A Temesvári Csiki Gergely Állami Magyar Színház tavaly áprilisi bemutatóját, a Jon Gay írta Koldusoperát január 27-én láthatjuk idehaza, a Nemzeti Színházban. Balázs Attillával Orbán Enikő beszélgetett az előadásról.
- Mi alapján esett a választása Kokan Mladenović-re?
fotó: Bíró Márton
- Valójában ez a találkozás egy régi terv megvalósulása. Évek óta követtük már a munkásságát, több előadását is meghívtuk az évek során a fesztiválunkra, a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóra, ide Temesvárra. Előbb az Ember tragédiája, majd az Opera Ultima is bemutatásra került a TESZT-en. Ekkor már tudtuk, hogy valamikor a közeljövőben nálunk is rendezni fog majd. A Koldusopera ilyen formán tehát egy régi egyezség és egy régóta felépített szakmai kapcsolat eredményeként születhetett meg. A visszajelzések alapján megérte ennyit várni erre az első, igazi találkozásra, közte és a temesvári társulat között. Olyannyira, hogy jelen pillanatban úgy tűnik: folytatása is lesz hamarosan ennek a közös munkának.
- Mit tartott fontosnak a rendező a Koldusoperából? Mi az, ami megmaradt, az eredeti John Gay féle műhöz képes?
- A rendező a Gay féle szövegből – ha egyszerűen szeretnék fogalmazni – a témát, a mondanivalót ragadta ki. Ezt hozta közel a színházhoz, a tásulathoz, a nézőhöz – a mához. Az eredeti mű sokkal hosszadalmasabb és terjengősebb, mi ebből csak azt társadalmi vonalat ragadtuk ki, amely a családi és szerelmi szálon felülkerekedve ma is aktuálisan tud megszólalni. A John Gay féle alapmű – melyből később a Brecht féle Koldusopera is született – már a megírásának pillanatában, a 18. század derekán is, egyfajta reakcióként, bírálat és tükörmutatás szándékával jött létre. Mladenović ezt a vonalat emelte ki és e köré építette fel az előadást. Azoknak a témáknak köszönhetően, amelyek ennek a vonalnak a mentén bekereültek az előadásba, kapott az előadás egyfajta “brechtiséget”. Bár a Bertolt Brecht féle szövegből mindössze egyetlen idézet került be az előadásba.
- Mi volt a próbafolyamat legizgalmasabb pillanata?
- A bemutató előtti utolsó hét volt az a “pillanat”, amikor tulajdonképpen összeállt az előadás. A főpróbahét előtti napokban nem tudtunk próbálni, mert épp a sepsiszentgyörgyi Reflex fesztiválon léptünk fel egy másik előadással, ezért visszaérkezve nagyon intenzív időszak következett. Mivel rengeteg az improvizációs rész az előadásban, melyeknek egy része, bár bizonyos szintig kötött, azért mégiscsak improvizáció, az utolsó napokban szinte próbáról próbára változott az előadás felépítése.
- Mi volt a legnagyobb kihívás színészként ebben a produkcióban?
fotó: Bíró Márton
-
Állandóan jelen lenni. A próbák allat is állandóan ott kellett lenni. Itt most nem a fizikai jelenlétre gondolok, sokkal inkább arra a szellemi és lelki figyelemre, öszpontosításra, ami azt gondolom a színészi munka egyik legnehezebb része. Nagyon sűrű próbafolyamat volt. Ugyanolyan jelenlétet követelt a próba is, mint maga az előadás. Itt nem volt félmegoldás, hogy akkor most csak egy kicsit megyek bele. Nem lehetett és így utólag azt gondolom nem is érte volna meg spórolni az energiákkal. Mert épp ebből a feszült, állandó befele, egymásra és a világra figyelésből tudott megszületni ez az előadás és megmaradni olyan frissnek amilyen. Elengedhetetlen volt annak a színészi technikának a birtoklása, amely lehetővé teszi, hogy a színész egyszerre játszon, táncoljon és énekeljen, miközben egyetlen pillanatig sem engedi el a néző vagy a partner figyelmét. Mladenovicnak van egy sajátos humora, egy könnyedsége és nyugodtsága, amivel pozitívak tud hatni a környezetére, talán éppen ezért nagyon könnyed, jó hangulatú próbafolyamat volt, nyoma sem volt feszültségnek.
Orbán Enikő
