Home / A függöny mögött / Interjúk / “Fontos nekem, hogy feszegessem a határaimat”
“Fontos nekem, hogy feszegessem a határaimat”

“Fontos nekem, hogy feszegessem a határaimat”

Tegnap este a Katona József Színházban, az esti Sirály-előadás előtt Fullajtár Andreával az öltözőjében beszélgettünk a Marlene Dietrich estjéről, a Boomerang Baby-ről,mely a KULTKIKÖTŐ Produkciós Iroda előadása. Szóba kerültek az énekesnő-idolok, a humorérzék gyógyító volta és persze a  művészi szerepvállalás…

 

  • Hogyan sikerült összebarátkoznod Arkagyina karakterével?
  • Én nagyon szeretem a Sirályt egészét is, és a karaktereket is, akik benne vannak. Már egyetemista koromban is játszottam Arkagyinát, akkor még mesterségvizsgán és hát persze, ezek iszonyú jó alakjai Csehovnak, mindegyik.
  • Ez hányadik Arkagyinád a pályádon? Második? Harmadik?
  • Hivatalosan, színészként az első.
  • Láttam a premieren, hogy nagyon élvezed ezt a karaktert és mindazt, amit hozzáadhatsz.
  • Hát erről a szerepről az ember sokat tud, hogy színésznőként a pályán, vagy a pálya környékén milyen bonyodalmak tudnak lenni, akár magánemberként, akár a szakmai életben.
    fotó: Horváth Judit

    fotó: Horváth Judit

  • Marlene Dietrich szerepe, a felkérés, egyáltalán maga a projekt hogy talált meg
  • Ez egy nagyon-nagyon régi történet. Ez még hét évvel ezelőttre vezet vissza, amikor egyszer a Zöldi Gergő mondta: – “hogy nekem szerinte olyan hangom van, ami abszolút ideális, hogy Dietrich dalokat énekeljek”. És aztán ebből az ötletből, hol úgy nézett ki, hogy lesz valami, hol úgy, hogy nem. Kellett hozzá találni egy csapatot, akik megcsinálják, kellett hozzá találni rendezőt éskellett hozzá találni játszóhelyet. Tehát igazából ez többször úgy nézett ki, hogy megvalósul, aztán később mégis meghiúsult. Végül tavaly öszzeállt egy csapat, akik meg akarták csinálni Novák Eszter rendezővel az élen. Innentől kezdve vált komollyá a dolog. Tehát márciusban elkezdtük az előkészítését, folyt a tárgyalás az Orfeummal, aztán nyáron már dolgozgattunk a példányon, aztán augusztus végétől meg már egészen felgyorsult a folyamat.
  • A te személyes viszonyod hogy kezdődött Dietrichkel? Az énekesnővel, a színésznővel és egyáltalán Dietrichkel, mint jelenséggel?
  • Én pontosan ugyanannyit tudtam Dietrichről, mint bárki más átlagember: hogy egy hatalmas amerikai filmcsillag volt. Aztán, amikor elkezdtem a dalokat hallgatni, meg elkezdtem utána olvasni, hogy miket írt, miket nyilatkozott, – beleástam jobban magamat az életébe, akkor kezdett megnyílni egy világ és az nagyon más volt mint az a kép, ami él róla az emberek fejében. Egy isteni humorú, nagyon bölcs nő – rendkívül határozott véleménnyel a világról, az emberségről, a politikáról. Tehát egy csomó minden derült ki róla, amit én nem tudtam. És egyre szimpatikusabb lett.
    fotó: Kultkikötő

