Home / A függöny mögött / Interjúk / Ha leépül a beszédünk… – interjú
Ha leépül a beszédünk… – interjú

Ha leépül a beszédünk… – interjú

A Jurányi Kávézóban beszélgettünk a magyar nyelv romlásáról, satnyulásáról a Szóvirágok- édes nyelvédesanyánk paradicsomi édenkertjéből c. darab kapcsán Bánki Gergővel, Sipos Verával és Elek Ferenccel.

  • Vinnai Andris mellett a Szóvirágok ötlete hogyan alakult ki, ti is aktívan részt vettetek a megírásában?
  • Feri:  Közös munka volt, de ez az Andris irománya, ő írta a mondatokat, mert ő tud mondatokat írni. Egyszer megrekedt a történet, akkor továbbmentünk improvizációkkal, adtunk ötleteket. Tehát belőlünk és ránk írta ezeket a szerepeket, meg a színdarabot.
  • Gergő:  De az, ahogyan a jelenetek születtek, az az ő munkája volt.
  • Feri: Amikor mi bekapcsolódtunk az olvasópróbán, még nem volt kész, mert nem tudták kitalálni mi legyen a vége. A történetet nagy vonalakban közösen találtuk ki, aztán próbák után otthon szépen megírta.
    fotó: Vermes Kata

    fotó: Vermes Kata

  • Vera: Igen, az alapötlet az övé, meg a mondatok is, mi az ötletelésekkel és a hogyantovábbakban segítettünk.

 Viszont mi nem is ezt a nagyon is létező jelenséget: a lecsúszott, szellemi és egzisztenciális nyomorban élő embereket akarjuk ábrázolni, vagy parodizálni. Ez az előadás nem egy szoció-darab. Ez egy mese, és mi is mesefigurák vagyunk benne. Nem néztünk youtube videókat, nem figyeltünk embereket. Kitaláltuk a magunk figuráit.                  

  • A darabon kívül is szeretsz tyúkanyóskodni, összefogni a körülötted élőket?
  • Feri: Erről talán a Gergő tudna mondani bármit.
  • Gergő: Igen, mert én – mondhatom?– néha hallom, ahogyan a fiával beszél telefonon, és az nagyon megható. Gondoskodó és figyelmes, számomra irigylésre méltó a türelme.
  • Feri: Majd lesz gyereked, és akkor te is így beszélhetsz azzal. De jó velük, ez a lényeg. Ha ez a kérdés.
  • Szeretsz a körülötted élők dolgairól tudni Gergő, – és hogyan sikerült ezt ennyire autentikusan, a lélegzés természetességével előállítani előadásról előadásra? 
  • Gergő: Olyan családba születtem, olyan környezetben nőttem fel – Budán –, ahol ez a fajta létezésmód teljességgel ismeretlen. Vinnai szokta mondani, hogy ő Gyálon született, ahol az országúton egy településjelző tábla ki volt egészítve, hogy IGyál. Nyilván neki sokkal masszívabb képe van erről, hogy milyen az, amikor emberek ilyen módon élnek. Nekem semmi. Viszont mi nem is ezt a nagyon is létező jelenséget: a lecsúszott, szellemi és egzisztenciális nyomorban élő embereket akarjuk ábrázolni, vagy parodizálni. Ez az előadás nem egy szoció-darab. Ez egy mese, és mi is mesefigurák vagyunk benne. Nem néztünk youtube videókat, nem figyeltünk embereket. Kitaláltuk a magunk figuráit.
  • Vera: Nagyon szerettük volna, igen, hogy semmmiképp se legyen ‘szocio’… Én nagyon féltem, hogy ez hogy lesz.. hogy lehet ezt jól eljátszani, vagy hitelesen, vagy egyáltalán, valahogy..és a sztereotípiáktól..aztán nem tudom hogy lett. Nem tudom tetten érni, hol kezdett el élni a dolog. Főleg az elején nagyon kínosan éreztem magam, sokszor, hogy úgy csinálok mintha, a legrosszabb értelemben, és ezt Eszter meg is mondta. Sokáig keresgéltünk, aztán valahogy úgy belülről, a figurák egyre tisztábbak lettek, és a szándékaik is, és persze sok vicceset írt az András, és akkor azt egyre jobban esett, esik mondani…
  • Feri: Nekem nagyon tetszett, hogy úgy próbált Vera és Gergő, hogy nem mentek bele a közhelyekbe, nem két Szeszélyes évszakok-féle buta részeget próbáltak meg eljátszani, hanem két embert, akik itt tartanak, ezen a szinten.
    fotó: Vermes Kata

