Újragondolt táncjátékkal debütált szeptember 15-én a XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretében az immár független Pécsi Balett, Shakespeare Makrancos hölgy c. drámájából készült az előadás. A darab zeneszerzőjével, Kovács Benjáminnal beszélgettünk a Shakespeare-darabról, a megzenésítésben rejlő ambíciókról,  a zene nyelvéről és a tánc színházi erejéről….

  • Ismét a Pécsi Balettnek írsz zenét…
  • Igen, és rendkívül boldoggá is tett a felkérés. Nagyon megtisztelő, hogy a független Pécsi Balett első bemutatójának én írhattam a zenéjét. Egyrészt szakmai kihívás, másrészt pedig szerelem-munka, mivel érzelmileg már kötődöm a társulathoz – a színház egy ilyen szakma.
  • A kihívást megértem, hiszen egy független, teljesen kortárs táncstílusban utazó társulat vezetője készítette a koreográfiát, Földi Béla. Milyen volt kettőtök között az összhang?
  • Erről így nehéz beszélni, mert nem feltétlen az összhangot kell keresni. A Pécsi Balett vezetője, Vincze Balázs, akit tisztelek és felnézek rá, azt mondta nekünk, hogy egy kereket hajtunk, együtt vállaljuk, és együtt megyünk fel a színpadra – ezzel egyet is értettem, meghajoltam bizonyos koncepciók előtt. Az a típusú zeneszerző vagyok, aki abból a szempontból balek, hogy a tőle teljesen távol álló zenei világot is ki tudja szolgálni maximálisan és színvonalasan – mindezt precízen és gyorsan tálalva. Vincze Balázzsal már ismeretségünk kezdete óta kialakultak azok a kommunikációs csatornák, ahol megértjük egymást, ilyen a közös a nyelv, az egyező világ. Földi Bélával először könnyű volt, majd elkezdtem magammal is kritikus lenni, belefogtam a teljesen alkalmazott zeneírásba, és olyan régiókat is érintettem, amikről sosem gondoltam volna, hogy éppen Shakespeare-rel vagy a reneszánsszal fogom összefüggésbe hozni.

Nekem nem esik nehezemre egyetlen éjszaka alatt egy teljes felvonást megírni és meghangszerelni. Ebben az esetben ez egy megszokott gondolkodási módszer volt. Dés László említette egy interjúban a Vágy villamosa kapcsán, hogy az első alkalommal beült egy jegyzetfüzettel a próbára, majd a végén üressel állt fel – nem hiányzott semmi. Most viszont a Makrancos esetében rengeteg változtatásra volt szükség, mert az előre lefektetett koncepciók ütköztek, magam sem voltam elégedett, és kifejezetten a táncra írtam rá a zenét, ami  igen furcsa módszer, meg kell hagyni.

  • A Makrancos hölgy népszerű Shakespeare mű, bár megítélése ambivalens. Sőt, Seregi László korábban már készített belőle koreográfiát Goldmark Károly zenéjét választva hozzá. 
  • Valóban, mondjuk, így könnyebb dolgunk volt, hiszen a történet elmesélése egy táncjáték esetében fontos , ugyanakkor  lehetőséget kaptunk kifejezetten a táncra, a karakterek stílusos és pregnáns megjelenítésére, valamint a totálisan mai kommunikációra is. Mondhatni, szabadabbak lettünk.
  • Ismered a Goldmark művet ?
  • Nem, és nem is hallgattam meg. Nem szeretek zenétől inspirálódni, nem igényelem. Az akkor volt – nem akarok visszamenni az időben 20 évet.
  • Mi volt a fő koncepció, vagy volt-e egyáltalán valami alapvető mérföldkő ?
  • Volt,  rá kellett azonban jönnöm arra, hogy teljesen felesleges volt előre gondolkodni dolgokon. Lehet, hogy ez az én fiatalos hevületem és hibám – én így dolgozom. Nekem nem esik nehezemre egyetlen éjszaka alatt egy teljes felvonást megírni és meghangszerelni. Ebben az esetben ez  megszokott gondolkodási módszer volt. Dés László említette egy interjúban a Vágy villamosa kapcsán, hogy az első alkalommal beült egy jegyzetfüzettel a próbára, majd a végén üressel állt fel – nem hiányzott semmi. Most viszont a Makrancos esetében rengeteg változtatásra volt szükség, mert az előre lefektetett koncepciók ütköztek, magam sem voltam elégedett, és kifejezetten a táncra írtam rá a zenét, ami  igen furcsa módszer, meg kell hagyni.
  • Mi volt ezzel a célod?
  • Kompromisszumokra kész és elhivatott vagyok, azt hiszem. Nekem csak a zene és a színház totális kapcsolata számít. A cél: újra tanulni járni! Az alkalmazott zene mint műfaj, amely a színházi és filmes közönséget szolgálja ki, a népszínház és a mainstream eszközeivel dolgozik. Szerintem emiatt is bélyegeztek egyszer úgy egy kritikában, hogy a 80-as, 90-es évek klisés filmzenéit idézem. Ez lehet persze bók is: Alan Silvestri, John Williams, Danny Elfman, Howard Shore(mosolyog) – jólesett!

