Bizony, mondta Reger, ha elátkozzuk is, és ha néha teljességgel feleslegesnek is tűnik, és ha azt is kell mondjuk, ez sem ér semmit, mármint a művészet, ha mint itt, ezeknek az úgynevezett régi mestereknek a képeit szemléljük, amelyeket gyak­ran, s természetszerűleg az évekkel egyre alapve­tőbben haszontalannak és céltalannak látunk, sem­mi másnak, mint gyámoltalan kísérleteknek, ame­lyek művésziesre szeretnék etablírozni ezt a föld­tekét, a magunkfajtát akkor sem menti meg más, mint épp ez az elátkozott és elkárhozott és gyakran hányingert keltően ellenszenves és fatális művészet, így Reger.

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top