Home / Megnéztük / Jöjjön el A te országod! – és eljött a Trafóba
Jöjjön el A te országod! – és eljött a Trafóba

Jöjjön el A te országod! – és eljött a Trafóba

 

A színházjáró közönség egy része ­– nem is kis része – idegenkedik a jelzős szerkezetben szereplő színházművészettől, valljuk be, hogy időnként alappal. Sok az értelmetlen és öncélú performansz, noha láttunk már rossz darabot “komolyszínházi” berkekben is. De a konzervatívabbaknak is érdemes időnként kimerészkedni egy mainstram-kerülő előadásra, mert üdítő élményben lehet részük: a kockázatot kevésbé kedvelőknek rögtön ajánljuk a Forte Társulat fizikai színházát a Trafóban: A te országod. Jó eséllyel nekik is tetszeni fog.

Hogy mi a fizikai színház, arról hosszú polémiákat olvashatunk szaklapokban, de mivel nem szemináriumi dolgozatot írunk, elkerüljük a belemélyülést az előadások minősége szempontjából igazából érdektelen hoch-értelmiségi lilaságba. A színházújítók amúgy is szeretnek időnként korszakhatárokat kitalálni, a hetvenes évek óta különböző megjelölésekkel különböztették meg magukat a fő irányzatoktól, így volt már kísérleti színház, alternatív színház, táncszínház, mozgásszínház, most meg itt a fizikai színház. Ami igazából az, amit korábban a mozgásszínház névvel illettek, noha a csinálói rögtön rá tudnának mutatni néhány elenyésző különbségre. A lényeg azonban ugyanaz: a hagyományos színházi produkció keveredik a tánc, a torna, sőt az akrobatika elemeivel, érdekes elegy lesz ez, ha értő kezekbe kerül, és jók a szereplők, akik nyilván különböző területekről érkeznek, hiszen ennyi mindenhez mindenki egyszerre aligha érthet, ha mégis, kalapemelés előtte.

fotó: Kővágó Nagy Imre

fotó: Kővágó Nagy Imre

Hogy ez az elegy nem katyvasz, hanem inkább mixtúra lett, abban nagy szerepe van Tar Sándor írásainak, amelynek alapján – saját novelláival keverve – Keresztury Tibor megalkotta első színműveként A te országodat, no meg persze köszönhető a Forte Társulat ügyes kivitelezőinek. Utoljára hagytam őket, pedig mindenek előtt vannak. A mixtúrát pedig azért hangsúlyozom, mert az értelmező szótár szerint ez gyógykeveréket, több hatóanyagból álló folyékony orvosságot jelent, s ez darab valóban gyógyírként képes hatni, s eléri, hogy kesernyésen nevessünk mindazokon a savanyúságokon, amit az élet Magyarország elé rakott az elmúlt fél évszázad során.

Mivel a fizikai színház a mozgással pótolja a kulisszákat, Mocsári Zsófiának nem volt sok dolga a díszletekkel, amelyek csempemintás linóleumból állnak, és siváran nyomasztó hangulatot árasztanak, mint egy Magdolna-negyedi romba hajló bérház lépcsőháza. Az, hogy a darabnak jelmeztervezője is van (Ökrös Csaba), az azt mutatja, hogy a Trafóban – talán kísérleti jelleggel – már hordanak ruhát is az előadók, amely koncepció merőben idegen volt a Trafó indulásakor – ebben főleg Frenák Pál társulata jeleskedett. Alsóneműig persze most is eljutnak, de az iróniát félretéve elismerjük, hogy a munkásruhák jól ki vannak találva, bár komoly kétségeink vannak, hogy az ötvenes években ennyire frivolan hordták volna azokat, Horváth Csaba rendező pedig a gyári környezetet hangsúlyozó, a darabot szinte teljes hosszában végigkísérő műanyag csatornacsövekkel meg tartozékaival majdnem olyan virtuóz módon bánik, mint anno Fischer Annie a zongorabillentyűkkel. Igazi csőcsoda ez, ha szabad ilyet mondani, de hát miért ne lenne szabad?

Átgondolva mondom ezt, mert A te országod elején a csövek olcsó – színpadi kellékként az árukat tekintve is olcsó – hatásvadász elemnek tűnnek, aztán kezdenek beleágyazódni a darabba, valódi díszletté válnak, noha időnként valóban teljes feleslegesen vannak használatban, mintha rákaptak volna az ízére, és a rendező nem tudta volna visszafogni magát, akárcsak nagyétkűek a svédasztal előtt.

fotó: Kővágó Nagy Imre

fotó: Kővágó Nagy Imre

Azt viszont bebizonyította, hogy némi linóleummal meg a csövekkel el lehet játszani a rendszerváltásig a háború utáni magyar társadalom – a munkástársadalom – történetét, legfeljebb egy zenegép kell még kiegészítésképp. Elvégre a történet – a színészek narrációjával megtűzdelve – az ötéves tervek időszakától jut el a szocializmusnak és az azt építő sok családnak a széthullásáig, tánccal, énekkel és sok bizarrba hajló érdekes mozgásprodukcióval.

Ezek közül is kiemelkedik a csőmellű nőre ütemesen rejszoló, a női zuhanyozót kukkoló fiatal munkások seregének performansza, amely az egyik legbizarrabb antierotikus jelenet, ami mostanában színpadra került.

A Forte Társulat – néhány arc ismerős lehet a székesfehérvári Vörösmarty Színház produkcióiból, pl. Andrássy Máté, Kádas József vagy Krisztik Csaba – egységes teljesítményt nyújt, a félreértések elkerüléséért szögezzük le, hogy egységesen jót. Nem is áll szándékomban felsorolni az összes tagot, mindössze egyet emelnék ki: Horkay Barnabás tánc- és tornaprodukciója már-már a Recirquel újcirkuszi előadásait idézik, csőcsavarokkal és villámmozdulatokkal.

fotó: Kővágó Nagy Imre

fotó: Kővágó Nagy Imre

Bár az alternatív színházművészet szereti magát megkülönböztetni a fősodortól, az előadások hosszát tekintve valahogy mindig hasonlít azokhoz. A te országod csaknem két órája bő negyedórával, húsz perccel hosszabb annál, amit – beismerten teljesen szubjektív módon – kívánatosnak érzek, egy ilyen vibráló, izgő-mozgó előadáshoz feszesebb tempó dukál, s tudjuk mi a mondás a kevesebb meg a több viszonyáról.
Szerencsére az időhúzás nem teszi élvezhetetlenné a darabot, A te országod így is kellőképp abszurd, néha vontatott, vígadva-sírós.

Elvégre ez a te országod.
Meg az enyém.
A miénk.
S ezen az estén annyira nem is bánjuk, hogy ilyen.

A szerző: Marton Levente

Újságíró, író, gasztronómus és még egyébek is. Írásaim sok éve jelennek meg szerteszét: Metropol, Nők Lapja, nlcafe.hu, HVG, Éva, artiq.hu, Magyar Narancs. Írok printbe, online-ba és ha van időm, könyveket is. Újabb nincs erre időm...

Comments are closed.

Scroll To Top