    fotó: Vermes Kata

  • Ezt a fajta hétköznapi verbalizmust a darabon kívül hogyan viselitek?
  • Feri: Nagyon zavar, hogy épül le a beszédünk, ezért is fontos ez az előadás, mert egyrészt nagyon szórakoztató, ugyanakkor figyelmeztet is, hogy vigyázat. Az abszolút benne van, hogy van egy erős hanyatlás. Nálunk, a Katonában nagyon fontos, hogy rendesen beszéljünk. Ha csúnyán beszélnek, az mindig csak egy eszköz.
  • Gergő: Nekem nem feltétlenül ez a véleményem. Szerintem nem satnyul a nyelv, hanem változik. Nem hanyatlik, csak alakul. Itt van például az sms-nyelvezet, izgalmasak ezek a rövidítések, kis apró nyelvi lelemények.
  • Vera: Nekem is vegyesek az érzéseim. A változás természetes dolog, nem lehet a nyelvet sem konzerválni. Ami elfelejtődik, satnyul, az valahogy nem véletlen kerülhet ki a közhasználatból. most tényleg ez a rövidítés, máshogy írás virágzik, de valóban, ez is tartogat különlegességeket, nyelvi leleményeket, ahogy Gergő mondja.. de közben én is igyekszem figyelni, gyűjteni a már elkopó, de csodás szavakat. És használni. Hátha újra beépül. A régi is lehet új szleng…de itt a darabban azért nem szlengről van szó, hanem inkább tanulatlanságról szerintem, vagy teljes hiányról, az én esetemben…azt nehéz azért hallgatni az életben is. De érdekes…

Nagyon zavar, hogy épül le a beszédünk, ezért is fontos ez az előadás, mert egyrészt nagyon szórakoztató, ugyanakkor figyelmeztet is, hogy vigyázat. Az abszolút benne van, hogy van egy erős hanyatlás. Nálunk, a Katonában nagyon fontos, hogy rendesen beszéljünk. Ha csúnyán beszélnek, az mindig csak egy eszköz.

  • Jó, de a darabbéli Jóisten a tizenkilenc nyelvi főbűnnel…
  • Gergő: Igen, ezek válogatott hülyeségek. Ócsárolni is lehet. Még a TÁP Színházban adtam elő  – nem tudom mennyire lett közismert, de bizonyos körökben közhelyszerű lett a fogyasztói levél az ELMŰ vezérigazgatójának –, na, az döbbenetes, az költészet. Abban a fogyasztói levélben egy olyan ócsárlás és káromlás indul, hogy az már költészet, irodalmi értékű.
  • Szóval nem romlik a nyelv?
  • Gergő: Mindig lesznek olyan emberek, akik tudományos kifejezéstárral vegyítik a nyelvet. Mégsem kell mindenkinek ismernie az orvosi praxis összes szavát. Attól az még létezik. Mindenki úgy beszéli a nyelvet, ahogyan számára szükséges, a nyelvnek azokat a részeit használja, amire szüksége van. Izgalmasnak tartom, hogy a mai fiatalok az sms-nyelven nőnek fel. Az írás is satnyul, ha úgy vesszük. Kérdés, hogy meddig van szükség még írástudásra, hiszen a billentyűzet lassan átveszi a szerepet. Tehát meg kell még tanulni majd 150 év múlva az “A” és a “B” betűt leírni, nem elegendő-e, ha lenyomom a billentyűt? Ez nem feltétlenül hanyatlás – csak változnak ezek a dolgok.
    fotó: Vermes Kata

    fotó: Vermes Kata

  • Mennyire tudnak az előadások újra meg újra feltöltődni megtöltődni friss impulzusokkal? Keresitek, mi az, ami a következő Szóvirágokban beépülhet a szövegbe?
  • Gergő:  Direkt azzal a céllal nem járkálok az utcán, hogy ilyesmiket gyűjtsek, inkább az előadáson improvizálok. Ilyenkor sok minden eszembe jut, máshogyan mondok egy szöveget, az én agyi hülyeségemből.
  • Feri: Biztos, hogy nem az utcáról akarom ezeket bevinni, hanem a saját  kis emberképemet megmutatni.

Ez a jó szó, ez a hozzábutulás. Az nagyon jó kaland. Lecsupaszulni primér közlésre, gondolatokra. És tényleg nem érteni a szavakat, miközben nyilván értem. 

