"Össze kellett hasonlítanunk a fuvolistát a csellistával az idei POSzTon!" Pótszékfoglaló

A 17. POSzT utolsó napján, a Palatinus Hotel teraszának szombat déli árnyékában az idei szakmai zsűri két tagjával, Deres Péter dramaturggal és Márkos Albert zeneszerzővel beszélgettünk a felkötött gatyát igénylő zsűrizésről, az idei versenymezőnyről és a zenés előadások nem prostituált voltáról…

Legutóbb melyikőtök merre volt zsűritag?

Péter: Voltam már zsűritag, bár nem sűrűn. A Diákszínjátszó Fesztiválon, a Horváth István Amatőr Színházi Fesztiválon, illetve külföldön, Németországban, a zsűrizés azonban nem a főprofilom.

Berci: Én még soha nem voltam zsűritag.

Belerázódtam, és azt vettem magamon észre, hogy úgy nézem az előadásokat, mintha játszanék is benne. Olyan intenzív koncentrációval figyelem, mintha játszanék. Mondanom sem kell, hogy ettől a nagy koncentrációtól igen erőteljesen újra és újra el is fáradtam – ám ezt a fáradságot nem lehet megúszni.

Amikor elkezdődött az idei POSzT, az első 2-3 nap után milyen élményeitek voltak? Mennyire éreztétek azt, hogy “na, itt föl kell kötni a gatyánkat !” kihívásnak?

Péter: Azt éreztem már az első napok után is, hogy igen, “fel kell kötni a gatyát”, mert ez egy nagyon színes, gazdag és átgondolt válogatásnak tűnik. Zsűritagként legalább olyan méltó kihívás ezt zsűrizni, mint amilyen lehetett válogatni. Sejtette az ember a majdani fizikai fáradtságot, és személy szerint én féltem is attól, hogy nehogy ez a minőségi zsűrizés rovására menjen. De a fontosabb itt mégis az, hogy nagyon gazdag, átgondolt, erős, intelligens válogatással van mindnyájunknak zsűritagként dolga – azaz: zsűritagként ugyanezt a színvonalat kell majd hozni, és ez nem lesz könnyű. A zsűri munkája is feleljen meg a válogatás minőségének!

fotó: Hegyi Júlia Lily

Az első napok lendülete után, te, Berci, hogyan vetted a zsűritag feladatod akadályait?

Berci: Belerázódtam, és azt vettem magamon észre, hogy úgy nézem az előadásokat, mintha játszanék is benne. Olyan intenzív koncentrációval figyelem, mintha játszanék. Mondanom sem kell, hogy ettől a nagy koncentrációtól igen erőteljesen újra és újra el is fáradtam – ám ezt a fáradságot nem lehet megúszni. Volt olyan nap, amikor hét és fél órát ültünk a színházban, és ezek után még zsűri megbeszélés is volt egy-két órán keresztül – ez így együttesen sok volt és intenzív.

Hogy érzitek: zenészként, dramaturgként, ki-ki milyen 14 darabból álló versenyanyagot kaphatott a kezei közé?

Péter: Egyrészt szerencsés, másrészt pedig nehéz helyzetben is voltam mint gyakorló dramaturg. Hisz ebben a válogatásnyi anyagban nagyon is hangsúlyos volt a dramaturgiai szempont. Sokban közülük kifejezetten markáns, intenzív és újító volt a dramaturgia. Ez kellemessé és egyszerre nehézzé is tette a zsűrizésemet. Mert a sok egyedi, újító dramaturgiai megoldás közül a dramaturgia kategóriában is csak egy jelöltet nevezhettünk a legjobbnak – számomra így dramaturgiai szempontból nehéz döntés volt ez.

Azt éreztem már az első napok után is, hogy igen, “fel kell kötni a gatyát”, mert ez egy nagyon színes, gazdag és átgondolt válogatásnak tűnik. Zsűritagként legalább olyan méltó kihívás ezt zsűrizni, mint amilyen lehetett válogatni. Sejtette az ember a majdani fizikai fáradtságot, és személy szerint én féltem is attól, hogy nehogy ez a minőségi zsűrizés rovására menjen. De a fontosabb itt mégis az, hogy nagyon gazdag, átgondolt, erős, intelligens válogatással van mindnyájunknak zsűritagként dolga – azaz: zsűritagként ugyanezt a színvonalat kell majd hozni, és ez nem lesz könnyű. A zsűri munkája is feleljen meg a válogatás minőségének!

