Home / Megnéztük / Zenés talány a Parlamentből
Zenés talány a Parlamentből

Zenés talány a Parlamentből

Ha az előadás célja az volt, hogy négy órán keresztül felhőtlenül szórakozzunk, mialatt elfelejthetjük mindennapi gondjainkat, akkor elérte a célját. Rengeteget nevettünk és hahotáztunk. Ha a társadalmi problémákra akartak volna inkább rávilágítani és ezáltal kivesézni az aktuális magyar színházi helyzetet, akkor úgy érezzük hogy túlságosan felszínesen érintették a témát, és ezért nem kaptunk lehetőséget a feloldozásra. Az előadás után még nagyon sokáig bennünk vannak a képek a darabból, a szerethető figurák tovább játszanak a fejünkben.

A K-2 színtársulat Röpülj lelkem című négyórás, három felvonásos zenés talányát láttuk a Szkéné színpadán Fábián Péter és Benkó Bence rendezésében. Korántsem tűnt az előadás olyan hosszúnak mint amilyen volt. Körülbelül 120 kíváncsi néző gyűlt össze, hogy láthassák a friss darabot, amelyet a Kaposvári Egyetem 2010 nyarán alakult, akkor még másodéves színész-hallgatói hoztak létre.

A cselekmény helyszíne Magyarország, ahol augusztus 20-át ünnepeljük a Parlamentben. A nemzeti ünnepünk tiszteletére a Viktor Balázs alakította Etelközi Mátyás színidirektor és egyben parlamenti képviselő rendezését, az “Árpád térnyerése” című rockopera utolsó akkordjait hallhatjuk, láthatjuk. Egy darabot a darabban. Az Árpád fejedelmet játszó Bácsalmássy János (Borzsányi Dániel) elnyeri kedvese kezét, akit Rút Malvin játszott (Lovas Rozi) a figyelmesen megkomponált zenés csatajelenet végén (Koreográfus:Gyöngy Zsuzsi). Jelenetképeket láthattunk az ünnepi rockopera végéből, – élő zenével – egy jurtaszerű háttérrel, melynek a belső falán a Feszty-körkép volt ábrázolva.

fotó: Mészáros Csaba

fotó: Mészáros Csaba

Etelközi Mátyás ünnepélyesen átadja a fiatal Árpádot alakító színésznek a Csend Őre kitüntetést a Parlamentben. Az ezt követő hosszas és szórakoztató monológja során megtudjuk, hogy mi is az valójában. Az ország körül épül a nemzeti öntudat fala. A beszélő csend ellent mond a maga csendségének, mivel beszél.  Ezért is hívják a díjat a Csend Őre díjnak – tudjuk meg. Mondandójával egyben megpróbál kritikája lenni a ma hallható kultúrpolitikai sületlenségeknek és elrajzoltan mutat rá, hogy mennyire felelőtlenül és alkalmatlanul van jelen a politikai akarat ma a művészetekben, és azon belül is a színházi világban. Etelközi Mátyás karaktere  hitelesen önmagába sűríti ezt az egész absztrakt világot.

Viktor Balázs szemmel láthatóan élvezi a szerepet és pontos játékával egy pillanatra sem okoz nekünk csalódást. Vajon az előadást játszó fiatal színészek mennyire fognak a hasonló figuráktól függetlenek maradni az előttük álló pályájuk során? – merül fel bennünk a kérdés. A képviselő és egyben színházi mogul Mátyás megfenyegeti Bácsalmássyt, hogy ki fogja csinálni és ellehetetleníti, ha nem veszi el unokahúgát, Rút Malvint. Sőt, a frissen kapott díjától is megfosztja és mehet vissza a független és pénztelen alkotók közé. A színész nem igazán teketóriázik a döntés meghozatalával,  a szórakoztató jelenet során végül a gyűrű a fiatal színész ujjára kerül. A kiszolgáltatott fiatalember tele van kétségekkel – hát leissza magát, melyben két segítője is akad a statiszták közül, akik rögtönzött legénybúcsút tartanak neki. Egy tálca “sétáló jános” elfogyasztása után sem tudunk bánatával azonosulni. Nem értjük hogy miért adja magát ilyen könnyen, miért engedi hogy befolyásolják a magánéletét a munkahelyén. A zene szerves részét képezi az estének (zene: Horváth Szabolcs, Szabó Sípos Ágoston). Nagy feladat végigkísérni egy zenés táncos előadást, amiben nemcsak dalok, de párbeszédek és monológok sora is található. A három zenész néha az előadásba dialógusaiba is beleszól a zenész szerepbe bújva (A zenekar tagjai : Szabó Sípos Ágoston, Héjja Katalin és Csizmás András). Az énekes jeleneteket megszakító párbeszédekben sok a káromkodás és a szleng, nagyon sok a szóvicc. Ez sokszor komolytalanná teszi a megszólalókat, de ugyanakkor ettől válik életszagúvá az előttünk felrajzolódó cselekmény. A szerelmi szálak már-már követhetetlenül összegabalyodnak.

