Home / Megnéztük / Ördögkatlan Fesztivál 0. nap
Ördögkatlan Fesztivál 0. nap

Ördögkatlan Fesztivál 0. nap

Az Ördögkatlan Fesztivál 10 éves történetében először azt kell mondanunk, hogy “Gyógyulj meg, Mari!”

A szokásos megnyitó idén a Narancsligetben zajlott, ahol a Wombo Orchestra már tüzelte a közönséget, miközben gyűltek az emberek a színpadhoz. A Wombo évek óta állandó tartozéka ennek a fesztiválnak, így nem meglepő, hogy feltűnnek itt-ott, és nekiállnak zenélni. A K2 is hozta a saját történeteit az utóbbi 3 évben, ami mostanára tetralógiává nőtte ki magát. A megnyitón visszacsengtek a régi előadások meghatározó dalai, és kaptunk ízelítőt a Beremendi lakodalomból is. A katlan szenthármasságából nem maradhatott ki az Újcirkusz sem, idén visszatért a Galapiat Cirque, hogy még több izgalmat hozzon a délutánjainkba. A két védnök, Cseh Tamás és Törőcsik Mari a 10. Ördögkatlan Fesztiválra átadta a stafétát a közönségnek és a szervezőknek, akik egyszerre nyitották meg a fesztivált.

A nulladik napon egyetlen színházi előadásra volt lehetőségünk bejutni, a Jurányiban és a nyáron még számos más helyen is látható Egy őrült naplójára. A 13:00-kor megnyitott elektronikus és klasszikus sorszámosztás ugyan elindult, de nem tartott tovább körülbelül fél óránál.

A hatalmas színészi-zenészi teljesítmény magával sodor, azon kapjuk magunkat, mintha bűvészmutatványt néznénk, úgy figyeljük ezt az alakítást. Érzetünkre ráerősít az előadás számtalan apró játékkal –  megmozdul a padlón heverő, kutyát megszemélyesítő cipő. Keresztes mindvégig élő kapcsolatot tart fenn a közönséggel, és a néhány improvizált gesztus, reakció építi ezt a lüktető együttlétezést.

Az applikáció segítségével elvileg egyetlen rábökéssel lehet sorszámhoz jutni, ami kiküszöbölné a korán kelést és sorban állást, azt , hogy bárkinek az infópult előtt kelljen töltenie az éjszakát. Valójában azonban semmi sem változott, méretes sorok kanyarognak, az applikáción keresztül pedig 2 másodperc alatt fogytak el a sorszámok, tehát továbbra is meg kell küzdeni a színházért. Szerencsére sikerült az első csatát megnyernünk:

fotó: Dömölky Dániel

Őrültnek kell lenni, hogy valaki akkora fába vágja a fejszéjét, mint Keresztes Tamás tette Gogol művével (szinte a teljes szöveg elhangzik, különböző fordításokat felhasználva – dramaturg: Róbert Júlia), Bodó Viktor rendezésében. Hatalmas kedvvel és energiával formálja meg Popriscsint, a fantáziájába belezuhanó kormányhivatalnokot, játéka rengeteg humorral és önreflexióval, gyors és pontos váltásokkal operál. Óriási, az előadást meghatározó ötlet a loop segítségével létrehozott, énekelt, beatboxolt egyszemélyes élőzene.  Keresztes Tamás a maga által tervezett, előttünk folyamatosan átalakuló, forgó, élő díszlet, Popriscsin elméjének kitágítása: ferde vonalak, torz, szűk perspektíva. Sötét lyuk, amely végül szó szerint börtönné válik a lakója számára.  A hatalmas színészi-zenészi teljesítmény magával sodor, azon kapjuk magunkat, mintha bűvészmutatványt néznénk, úgy figyeljük ezt az alakítást. Érzetünkre ráerősít az előadás számtalan apró játékkal –  megmozdul a padlón heverő, kutyát megszemélyesítő cipő. Keresztes mindvégig élő kapcsolatot tart fenn a közönséggel, és a néhány improvizált gesztus, reakció építi ezt a lüktető együttlétezést. Az előadás egyik legerősebb pillanatában kilép elénk a “kunyhójából” – túlnő létezése keretein. Az előadás a végére kissé elfárad, és ebben egyaránt szerepe van a nagyharsányi tornateremben uralkodó hőségnek és a melodrámaiba hajló lezárásnak.

A közönség azonban továbbviszi Popriscsin őrületét a nagyharsányi focipályára és a kisharsányi Kovács Udvarba, ami aztán ki is tart szombat hajnalig.

Kabdebon Dominik – Nyáry Pál

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top