Berci, te viszont lubickolhattál, hisz a 14 előadás közül jó pár hangsúlyosan zenei vonalat is kapott…

Berci: Mivel ez egy színházi fesztivál, ezért itt nem a zene felől ítélem meg és nézem ezeket az előadásokat. A válogatóknak nagy érdeme volt az, hogy olyan fesztivál anyagot szemezgettek egybe, melyben a 14 előadás egyidejűleg 14 féle is – ráadásul közönségbarát előadások. Nem hat-hét egyféle, aztán megint három-négy másféle, és ezek mellett van aztán egy-két kakukktojás. Mindegyik más és más volt. De Sebastian szerint (Sebastian Vlad Popa, külföldi zsűritag -a szerk.) viszont az összes egyforma volt, mert ezek mind szövegcentrikus előadások voltak. Azonban azon túl, hogy szövegcentrikus volt az előadások java része, mégis mindegyik különböző tudott lenni. Ez nagyon jó a közönségnek, nekünk viszont ettől egyből megnehezül a dolgunk , mert összehasonlítani különböző dolgokat felettébb nehéz. Amikor elmegy az ember egy zenei versenyre, és össze kell hasonlítani a fuvolistát a csellistával és a nagybőgőssel, az nehéz. Ha viszont csupán három fuvolán játszó személyt kell egymással összehasonlítani, az könnyebb.

fotó: Hegyi Júlia Lily

A tíz nap során ezzel a fajta heterogenitással ti ketten, és összességében a szakmai zsűri egésze, hogyan tudta fölvenni a versenyt?

Péter: Pontosan ez volt a legnehezebb! Magamban próbáltam valami “felsőbb” szempontot kijelölni, ami persze röhejesen közhelyes. Mégis muszáj volt valamibe kapaszkodnom, és számomra ez a kapaszkodó: az előadás maradandósága. Ebbe beletartozik számomra a dramaturgia, a zene és minden egyéb. Mindaz, amiből én arra az adott, konkrét előadásra emlékezni fogok.

Berci: Én osztályoztam az előadásokat, és az előadások komponenseit. Minden előadáshoz felírtam például, hogy rendezés 1-től 10-ig – hányas. Annyi komponenst osztályoztam, ahány díjat kell kiosztani. Mindegyikre adtam egy jegyet. A zsűribeszélgetéseken mondtam a kollégáimnak, hogy én így fogom csinálni. Lehurrogtak: hogyan tudsz te jegyet adni, ha nem hasonlítod őket össze? Nem azokhoz az előadásokhoz fogom őket hasonlítani, amiket itt fogok majd látni, hanem ahhoz a 4-5-600 előadáshoz, amiket eddig láttam. Ez a jegy adás persze fenemód vicces. Mert hogy jövök én Berciként ahhoz, hogy Hegedűs D. Gézának, Für Anikónak vagy épp kis Vidnyánszkynak jegyet adjak?

Nekem tetszik, hogy ők a fesztivál közönségére gondolva válogattak: sokszínű legyen. Úgy válogattak, ahogy ők elképzelték a sokszínűséget. Magasról tojtak ők arra, hogy ezeket hogyan lehet aztán majd összehasonlítani. Nem az ő dolguk volt ez. Az ő dolguk az volt, hogy a számukra érdekes, izgalmas és különböző nyelvezetű előadásokat sorakoztassák fel. Ez nekik sikerült. Volt persze egy olyan szempont is, hogy ez egy elitista, magas művészeti fesztivál legyen. Na, de akkor ebbe hogy a fenébe került bele az Operettszínház?

Úgy, hogy most az egyszer, tíz napra megadatott – lehet, hogy soha többé –, hogy osztályozd őket. Most nálad a labda.

Berci: De ez nem felszabadító dolog ám… Olyan embereket osztályozok, akik a saját szakmájukban sokkal jobbak, mint amilyen én vagyok az én szakmámban – alaposabbak, elmélyültebbek. Jegyeket adtam, és a jegyek alatt volt egy ilyen rubrika is: megérintett-e az előadás vagy sem. Ez a rubrika képes volt felülírni az összes egyéb más jegyet.

Ne aggódj, szerencsére a jó bíró alaperénye az alázat… Hogy sikerült minden zsűritagnak kialakítani egy közös szempontrendszert?

Péter: Én körülbelül 75-80 százalékosra értékelem a tegnap estének a végeredményét. Azt hiszem, ez jó arány. Nálam volt olyan, amit nem szívesen engedtem el, és volt olyan, amit nem annyira szívesen emeltem volna be magamtól a végleges listára. Volt módszerünk a tegnap estére is. Választottunk magunk közül egy “levezető elnököt”, aki már az egész héten is összetartotta a csapatot. A levezető elnök felolvasta a kategóriákat, mi pedig folyamatosan szavaztunk. A konszenzus valóban konszenzus lett, ezért azt mondom: tükörbe nézhetünk. Természetszerűleg nem tud ez 100%-os lenni egyik zsűritagnak sem. De úgy érzem, hogy ez a 75 százalék egészen jó arány.

