Ebben az évadban a MU színház repertoárjából az Engedetlenek című program keretében három előadást tekinthettek meg, dolgozhattak közösen fel, és egy záró foglalkozáson értékelhettek ki az Apáczai Csere János Gimnázium diákjai. Közülük hármukkal és tanárukkal, Katona Rékával beszélgettünk az amatőr színházról, a játék valóságáról és a részvétel öröméről…

  • Hogy jött létre ez a MU Színházzal közös, négy alkalmas, Engedetlenek című színházi nevelési program?
  • Réka: Úgy gondoltam, hogy ebben a félévben a MU Színház profilja olyan programokat kínál, amire szívesen vinném a diákjaimat. Ezért még szeptemberben megkerestem őket, és megkérdeztem, hogy mely programokat ajánlanának egy középiskolás csoport számára. Említettek pár előadást, aztán elindult a levelezés, a beszélgetés Hannával (Sztripszky Hanna, szerk), a program szervezőjével. Majd a MU Színház megkeresett, hogy írtak egy pályázatot, és megkérdeztek: részt vennénk-e ebben a középiskolás diákoknak szóló projektben. Örültem, mert van egy 11. évfolyamos csoportom, akiknek szeretnék minél színesebb programokat szervezni, másrészt mivel egy kisebb színház- és drámaszakkört is szerveztem, ezért is gondoltam, hogy ehhez ez a program nagyon jó alapot teremthet.

…szerintem közelebb tudta hozzánk hozni nem csak a színházat, hanem ezeket a történeteket is. Ettől egy ilyen színházi foglalkozás, nagyon tanúságossá tud válni!

  • Résztvevőként milyen élményeket adott egy-egy foglalkozás?
  • Levente: Játékosan fogtam fel ezeket: olyan foglalkozásoknak, melyeknek nincs igazából tétjük, következményük, hanem csak elmegyünk, beleéljük és jól érezzük magunkat. Nem vállalnám, hogy bármit is megrendezzek egy színpadon, mert az túl stresszes… Viszont ezeken a foglalkozásokon a gondolataink levegőjében szabadon tudtunk szárnyalni.
  • Boldizsár: Nekem az a foglalkozás adott nagy élményt, amikor játszhattam is.

fotó: Di-Pol Tamás

  • Sára: Az engedetleneken (a KB35 Inárcs előadása, szerk.) nagyon jól szórakoztam. Valahogy nem tudtam komolyan venni ezt az egész történetet…ahogy kiszóltak a színészek a nézők felé, és elmondták, hogy ki mivel is foglalkozik a mindennapokban – ettől számomra inkább szórakoztató volt ez az egész!
  • Szerinted miért nem tudtad emiatt komolyan venni azt, amit játszottak?
  • Sára: Játszott benne a Suhának (KB35 előadása – szerk.) a rendezője is, akivel már korábban találkoztunk, ezért tudtuk, hogy a bíróságon dolgozik, és már egyből ez járt a fejemben. Azáltal, hogy kiléptek a szerepből, és elmondták, hogy kinek mi a foglalkozása, így már kizökkentem kicsit a történetből, és már úgy azonosítottam be, mint egy történelemtanárt például, és nem úgy, mint egy színészt.

Játékosan fogtam fel ezeket: olyan foglalkozásoknak, melyeknek nincs igazából tétjük, következményük, hanem csak elmegyünk, beleéljük és jól érezzük magunkat. Nem vállalnám, hogy bármit is megrendezzek egy színpadon, mert az túl stresszes… Viszont ezeken a foglalkozásokon a gondolataink levegőjében szabadon tudtunk szárnyalni.