…stíluselemeiben és dallamvilágában sokkal inkább lett ír kocsmarock – ez is volt a szándékom. Az ír népzene elemeit kevertem a rock stíluselemeivel. Nagyon más lett, sokkal táncosabb, sokkal elemibb és virtuózabb. Mondhatni..szexi. Nehéz ezt szavakkal kifejezni… Nagyon modern és fiatalos, ugyanakkor eklektikus, bohém, játékos és dallamos is – erre kifejezetten figyeltem. Sokfajta kérés és kívánság volt a zenével kapcsolatban. Egy mozdulatot, egy szöveget pillanatok alatt ki lehet cserélni egy másikra. A zenét nem. A zene „kicserélése” csak az én esetemben gyors, más zeneszerzők ezt nem tennék meg, én azonban simulékony szeretek lenni és gondolatokra kész.

  • Ez a próbaidőszak tanulópénz is volt számodra?
  • Megtanultam kortársabb jellegű, elvontabb zenét írni, amiben fel lehet fedezni az igen erőteljes elektronikus vonalat, másrészt pedig szeretném kiszolgálni és szórakoztatni is a közönséget. Nem fordultam ki önmagamból, elégedett vagyok. A megbékülésben segített régi jó tanárom, aki kiváló pedagógus, inspiratív és erős jellem. Próbáltam az ő fejébe is belebújni. Dóra néni ( Uhrik Teodóra – szerk.) ha látta rajtam, hogy kicsit feszültebb vagyok, mindig Csajkovszkij és Petipa kapcsolatáról mesélt, amikor megszületett a Diótörő. Csajkovszkij sokat szenvedett a keménykezű koreográfus alatt.
  • Milyen a te Makrancos hölgyed? Hogy álltál a karakterekhez ? Zenében ez mit jelent ?
  • Szerintem reneszánsz. Bár ezzel a kifejezéssel vigyázok, mert a zeneileg laikusabb kollégák gyakran hívták a zenémet reneszánsznak, holott stíluselemeiben és dallamvilágában sokkal inkább lett ír kocsmarock – ez is volt a szándékom. Az ír népzene elemeit kevertem a rock stíluselemeivel. Nagyon más lett, sokkal táncosabb, sokkal elemibb és virtuózabb. Mondhatni..szexi. Nehéz ezt szavakkal kifejezni… Nagyon modern és fiatalos, ugyanakkor eklektikus, bohém, játékos és dallamos is – erre kifejezetten figyeltem. Sokfajta kérés és kívánság volt a zenével kapcsolatban. Egy mozdulatot, egy szöveget pillanatok alatt ki lehet cserélni egy másikra. A zenét nem. A zene „kicserélése” csak az én esetemben gyors, más zeneszerzők ezt nem tennék meg, én azonban simulékony szeretek lenni és gondolatokra kész. Volt olyan kérés, hogy karakteres legyen a zene, nagy ívű, dallamos, reneszánsz, szóló hangszeres, modern, klasszikus…stb. Ezeknek igen nehéz megfelelni, főleg, ha folyamatos a változás. De ahogy Vincze Balázs szokta mondani: „a darab most születik” – egyetértek, és ha ezt mondogatom, megnyugszom.
  • Hogy lehet zenében a kortársit és a klasszikust összevegyíteni, és ez hogyan  kapcsolódik a rockhoz?
  • A kortárs zenei elemeket lehet párosítani klasszikus hangszereléssel, ahogy tette ezt Kurtág, Dubrovay, Bartók. Vagy lehet a klasszikus elemeket kortárs hangszerelésben, rock-szekcióval, elektronikus hangszerekkel is megoldani, az kicsit furább képet eredményez. Sok mindent szeretek kipróbálni – ez a lételemem. Shakespeare angolszász szerző, ezért a brit zenei világ wales-i és ír  hagyományokra épülő elemeit használtam függetlenül attól, hogy ez a történet Itáliában játszódik. Mindenkinek van saját ötlete és koncepciója, miért az enyém legyen éppen alárendelve? Sok tekintetben dolgozom így is mindenki keze és kívánsága alá, szeretek ötletekkel telt agyakkal vitatkozni, ha van miről.