A versenyprogram 14 előadása alapján milyen volt számotokra ez a színházi évad?

Berci: Mindegyik előadás mögött hatalmas munka áll. Olyan előadások kerültek ide, melyek nagyon igényesek, átgondoltak, sok meló van bennük. Nagyon nagy tisztelettel lehet és kell mindegyik előadáshoz fordulni. Ezért fáj a szívem, hogy van olyan előadás, amelyikben nagyon sok munka van, és mégsem kapott egyetlen díjat sem. Én nem vagyok annyira elégedett, mint Péter. Ő azt mondja, hogy 75-80 százalékban elégedett. Én viszont csak 60-65 százalékban értek egyet a zsűri döntésével. Voltak döntések, ahol nem lehetett másképp, csak szavazni. Hogy maximalista vagyok-e? Nem, nem vagyok maximalista típus. A sört is szeretem, a bort is és a pálinkát is. Bosszant viszont, hogy van olyan előadás, amit nagyon jónak tartok, mégsem kapott semmilyen díjat sem. Mert talán nem voltam képes az érveimet, az értékítéletemet a zsűri többi tagján átnyomni.

fotó: Hegyi Júlia Lily

Nem gondolnám, hogy azért, mert elnyomtak… (mosolyog)

Berci: …de, letiportak, elnyomtak … megalázóan kisemmiztek (nagy, széles mosoly) Viccet mellőzve most: az a munkamennyiség, amit ezekbe a produkciókba belefektettek, az hatalmas. Ami egyben azt is jelenti, hogy nem voltak spontán jellegű előadások. Egy előadás úgy is lehet jó, hogy próbálsz kettőt – lehet egy performansz, ami ugyanúgy lehet zseniális. A zenében és a színházban is érdekes számomra az improvizáció. Úgy is, hogy szabad, és úgy is, hogy vannak keretek és azokon belül improvizálunk. Na, most itt, ebben a felhozatalban ilyen nem volt. Itt vér-verejtékes dramaturgiai, írói, rendezői, színészi munka volt, és rögzített dolgokat láttunk.

Vajon a válogatók jót akartak veletek tenni ezzel a válogatási heterogenitással?

Péter: Árkosiék szempontja az volt, ahogy a közönségtalálkozójukon is mondták: egyszerűen jó előadásokat lehozni a fesztiválra. Semmilyen más szempont nem játszott náluk. Tudjuk, ez ritkán van így. Ebből eredően tojtak arra – helyesen ,- hogy a zsűrinek ez majd mekkora kihívást is fog jelenteni.

Berci: Nekem tetszik, hogy ők a fesztivál közönségére gondolva válogattak: sokszínű legyen. Úgy válogattak, ahogy ők elképzelték a sokszínűséget. Magasról tojtak ők arra, hogy ezeket hogyan lehet aztán majd összehasonlítani. Nem az ő dolguk volt ez. Az ő dolguk az volt, hogy a számukra érdekes, izgalmas és különböző nyelvezetű előadásokat sorakoztassák fel – ez sikerült is nekik. Volt persze egy olyan szempont is, hogy ez egy elitista, magas művészeti fesztivál legyen. Na, de akkor ebbe hogy a fenébe került bele az Operettszínház?

Mindegyik előadás mögött hatalmas munka áll. Olyan előadások kerültek ide, melyek nagyon igényesek, átgondoltak, sok meló van bennük. Nagyon nagy tisztelettel lehet és kell mindegyik előadáshoz fordulni. Ezért fáj a szívem, hogy van olyan előadás, amelyikben nagyon sok munka van, és mégsem kapott egyetlen díjat sem. Én nem vagyok annyira elégedett, mint Péter. Ő azt mondja, hogy 75-80 százalékban elégedett. Én viszont csak 60-65 százalékban értek egyet a zsűri döntésével. Voltak döntések, ahol nem lehetett másképp, csak szavazni. Hogy maximalista vagyok-e? Nem, nem vagyok maximalista típus. A sört is szeretem, a bort is és a pálinkát is. Bosszant viszont, hogy van olyan előadás, amit nagyon jónak tartok, mégsem kapott semmilyen díjat sem. Mert talán nem voltam képes az érveimet, az értékítéletemet a zsűri többi tagján átnyomni.

…pedig az egy magas minőségű operett … azt ismerjük el.

Berci: …de nagyon megnehezítette a dolgunkat az, hogy ez egy szórakoztató műfaj. Ez épp olyan, mint amikor nézel hat fotómodellt, a hetedik meg egy kurva.

…de ha azt is osztályozni kell, akkor a kurva is lehet szép…

Berci: Ha azonban van hat nő, akiket a fizimiskájuk, a jelmezük alapján ítél meg valami bizottság, és van viszont egy hetedik – aki meg közösül is…. Érted? Így azért más fajsúlya van ennek.