Home / A függöny mögött / Interjúk / „Van valami baljós a levegőben….“
„Van valami baljós a levegőben….“

„Van valami baljós a levegőben….“

Szilágyi Bálinttal, negyedéves bábszínházi rendező szakos hallgatóval a Kantinban beszélgettünk a holnaputáni premierjéről, A köpenicki kapitányról. És persze a rendezés buktatóiról, a színház eszményekről és a kézzelfogható, mindennapi „keretek“ realitásairól…

  • Hogy haladnak a próbák a 30-i premier előtt?
  • Most is a próbáról jövök. Megvan a színpadkép, megvannak az eszközeink, az összes jelenetet lerendelkeztem. Most fordulunk rá a főpróbahétre, ami nagyon intenzív lesz. Remélem, hogy nagyon sok szintet fogunk addig még átugrani.
  • Hogy érzed, mennyire sikerült az ütemtervedet a próbafolyamat során tartani
  • Sikerült. Az volt a legfontosabb, hogy kedvet csináljak nekik a darabhoz, mert egy olyan darabról van szó, amit senki sem ismert.
  • Te fordítottad, ugye?
  • Igen, én fordítottam le, Németh Ákos segítségével. Meg kellett ismerniük a nagyon bonyolult történetet, a szereplőket. Az első egy hét azzal ment el, hogy egyáltalán ki kinek a kicsodája, mert ötven szerepet játszik tíz színész. Idegen nevek, régi kor, mindenbe belemenni eltartott egy darabig.
  • Ha jól emlékszem, az első világháború előtt játszódik a történet, 1908-ban.
  • Igen, az első világháború előtt vagyunk. 1900-tól 1910-ig a történet nagyjából egy évtizedet ölel fel.
  • Kik kapták a szerepeket?
  • Tíz színész játsza. Nyolc jelenleg egyetemi hallgató, négy különböző osztályból. Van másod-, harmad-, negyed- és ötödéves is köztük, illetve ketten már lediplomáztak. Ahogyan a darab bemutatja egy kor társadalmát, ez a csapat leképezi az egyetem világát.
    Szilágyi Bálint/fotó: Mihalicz Máté

    Szilágyi Bálint/fotó: Mihalicz Máté

  • A történet tartalmi mondanivalója kihatással volt-e ez szereplőválogatásra?
  • Igen, ezt mindenképpen fiatalokkal szerettem volna csinálni. Ez egy olyan generáció története, amelyiknek nincs személyes emléke a háborúról. Egy olyan korban nőttek fel, ahol ezt nem tapasztalhatták meg. Az 1910-re felnövő generáció el sem tudta képzelni, hogy valaha még háború lesz Európában, negyven éve tart a béke. A mi generációnk hasonló helyzetben van.

A darab a világháború előtt álló Németországról szól. Fokozódik a militarizmus, a katonai készültség. Nem lehet tudni pontosan, hogy miért és, hogy mi ellen. Van valami baljós a levegőben. Amikor erre a rendezésre készültem, éppen Münchenben voltam, ahol elárasztották az utcát az ottani honvédség toborzó plakátjai. Minden megállóban, óriásplakátokon arra szólították fel a fiatalokat, hogy lépjenek be a hadseregbe. Azt éreztem, hogy visszatértünk 1910-be.

  • Miért pont ez a mese, amelyről Thomas Mann a ’31-es bemutató után azt írta: „A világirodalom legjobb vígjátéka Gogol Revizora óta” Hogy szemelted ki pont ezt a darabot?
  • Bécsben tanultam germanisztikát, és ott volt egy nagyszerű professzorom, aki ennek a korszaknak a drámairodalmát tanította. Sokat beszélt erről a darabról, fel is olvasott belőle. Nagyszerűnek éreztem a stílusát, a drámaírói technikát. Amikor lehetőséget kaptam, hogy az egyetem nagyszínpadára rendezzek egy vizsgát, akkor azért jutott eszembe ez a darab, mert ez az egész német társadalmat bemutatja. Sok embert, sok helyszínt vonultat fel, ami egy nagyszínpadi rendezésnél nem árt. Arról nem is beszélve, hogy a problémafelvetés is egyre inkább aktuális.
  • Milyen értelemben érzed az aktualitását? Mi volt az, ami első látására megfogott benne?
  • A darab a világháború előtt álló Németországról szól. Fokozódik a militarizmus, a katonai készültség. Nem lehet tudni pontosan, hogy miért és, hogy mi ellen. Van valami baljós a levegőben. Amikor erre a rendezésre készültem, éppen Münchenben voltam, ahol elárasztották az utcát az ottani honvédség toborzó plakátjai. Minden megállóban, óriásplakátokon arra szólították fel a fiatalokat, hogy lépjenek be a hadseregbe. Azt éreztem, hogy visszatértünk 1910-be.
  • Ez mikor is volt pontosan?
  • Ezt egy hónapja láttam. Két hónapot töltöttem Münchenben, most decemberben jöttem haza.
    Szilágyi Bálint/fotó: Mihalicz Máté

