Markó Róbert családi tündérdrámája magyar valóság. Kádárizmuson inneni és túli állandóság. Jelenkorunk folyamatos, lezárulni nem tudó, lezárulni nem akaró kordokumentuma. Bár a dráma születésének a kádári szocializmus világát – mert egész egyszerűen akkor még nem is éltek– nem tudták autentikusan visszaadni  Ám mindazt, ami mindebből a kortól független, magyar és közép-európai rögvalóság, azt ellenben tű pontosan.

Néha egyszerűen csak élni segít. A pótcselekvés, minden ellenkező híresztelés ellenére, életet ment. Legalábbis ideig-óráig. És teljesen mindegy, hogy ehhez az “életmentéshez”egy családi születésnap hosszasan készülő tortája az eszköz vagy bármi más. Pintér Béla Sütemények Királynője című családi tündérdrámájában minden kapóra jön ahhoz, hogy megpróbáljuk átmenteni azt, – minden családi terror dacára – ami gyermeki ösztönösséggel tovább élni segíthet. A drámának ezt a túlélni, valahogyan átvészelni vegetáló mentalitását a IV. éves rendező szakos Markó Róbert vizsgaelőadása zsigeri módon igyekszik közénk hozni – nem kevés sikerrel.

Vilmányi Benett Gábor/fotó:Szkárossy Zsuzsa

Vilmányi Benett Gábor/fotó:Szkárossy Zsuzsa


Az Ódry színpadán zártszelvényből épített téglatestbe komponáltatott bele a ’80-as évek derekának teljesen sematizált világa /(látvány:Bobor Ági). Igazából nem több ez, mint néhány farekesz, teli gömbölyded piros almákkal, némelyiknek a tetején falap – asztalként, mások pedig székként szolgálnak. A téglalap tetején vasrudak, melyek egyikén Évike (Főglein Fruzsina), másikán az általános iskolai tanítója, Tihanyi Lajos (Vizi Dávid), és beszélgetésük tárgya épp Évike tanórákon való bekakálása. Merthogy a hét esztendős Évike még mindig bekakil az iskolában. Nem kellemes dolog, sőt igen kínos, hisz a lányka édesapja Korsós István alezredes úr, BM-dolgozó, (Bányai Kelemen Barna) felesége, Olga (Bozó Andrea) az iskola magyar-szakos tanára. De végül is aggodalomra semmi ok, hisz a belügyminisztériumi dolgozó apuka és az iskolaigazgató igen közeli jó barátok. Majd minden elsikálódik valahogy.

Családi idill ez a Pintér Béla szöveg, ahol a családon belüli erőszak természetesen egybe- és összeforrt már a család fogalmával. És ennek a “majd én megmondom, te meg kussolsz” szerepkiosztással működő családmintának tökéletesen pontos, zsigeri természetességek egymásra épülő rétegjeit látjuk visszaköszönni ebben az előadásban. 

Ahogy az is, hogy a szülők mindketten isznak, és Évikének is engedik az alkohol fogyasztást – had igyék. Ez az alap- és a kerettörténet is egyben, amelyet a téglalap tetején, a tanító bácsi és Évike intimitás határát súroló beszélgetéséből ismerünk meg. A téglatesten kívűl, a téglatest tetei rudakon állva, vöröses félhomállyal bevilágítva. Időn és a szocialista családminta terén kívűl zajlik a pszichésen terhelt, nyomás alatt lévő valóság ürülékszagú, enyhén pedofil elfojtottságának a nem hivatalos világa. Mindezt nagyon plasztikusan: a téglatest-szocializmus peremén (tartórúdjain) érzékeltetve. Térbeliséggel kifejezve azt, ami másképpen elmondva, nehezen elmondható létállapota egy posztkádárista magyar miliőnek.