Rendkívül gyorsak a váltások, a friss Csend-Őre díjas kesergése közben kiderül, hogy Bácsalmássyba titkon szerelmes egy ifjú avar statiszta lány (Boros Anna), akit férfinak képzelt Bácsalmássy. A frissensült menyasszonya pedig szinte azonnal a lánykérés után el kezd kacsingatni az ünnepre invitált hivatásos sámánra, – a Rózsa Krisztián alakította roppantul komikus Taksonyra – aki maga is független színészként kezdte egykoron, de a sámánkodás jobban fizetett. Akik nem tudnak elhelyezkedni és normális megélhetést biztosítani maguk számára, azok beállnak bohócnak és próbálják eltiporni az önbecsülésüket. Ez egy nagyon hálás szerep és a színész szemmel láthatóan lubickol a lehetőségek adta játékban. Egy fergeteges jelenet során megtudjuk azt is, hogy miként próbálja begyűjteni Árpád szellemét a Pilisben a lélekfogó kristályköve segítségével. És végül láss csodát, tényleg megjelenik maga Árpád vezér is Horváth Szabolcs alakításában. Az első felvonás ezzel véget is ér, mivel áramszünetet okozott a fejedelem megjelenése a Parlamentben. Jó ez a kis sötét. Van időnk megemészteni a rengeteg képet, zenét, és cselekményt, amit töményen tömtek le az alkotók az első felvonás során a torkunkon.

fotó: Mészáros Csaba

fotó: Mészáros Csaba

A második felvonásban már a országházunk kupolájában találjuk magunkat, remekül összeillesztették az előző felvonás praktikusan alakítható hátterét (Látványtervező : Jeli Sára Luca) a dolgos kezek a szünetben. A korántsem rút Rút Malvin, a képviselő színi direktor unokahúga, most  végképp szakít a valódi, feltámadt Árpád fejedelemmel – akiről azt hiszi, hogy a rockoperában szereplő Bácsalmássy. A színésznő egész este hitelesen játszotta a nemtörődöm, érzelmei által vezérelt, könnyen alkalmazkodó, kevés tehetséggel de viszont jó családi kapcsolatokkal rendelkező színésznő alakját. Sok csók elcsattan az előadás során. Árpád fejedelem féltékeny, és ezért a nyomába akad az alattomos Taksonynak, akivel képzelt felesége megcsalta és végig kergeti a Parlament folyosóin a megélhetési sámánt. Gurulunk a nevetéstől. Árpád fejedelem végig választékosan beszéli az igazi magyarnak gondolt nyelvet, és ezzel végig érdekes ellentettjét adja a többiek által használt köznapi beszédnek.

Árpád fejedelem filozófiai mélységekbe merülve elmondja a többieknek, hogy a magyar, valójában attól magyar, hogy nem is igazán az. Elmeséli hogy felesége avar származású volt, és hogy a Kárpát-medence mindig is menedéket és biztonságot nyújtott az ideérkezőknek, és ebben a népek katlanában alakult ki ez a fenséges ország, az üldözött emberek bölcsője, amelynek az emberek sokszínűsége és változatossága adta mindig is az unikumát. Elkalandozunk. Belénk ég ez a kép. Az avar terrorista leveti magát a kupola tetejéről a kenyérbe rejtett bombával. Talán megmenekültünk. Talán nem.

Világos és igényesen kidolgozott szimbolikával fogalmaz, élvezetesen megírt szöveget kapott az őt alakító színész.  Természetesen ruhája miatt mindenki összekeveri az őt alakító Bácsalmássyval a rockoperából, bár kettejük alakja és habitusa nagyon különböző. Végül a szerelmi szálak kibogozódnak, mindenről és mindenkiről lehull a lepel. Végig szórakoztató, ahogyan megismerkedik Árpád a jelenkori renddel és szokásokkal, majd értelmezi azokat. Úgy érezzük hogy ez a fonal sokkal több lehetőséget rejtett volna magában, jó lett volna megtudni Árpád véleményét a jelenkori dolgokról egy kicsit mélyebben. Továbbá megtudjuk, hogy egy avar statiszta a rockoperából bombát gyúrt az augusztus 20-i kenyérbe, és fel szeretné robbantani egy időzítő szerkezet segítségével. Így próbálja megtorolni az avarok sérelmét a magyarokkal szemben. Az ő szemszöge szerint a magyarok einstandolták a Kárpát-medencét egykoron és vegzálták az őseit.

