Magyar Kultúra Napja   az Ódry Színpadon                                                                                                                       

január 22. 15 óra

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos és az LFZE-SZFE alkalmazott zeneszerző szakos hallgatóinak megzenésített versei a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt és jelenlegi hallgatóinak tolmácsolásában az Ódry Színpadon.
 
2006-ban az SZFE Dalversenyére Bagó Gizella egyetemi tanár (a Dalverseny létrehozója) meghívta az LFZE zeneszerző szakos hallgatóit: komponáljanak dalokat a növendékei által választott versekre, melyeket több alkalommal az egyetem falain kívül is előadtak a növendékek. Így felléptek a Bartók Emlékházban és a Régi Zeneakadémián is. Miután a 2011/12-es tanévben az LFZE és az SZFE közös alkalmazott zeneszerző osztálya elindult, 2012-től az itt tanuló növendékek is bekapcsolódtak a munkába.
10 év alatt 71 megzenésített vers született 41 zeneszerző tollából.
A 10. évforduló alkalmából 2016. január 22-én a Magyar Kultúra Napján ebből az anyagból az Ódry Színpadon egy összeállítást láthatnak az érdeklődők. A 15 órakor kezdődő koncerten felcsendülnek a nyertes dalok, melyeket a Dalverseny győztesei, az SZFE végzett és jelenlegi hallgatói énekelnek.

szFe 01

fotó: Nyitrai László


Az egykori zeneszerző hallgatók közül ma már sokan jó nevű szerzők, akik az eltelt évek során egész estés darabokat is komponáltak és bemutattak. Ezekből is ízelítőt mutatnak a koncerten.
 
Előadók:
Für Anikó, Tompos Kátya, Adorjáni Bálint, Tasnádi Bence, Rétfalvi Tamás, Ficza István, Huzella Júlia, Bach Kata, Bakos-Kiss Gábor, Csapó Attila, Kurta Niké, ifj. Vidnyánszky Attila, Zoltán Áron
valamint: Ember Márk, Fekete Gábor, Gyöngyösi Zoltán, Ladányi Júlia, Lestyán Attila, Medveczky Balázs, Olasz Renátó, Osváth Judit, Pálya Pompónia, Patkós Márton, Szabó Sebestyén László, Vizi Dávid egyetemi hallgatók
Zeneszerzők:
Bella Máté, Solti Árpád, Balogh Máté Gergely, Wettl Mátyás, Virág András, Nyitrai László, Podráczky Ákos, Emszt András, Kovács Adrián, Lustyik Ákos, Mátyássy Szabolcs
valamint: Bucz Magor, Darvas Benedek, Dobos Dániel, Farkas Bence, Mester Dávid, Sulyok Benedek, egyetemi hallgatók
A megzenésített versek költői:
Galambos Attila, Háy János, Karafiáth Orsolya, Karinthy Frigyes, Li Táj Po, García Lorca, Nagy László, Giovanni Pascoli, Petri György, Szép Ernő, Tasnádi István, Varró Dániel, Paul Verlaine, Weöres Sándor
Zongorán közreműködik:
Termes Rita, az LFZE adjunktusa, Kovács Adrián, Dinnyés Dániel, Mátyássy Szabolcs, Lustyik Ákos, Nyitrai László, Bucz Magor, Mester Dávid, Sulyok Benedek
Zeneszerző konzulens: Fekete Gyula egyetemei tanár, LFZE
Az alkalmazott zeneszerző osztály vezetője: Tallér Zsófia egyetemi tanár, SZFE
A koncertet vezeti, a 10 éves közös munka létrehozója: Bagó Gizella egyetemi tanár, SZFE
Helyszín: Ódry Színpad (1088 Budapest, Vas utca 2/c)
 
A belépés díjtalan!