A legtöbb kritikus bölcsész, akinek van nyelvi kifejezőkészsége, szakmai hozzáértése azonban ritkábban azokon a területeken, amikhez hozzányúl, például: a tánc, a színház vagy a zene területén. Pedig a tánc formanyelvének ismerete feltétel lenne. A viszonylag „szövegibb” műfajokat vagy műnemeket átlátják a kritikusok, ilyen a prózai színház, az irodalom. A zene és a tánc kérdése már bonyolultabb. Létezik ugyan tánckritika és zenekritika is, de nem érzem kiforrottnak. A táncról tudni kell írni. Nem csak a rendezésről, a koreográfiáról, a szándékról, a látványról. Legtöbbször ezek vannak terítéken. A zenében is meg kell tudni fogni azt, hogy a zeneszerző műfajokban gondolkodik-e vagy stílusokban – ismerni kell, hogy ezek milyen hangszerelésben, milyen rendszerben működnek, és milyen drámai hatást érnek el. A táncban hasonlóképp: a táncos fizikai megnyilvánulásairól kell írni, a mozgásáról, a kezéről, a lábáról, a tekintetéről, mindarról, amit használ, és aztán kell mindezt rendszerbe, dramaturgiai világlátásba helyezni. 

  • Mi a véleményed a tánc, mint színházi műfaj kritikájáról ?
  • Mivel nincs kialakult vagy meglévő hozzárendelési rendszer vagy szótár arra vonatkozóan, hogyan kell akár a táncot, akár a zenét kritikai szempontból „elemezni”, így a kritikusok, a bölcsészek ab ovo nem is igazán képesek rá. A legtöbb kritikus bölcsész, akinek van nyelvi kifejezőkészsége, szakmai hozzáértése azonban ritkábban azokon a területeken, amikhez hozzányúl, például: a tánc, a színház vagy a zene. A tánc formanyelvének ismerete feltétel lenne. A viszonylag „szövegibb” műfajokat vagy műnemeket átlátják a kritikusok, ilyen a prózai színház, az irodalom. A zene és a tánc kérdése már bonyolultabb. Létezik ugyan tánckritika és zenekritika is, de nem érzem kiforrottnak. A táncról tudni kell írni. Nem csak a rendezésről, a koreográfiáról, a szándékról, a látványról. Legtöbbször ezek vannak terítéken. A zenében is meg kell tudni fogni azt, hogy a zeneszerző műfajokban gondolkodik-e vagy stílusokban – ismerni kell, hogy ezek milyen hangszerelésben, milyen rendszerben működnek, és milyen drámai hatást érnek el. A táncban hasonlóképp: a táncos fizikai megnyilvánulásairól kell írni, a mozgásáról, a kezéről, a lábáról, a tekintetéről, mindarról, amit használ, és aztán kell mindezt rendszerbe, dramaturgiai világlátásba helyezni. Erre nincs iskola…
  • Szerinted mi a balett jövője ?
  • Nem tudom, a balett terén még kifejezetten gyerekcipőben mozgok. Azt viszont látom, most, hogy a Pécsi Balett független társulatként kezdett el dolgozni,  a rétegműfajnak nevezett balett valamiképp ki tud lépni a „bezártságából”, és a saját közönségén túl sokkal több emberhez eljut. De ez így is van jól, ahogyan Győrben vagy Szegeden is. Egyre inkább azt látom a tánctalálkozókon és a fesztiválokon, hogy a kifejezetten kortárs tánc iránt érdeklődőket különösen megfogja a népszínházi elemekkel dolgozó társulatok munkája. Ha képesek vagyunk értelmezni és élvezni az elénk táruló táncot, akkor ugyanolyan élvezettel tudjuk szemlélni, mint egy prózai vagy zenés színházi előadást.

Péterffy Máté