"Készpénzzel? Nem! Közpénzzel!" - #bankito3.nap Pótszékfoglaló

2017. július 15. 16:37

Hangzott a kérdésre a poénos válasz tegnap délután Bánk egyetlen Nemzeti K*rvaannyában, azaz a Nemzeti Dohányboltban. Hiába, itt már mindenki rápörgött a korrupciós tematikára, ha akart, ha nem. Játék ez, de olyan, mely akaratunkon kívül is össze vagy összébb hozza az itt lévőket.

És hogy aztán ebből mi, mennyi az, ami tudatosul? Mi az, ami megmarad a Bánkitó után? Biztosan kevesebb, mint amit a politika gondol erről a Fesztiválról. Mindenesetre nem volna hasztalan, ha az infópultos kollégák tudnák, hogy hol van a Kisrét vagy a gyerek előadás, mikor és hol lehet programfüzethez jutni. Ez persze gyalog- , földhözragadtabb tudás, mint ama másik, imént említett, de ugyanúgy létszükséglet.

fotó: Szemerey Bence

Tegnap délután a színház sátorban a Dollár Papa Gyermekei egy ide készített előadása, a Bárcsak minden olyan egyszerű lenne, mint amilyen meghízni volt, egy röpke harminc perces revüben mesélte el a lehető legtöbbet arról, hogy kik vagyunk, kik lehetnénk. Egy fiú, férfi (Georgina Máté Dezső és egy itteni idősödő asszony (Cuhorka Emese) történetmesélő kollázsából áll össze ez a nevetésnek teret engedő egyveleg, sok zenével, és az önmagunkra ismeréshez kellő időt hagyva. Nevetni sosem hasztalan, főleg, ha Bánkitón vagyunk.
Aztán a délután egészen másfajta dolgokkal telt. Sajnos nem jutottam el a Színműveletekre, mert hát megint csak az a fránya műsorfüzet, képes volt elírni magát, és egy fél órával későbbre írta azt, ami egy fél órával korábban kezdődött. Aztán beálltam a sorba, a Polgármesteri Hivatal előttibe, jó érzékkel idő előtt, mert hogy úgysem volt más dolgom. Ez különösen hasznos volt, mert már negyed kilenckor tekintélyes sor gyűrűzött a Hajdú Szabolcs: Kálmán-napjára várva. Az Ernelláék Farkaséknál folytatása sok újat a témájában nem ígért, ám az is igaz, hogy ezt a témát nem árt elégszer megrágni. A családi érzelmi korrupció csúcsra járatása ez a darab, amelyben senki sincs igazán jóban önmagával, pont ezért nem tud a családtagjával sem jóban lenni. Ebben az előadásban nem akar véget érni egy-egy monológ: nyújtódik-húzódik a szöveg, ki tudja, hol lesz vége. Értjük, hogy mit akar elérni ezzel, de színházi eszközökkel is jó volna megtámogatni ezt a nyújtást-húzást, mert akkor a megértésnek nem kellene bennünk a belealvással harcolnia.

fotó: Szemerey Bence

Persze ez a harc is olyan, mint a korrupcióval való: unjuk, belefáradunk, de nem tudjuk nem azt érezni, hogy az elevenünkbe vág, hogy a mi életünk az, amit csúfosan kihasználnak, mert a másik érzelmileg, anyagilag a birtokába vesz, és korrumpál minket.
Hazafelé a hidegtől már sok mindenen nem voltam képes gondolkodni, pedig eléggé kihalt és csendes lett volna ehhez a környezet, mert a fesztiválozó társaság zöme Bánk túlsó felén koncertezett a cirkusz sátorban. Hideg is volt, el is fáradtam, de azért az esti sör, a baráti beszélgetés és a pipa nem iktatódott ki a nap zárásából.

Fotó: Szemerey Bence

Ahogy ott a Nemzeti K*rvannyában sem tudtak megfeledkezni még a nap délutánján, ám végén sem a korrupcióról. Belénk fészkelte ez már magát igen alaposan. Ha a Bánkitó ennyit már ösztönösen és spontán bennünk, velünk elért, akkor már megérte. Ez az, ami már igazán megfizethetetlen, még Mészáros Lőrincnek vagy Z. Kaufer Rolandnak is.