Kevés elcsépeltebb kérdés hangzik el magyar családok ezreinek vasárnapi ebédein, mint az, hogy ki tehet a jelenlegi társadalmi – ezen belül családi – állapotokról. Az instant válaszai mindenkinek megvannak. Mikó Csaba Apátlanok című darabja, Gáspár Ildikó rendezésében, az Örkény Színházban rávilágít, hogy az instant válaszok teljesen felesleges, mégis folyamatosan és önkénytelenül meglévő panelek mindenki számára. És persze felteszi a kérdést: hogyan tovább?
Az, hogy Kádár, Rákosi, esetleg Brezsnyev tehet-e arról az állapotról, amiben léteznie kell az Apátlanokban szereplő családnak, csupán egy, az előadás kereteit jelölő – már-már költői – kérdéshalmaz. Amelyben az eleinte színes, később már csak kontúrjaiban ott lévő Kádár-kori környezet is csak díszlet. Noha ez utóbbi a szó szoros értelmében is az: a színpadon háromszintes elrendezésben egy Gazdálkodj okosan-tábla jelzi le a lakást, amelyben a vidéki család a mindennapjait éli, a családfő szinte folyamatos távollétében (díszlet: Boros Lőrinc). Az anya (Kerekes Éva) egyedül vigyáz betegeskedő kisgyerekére, Josára, aki vizuálisan semmilyen formában nem jelenik meg, ám folyamatosan szó esik róla. Főleg a másik öt gyerek tolmácsolásában, akik az első felvonásban igencsak beszédes, játékos jelmezeket kaptak (jelmez: Izsák Lili). Tamás (Nagy Zsolt) szuperhősként, Doda (Tenki Réka) királylányként, Laci (Polgár Csaba) cowboyként, Feszter (Takács Nóra Diána) pedig kisdobosként jelenik meg. A legfiatalabb gyerek, Simon (Patkós Márton) azzal válik ki testvérei közül, hogy részéről még nem történt meg ez a fajta, ruhájában is jellegzetesen erős identitásválasztás: pizsamában járva-kelve figyeli sunyin a többieket. Ez a kívülállás pedig végig meghatározó része marad karakterének – miközben ő esik át talán a legklasszikusabb értelemben vett karakterfejlődésen.
Patkós Márton, Kerekes Éva
Fotó: Gordon Eszter
A szinte folyamatosan távol lévő apa kétféleképpen jelenik meg: egyrészt két jelenet között, árnyékként, másrészt a második felvonástól Nagy Zsolt, jelzésértékű, egyúttal karakterformáló játékaként. Az általa alakított Tamás ugyanis – legidősebb testvér lévén – fokozatosan veszi át a családban, idősödő apja szerepét, ezt az azonosulást pedig az előadás az ábrázolásban is finoman felhasználja. Például a második felvonás első jelenetében, – Doda esküvőjén – ahol Tamás végig az anyja mellett áll, közben a többiek narráló jellegű mondataiból derül ki: az apa is jelen van az esküvőn. Sőt, nem csak hogy jelen van, de itt lesz rosszul. A karakterek jellemének a tágabb kontextusban való formai felhasználása ugyanebben a jelenetben egy másik erős példában is ott van. Hisz az éppen dackorszakát élő Feszter, kedvenc zenekarának, az Európa Kiadónak a programadó dalát énekli, azaz Takács Nóra Diána dúdolgatja időnként a háttérben. A jelenet végén, az apa összeesésekor felcsendül a hangszóróból a dal diszharmóniába fulladó, instrumentális része. Erős megoldás, talán egy kicsit túlságosan is erős ahhoz képest, hogy még csak a második felvonás elején járunk.
Ezt követően ugyanis az előadás némileg veszít a lendületéből. Nagy Zsolt apapótló karakterében ekkorra már biztosak vagyunk, Takács Nóra Diána súlyosan önbizalomhiányos figurája – még ha némileg egysíkú játékkal is – egyértelművé vált, és az is fokozatosan beigazolódni látszik, hogy a család széthullásának a kimondását Patkós Márton a SZFE végzős hallgatója kellő határozottsággal és hittel végzi el, az előadás talán legjobb alakítását nyújtva így. Homályos marad azonban a tönkrement házasságából lábadozó Tenki Réka Dodája, illetve a vállalkozásban utazó, majd végül börtönbe kerülő Polgár Csaba Lacijának a szerepe a család széthullásában. Amikor egyértelművé válik, hogy kettejük között testvérszerelem szövődött, mindez nem hat botrányosnak, csak csendesen, szégyenlősen elmotyorgott információnak. Polgár Csaba Lacija úgy hisz a család összetartó erejében, hogy annak megtartásáért nem tesz semmit, maximum kihasználja azt, mint biztos alapot. Vele szemben a családot emelt fővel, ambíciókkal otthagyó Simon álláspontja sokkal meggyőzőbbnek tűnik.
Polgár Csaba, Patkós Márton, Nagy Zsolt, Tenki Réka, Kerekes Éva, Takács Nóra Diána
Fotó: Gordon Eszter
Sajnálom, hogy úgy kell ott hagynom az előadást, hogy a végén lévő, Simon és Laci közötti levélváltásban a mérleg egyértelműen Simon felé billen, és nem látni Laci igazát. Még ha nehéz is eldönteni, hogy ennek oka Polgár Csaba játékában keresendő-e, vagy valami másban. Mert az idő múlik, a Kádár-koron rég túl vagyunk, de a család valahogy végig ugyanaz marad. És mintha ezzel a családdal tényleg csak kétféle dolgot lehetne kellően tudatosan csinálni: beleállni, vagy elhagyni. Hogy elhagyni miért érdemes, az már érthető. Hogy beleállni miért, az még nem.
Az Apátlanok tényleg megragad valami fontosat, szokatlan módon egy csonka család történetéből, mindezt meglepően gazdag és bátor formanyelvvel. Ha kicsit jobban letisztázza a saját belső formai megoldásainak az ellentmondásait, remek előadás lesz belőle.
APÁTLANOK
Az Örkény István Színház előadása
| ANYA | Kerekes Éva |
| TOMI | Nagy Zsolt |
| DODA | Tenki Réka m.v. |
| LACI | Polgár Csaba |
| FESZTER | Takács Nóra Diána |
| SIMON | Patkós Márton e.h. |
díszlet: Boros Lőrinc
jelmez: Izsák Lili
jelmez-asszisztens: Glaser Mária
videótervező: Szöllősi Géza, Bánki Ákos
dramaturg: Ari-Nagy Barbara
zene: Kákonyi Árpád
fénytervező: Kehi Richárd
hang: Halmen Zoltán, Bartha Márk
szcenikus: Krisztiáni István
munkatársak: Bozsoky-Nagy Anna, Puskás Panni
technikai munkatárs: Bereczki Csilla
súgó: Horváth Éva
ügyelő: Mózer Zsolt
asszisztens: Érdi Ariadne
rendező: Gáspár Ildikó
