Home / Megnéztük / Egy egészen átlagos iskola működési nehézségei
Egy egészen átlagos iskola működési nehézségei

Egy egészen átlagos iskola működési nehézségei

A Pass Andrea által írt és rendezett Napraforgó – amelyet jelenleg a Jurányiban játszanak – mindenképpen megérdemelné, hogy afféle pedagógiai kiegészítőként bejárja az egész országot. Témájául ugyanis olyasmit választott, ami az igencsak feldúlt oktatásügynek egy lényegesen kevésbé túlbeszélt szelete: szülő és pedagógus kapcsolatát.

 

Az előadás promóciós szövege szerint a történet egy vidéki kisvárosban játszódik. Azonban a Napraforgó nézése közben egy pillanatig sem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy akár nagyvárosok peremkerületeiben is játszódhatna – visszaemlékezve újpesti diákéveimre. A történet középpontjában egy tanítónő, Gabi néni (Petrik Andrea), egyik kiskamaszkorú diákja, Janka (Sztarenki Dóra), illetve annak szülei (Pető Kata és Hajduk Károly) állnak, ám az atmoszférához rengeteget hozzáadnak a mellékszereplők. Például az osztálytársak, az iskola jó kedélyű gondnoka, vagy a hasonlóan jó kedélyű fodrász. Ezek a figurák elképesztő természetességgel léteznek a jórészt csak iskolai tornaszerek által alkotott díszletben. Az eszközök hol lakásbelsőként, hol buszmegállóként, hol osztályteremként funkcionálnak, ám egyrészt végig rendkívül erős atmoszférát adnak az előadásnak, másrészt minimalista jellegüket pont jó arányban ellensúlyozzák Szabó Márton István ugyancsak jól eltalált jelmezei: a színes ruhájú, időnként nagykabátban álló kiskamaszok feltűnően különböznek az elegánsan visszafogott öltözetű tanítónőtől, az inges apukától, illetve a mindig naprakésznek és frissnek látszani akaró anyukától.

Hajduk Károly Fotó: Jókúti György

Hajduk Károly, Pető Kata
Fotó: Jókúti György

Pass Andrea darabjában van valami mélyen hiánypótló. Mintha az ifjúság örök kilátástalanságáról szólna. A meg nem tett dolgokról – a megtettek tükrében. Legideálisabb nézői olyanok, mint a karakterei: esendőek. Akik előtt folyamatos lehetőségek állnak, ám nem mindig biztosak abban, hogy jól döntenek.

A történet az osztályteremben kezdődik, ahová a zavarodott, szétszórt anyuka, Villámné, a szülői értekezlet legvégére esik be. Bár zavarodottságát már ez a gesztus is jelzi, – bár még csak a kezdete annak a betegességnek, amilyenné a karakter a későbbiekben válik. Pető Kata játékával talán csak azért nehéz mit kezdeni, mert a karaktere egy beteg, kiegyensúlyozatlan lélek, így viselkedése kevésbé épül egyértelmű sémákra, szemben például Petrik Andrea tanítónőjével, vagy Hajduk Károly apafigurájával. Ez utóbbi páros egyébként remekül működik együtt: a jóságos, figyelmes, és felelősségteljes tanítónő, illetve az ugyancsak jóságos, figyelmes, és felelősségteljes apa kapcsolata természetesen nem mentes a flörttől, – azonban éppen felelősségérzetük az, ami miatt nem mernek teret engedni az érzéseiknek. Hiszen kettejük találkozása csak a kamaszlányért, Jankáért történik, hogy neki jobb legyen, és kevésbé érezze magát üldözöttnek a saját anyja viselkedése miatt. Villámné a viselkedésével a férjét is elriasztja magától, aki kíméletlen és fájdalmas őszinteséggel közli vele, hogy ideje lenne pszichiáter után nézni.

Az előadás végén a házaspár egymás kezét görcsösen szorongatva áll a lányuk ballagásán. Hogy az anyuka mennyire stabilan jött ki betegségéből – miután megjárta a pszichiátriát, és elkezdett dolgozni – nem egyértelmű. Ahogyan az sem, hogy kettejük házassága mennyire stabil. Az apuka és a tanítónő közötti szikra még ekkor is megvan, így további sorsuk tele van talánokkal. Az egészben a legbiztosabb pont még mindig a kislány marad: mintha a többiek kilátástalansága, bizonytalansága egyedül érte történne, hogy ő cserébe a legjobbat kaphassa. Ám az ilyen fajta törekvés – úgy látszik – nem megfelelő.

Napraforgo Juranyi JGy 04jpg

Pető Kata, Sztarenki Dóra. Fotó: Jókúti György

Pass Andrea darabjában van valami mélyen hiánypótló. Mintha az ifjúság örök kilátástalanságáról szólna. A meg nem tett dolgokról – a megtettek tükrében. Legideálisabb nézői olyanok, mint a karakterei: esendőek. Akik előtt folyamatos lehetőségek állnak, ám nem mindig biztosak abban, hogy jól döntenek. Az előadás atmoszférája és felépítettsége nem engedi ugyan, hogy klasszikus értelemben üssön, ám ennél valami sokkal fontosabbat csinál: minden pillanatában továbbgondolásra késztet. Még a lezárás után is hagy minket találgatni: vajon mi lett a szereplőkkel?

 

A PESTI EST bemutatja:

Füge Produkció:
Napraforgó

Játsszák: Pető Kata, Petrik Andrea, Formán Bálint, Sztarenki Dóra, Kárpáti Pál, Tolnai Hella, Kőszegi Mária, Hajduk Károly

Jelmez: Szabó Márton István
Fény: Bredán Máté
Zenei munkatárs: Formán Bálint
A rendező munkatársa: Tési Dóra
Író, rendező: Pass Andrea

,,A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.”

Támogatók: Staféta, Budapest Főváros Önkormányzata, Füge Produkció, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A szerző: Stermeczky Zsolt Gábor

Stermeczky Zsolt Gábor vagyok, többnyire a Gábor nélkül. 1992. május 2-án születtem Budapesten, jelenleg is itt élek. Voltam már diák Újpesten és Piliscsabán, kritikus a régi Quart-nál, a jelenleg hibernált Trubadúr magazin online-nál, önkéntes a Trafóban és a Tünet együttesnél. Vagyok a Gömbhalmaz nevű fiatal költői csoport tagja, diák Budapesten, lelkes ifjúsági tag a Katona József Színházban, és kritikus a félonline-on, továbbá a Pótszékfoglalón.

Comments are closed.

Scroll To Top