K2_058

fotó: Mészáros Csaba

De más lázadó is akad a társaságban, igaz ő nem ilyen szélsőséges módon mutatja ki a nemtetszését. A Piti Emőke alakította színésznőről kiderül, hogy valójában egy politikai aktivista, és beszédet készül mondani tiltakozása gyanánt e jeles napon. Ehelyett persze inkább alaposan a pohár fenekére néz, rekedtes hangon énekelget, szórakozgat. Ő e rendszer leghangosabb bírálója, akinek régi szerelme az az avar statiszta, – aki fel akarja robbantani a parlamentet – a Domokos Zsolt alakította Baján Károly, akinek húgával jön össze a főszereplő, aki szintén statiszta. Már mi is teljesen belezavarodtunk a szerelmi szálakba. A zene szól, jelenet jelenetet követ. Érdemes említést tennünk még a folyton – folyvást egymással rivalizáló két attraktív női statisztáról is, Mártáról és Jolánról, akiket Papp Barbara és Erdélyi Adrienn játszik.  Remekül asszisztáljak végig az estét a gigerli képviselő oldalán, alázatosan teszik a dolgukat. És akkor a legénybúcsút szervező statisztákról, Pignitzky Ádámról és Georgita Dezsőről is beszélnünk kell, akik játékukkal megalapozzák az alaphangulatot. A szövegek szellemesen illeszkednek egymásba, sokat nevetünk, a dalok is jól megkomponáltak.

A előadás rengeteg olyan aktuális kérdést boncolgat ami mindannyiunkat izgat. A színházi világ kulisszái közé kapunk betekintést egy pörgős és szórakoztató szerelmi történet által. Habár a főszereplő szerencsésen kitáncol a kényszerházasságból, ezt kizárólag a szerencséjének köszönheti és nem az akaratának. Nagyon sok témába belemarkolnak az alkotók, de igazából nem nyújtanak a nézőkben felmerülő kérdésekre válaszokat.

A harmadik felvonásra való tekintettel a Parlament kupolájának a díszletét ismét átalakították, most kívülről látjuk. A kupola külső párkányán összegyűlt a színész sereg. Most már mindenki tudja, hogy az avarnál bomba van a kenyérben és bármikor meghalhatnak, ha robban. Nincs hova szaladni. Nekünk sincs. Ha már ezt a 3 órát végigültük, egy tapottat se mozdulunk az előadás végéig. A hosszúra nyújtott jelenetek során töltött káposztát adnak körbe egymásnak a színészek mialatt várják az augusztus 20-i soron következő tűzijátékot. Árpád fejedelem nem eszik, hisz vegetáriánus, és amúgy se rak semmit sem a szájába este hat után.

Nem unatkozunk. Mi is bambulunk magunk elé mint a színészek akik pásztázzák a várost a magaslatról. A szereplők egytől-egyig megosztják velünk, hogy mit látnak a Parlament kupolája felett. Valaki galambot, valaki kormány drónt, valaki keselyűt. Rezeg a bőgő húrja, látom, hogy a bőgős srác megböki könyökével a zongorista lány mellét, a kialakult párok összeölelkeznek. Árpád fejedelem filozófiai mélységekbe merülve elmondja a többieknek, hogy a magyar, valójában attól magyar, hogy nem is igazán az. Elmeséli hogy felesége avar származású volt, és hogy a Kárpát-medence mindig is menedéket és biztonságot nyújtott az ideérkezőknek, és ebben a népek katlanában alakult ki ez a fenséges ország, az üldözött emberek bölcsője, amelynek az emberek sokszínűsége és változatossága adta mindig is az unikumát. Elkalandozunk. Belénk ég ez a kép. Az avar terrorista leveti magát a kupola tetejéről a kenyérbe rejtett bombával. Talán megmenekültünk. Talán nem.

fotó: Mészáros Csaba

fotó: Mészáros Csaba

A előadás rengeteg olyan aktuális kérdést boncolgat ami mindannyiunkat izgat. A színházi világ kulisszái közé kapunk betekintést egy pörgős és szórakoztató szerelmi történet által. Habár a főszereplő szerencsésen kitáncol a kényszerházasságból, ezt kizárólag a szerencséjének köszönheti és nem az akaratának. Nagyon sok témába belemarkolnak az alkotók, de igazából nem nyújtanak a nézőkben felmerülő kérdésekre válaszokat. Ha az előadás célja az volt, hogy négy órán keresztül felhőtlenül szórakozzunk, mialatt elfelejthetjük mindennapi gondjainkat, akkor elérte a célját. Rengeteget nevettünk és hahotáztunk. Ha a társadalmi problémákra akartak volna inkább rávilágítani és ezáltal kivesézni az aktuális magyar színházi helyzetet, akkor úgy érezzük hogy túlságosan felszínesen érintették a témát, és ezért nem kaptunk lehetőséget a feloldozásra. Az előadás után még nagyon sokáig bennünk vannak a képek a darabból, a szerethető figurák tovább játszanak a fejünkben.

(2016. Február 8.)

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top