    fotó: Kultkikötő

  • Az előbb felsoroltak közül melyik az, amely leginkább szíven ütött? Mi az, amire azt mondtad: “na ez az, ez nekem nagyon tetszik!”?
  • Egyrészt, ami nagyon szíven ütött: az a humora. Nekem az nagyon tetszett. A humor, az mindig az intelligenciának a jele. A jó humor meg aztán főleg. És neki nagyon jó humora volt. Tele van életbölcsességgel, tapasztalatattal és az, hogy ezt humorral tudta átadni, az nagyon-nagyon szimpatikus benne. Másrészt iszonyúan tetszett, hogy a második világháború után olyan helyekre ment el a koncertjeivel, amelyekkel mintegy békenagykövet, elkezdte a saját németségével összekötni, kiengesztelni picit, azokat az országokat, amelyek iszonyú sokat szenvedtek a náci Németország miatt. Ez szintén nagyon-nagyon szimpatikus volt.
  • Hogy érzed, mindebből, a magad, Fullajtár Andreás módján mit sikerül átvenned, a saját atmoszférádba átemelve megvalósítani?
  • Én nem gondolom, hogy egy-egy életmű megismerése az így, ilyen lineárisan hat az ember életére. Inkább úgy érzem, hogy nyilván azokra a dolgokra rezonálok, amelyek bennem is bennem vannak, – kicsit másképpen. Elsősorban azt gondolom, hogy most megcsináltuk ezt az előadást és ha minél többször játsszuk és minél több emberhez eljut, akkor egyrészt Dietrichnek olyan személyiségjegyeit ismerhetik meg az emberek, – miközben tök jól szórakoznak, mert hát végül is ez egy szórakoztató este, ezt ne felejtsük el – amelyektől ők maguk is egy kicsit árnyaltabban látják nemcsak az ő alakját, hanem azt is, hogy egyáltalán hogyan gondolkozzanak az életről. Én színészként szeretnék a Dietrich életműből profitálni. Ha az előadás működik és a nézőknek ez bejön, akkor tulajdonképpen pont azt értem el, amit szerintem ő is mindig szeretett volna. Hiszen, ha belegondolunk, ő a frontra is elment és énekelt a katonáknak – mivel ahhoz értett a legjobban. Tehát igen, azt hiszem az a legfontosabb: hogy, amit az ember tud, azt csinálja ezerrel és azzal, – ha bármiben tud jobbítani és a gondolkodásra hatni – akkor már elérte a maximumot, amit lehet.

Én pontosan ugyanannyit tudtam Dietrichről, mint bárki más átlagember: hogy egy hatalmas amerikai filmcsillag volt. Aztán, amikor elkezdtem a dalokat hallgatni, meg elkezdtem utána olvasni, hogy miket írt, miket nyilatkozott, – beleástam jobban magamat az életébe, akkor kezdett megnyílni egy világ és az nagyon más volt mint az a kép, ami él róla az emberek fejében. Egy isteni humorú, nagyon bölcs nő – rendkívül határozott véleménnyel a világról, az emberségről, a politikáról. Tehát egy csomó minden derült ki róla, amit én nem tudtam. És egyre szimpatikusabb lett.

  • Gondolom, jó pár dalt énekelsz az életművéből. Melyik az, – egy vagy akár több is – amelyre azt mondod: “húúú, ezt könnyű énekelni, ez egy az egyben én vagyok!”?
  • Azaz, hogy melyik a kedvenc dalom? Nagyon sok kedvencem van közülük. Tulajdonképpen én már sok-sok éve hallgatok Dietrich dalokat. Volt egy negyvenes listám a kedvenceimből és azokból állítottuk össze azt a tizennégyet, ami végül elhangzik. Tehát nics közöttük, olyan, amelyikre azt mondhatnám: “hogy húú, ezt nem szeretem, de azt viszont nagyon”. Mindegyiket nagyon szeretem. Akkor a két végpontot mondom, jó? Nagyon-nagyon szeretem a német tangót, a Johnny-t, mert iszonyúan frivol, de mindemellett elképesztően jól lehet énekelni és nagyon szórakoztató is. A háborús dalokban is rengeteg olyan van, amelyeket az emberek, mint ikonikus Dietrich-dalokat – nyilvánvalóan – jól ismernek. A Lili Marlene, az In den Kasernen. Ezek mind zseniális dalok szerintem. Aztán nagyon-nagyon sok, kifejezetten bulis, szórakoztató dalt is éneklek: például a My baby just cares for me-t . Ezt egy az egyben imádom. Ez a fináléja az előadásnak és iszonyúan élvezték a nézők.
    fotó: Kultkikötő

    fotó: Kultkikötő

  • A dalokat angolul vagy németül énekled?
  • Angolul, németül, franciául és magyarul.
  • Novák Eszterrel milyen volt együtt dolgozni a próbákon?
  • Jaj, nagyon élveztem! Ez volt életünk első közös munkája, még soha nem dolgoztunk együtt. Tulajdonképpen onnantól kezdve, hogy elkezdődött a közös munka, mindkettőnkben ott volt, az a fajta iszonyú erős, szakmai kíváncsiság, hogy mit hozunk ki egymásból és ez így nagyon-nagyon jó munka volt. Tényleg. Igazán.
  • Fontos neked, hogy akárhányadik évében is tartasz a szakmádnak, mindig legyen valami új, valami inspiráló kihívásod?
  • Ha ez így látszik kívülről, akkor én boldog vagyok. Mert igen, az fontos nekem, hogy feszegessem a határaimat.

 Csatádi Gábor

 

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Comments are closed.

Scroll To Top