Home / Megnéztük / Egy félig látott előadás nagyívű tanulságai
Egy félig látott előadás nagyívű tanulságai

Egy félig látott előadás nagyívű tanulságai

A Kolibri Színház Kettős:játék című, Vidovszky György rendezte előadása – formailag a szó szoros értelmében is kettős, amelynek köszönhetően az egyszeri néző egy közös végkimenetelű előadást – mely két különböző szemszögből eljátszott – csak az egyik változatában követhet végig. Az előadás – még ennek a speciálisan fél-élménynek a tudatában is – zseniális és tanulságos.

A kettős:játékra szóló jegyet átnyújtva a pénztárosok egyúttal egy zsetont is a kezembe adnak. Ennek a zsetonnak a színén – sötét vagy világos – múlik az, hogy az előadásnak melyik felét fogom látni aznap este. A kettős:játék címe ugyanis szó szerint veendő. Kettős, mert két főszereplőnk van – egy fiú és egy lány – , azonban mindkettejük szemszöge egyformán fontos, éppen ezért az előadás készítői mindkét szemszöget megmutatják a színház két különböző pontján, egymással párhuzamosan. A két szereplőt eleinte csak a történet szerinti online virtuális térben látjuk együtt. Ehhez már szorosan hozzákapcsolódik az előadás címében szereplő másik szó, a játék értelmezése. Játékról van szó egyrészt – magától értetődően – színházi értelemben. Másrészt játék – egy másik asszociáció mentén – az online számítógépes játékok értelmében. Ezeknek az értelmezéseknek a formai-tartalmi esszenciáját érezheti a néző akkor, amikor – egynémely online játékhoz hasonlóan – választhat két karakter közül (még ha a választás ez esetben a pénztárosok önkényességét jelenti is). Ennek következtében – mielőtt kritikámban tovább mennék – ezen a ponton meg is említem, hogy jómagam a lány, azaz Tünde (Bartos Ágnes) szemszögéből néztem végig az előadást.

2X0A7242

Bartos Ágnes, Fehér Dániel. Fotó: Mestyán Marcell

Végtelenül iskolásra leegyszerűsítve a dolgot, az előadás témája az online világ hiányos jellege a valósághoz képest. Mindez azonban annyi játékossággal és formai zsenialitással van megfűszerezve, hogy a kivitelezés nagy ívben kerül el olyan potenciális veszélyeket, mint a szájbarágás vagy a demagógia. Az online hangulatjeleket itt párnákkal jelzik, a valóságtól való beteges eltávolodás lehetőségét pedig egy olyan szereplő jelképezi, aki minden önkényes jellege ellenére az előadás egyszerre legviccesebb és legijesztőbb figurája. Ő a Haydn-parókát viselő, és komolyzenei alapokra rappelő Hideman (Ruszina Szabolcs), aki el tudja tüntetni a Tünde számára zavaró embereket. Tündét pedig elég sok ember zavarja, így például a húga, illetve a barátnői. Ellenben bizalmas kapcsolata van a Szauron szeme nevű online játékban megismert Aragorn15-tel (Fehér Dániel), aki időnként arról győzködi őt, hogy nem csak az online térben, hanem személyesen is kéne végre találkozniuk.

És valahol ebben rejlik annak a titka is, hogy az előadás miért nem válik demagóggá vagy szájbarágóssá.  Azért, mert valójában nem ítél el semmit. Rávilágít az internethasználat hangsúlyozottan csak lehetséges előnyeire és hátrányaira egyaránt. Egyúttal ezeket nagyon jó érzékkel összekeverve alkot egy teljesen örök érvényű történetet egy fiúról és egy lányról.

Az előadásnak eleinte a legégetőbb kérdése az, hogy Hideman különleges képessége – hogy el tud tüntetni embereket – csak a virtuális térben működik-e, vagy a valóságban is – ez ugyanis a néző számára ekkor még nem teljesen egyértelmű. Annyi azonban biztos, – és ez többször el is hangzik az előadás során – hogy Hideman segítségére könnyen és veszélyesen rá lehet szokni. Ez persze meg is történik, és odáig fokozódik, hogy Hideman végül Aragorn15-öt is eltünteti. A két előadás ezen a ponton ér össze, hiszen az egyetlen lehetőség a folytatásra a személyes találkozás marad.