    Szilágyi Bálint/fotó: Mihalicz Máté

  • Gondolom volt már meglévő fordítás. Miért nem volt számodra megfelelő?
  • Nem volt rossz a meglévő. Ez más miatt volt fontos. A darab megértésében az segít nekem a legtöbbet, ha minden egyes szaván keresztül Ha el kell gondolkodom azon, hogy ezt most, hogy lehetne, kéne elmondani. Így minden szereplőbe muszáj belebújnom, és így kapom a legteljesebb áttekintést a darabról. Nekem ez segít.
  • Akkor ez egyfajta munkamódszer? A korábbi rendezéseidnél is követted ezt a metódust?
  • Ezelőtt is fordítottam egy darabot és valószínűleg ez most már így lesz. A következő rendezéseimhez is le fogom fordítani a szöveget. Így készülök fel.
  • Melyek lesznek a következő darabok?
  • A tavasszal lesz egy bemutatóm a Stúdió K-ban, ahol Daniel Kehlmann-nak –kortárs német író – a novellájából készítek bábelőadást. Aztán a Bethlen téri színházban egy Handke darabot, amit még sohasem mutattak be itthon – a címe: Az aranjuezi szép napok.

Abban a színházban, amit én elképzelek, nagyon hosszú előadásokat játszanának. Három-négy órásakat, de az is lehet, hogy egész napos lenne. Klasszikusokat, költői darabokat játszanának elsősorban. Nyelvi és képi költészettel egyaránt. Biztos olyan darabok is lennének, amelyek eltűntek, de most mégis fontosak lehetnek

  • Szeretsz mindig olyan darabokhoz nyúlni, amelyek a periférián vannak, vagy még elő sem kerültek? Mennyire vonz az, hogy mindig olyanakat húzz elő”, amelyekhez még mások nem, vagy nem túl gyakran nyúltak hozzá?
  • Én ezeket nagyon szeretem. Fantasztikusan jó darabok, szerepek, dialógusok hevernek a világirodalom kukájában. Szeretek ebben turkálni, mert olyan színvonalú dolgokat lehet találni ott, amelyek, érthetetlen, hogy miért tűntek el. A rendezők, igazgatók és dramaturgok közös felelőssége – hogykeresgéljenek. Mert az a darab, amit nem játszanak, halott.
  • Szerinted vannak olyan, jelenleg süllyeszőben lévő darabok, amelyek számodra kihívást jelenthetnek a következő 3-4-5-6 évben? Melyekhez szeretnél majd visszanyúlni?
  • Igen, van egy listám. Csupa jó darab, amit senki nem ismer.
  • Mint például?
  • Christa Winsloe Lányok egyenruhában. Hatvany Lajosnak volt a felesége, félig magyar volt. Ebből a darabjából forgatták a német expresszionizmus leggyönyörűbb filmjét. Egy porosz lány nevelőintézetben játszódik, az egyik diáklány beleszeret a nevelőnőjébe. Csak nők szerepelnek az darabban. Nagyon jót lehetne belőle csinálni.
  • Hogyan kezd összeállni benned mindaz, amit fontosnak tartasz? Milyen a te rendezői attitűdöd, ami képes elevenen tartani?
  • Erre azért nehéz válaszolni, mert amit eddig csináltam, azokban nagyon speciális körülmények voltak. Rövid próbaidő, szigorú költségvetés. Ebből következik az, hogy én hozom az ajánlatokat. Ha két hónapos próbaidők lennének, akkor közösen formálnánk, de ezt most még nem merem megengedni magamnak, mert kifutnánk az időből.
    Szilágyi Bálint/fotó: Mihalicz Máté

    Szilágyi Bálint/fotó: Mihalicz Máté

  • Jól gondolom, hogy sokkal jobban örülnél, ha a próbafolyamat nem 6-8, hanem 12 vagy 30 hét lenne?
  • A 6–8 hétnek már nagyon örülnék. Most, amit A köpenicki kapitányra próbálunk, az ennél kevesebb, 4–5 hét. Az Operában is négy szűk hét alatt kellett elkészülni. Ezért is kell nagyon fekészülni. Legalább ezen ne múljon. Aztán még mindig annyi minden történhet.
  • Mit gondolsz, az idő rövidsége vagy épp a gyorsan elszálló volta téged inkább inspirál vagy óvatosságra, félelemre int?
  • Az is a kreativitás része, hogy adott körülményekhez alkalmazkodva, hogyan lehet mégis megvalósítani az elképzeléseket. Volt pár ilyen esetem volt, amikor egy elképzelés, nem tudott megvalósulni, és változtatni kellett. De kiderült, hogy jobb lett, mint amit kitaláltam. Gyakran inspiráló, amikor be van szorítva az ember.

