“Leszakadt a kisgömböc, elkezdett gurulni…” -#bankito2.nap

Ha egyszer egy bolt, avagy egy fesztivál beindul, akkor az nehezen tud megállni. Számomra a tegnap esti Bétás előadással vett igazi, hamisítatlan startot és menetsebességet a Bánkitó. Kár lenne abbahagyni, lassítani!

Tegnap az előző napi beszámoló után nekiindultam felkeresni a tó körül az “Ibiza”, a “Liget” helyeit a Tószínpad körül. Közben szolid harsánysággal szól a bánkitói Fesztivál Rádió a színpadról, ücsörgők, falatozók az elterpeszkedő időben, ami egyszersmind áll is. Áll itt és nekünk, hogy legyen, lehessen időnk magunkra, egymásra. Az Ibizán osztják a napi korrupciós szerepjáték karaktereit: önkormányzati képviselő, polgármester, országgyűlési képviselő, Mészáros Lőrinc, Tiborc. Z Kaufer Roland (Hajmási Dávid) várja a megizzasztani való delikvenseket, hisz övé itt minden, felvásárolgat egy porszívó huzatjával Bánkon mindent – jó játék, nem ma kezdtük, magyar virtus ez, 500-600 éves.

Épp mikor az osztás helyéhez érek, már csak egy karakter maradt: az újságíró. Ez nem nagyon kell senkinek, a szervezők agitálják a jó népet, mármint azokat, akik a karakterekre jelentkeznének, hogy vállalja már el valaki az újságírót! “Akár párban is lehettek!” – de ez ma Magyarországon nem kifejezetten hálás szerep, macerás, minek. Igaz is, minek az? Van M1 évi 80 milliárdért, Habony Árpád – ha épp nem Ibizán szippant vagy szív – a média az ő gondjuk, no, meg persze most épp a kék alapú György-arcú bűnbakoké. Kék köd lepte ország – a kékséggel bennünket el- és beborítók fejében sűrű lilával, ahogy ennek lenni kell.

Izgalmas játék ez, minden hullámzásával, túlírtságával is, mert mi magunk vagyunk benne a túlírtság, a hullámzás. A bolt takarítója Cigány  az egyetlen normális itt: igaz bolondja és bolond igaza, ebben a kaotikus bolt országban, ahol a gazdaságis, a Kisgömböc  arrogáns megszeppentként sakkban tart egy egész csapatnyi népet mindaddig, míg dr. Berg autentikusan elénk hozott nyegle magabiztossággal meg nem szorongatja a cégközpontból érkezőként. Hauser a biztonságiak főnökeként egy pillanat alatt már néhány mondatával is  megfest egy kopaszok által pépesre verhető vásárló népet, érezzük: itt így szokás élni, dolgainkat demokratikusan intézni.

Már aki hagyja, aki engedi. Mert lépten-nyomon egy-egy civil szervezet sátra, regisztrálatlanul is jól átláthatóan és leginkább abszolút nem észrevehetetlenül várja a kvízre, ügyességi játékra vágyó, délben reggeliző és délután reggelező fesztivál-állam polgárait. És jó látni, hogy az emberkék igazi, friss, bele nem fáradó, el nem fásuló lendülettel vetik bele magukat ezekbe a játékokba. A fejekben nincs civil törvény, a lila ködös országvezető kemény magon kívül véget ér annak  törvényi hatályossága – már ameddig van , lesz neki amúgy is hivatalos, közlönyben szerte kiáltott hatálya. Itt csak a nyitottság van. Mert errefelé, Bánkon, a gondolkodni vágyás “regisztrálása” kötelező létszükséglet.

Az viszont annyira hasznos tud lenni, hogy még a lexikális tudást is überelni képes, ha kvízről van szó. Délután az egyik falatozó teraszán Vágó Gábor kocsma-kvízre hívogató plakátot – fehér alapon pirossal, mert légy kreatív, ha már a kék  kifogyott – ragasztott: “Átlátszó kocsmakvíz, kezdés: 17.20”. Lehetett totózni, anagrammákból a magyar hétköznapok normalitásának számító pénzmozgásokra tippelni. A plakátragasztás közben Gábor bátorítólag biztat egy érdeklődőt: “Nem kell követni hozzá naponta híreket, hogy nyerhess benne, gyere!” –  valóság itt minden szó, még akkor is, ha spontán, minden áthallás nélkülinek szánjuk – amolyan átlátszós, hál’ istennek.

