Tabukról kockázatmentesen

Tabudöntögetés? Határ átlépés? Vagy csak felmutatása annak, amivel nem szeretnénk szembe nézni. Lehet ezt zsigerekig hatóan vagy épp csak a felmutatás erejével. Halas Zsófi és Nagy Fruzsina által tervezett és rendezett 2016 őszi Tabu kollekció a Trafóban a már-már toposzoknak számító tabuinkról igyekszik lerántani a leplet – korunk ütemét nagyon attraktívan visszatükrözve – ám mégsem érezni az előadás során azt az elemi erejű revelációt, amelyet neki szánhattak a koncepció megalkotásakor.
A kifutó-színpad üzenete letisztultan és füstbe veszően világlos. Divadtbemutató résztvevői vagyonk. És egyszerre színházi előadás nézői is, mert megmutatás, bemutatás, felmutatás zajlik itt, ezen a T-alakú játéktéren. Olyan tét nélküli, elvarázsolt miliőbe érkezünk, amelyhez ezt az álvédettséget a 25 kórustagból álló Soharóza a sajátos, rájellemző zenei formanyelv elemeivel képes is pillanatok alatt megteremteni. Szükség is van rá, mert a kivetített előadás cím – a “Tabu kollekció 2016 ősz” – előre sejteti ezt az összegyűjtöm, megmutatom, közszemlére teszem – mindezt exclusiv módon – hatást. Beburkolni, felöltöztetni azt, ami kendőzetlenül szükségképpen sokkol.

És ebben ez a produkció tagadhatatlanul magas igénnyel jár el. Nagy Fruzsina letisztult, sajátosan merész, nagy biztonsággal és határozottsággal használt rájellemző formanyelvben tervezett ruhái biztos, stabil alapkővei ennek a minőségnek. Játékosság és bravúr kapcsolja ezeket a kifutón előttünk elsorjázó kollekció-darabokat egybe. Maga a halál nyitja meg a sort, utat engedve annak a halál-revünek. Az egyé nőtt szerelmesek őszi árnyalatokat magán viselő közös zsákruhában, vagy a merész, pikánsnak ható és egyben életunt tejáscsésze-kalapott fejükön hordó angol hölgyek kollekciója, vagy a kifogástalan, letisztult fehér-fekete eleganciába öltöztetett repülő-személyzeté, akik a gép zuhanása előtt még könnyeden, andalgóan ellejtenek előttünk. Haláluk után mindegyikük csoportosan és egyénileg is igazi dzsamboriba kezd, felszabadultan. Közben a háttérben frappánsan, precízen megkoreografált, épp a kifutón zajló tematikába vágó 3D-s videó-vetítések (látvány: Kiss Ákos) vagy grafikák és fotók (Nagy Gergő) peregnek, pontos kölcsönhatásba lépve és eggyé szervülve a kifutón zajló mozgással.
Azonban nehéz eldönteni, hogy az alokotóknak mi, miért volt fontos, mi az, ami a koncepció egésze szempontjából nagyobb súllyal esett a latba. Mert a kifutón a ruha- és élet világokat bemutató mozgás modell ügyességű és profizmusú technikát kívánna itt most magának. Melyben nem a mozgássor egésze – mert annak konceptualitása organikus egységgé áll össze (koreográfia: Duda Éva) – hanem az egyes szereplők mozgása és különösen ezeknek az egyénenkénti kivitelezése, ami sehogy sem tud ez előbb említett organikus egésznek a részévé válni. És talán ez az egyetlen gyenge pontja ennek a Tabu kollekciónak, de ez a gyenge pillér az előadás egészének – az előre jól felépített és kigondolt koncepcióját, hangsúlyait képes teljesen eltolni, más irányba vinni.

Egyetlen példa: – jobbnál-jobbakat, eredetiségükben tehetségesen sziporkázóakat is említhetnék – gyermek kegyetlenség: ahol a papírra rajzolt és kivágott rajzfigurákat megjelenítő ruhákban, két dimenziós mozgással közlekednek a kifutón, mintegy araszolgatva, a kórustagok. Ám az egyenkénti mozgás egyenetlenségek, hiányok miatt nem képes – a nagyon eredeti, az előadás betétdalának számító, kakofón “kórusmű” dacára sem – egységesen, elemünkbe vágóan hatni ránk ez a bemutatónyi tabu. Persze kérdés, hogy a tabukat megmutatni, felmutatni volt-e a cél – nagyon inspiratív, jól, igényes módon végig gondolt koncepció mentén – avagy mindennek a megmutatásával hatni, sokkolni, döntés- és határhelyzet elé állítani is egyben.

Mert minden formai és koreográfiai elem itt a hatni akarás irányába mutat, azonban mégsem képes tabudöntögetően ráirányítani a figyelmünket saját, megdöntésre váró tabuinkra.

A hófehér szaténban elősorjázó fiatal lányok, akik aztán sorban fedik fel a fehér anyagon is, a nemi erőszak tényét demonstráló vérfoltjaikat –ami egyszerre költői és eszméltetően drasztikus is lehetne. Ellenben a költőiséget elemi erővel, viszont az eszméltetően drasztikust csak nagyon minimálisan érezzük.

Halas Dóra és Nagy Fruzsina rendezésében a vizualitásra esik a hangsúly – és ez így tökéletes. Viszont ebből a vizuális hangsúly eltolódásból mégsem lépünk, léphetünk tovább. Noha a divatbemutatót a ruháikból való kivetkőzés, mint báb-állapotból való kivedlés zárja. Felmutatja a tabukat – és ebben vitathatatlan a már-már profizmusa is – de ez a felmutatás nem válik mégis eszméltető, zavarba ejtő megmutatássá. Pedig a saját tabuinkkal szemben sem ártana ez a fajta meg nem szünő kínosság.