Home / Megnéztük / Ötvenen túl
Ötvenen túl

Ötvenen túl

A monodráma során megismerhetjük a 21. századi középkorú nők szociális problémáit, amelyekben elhalványodik maga az ember a sok felvállalt szerep között, és amikben tökéletességre törekedik a megfelelési kényszerrel küszködő nő mind a munkájában és a magánéletében, majd úgy morzsolódik fel a boldogságban vetett reménye, mint a chips a művésznő szájában.

Elsötétedik a nézőtér a Sanyi és Aranka Színházban, és kezdődik a Vízzel szemben című előadás. Talán négy perce is sötét van már, amikor a nézők jobb híján kuncogni kezdenek és vihorászni. Nem tudjuk mi történik. Egy ajtócsapódás és sűrű bocsánatkérések közepette beviharzik az est zaklatott állapotban lévő főszereplője, Spolarics Andrea, a Budaörsi Latinovits Színház társulatának tagja.

avizzelszemben_SpolaricsAndrea_1

Fotó : Barta Árpád

Egy alkoholos italokat áruló cég gyűlésén járunk. A szétszórt 50 körüli nő prezentációt tart a sikeres reklám kampányról és a célkitűzésekről. Nem találja a pendrive-ját. Testén mutogatja az eladási statisztikákat. Sokat röhögünk, főleg azok a fiatalok, akik talán már a nap folyamán láttak ehhez hasonlót. A színésznő játéka meglehetősen vicces, és érződik, hogy nem először drámázik ebben a szerepben (A három havi műhelymunkával készült független szerzői darabot 2013-ban a Bárka Színház által megrendezett Nemzetközi Monodráma Fesztivál keretében mutatták be először). Törzse  az Y és két kinyújtott karja az X tengely. Rutinosan és kreatívan oldja meg a helyzetet. Az önmagához szóló kiszólások és a távolba révedések közepette kiégett vágyálmok utolsó parazsának árnya kezd el remegni habókos tekintetében, majd elcsuklik a hangja. A középkorú asszony felteszi magának a kérdést, hogy valójában ki is ő  e bevétel-orientált piaci világ forgatagában. Megéri-e kicsinálnia magát egy 12 darabos edénykészletért, amit a cége jutalmazott neki teljesítménye elismerése gyanánt? A művésznő idegkimerültségében sárga jegyzeteket (post-it) kezd el ragasztgatni mindenhova.

Majd egy ponton fürdőruhára vetkőzik és ott áll a medence szélén egy uszodában. Ebből a képből születhetett az előadás címe is. Figyeli az embereket. Irigyli őket, kik látszatra lubickulnak a boldogságban. Elnézi az öregeket, ahogy lebegnek a vízben. Retteg attól hogy olyanná váljon mint ők. A legélesebben ebben a képben jelenik meg a magánya és a kiegyensúlyozott életre való vágyakozása.

Talán azért, hogy emlékeztesse magát arra, hogy bajban van. Hogy akkor is tudja mi a valóság, amikor majd újra szerepeit kezdené játszani. A Spolarics Andrea, Tímár Rita, Csató Zsófia és Barta Árpád által kreált előadás során ekkor izgalmas utazásra indulunk el a lélek mélyebb bugyrai felé mely során alaposabb betekintést nyerünk a szereplő konfliktusaiba. A sebről lekerül a tapasz, megszellőztetjük egy kicsit. A monodráma során megismerhetjük a 21. Századi, középkorú nők szociális, feldolgozatlan problémáit, amelyek során elhalványodik maga az ember a sok felvállalt szerep között, és amelyekben tökéletességre törekedik a megfelelési kényszerrel küszködő nő, mind a munkájában mind a magánéletében – majd úgy morzsolódik fel a boldogságban vetett reménye, mint a chips a szájában.

fotó: Barta Árpád

fotó: Barta Árpád

Az egy zacskó sós chips elfogyasztása után a prezentációról megmaradt bor és egy porszívó is előkerül. Felcsendül Sade 80-as évekbeli slágere a Smooth Operator is, melyet a színésznő rekedtes hangján énekel mialatt felporszívózik. Becsiccsentett. Sajnáljuk ezt az ismétlődő kényszerek mókuskerekében őrlődő nőt, aki kivetkőzött önmagából, és újraéli konfkitushelyzeteit a családjában és régi kapcsolatában. Majd egy ponton fürdőruhára vetkőzik és ott áll a medence szélén egy uszodában. Ebből a képből születhetett az előadás címe is. Figyeli az embereket. Irigyli őket, kik látszatra lubickulnak a boldogságban. Elnézi az öregeket, ahogy lebegnek a vízben. Retteg attól hogy olyanná váljon mint ők. A legélesebben ebben a képben jelenik meg a magánya és a kiegyensúlyozott életre való vágyakozása.

Habár az előadás sokszor ad lehetőséget arra, hogy megoldást kínáljon a szereplőnek és a nézőnek a konfliktusai feloldásához, valójában nem kapunk választ. Nem kapunk feloldozást. De talán nem is kell hogy kapjunk.

(2016. Február 5.)

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top