Aztán kedves ismerősökbe botlok és a Pizzéria teraszába, hogy kávét igyak és pipázzak, hisz ekkor már este hét, és még ezidáig nem is gyújtottam rá. Aztán láblógatás, telefon töltés a sátornál, majd este kilencre a Bánkgyöngye Panzióba. Így sajnos lemaradtam a lehetőségről, hogy Vajdai Vilmos és a TÁP-os csapat Korrupt Schőnjét nézzem, immáron harmadszor. Ám a jobbnál is lehet valami másképpen, másban és máshogyan “jobb”.

Betértem tehát a panzióba a Béta Társulat új, a fesztiválra készült bemutatóját, a Keresztesi József: Holtszezonját nézni. Valami hamisítatlan, ami egy fesztiválnak visszaadja az itt és mostját,  amitől azt érzed, hogy jó, hogy itt vagy, hogy nem is szabad máshol lenned. A kis gömböc meséje összegyúrva Heinrich von Kleisttel, Mel Gibson Passiójával, József Attilával valami egészen kaotikusan is egyként lélegző tragikomédiává. Egy honi bolthálózat, talán a nevesincs fehér alapon piros betűsé, ahol feje tetején áll minden, mert nem jók az eladási statisztikák, és ünnep után sok minden marad a bolt nyakán. Záprel (Kovács Olivér) igazi Orbán hasonmásként egyszerre nagyarcú szónok, ha lelkesíteni kell, és nadrágjába piszkító, ha konkrét megoldandó feladat elé kerül, és már korántsem tud ódákat zengeni, és mi benne ülünk nyakig, hisz mi vagyunk a bolt polcsorai.

Leszakadt a kisgömböc, elkezdett gurulni… Ki lesz az a szerencsés-szerencsétlen obsitos, akinek beleakad majd a kardjába. Gömböcország, ahol a tegnap esti Bétás előadást látva érteni: mindenki gömböccé válhat, mert könnyen “gurulásba kezdhet”. És leginkább nem az Átlátszó, a TASZ, az Amnesty civil szervezete lesz és lehet a kardforgató katona, hanem mi magunk. Ehhez azonban egy efféle, bánkitós előadás elengedhetetlen, hisz a színház, a gondolat önmagunk civiljeivé tesz.

 Izgalmas játék ez, minden hullámzásával, túlírtságával is, mert mi magunk vagyunk benne a túlírtság, a hullámzás. A bolt takarítója Cigány (Georgita Máté Dezső) az egyetlen normális itt: igaz bolondja és bolond igaza, ebben a kaotikus bolt országban, ahol a gazdaságis, a Kisgömböc (Forgó Rebeka) arrogáns megszeppentként sakkban tart egy egész csapatnyi népet mindaddig, míg dr. Berg (Ivák Bence) autentikusan elénk hozott nyegle magabiztossággal meg nem szorongatja a cégközpontból érkezőként. Hauser (Kabdebon Dominik) a biztonságiak főnökeként egy pillanat alatt már néhány mondatával is  megfest egy kopaszok által pépesre verhető vásárló népet, érezzük: itt így szokás élni, dolgainkat demokratikusan intézni.

A Tömböczy Napsugár rendezte előadás oly finoman, határozott pontossággal bánik a zenével, a szólóban énekelt népénekkel, az opera áriákba gyúrt dallamokkal, hogy ott már – a társulat vállalt amatőrsége dacára – a profizmus bátran emlegethető. Egyet sajnálok: miért hordja oly magasan a fejét a magyar hivatalos színházművészet ahhoz, hogy ezek a lelkes, őszinte, korántsem átlagos talentumú fiatalok ne tudják ebből következően a szerepformálás fortélyait szervezett, szakmai közegben elsajátítani, ha épp erre vágynának.

Az este még kétszer is átcsángáltam a Táborba, és belehallgattam, táncolva melegedtem a hajnali 11 fokban a sátorban az A-WA és az Anima Sound System számain, 2-3 ezred magammal.

Leszakadt a kisgömböc, elkezdett gurulni… Ki lesz az a szerencsés-szerencsétlen obsitos, akinek beleakad majd a kardjába. Gömböcország, ahol a tegnap esti Bétás előadást látva érteni: mindenki gömböccé válhat, mert könnyen “gurulásba kezdhet”. És leginkább nem az Átlátszó, a TASZ, az Amnesty civil szervezete lesz és lehet a kardforgató katona, hanem mi magunk. Ehhez azonban egy efféle, bánkitós előadás elengedhetetlen, hisz a színház, a gondolat önmagunk civiljeivé tesz.

Csatádi Gábor

Bánkitó, ami még nem készült el – #bankito1.nap