gondolkoznak velük – azok szeretik az ilyenfajta énekest. Aztán van olyan, aki diktátorként meghallgat és azt mondja, hogy nagyon jó, de én EZT szeretném. Ezen a ponton befejeződik az én “ambiciózuskodásom” és akkor azt kell megcsinálni, amit ő mond… – persze aztán a színpadon mégiscsak én vagyok fönt.

fotó: Nánási Pál

• Az elmúlt időszakban melyik került túlsúlyba – a “kiszolgáló” vagy az együtt gondolkodó?

• Azért igyekszem megcsinálni azt, amit a rendező kér tőlem. Nem is emlékszem olyanra, ahol erőszakot követtek el rajtam. Bár azt hiszem, Madridban volt egy olyan Figaró házassága, ahol tényleg egy szavam nem lehetett. Ott be kellett simulni, ott nem lehetett másképpen dolgozni – talán ez egy kivétel volt. Nagyon-nagyon régen volt olyan az én életemben, hogy tényleg fejet hajtva és minden érzékszervemet becsukva csak azt és csak úgy tettem a színpadon, ahogy a rendező kért. Igyekszem megtenni, amit kérnek tőlem – de benne kell, hogy legyek én is, mert máskülönben nem tudom hitelesen megformálni a szerepet.

• Gondolom – ez az előbb említettekből is adódik – a belesimulás, mint olyan, nem a személyiségednek a része? 

Mert valójában ez teljes szolgálatot jelent a zeneszerző és a zene felé – és számomra ez a legfontosabb szempont.

• Nem, nem annyira. Természetesen igyekszem nem állandóan lázadozni azért, mert az sem jó.

• Ám talán pont ez volt az, ami az elmúlt 15-20-25 év során a világ operaszínpadainak a bejárását, meghívásait lehetővé tette.

• Valószínű. Mert egy ilyen karakterrel együtt dolgozni talán izgalmas párbeszéd és izgalmas a játék is lehet…

• Ráadásul ha még ehhez a zene is társul……

• Természetesen, hisz azt szolgáljuk. Mert valójában ez teljes szolgálatot jelent a zeneszerző és a zene felé – és számomra ez a legfontosabb szempont.

Csatádi Gábor