November 14-től látható a Zeneakadémia új homlokzati díszvilágítása. Az időpont nem véletlen: a patinás intézmény első tanéve éppen 140 évvel ezelőtt, 1875. november 14-én indult el.
A korszerű LED világítótestek és fényvetők alkotta díszvilágítás, amely a születésnaptól kezdve minden este, szürkülettől borítja fényárba a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri főhomlokzatát, az épület több mint 13 milliárd forint értékű rekonstrukciós projektjének egyik utolsó elemeként valósult meg. A látványért összesen 216 darab, korszerű, LED technológiájú világítótest felelős, amelyek részben az épületen, rejtetten, részben a megújult téren elhelyezett kandelábereken lettek elhelyezve. A világítási képben kiemelt szerepet kaptak a homlokzaton lévő szobrok, a felirati tábla, a címer és a két sarkon lévő obeliszk. A díszkivilágítás mintegy 55,5 millió forintos költséggel ez év nyarán készült el.
Lakatos Gergely főmérnök a szerint a díszvilágítás tervezését rendkívül részletes egyeztetések előzték meg, a tervezők és az egyetem szakemberei több száz külföldi példát tanulmányoztak. A feladat a főhomlokzat gazdag díszítése és tagoltsága miatt rendkívül összetett volt. A műemlék épületek homlokzati díszvilágításával szemben támasztott alapvető követelmény, hogy a világítóberendezés az épület nappal is látható összképét, épített tagozatait, arányait ne torzítsa el, ezért mindenképpen kerülendőek a nagy erejű fényvetők hatására kialakuló árnyékok. Mindezek mellett a környéken lakók szempontjait is figyelembe kellett vennünk, ennek megfelelően törekedtünk arra, hogy az energiatakarékossági és a környezetvédelmi szempontoknak megfelelően minél kisebb legyen a fényszennyezés. Mindezeket szem előtt tartva a hónapokig tartó egyeztetések során több alkalommal került sor próbavilágításra, amelyeken az egyes fényvetők hatását vizsgáltuk. A próbavilágítások, számítógépes látványtervek tapasztalatai alapján alakult ki a teljes Liszt Ferenc téri főhomlokzat, illetve a Király és Dohnányi utcai homlokzatok első rizalitjait kiemelő díszvilágítás összképe.
 
MTI