A “színházi” szóval én óvatos lennék. Ez az attitűd nem a szakmára, a kritikusokra vonatkozik. Azokra a nézőkre gondolok, akik az utcáról jönnek be megnézni egy előadást. Mert kíváncsiak, mert jól szeretnék érezni magukat. Ha őket sikerül megérinteni, megszólítani, az az igazi eredmény. Akik még képesek a színház ezerarcúságára rácsodálkozni. Amikor csináltam egy előadást és az öcsémnek, aki egyébként sosem jár színházba, ez jelentett valamit, én annak örültem a legjobban.

  • Te, Szilágyi Bálint, milyen színházat képzelnél el, milyen színházban éreznéd jól magad?
  • Abban a színházban, amit én elképzelek, nagyon hosszú előadásokat játszanának. Három-négy órásakat, de az is lehet, hogy egész napos lenne. Klasszikusokat, költői darabokat játszanának elsősorban. Nyelvi és képi költészettel egyaránt. Biztos olyan darabok is lennének, amelyek eltűntek, de most mégis fontosak lehetnek.
  • A köpenicki kapitány is ilyen hosszú darab?
  • Nagyon, négy és fél óra lenne előadni. A mi verziónk körülbelül két óra lesz – egy részben. Azért ez az egyetemi gyakorlathoz képest hosszúnak számít
  • Hogyan fogadta el ezt a “hosszúság-pártiságodat” az egyetem?
  • Eddig még nem volt a “hosszúság-pártiságomnak” ideje és tere kibontakozni. Majd pár év múlva, ha elég tapasztalatot gyűjtöttem, akkor merek csak nekivágni az igazán hosszú előadásoknak. Másfél órára is nagyon nehéz lekötni a nézőket. A legtöbben megijednek, amikor meghallják, hogy több órás egy előadás. De én valamiért a hosszú és tartalmas színházi estéket szeretem.
  • Számodra milyen az ideális színházfogyasztó, befogadó? Szeretnél nevelni az előadásaid által, az előadásaidon keresztül?
  • Szerintem őszinte. Megmondja, ha az neki semmit sem jelent, amit a színpadon lát. Olyanok, mint a gyerekek. A képzés miatt sok gyerekfesztiválra vittek minket. Mindig lenyűgöztek a gyerekek reakciói. Őszinték és spontánok. Előadás közben is megmondják, hogy miről mi a véleményük. Persze nem azt gondolom, hogy be kellene kiabálni a felnőtteknek is. De előítéletektől mentesen kellene nézni egy előadást. Függetlenül attól, hogy melyik színházban, melyik rendező, melyik társulat csinálta. Csak azt nézni, ami a színpadon van, és hogy ez ad neki valamit vagy sem. Ha nem ad semmit, akkor mondja meg, mert lehet, hogy mi hibáztunk. Vagy az előadás nem neki készült.
  • Ha jól értem, akkor egyfajta cél ránevelni a nézőt, vagy visszaszoktatni az őszintéségre? Azaz: mondja meg, hogy ha tetszik vagy ha nem tetszik?
  • Igen, az egy nagy eredmény lenne. Olyan bonyolult lett a művészet, a 21. századra, ebben a posztposztmodernben, hogy a nézők nagy részének már kisebbségi komplexusa van. Azaz: nem érti, amit lát, de biztosan vele van a baj. Az előadás biztosan zseniális, csak ő nem elég kifinomult, hogy megértse. Szerintem be kell ismerni, ha ez nem ad neki semmit. Hiába díjnyertes a rendezés, meg lehet mondani, ha valakinél ez nem működik. Sokan nem akarják, hogy butának nézzék, ezért inkább azt mondja, hogy tetszik neki, bár nem értett belőle semmit. De valójában sokszor az előadások buták és a nézők nem.
  • Szerinted a mai színházi attitűdnek mennyire lehetne része az, hogy kimondhassuk mindezeket?
  • A “színházi” szóval én óvatos lennék. Ez az attitűd nem a szakmára, a kritikusokra vonatkozik. Azokra a nézőkre gondolok, akik az utcáról jönnek be megnézni egy előadást. Mert kíváncsiak, mert jól szeretnék érezni magukat. Ha őket sikerül megérinteni, megszólítani, az az igazi eredmény. Akik még képesek a színház ezerarcúságára rácsodálkozni. Amikor csináltam egy előadást és az öcsémnek, aki egyébként sosem jár színházba, ez jelentett valamit, én annak örültem a legjobban.
  • Szeretnéd majd képviselni ezt a fajt “nyitottságot”?
  • Szeretném. Szívesen kivinném a színházat a színházépületekből. Lakásokba, irodákba, parkokba. Szó szerint közelebb vinni az emberekhez. Emlékszem, mennyire untatott a színház. Az öltöny, a ruhatár, az ácsorgás a szünetben. Katartikus volt amikor ráeszméltem, 18 évesen, hogy a színház nem feltétlenül ilyen. Boldog lennék, ha ezt másoknak is meg tudnám mutatni.

Csatádi Gábor

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Comments are closed.

Scroll To Top