Bányai Kelemen Barna, Pethhő Gergő/fotó: Szkárossy Zsuzsa

Bányai Kelemen Barna, Villmányi Benett Gábor, Pető Gergő/fotó: Szkárossy Zsuzsa


Aztán Évike lemászva a rudakról, behuppan ebbe a táglatestbe, melyben a magyartanár édesanyjának, a nagynénjének, Anikónak (Urbanovits Krisztina), és az unokatestvéreinek, Zolinak (Sedró Áron) és Tibinek (Villmányi Benett Gábor) celebrál szabályszerű mise-liturgiát. Mert ez is egy keret, egy formanyelv, amely pont ugyan úgy feszíti, feszegeti ennek a szocialista táglatest-realizmusnak a kereteit, mint a bekakilgatás vagy épp a családi erőszakkal meghitten összefonódó alkoholizmus. Ahol természetesen szublimálódik és az elfolytások mögül fel is tör, elő is bugyog ennek a kornak minden neurotikussága. Tibike eljátssza Zolival – kezében a nagybátyjuktól, Kosári alezredestől kapott táskamagnóval – a Poptarisznya riporterét, így lebunkózhatja végre az elhízott Zolikát. Akivel aztán a birkózás közben közösülést imitál. Hisz csak az anyjától, Anikótól látta mindezt, aki gyakorta, vigasztalás képpen, Olga helyett hagyja magát megrakatni Kosárival. Bányai Kelemen Barna alezredese egy darabból szabott arroganciája a hatalom mindig, mindent megtehetekjének. Annak, akitől rettegni kell, akitől rettegni érdemes és akivel a legnagyobb kegy együtt zülleni, mert akkor biztosan békében és biztonságban lehetünk mellette. A nőnek, feleségnek itt csak “kuss” lehet a neve.
Családi idill ez a Pintér Béla szöveg, ahol a családon belüli erőszak természetesen egybe- és összeforrt már a család fogalmával. És ennek a “majd én megmondom, te meg kussolsz” szerepkiosztással működő családmintának tökéletesen pontos, zsigeri természetességek egymásra épülő rétegjeit látjuk visszaköszönni ebben az előadásban. Bozó Andrea Olgája szivacsként töltődő, az italban megoldást kereső és egyben szánalmasan, szánni valóan otthonra is talált, értelmiségi alkoholistája. Tökéletesen folytatja, árnyalja tovább mindezt Urbanovits Krisztina Anikója ennek a családi sémának az atmoszféráját – ahol, mint tudjuk: a nő csak másodrendű ember. Megrettent, rácsodálkozó tekintetében, egész testével a döbbenetet, megfélemlítést visszaadó gesztusrendszerrel képes jó értelemben emblematizálni. Emblematizál, azaz kiléptet a ’80 évek világából és tovább mutat. Mert hát a magyarországi családmodell már csak ilyen, így normális: a férfi tejhatalmú úrként üt, ha kell, a nő meg kussol és szétrakja a lábát. És ha mindez számára lelkileg megterhelő, akkor mi sem könnyebb egérút: iszik. Egyfolytában és nem keveset.
Bozó Andrea/fotó: Szkárossy Zsuzsa

Bozó Andrea/fotó: Szkárossy Zsuzsa


Ahol a férfiak hatalmi szavukkal teszik a dolgukat. Persze ez a hatalom is csak páváskodó hegemónia. Hisz Tihanyi Tanító ura és Kosári István alezredese sem saját, hanem a belügyminisztériumi összeköttetéseikkel, ilyen múltú családi felmenőik háta mügül esnek egymásnak. Vizi Dávid és Bányai Kelemen Barna játéka ugyannak a “majd én megmutatom” férfidominanciának a két oldala. Míg az egyik a fizikai fölényével üt és behódolásra késztet, addig a másik a tanítóuras hízelgősség gyermekmolesztáló erejével diktál.

Markó Róbert családi tündérdrámája magyar valóság. Kádárizmuson inneni és túli állandóság. Jelenkorunk folyamatos, lezárulni nem tudó, lezárulni nem akaró kordokumentuma. Bár a dráma születésének a kádári szocializmus világát – mert egész egyszerűen akkor még nem is éltek– nem tudták autentikusan visszadni. Ám mindazt, ami mindebből a kortól független, magyar és közép-európai rögvalóság, azt ellenben tű pontosan.

Főglein Fruzsina Évikéje a kitapintható megszeppentség, rettegő, bugyijába székelő lánykája mégis valami rafináltsággal, ennek az egész patriarhális, erőszakon alapuló családi idillnek fölötte áll. Pont úgy, ahogy a teherautó által elütött Szultán kutyáját még mindig élőként kezeli – konfabulatív módon. Élőként, minden látható “valóságossal” szemben és fölött.
Mert talán pont az is. Pont olyan valóságosan, ahogy a zárójelenetben megemelkedik ez a téglatest keret-ketrec és ott áll Évike, akit megvéd a csapóajtón a színre feljövő, teljesen fehérbe öltöztetett Szultán kutyája (Kovács Domonkos) Tihanyi Lajos Évikét erdőben megölni akaró támadásától. Mint ahogy valóságos a Sedró Áron által kötögetett, Évikének ajándéknak szánt, készülő vörös sál fonala is, amibe mindenki belebotlik, belegabalyodik, vagy csak egész egyszerűen maga után húzza.

Urbanovits Krisztina, Bányai Kelemen Barna/fotó: Szkárossy Zsuzsa

Urbanovits Krisztina, Bányai Kelemen Barna/fotó: Szkárossy Zsuzsa


Markó Róbert családi tündérdrámája magyar valóság. Kádárizmuson inneni és túli állandóság. Jelenkorunk folyamatos, lezárulni nem tudó, lezárulni nem akaró kordokumentuma. Bár a dráma születésének a kádári szocializmus világát – mert egész egyszerűen akkor még nem is éltek– nem tudták autentikusan visszadni. Ám mindazt, ami mindebből a kortól független, magyar és közép-európai rögvalóság, azt ellenben tű pontosan. Tükröt állítva önkéntelenül is egy sokat koptatott és kellően klissévé rágott és lózunggá minősített gumicsontnak. Az Arany Jánostól már messzire rugaszkodott, sajátos Családi körnek, kor- és kórképnek. Melyben a születésnapi torta, a sütemények királynője, pont olyan keservesen elkészülő és az unokatesók által ürülék-csokoládéval bekent, mint maga az a világ, mely elől a hőn áhított édesség-majszolás révén menekülni szeretnénk.