Home / Megnéztük / Ördögkatlan Fesztivál 1. nap
Ördögkatlan Fesztivál 1. nap

Ördögkatlan Fesztivál 1. nap

Orlai Produkciós Iroda: A kétely

A Mokos Pincészet a katlan többi helyszínéhez képest luxus körülményeket jelent egy előadás számára. Légkondicionált tér, kényelmes székek, jól felszerelt szcenika, mintha kikerültünk volna a fesztivál területéről, és egy budapesti színházba csöppentünk volna, pedig csak Palkonyán vagyunk. Amint megkezdődik az előadás, szinte meghökkent, hogy mennyire távol kerül az ember 2 hónap alatt attól a klasszikus prózai prózai színháztól, amit évad közben megszokott.

 fotó: Orlai Produkció

A történet a Kennedy halálát követő Amerikában játszódik, azon belül is egy egyházi iskolában, ahol Aloysius nővér (Udvaros Dorottya) igyekszik megtartani az egyház régi értékeit, és dogmatikusan be is tartani azokat. Flynn atya (Fekete Ernő) ezzel szemben a világi dolgokon keresztül igyekszik közvetíteni a katolikus tanításokat, elvetve minden bigottságot. Ahogy ez a címből is nyilvánvaló, Pelsőczy Réka rendezése a kételyt  próbálja megfogni, az emberben csapongó bizalmat és igazságérzetet, amely oda-vissza táncol a két szereplő között. A karakterek azonban egysíkúak, a történet lepereg a szükséges mélységében, minőségi színész gárdával megtámogatva, de nem tűz ki önmaga számára túl magas célokat.  Más félórás játék az előadás által felkínált játékszerekkel, a gyermekabuzálás gumicsontjával, az egyház és a világ libikókájával, az igazság és a bizonytalanság hintájával. Az az érzelmi beavatódás, ami rávenne arra, hogy megtöltsem kérdéseimmel, dilemmáimmal ezt a játszóteret, sajnos nem jött létre.

Gimesi Dóra: Az időnk rövid története

Bájos hullarabló utazás. Vonat kattog, bakelit serceg. Mi meg merengünk, hogy meddig éri meg várni arra, hogy végre elkezdjünk élni (Kezdd el most! -szerk.) Gimesi Dóra léleksimogató felnőttmeséje olyan, mint a nagyi fagyis dobozba csomagolt hókiflije, grátisz mama-történetekkel. A fesztiválkörülmények okozta díszletborulásokon és bakikon át is működik, finom, jóleső. Négy öregember nekiindul Velencének, hogy közös barátjuk hamvait a tengerbe szórja. A történet ennyi. Ezen túl csak emberek vannak, a szó legnemesebb értelmében. Hazugságokkal, bosszúvággyal, önzőséggel, bajtársiassággal, együttérzéssel és hatalmas szívvel. Mindent ismersz, láttad, érezted. Már lassú, megfáradt testek mesélnek arról, hogyan is kellene élni, szeretni és  élni szeretni (You can love, the life you’re livin’, you can live the life you love…). Mert végül úgyis megbánsz mindent, amit kihagytál vagy halogattál. Ha ott liheg a nyakadban a halál, a dolgok egyszerűek lesznek, mindenkori döntéseid pedig új értelmet nyernek.

Lehetne elemezni a díszlethasználatot, melyben a színészek járókerethez hasonlóan tologatják maguk előtt a bábuk mini porondját, és ezek a kis szigetek alkotnak különböző tereket. Lehetne írni a bábok szépségéről, a színészi teljesítményről, a szereplők zenés vallomásairól. De nem ez a lényeg, és főleg nem egy fesztiválon, hanem az, hogy amikor hőseinkkel elindul a vonat Szlovéniából , én becsukom a szememet, érzem a tenger illatát, és megértem, hogy a “Sic transit gloria mundi”-tól Alfred Tennyson Ulysseséig rajtam keresztül vezet az út.

És innentől kezdve az addig helyenként lötyögő, az első előadáson még nem feltétlen megtalált ritmusú jelenetek összeállnak, remek tempóval érkeznek az új szereplők, és derülnek ki az újabb információk.  Összességében remek hangulatú, okos dramaturgiájú előadást láthattak a Beremendre látogatók, ami méltó lezárása a k2 helyspecifikus előadás-tetralógiájának.

K2 Színház: Beremendi lakodalom

-Beremendi bosszúállók balladája-

A K2 csapata Katlan-tetralógiájának utolsó állomásához ért: Nagyharsány, Kisharsány és Villánykövesd után beremendi lakosok történeteit gyűjtötték össze, és formálták rövid, feszes előadássá.

A talált helyszín tán most működik legjobban, a beremendi kovácsműhely kertje önmagában kész díszlet: tágas tér tárul a szemeink elé, ahol van kis tó híddal, a túloldalon házikó, a bal oldalunkon még egy erkélyt is felhasználnak az alkotók, jó arányérzékkel mozognak ebben az inspiratív környezetben.

fotó: K2

A történet dramaturgiája nem jelent újdonságot annak, aki látta a korábbi előadásokat: hosszan elnyújtott, sok és sokféle humort felhasználó jelenetekben ismerjük meg az alaphelyzetet és a nagy vonalakban megrajzolt figurákat. Ezerkilencszázvalahányban járunk. A fiatal pár, Csalló Panna és Vukovics Béla szökésre készül. A lányt nővére, Anna inkább a falu közösségében elfogadott határőrnek, Bolha Pistának szánja. A nővér évek óta várja a munkatáborba küldött jegyesét. Sötét jugoszláv árny bujkál az erdőben. A szomszéd Gajdácsnak is vannak még titkai. Szikvíz. És egy ponton egy aprócska szikrának köszönhetően kirobban az összes felszín alatt lappangó feszültség, féltékenység és félelem. A tragédia elkerülhetetlen.  És innentől kezdve az addig helyenként lötyögő, az első előadáson még nem feltétlen megtalált ritmusú jelenetek összeállnak, remek tempóval érkeznek az új szereplők, és derülnek ki az újabb információk.  Összességében remek hangulatú (szóvicceket kedvelők előnyben), okos dramaturgiájú előadást láthattak a Beremendre látogatók, amely méltó lezárása a K2 helyspecifikus előadás-tetralógiájának.

Kabdebon Dominik, Nyáry Pál, Trömböczky Napsugár

Ördögkatlan Fesztivál 0. nap

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top