  • Vera: Én még annyira szeretem, élvezem ezt a szöveget mondani, hogy nem hiányzik egyenlőre más. Nincs vágyam rá, hogy tupírozzam, vagy frissítsem.
  • Az élményanyagokra gondoltam, a hétköznapi emberből mennyit sikerül előadásról előadásra becsempészni?
  • Gergő: Ami segít, hogy mennyire tudom a saját agyamat lelassítani. Hogy ne gyorsan kövessék egymást a gondolatok, hanem lassan, nagyon lassan. Hogy a szavak nehezen jöjjenek ki a számon. Igyekszem magam abszurd szintre lebutítani. Ezt el is lehet játszani, de minek. Mindig az az ideális, amikor el tudjuk azt érni, hogy egyszerűen belül lelassul az egész szerkezet, és egy nagy szellemi ólomnehezék jelenik meg rajtunk.
  • Szóval hozzábutultok a szerephez…
  • Gergő: Igen, akkor működik. A nézőkön is látom, hogy akkor nevetnek ezeken, amikor érzékelik – a legtöbb poén erre épül – itt van két szellemileg teljesen leépült nulla. A legtöbb poén erre épül. Például amikor Feri azt kérdezi: mi ez, amire mutatok? Akkor mit mondok? Hogy az ujjad. Érted, még a kutya szintjét sem haladtuk meg, hogy ne az ujját nézzük, hanem azt, amire mutat.
  • Vera: Igen, abszolút. Ez a jó szó, ez a hozzábutulás. Az nagyon jó kaland. Lecsupaszulni primér közlésre, gondolatokra. És tényleg nem érteni a szavakat, miközben nyilván értem.
    fotó: Vermes Kata

    fotó: Vermes Kata

  • Hogy álltok hozzá ezekhez a rettenetesen ostoba rövidítésekhez, amelyek már beépültek a szókincsbe, lassan kiszorítva az eredeti szavakat? 
  • Feri: Sokszor már immunis az ember, már elmegyünk mellette. Rémesek a karácsonyi rövidítések, épp ennek a szezonjában vagyunk: kari, aji, mikiaji. A koviubit sem szerettem gyerekkoromban, hülyét kaptam tőle, pedig akkor még nem voltam nyelvőr…
  • Vera: Én a koviubit szerettem, mert abban benne volt nekem valahogy, hogy az milyen jó..meg akkor még nem volt annyi ezekből..de szerintem is rémesek..főleg a becézések, igen..most már én is szívesebben mondok papír zsebkendőt a pzs helyett..

Az egymás közötti verbális közlekedés elkeserítően alacsony színvonalú  De közben ki tehet erről? Senki, mégis egyre többen vannak, ami nyilván összefügg az elszegényedéssel, amely együtt jár a kulturális elszegényedéssel. Iszonyat, hogy milyen mértékben nő ezeknek az embereknek a tábora, viszont ezeket az embereket lehet a legkevésbé hibáztatni.

  • A közértben, a buszmegállóban, a hetes buszon ugyanígy kiakaszt titeket a hétköznapi beszéd igénytelensége, mint a darabban? A Grétsy Lászlós nyelvőrködést megélitek a színpadon kívül is, felhúzzátok magatokat, ha például valaki rossz helyre tesz ragokat?
  • Gergő: Az egymás közötti verbális közlekedés elkeserítően alacsony színvonalú. De közben ki tehet erről? Senki, mégis egyre többen vannak, ami nyilván összefügg az elszegényedéssel, amely együtt jár a kulturális elszegényedéssel. Iszonyat, hogy milyen mértékben nő ezeknek az embereknek a tábora, viszont ezeket az embereket lehet a legkevésbé hibáztatni.
  • Feri: Mi most ugyan szórakoztatunk vele, de ez nagyon fontos kérdés. Most tényleg ez történik a nyelvünkkel, degradálás és satnyulás.
    fotó: Vermes Kata

    fotó: Vermes Kata

  • Vera: Az élő beszéden nem húzom fel magam, inkább csodálattal vegyes megdöbbenéssel figyelem..a helytelen kiírásokon viszont ki szoktam akadni. És a külföldi szavakon, amiket magyarítunk..de azért még ott van egy-két határeset. Nekem a like-olnit nagyon nagy sokára sikerült csak elfogadnom. Jó sokáig a cappuccino és a croissant kiírások változatait gyűjtöttem..crossant, korásszon, kapuccínó, hasonlók…ez az a kategória, amik idegen szavak, de nem is kell máshogy írni őket. Ritkán sikerült a kávézókban ez az ördöngős feladat. A magyarításokból pedig a tél végi kiárusítások alkalmával láttam a döbbenetes SZÉL 50% SZÉL 40% feliratot..

 Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top