Így ismerjük meg az Aragorn15 mögött valójában létező Hárúnt (Nizsai Dániel), illetve kiderülnek a két főszereplő között meglévő látványos különbségek is. Ezekről legyen elég annyi, hogy az előadás készítői egy egyáltalán nem tipikus – ugyanakkor mégis reálisan elképzelhető – párost alkottak ezzel a két főszereplővel.

Ruszina Szabolcs. Fotó: Mestyán Marcell

Ruszina Szabolcs. Fotó: Mestyán Marcell

Akiről még érdemes szót ejteni, az a kettejük kommunikációját segítő Wifiman (Szanitter Dávid). Neki feltehetőleg a Hárún szemszögéből lezajló előadásban jóval több megjelenése lehet, ugyanis funkciója szerint Hideman tökéletes ellentéte, a(z online) kommunikáció segítője. Az előadás zárójelenetében a korábban két különböző szemszöget követő közönség együtt néz végig egy online chatjelenetet Hárún és Tünde között. Ezt úgy valósították meg, hogy a fiú szemszögét követő nézők – Hárúnnal és Wifimannel együtt – átvonultak a Tünde történetét bemutató terem hátsó részébe. Az ő szemszögét követő nézők így egy ideig zavartan csavargatják a fejüket, ám ekkor Wifiman hősiesen elindít egy darab papírt a közönség hátsó részéből: az kézről kézre jár a sorok között, míg végül a legelöl ülők egyike felnyújtja a színpadon lévő Tündének. Az előadásnak ez az egyetlen ténylegesen interaktív gesztusa egyúttal a legbájosabb pillanata is.

És valahol ebben rejlik annak a titka is, hogy az előadás miért nem válik demagóggá vagy szájbarágóssá.  Azért, mert valójában nem ítél el semmit. Rávilágít az internethasználat hangsúlyozottan csak lehetséges előnyeire és hátrányaira egyaránt. Egyúttal ezeket nagyon jó érzékkel összekeverve alkot egy teljesen örök érvényű történetet egy fiúról és egy lányról. Akik először majdnem elvesztik egymást, ám végül mégis egymásra találnak. Ennél többet pedig még az internet korában sem kell tenni.

Jeli Viktória – Tasnádi István

kettős:játék

 

Szereplők:

TÜNDE (14 éves)                                                               Bartos Ágnes (Nemes Nagy Ágnes Színészképzés)

ARAGORN15 (avatár)                                                         Fehér Dániel

HIDE-MAN (bérgyilkos)                                                       Ruszina Szabolcs

MESI (barátnö), SPAMSZŰRŐ                                            Alexics Rita

ARWEN14 (avatár)                                                             Császár Réka m.v.

HÁRÚN (15 éves)                                                               Nizsai Dániel

WIFIMAN (dzsinn)                                                              Szanitter Dávid

REBI (barátnő), LENKE (húg), KUKA                                   Nyakas Edit s.h.

GÉMER, SZUNDI, KHÁRON (csempész),

ANDRÁS, JAKE                                                                 Bárdi Gergő

ANYA, KAKAS, SZÖRCS, BELLA                                       Megyes Melinda

OLIVÉR, ÉBRESZTŐ, HATÁRŐR, EDWARD                       Mészáros Tamás

 

Díszlet – Pintér Réka

Jelmez – Szabó Gergely

Zene – Monori András

Digitális design – Zádor Tamás, Samu Bence

Vetítés: Farkas István, Mikuska Péter

Hang: Csinos Zoltán, Temesvári Attila

Világítás: Homoki Krisztián, Kalóz István, Nagy Erik

Ügyelő: Darvalics Péter

Súgó: Bartha Katalin

Mozgás – Gyevi-Bíró Eszter

Rendezőasszisztens – Hajsz Andrea, Vajdai Veronika

Rendező – Vidovszky György

 

Az előadás időtartama kb. 65 perc szünet nélkül.

 

Az előadást 12 éves kortól ajánljuk.

A szerző: Stermeczky Zsolt Gábor

Stermeczky Zsolt Gábor vagyok, többnyire a Gábor nélkül. 1992. május 2-án születtem Budapesten, jelenleg is itt élek. Voltam már diák Újpesten és Piliscsabán, kritikus a régi Quart-nál, a jelenleg hibernált Trubadúr magazin online-nál, önkéntes a Trafóban és a Tünet együttesnél. Vagyok a Gömbhalmaz nevű fiatal költői csoport tagja, diák Budapesten, lelkes ifjúsági tag a Katona József Színházban, és kritikus a félonline-on, továbbá a Pótszékfoglalón.

Comments are closed.

Scroll To Top