Semmiért egészen

Ha a bizalom elvesztésével megszűnik a tisztelet, akkor onnan már nincs tovább. Szilaj gyönyörnek a vége is szilaj. Ebben a 20. századi nyers, és lecsupaszított román Rómeó és Júlia szerű történetben a Securitate-s ügynök és a nemesi családból jövő katona leszármazottai tragikusan jönnek rá erre

Liviu Lucaci sokat markol. Nem csak színészként, de tanárként, rendezőként, íróként is bemutatkozott már. Nem csak a bukaresti Ion Luca Caragiale Színművészeti Egyetem oktatója, hanem számos román színházban is fellép. A Szkéné színpadán a Vértestvérek című alkotását láthatta legutóbb a budapesti közönség a temesvári Csiky Gergely Színház vendégelőadásában. A szerző maga rendezte a művét, talán meg is nézte újra a hétvégén Budapesten. A tavaly júniusban bemutatott színdarab 2011-ben jelölve volt a Romániai Színházi Szövetség, az UNITER legjobb román nyelvű dráma díjára is.

Az elsötétített játéktérben gyufaszálakkal egy alak tüzeket gyújt. Egy sötét hajú, bájos női arc kontúrjai villannak fel előttem. Veronika (Lőrincz Rita) csinos ruhában vezeti körbe leendő férjét, Lukácsot (Molnos András Csaba) és minket, nézőket is, az egyre erősödő fényben. Gyerekkori búvóhelyén, a padláson járunk. Jobb oldalon az apja katonai zubbonya feszít egy torzón, baloldalon nagy tükör, előtte egy ósdi doboz, könyvek itt-ott szétszórva, matrac középen, összegyűrt lepedő rajta, a sarokban lemezlejátszó és bakelit gyűjtemény (díszlettervező: Rodica Elena Știrbu). A tér fülledt és sejtelmes erotikát sugároz. A színpadot középen elvágja egy padlástetőt imitáló diagonálisan elhelyezett tetőszerkezet, ami roppantul szerencsétlenül kitakarja a két színészt sok jelenet alatt.  Habár sok helyen látszik, hogy a színpadi mozgás koreográfiája (Baczó Tünde) próbálja láthatóvá tenni a láthatatlan teret egy tükör segítségével, sajnos zavaróan sok mindenről maradok le az otromba szerkezet miatt. Habár a vetítések nagyon jól festenek ezen a felületen, tetszik, ahogy megnyúlnak a ferde felszínen a fekete-fehér fotók, és értem is, hogy szeret ezzel játszani a rendező (igényes képi világra vall), de talán megérné egy kicsit átrendezni a monstrumot vagy láthatóbbá tenni a színészeket.

Az előadás második felében, miután megtörténik aminek meg kell történnie, amikor Molnos András Csaba Lukácsa végre magáévá teszi menyasszonyát, teret szerez magának, bátran veti magát bele a szerepébe.

Az előadás első részében inkább Veronikát halljuk, Lőrincz Rita óvatosan játssza a szentimentális és bolondos szűzkurvát, aki nem hajlandó lefeküdni leendő férjével az esküvő előtt, de azért nem restelkedik magassarkú cipőben és szexi fehérneműben felhúzni a majd kétszer akkora férfi állatot, Lukácsot, latin dallamokkal provokálva férfiasságát. A színésznő alakítása azért felszínes, mert jobban figyel a szerep lejárására és a praktikus dolgokra, mint a benne, a karakterében végbemenő változásokra. Sokszor nem is tudok rá figyelni, inkább figyelem a férfi összeszedett, sokatmondó hallgatását. Pontosan ezért, mert amikor kiderül egy durva dolog  az életével és szerelmével kapcsolatban, a karakterének fejlődésében értelmezhetetlenné válik a hosszúra nyúlt flegma csendje és bolyongása. Ezt leszámítva dramaturgiailag tudatosan felépített és következetes az eseményvezetés,  a fordító is igazán jó munkát végzett (Demény Péter).

Az előadás második felében, miután megtörténik, aminek meg kell történnie, – Molnos András Csaba Lukácsa végre magáévá teszi menyasszonyát – teret szerez magának és bátran veti magát bele a szerepébe. Ekkor már az órámra sem pillantgatok, a színész hitelesen és megkérdőjelezhetetlen érzékenységgel azonosul szerepével, és élni kezd a játék. A klisékkel tarkított hangulatfestő zenéket tolakodónak és feleslegesnek találom a váltások alatt, amit a rendező arra szán, hogy „leessenek” a nézőkben a dolgok. A bakelitekről feltett számok viszont kifejezetten jók, és a színészek karizmatikus össztánca is jó kedvre derít és elgondolkoztat. Úgy érzem, hogy az előadást Molnos András Csaba ígéretes alakítása menti meg.

Ebben a történetben a titkok elképesztően és váratlanul megdöbbentőek, és minden figyelmeztetés nélkül válnak patetikussá.

Minden szerelemben ott rejlik a feldolgozandó múlt, és eleve bukásra van ítélve, ha többféleképpen értelmezi azt a két szerelmes. A szerelem önmagában nem elég. Ha a bizalom elvesztésével megszűnik a tisztelet, akkor onnan már nincs tovább. Szilaj gyönyörnek a vége is szilaj. Ebben a 20. századi nyers, és lecsupaszított román Rómeó és Júlia szerű történetben a Securitate-s ügynök és a nemesi családból jövő katona leszármazottai tragikusan jönnek rá erre. Ebben a történetben a titkok elképesztően és váratlanul megdöbbentőek, és minden figyelmeztetés nélkül válnak patetikussá. Lukács összeomlik és térdreborul imádkozni menyasszonyával, Verával, és a múlt lángjai összecsapnak a tébolyult pár felett.

(2017. január 19.)

Bozóky Balázs