  • Réka: Most, hogy Sára beszélt az amatőrségről, eszembe jutott, hogy a félévben az első darab, amit láttunk – még nem ebben a programban – a Hátrányos helyzetű angyalok kara, amit Simon Balázs rendezett. Ott, akkor gondolkoztunk el először azon, hogy ez vajon mennyire valós történet? Mennyire amatőrök a színészek? Ez volt az a darab ebben a félévben, aminek a kapcsán a MU Színházzal kapcsolatba kerültünk. A darabok társadalmi megalapozottsága Az engedetlenekben is előbukkant: először a börtöntéma majd a lázadás – mint társadalmi lázadás – kapcsán. Én úgy ismertem föl a színészeket Az engedetlenek előadásban, mint akikkel a bölcsészkaron a magyar szakra együtt jártam. Azt gondolom, hogy más egy amatőr társulatot nézni. Bár sokszor egy profi színész “profizmusa” távol is tud tartani engem egy témától. Összeségében ebből a programból a Julival (Róbert Júlia a foglalkozás-sorozat szakmai vezetője – szerk.) való munka a legmeghatározóbb. Juli olyan helyzeteket kreált számunkra, melyekben magunkkal kapcsolatban felismerésekre juthattunk – ezért számomra ezeknek a foglalkozásoknak az ideje egy nagyon értékesidő. Mindezeken túl pedig az már csak külön jó dolog, hogy elmehettünk színházba is.
  • Mi az, amiben más volt számotokra ezek a programban szereplő előadások, mint egy kőszínházi előadás?
  • Levente: Ezek az előadások sokkal közvetlenebbek, mint egy megszokott színházi előadás. Persze világos és érthető is, hogy amikor elmegyünk az Örkénybe vagy a Nemzetibe például, akkor nem fognak a szereplők interaktívan kommunikálni velünk, mint ahogyan egy ilyen programon, főleg az előadások utáni foglalkozásokon.

fotó: Di-Pol Tamás

  • Mi az, ami miatt másoknak is ajánlanátok egy ilyen színházi programsorozatot?
  • Sára: Nekem a MU Színház volt az első alternatív színház, ami befogad mindenkit, pedig nagyon sok és sokféle színházba járok itt rendszeresen
  • Levente: Egyet értek Sárival: szerintem ez közelebb tudta hozzánk hozni nem csak a színházat, hanem ezeket a történeteket is. Ettől egy ilyen színházi foglalkozás, nagyon tanúságossá tud válni!
  • Boldizsár: Fontos, hogy ezt megtapasztaljuk, és fontos az is, hogy ezekről a témákról beszéljünk. Főleg a foglalkozások segítettek sokat, mert meg tudtuk kérdezni ha valamit nem, vagy nem pontosan értettünk egy-egy előadásban. Jó volt tudni, hogy majd lesz utána egy foglalkozás, ami tisztázza a dolgokat, mert az a másfél-két óra, amíg ott ülsz a színházban, az eléggé össze tudja zavarni esetleg azt, aki még nem érti vagy nem tudja, hogy hogyan kezelje ezeket a dolgokat.

Ezek az előadások sokkal közvetlenebbek, mint egy megszokott színházi előadás. Persze világos és érthető is, hogy amikor elmegyünk az Örkénybe vagy a Nemzetibe például, akkor nem fognak a szereplők interaktívan kommunikálni velünk, mint ahogyan egy ilyen programon, főleg az előadások utáni foglalkozásokon.

  • Réka: Azt gondolom, hogy az nagyon jó, ha a kortárs művészettel való találkozás minél hamarabb kezdődik el. Pedagógusként leginkább azokat az intenzív beszélgetéseket tartom hasznosnak, melyek az előadások után, hazafelé, egymás közt kezdődnek. Számomra az egyik legfontosabb, hogy Dosztojevszkijt, a Karamazov testvéreket tudtuk a középiskolás tananyaghoz kötni. Magam is elővettem és újra
  • Több kedvetek lett a foglalkozás sorozat által a művészethez?
  • Sára: Kimondottan örültem, hogy a tanárnő elhívott ezekre az alkalmakra, mivel színházi dramaturgként szeretnék majd továbbtanulni. Eddig Shakespeare-ket tanultam, és nem ismertem még igazán kortárs darabokat. Nekem ez mindenképpen jó élmény és tapasztalat volt! Sok barátnőmet hívtam is, hogy jöjjön velünk, és utána ők is mondták, hogy fognak ezután is jönni még hasonló kortárs előadásokra is.

Csatádi Gábor