Maléter Páltól az ’56-os menekültekig

Ősbemutatóval és kivételes szereposztású, egyszeri dokuszínházzal várja nézőit a PanoDráma és a Katona József Színház többek között Mácsai Pállal, Máté Gáborral, Molnár Piroskával és Szamosi Zsófiával. A Maléter Pálnéval készült 15 órányi mélyinterjú alapján íródott “Pali” ősbemutatója október 23-án lesz a Sufniban, november 4-én a nagyszínpadon pedig az ’56-os menekültekkel készült sokszáz órányi oral history anyagból, valamint friss, eredeti interjúkból láthatnak egyszeri dokuszínházat kottából a Fortepan fotóival és korabeli hangfelvételekkel gazdagítva.Az élet drámái szóról szóra. Az egyetlen magyar dokumentumszínháztól.

PanoDráma: Pali – ősbemutató

“A börtönudvaron ásták el őket. Nehogy kiderüljön, hogy ki hol van. ’61-ben aztán kiásták őket onnan, a hullákat kátránypapírba tekerték és ilyen szedett-vedett drótokkal összedrótozták. Éjjel kellett kivinni, és mély gödröket kellett nekik ásni, és akkor bedobták az egyikbe a Nagy Imrét, a mellette levőbe Malétert és Gimes Miklóst. Nem lehetett tudni, hogy melyik van alul, melyik felül.”

fotó: Katonafotó: Katona

Maléter Pál 41 éves sem volt, amikor 1958. június 16-án az 56-os forradalmi kormány honvédelmi minisztereként Nagy Imrével és Gimes Miklós újságíróval egy napon kivégezték. Özvegye, a szellemileg és fizikailag is fiatalos Gyenes Judith ma 84 éves. Vele interjúztak az alkotók, az őt alakító Szamosi Zsófiát beleértve hónapokon át, s ebből a több mint 12 órányi anyagból született az előadás, mely épp annyira szól Gyenes Judithról, mint férjéről és Magyarország modern történelmének egyik legfelemelőbb fejezetéről.

“56 – nekem ez máig is a csoda. Ami az életemben a csúcs volt, az emberhez méltó. Furcsa, hogy ezt így mondom, hiszen akkor én nagyot vesztettem, a legnagyobbat, amit ember veszíthet. Én akkor mindent elvesztettem! Mégis úgy gondolok vissza rá, hogy gyönyörű volt.”

Maléter Pálné, Gyenes Judith: Szamosi Zsófia

Videó: Balogh Balázs, Taskovics Éva Asszisztens: Budavári Réka Dramaturg: Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna

Rendező: Lengyel Anna

Külön köszönet Bezerédi Zoltánnak, Csalog Zsoltnak, Izsák Lilinek és Szarka Zoltánnak.

fotó: Szarka Zoltánfotó: Szarka Zoltán

Katona József Színház, Sufni ‐ bemutató: 2016. október 23., 16.45 további előadások: október 29., 30., november 3., 17. ‐ 19.15
 

PanoDráma: Exodus ’56

dokudráma kottából
‘56-os menekültek interjúiból

1956. november 4-én megindult Magyarország történetének egyik legnagyobb kivándorlási hulláma. Részben a megtorlás elől, részben egy jobb, emberhez méltóbb élet reményében menekültünk akkor épp mi, magyarok a diktatúrából a szabadságba. S bár Magyarország lerohanását sokak reménye ellenére nem akadályozta meg sem az Egyesült Államok, sem a hazánkat is tagjai közt tudó ENSZ, a menekülteket tárt karokkal várta a nyugati világ Ausztriától Ausztráliáig: étellel, itallal, munkával, oktatással, menedékkel, készpénzzel segítve őket. Ahogy nőtt a menekülők száma, úgy sokasodtak a nehézségek, sőt a kritikai hangok is, de mindez nem változtatott azon, hogy az elsöprő szolidaritásnak köszönhetően végül 200.000 magyar kivándorló talált otthonra, munkára és hosszútávon boldogságra választott hazájában.

fotó: Katonafotó: Katona

Manapság mintha kicsit hajlamosak volnánk megfeledkezni minderről. Ahogy három éve a Nemzeti Színházban a magyar holokauszt emléknapján az Auschwitz-pert feldolgozó A vizsgálattal, úgy ezúttal is szó szerinti interjúkkal és dokumentumokkal szeretnénk emlékezni és emlékeztetni történelmünk egyik fontos, ma különösen releváns fejezetére. Az est szövegét a PanoDráma alkotócsapata állította össze az 56-os Intézet hatalmas oral history archívumának hatvan releváns mélyinterjújából, korabeli újságcikkekből és egyéb forrásokból, valamint az általuk készített eredeti interjúkból. A felolvasást a Fortepan anyagából válogatott fényképek kísérik.

A dokudráma egyszeri alkalommal látható a Katona József Színház nagyszínpadán mindkét társulat művészeinek részvételével, de igazgatója révén ezúttal is csatlakozik a produkcióhoz az Örkény Színház.

Előadják: Bartsch Kata, Bezerédi Zoltán, Kovács Lehel, Mácsai Pál, Máté Gábor, Molnár Piroska, Urbanovits Krisztina

Dramaturgia: Almási-Tóth András, Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna Színpadra állította: Lengyel Anna

Katona József Színház, nagyszínpad – 2016. november 4., 19.00

Csalog Zsolt: Keserű boldogság

Kari Györgyi (…) lassan beszél, méltósággal, hosszúra nyúlt sóhajtások a szünetei, néha iszik, kristálykorsóból tölt magának vizet, mereng, elrabolja a hallgatók lelkét. (…) A követségi dolgozószobát, a várbeli kislakás magányát, a kihallgatószoba bántó kietlenségét, a magánzárka álmatlan éjszakáit egyaránt idézi a színpad. (…) Ha légópincéből mászna elő, vagy vörös szőnyegen járna, akkor is ilyen méltóságos tartása volna. De már másképp van jelen, ma este ugyanis kicsit meghalt értünk a színpadon. Sisso, Magyar Narancs, 2015. november 12.

“Amit érdemes elmondanom, az mind ötvenhat köré csoportosul, az én életem ötvenhatról szól.”
A forradalom két hetében három alkalommal újra műsoron a tavaly nagy sikerrel játszott szcenírozott felolvasás. Csalog interjúalanya, Jancsó Lívia nemcsak a magyar történelem egyik legfényesebb pillanatát látta közvetlen közelből, hanem besúgóktól körülvéve titokban legépelte Mindszenty hercegprímás emlékiratait, letartóztatták, faggatták, fenyegették, majd elengedték, utóbb internálták, ott is igyekeztek megtörni, határozatlan időre magánzárkába csukták, a körlet névsorából törölték, majd mégis elengedték, hogy aztán kitelepítsék. Lívia pedig minden szabadulása alkalmával rohant vissza az Egyesült Államok nagykövetségére, dolgozni.
„Az író, amikor ír, általában fantáziájára hagyatkozik, vagy személyes emlékezetének törmelékéből építkezik. Nekem gyenge az emlékezetem, és a képzelőerőmet se tartom sokra: szívesebben dolgozom élő modellről. „Dokumentumot” írok, létező, egyedi alakok portréit rajzolgatom.” (Csalog Zsolt)

Jancsó Lívia szerepében Kari Györgyi

Dramaturg: Hárs Anna, Merényi Anna Kreatív producer: Lengyel Anna

A módszer és a PanoDráma

Rendező: Ördög Tamás

Külön köszönet Csalog Gábornak.

Katona József Színház, Sufni – 2016. október 23., 24., november 2. ‐ 19.15