Színművészetisek titka 16 éven felülieknek

Színjátszás, szövegtudás, pontosság és egy kis titok.

Tömött sorban állnak az Ódry színpad bejárata előtt. William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka alapján készült SZFEntivánéji álom bemutatójára várunk a IV. éves színművész osztály előadásában. A nézőtér lassan megtelik, rengeteg a jókedvű fiatal, de akadnak idősebbek is. A rendező (Dömötör András) tudatosan választott egy olyan darabot, ahol megfelelő a fiú – lány arány az osztályhoz mérten, melyben egyébiránt 3 lány és 11 fiú van.
Az előadás szövegéhez Nádasdy Ádám fordítását használták, egyedül a közjátékok jeleneteit írták át (Dramaturg: Laboda Kornél). Az így elkészült improvizációk az eredetileg megírt motívumok alapján születtek. Ebben a verzióban a mesteremberek maguk a lelkes pályakezdő színész fiatalok voltak – talán maga az osztály.

A késői kezdőpont ellenére a szereplők lelkesen és teljes odaadással játszanak. Az összeszokott társaság friss és egyértelműen élvezi az együttlétet, ami tapintható, intenzív energiával járja be az előadás egészét. Jó választásnak tűnik a darab, mert a cselekmény változatossága rengeteg lehetőséget ad arra, hogy megmutathassák, mit tanultak az évek során. Mivel a saját polgári nevüket is használják az improvizációk során a neveiket is memorizálhatjuk. De ne szaladjunk előre.
Minimalista díszletet látunk a színen. A fehér lepedővel letakart esküvői ceremóniára berendezett székeket háttal fordították nekünk. Egy asztal áll középen, a rendezői jobb oldal hozzánk távolabbi sarkában egy zenekar kellékeit, dobot, gitárokat, és egy elektromos zongorát találunk. Amint felcsendül a közismert fülbemászó John Paul Young nóta (Love is in the air) a színművészetisek sajátos élő előadásában (Zene: Kákonyi Árpád – Friedenthal Zoltán), megjelennek a szereplők is. Az előadás során sokan, sok helyen ragadnak hangszert, a zene szerves részét képezi az egész estének – következetes koncepcióval igényes kivitelezésben.
A fiúkon tornacipő és fekete esküvői öltöny, a lányokon esküvői ruha (Jelmez: Kálmán Eszter). Hermia szerepében Osváth Judit hosszasan csókolozik a Bodoky Márk alakította Lysanderrel. A pörgős jelenet során felvázolódnak a három pár közti szerelmi szálak, mialatt betekintést nyerünk a darab alapkonfliktusaiba is. Attől függetlenül, hogy az előadás során nagyon sok a belső szakmai és a színművészetire való utalás és poén, azoknak is szórakoztató tud lenni a játék, akik nem járatosak ezekben. És ez nagy dolog. Nem egy bizonyos szűk réteget akarnak szórakoztatni, önmagukat is beleértve, hanem mindenki számára értelmezhető kontextusban megidézik a színházi játék lényegét, teret biztosítva a felhőtlen szórakozáshoz. A társulat nagyon kreatívan és érthetően alakítja ki a teret, remekül formálják meg az Athén mellett elterülő erdőt is testükkel (Mozgás: Widder Kristóf). Amikor a Helénát alakító Rujder Vivien az erdőn át űzi a már-már őrületbe kergető vágyakozásának tárgyát, szinte látom, ahogy világos hajába akadnak a képzelt fa ágai.

A színészek az adott eszközeiket maximálisan kihasználva rendkívül szellemesen és gyorsan lopják be így magukat a nézők szívébe. Talán ez annak is köszönhető, hogy a közjátékok során lehetőséget kapnak arra, hogy önmaguk elrajzolt karakterét játszhassák, sokáig megmaradó kellemes emlékeket adva. Ilyen például a szamár jelmez is a mindent eljátszani akaró ifjú színész palánta (Gyöngyösi Zoltán) csupasz testén, mely nemes egyszerűséggel a nemi szervére erősített, annak meghosszabbításaként is értelmezhető szamár farok. Elképesztő a látvány, és a merész ábrázat a Zolót és a közjátékban Piramuszt alakító színészt is felpörgeti, aki elejétől végéig élvezhető játékkal kényeztetett minket, mind a Titániát alakító Kiss Andrea mellett, mind a közjátékban. A meztelenkedés és a nyers erotika megmutatása több helyen is teret kapott a darab során, a Puckot játszó Dér Zsolt és Figeczky Bence szellemes és empatikus alakításának köszönhetően hasat is símogathattak az első sorban ülők.
A színjátszás, a szövegtudás, pontosság és egy kis titok – hangzik el a közjáték során. Nyilván egy belső poént hallunk, talán valamelyik tanár ars poeticáját. Shakespeare vígjátéka ekkor kikerül a figyelmünk központjából és az improvizációk során kreált atmoszféra áthidal az athéni történések felett. A szerethető figurákban, a minden áron meztelenkedésre vágyó Ember Márk alakította Oroszlánban hirtelen meglátjuk magunkat is tizenévesen valamelyik színjátszókörben dédelgetett, rivaldafényben úszó álmainkat, mely alá Medveczky Balázs “Fal” alakítása is remekül adja a lovat.
Végül füst borítja be a színpadot. Napszemüvegben, makulátlan öltönyében megjelenik a jól fésült Fenyő Iván, és felolvas nekünk egy történetet a Tarzan-ból. Jól áll neki a színpad. A menő színésznek ciki, hogy szól a tűzjelző, de így is végig csinálja, mialatt az osztály lereagálja a cselekményt – az árnyékából egyszerre csodálva és utálva őt, a befutott színészt.

Az előadás végén a Love is in the air dallama a fülemben, ballagok le a lépcsőn a szocreál épületben. Kilépek a Vas utcába, elered a hó. Nagy pelyhekben esik. Mintha az égiek így deklarálnák azt, hogy a társadalmi szétszakítottság ellenére egységes színész generáció van születőben, az orrunk előtt.

Bozóky Balázs
(2016. Január 16.)