A péntek reggeli friss hírek szerint Bochkor Gábor, a Music FM reggeli műsorának vezető gátlástalanja ismét megosztotta gondolatait, valamint a közvéleményt. Azért ismét, mert pár hónapja egy, a kövér nőkről szóló hírre tett megjegyzésével már megtette ugyanezt. Stermeczky Zsolt Gábor véleménycikke, Pótszéket mindenhova-rovatunk első darabja.

Ezúttal a hír, amelynek kapcsán Bochkor Gábor – rádiós műsorvezetői státuszából teljesen logikusan fakadó módon – szólásra nyitotta a száját, arról szól, hogy egy plakát a kapcsolatban élő férfiak társkeresését reklámozza, ugyanakkor két kutatás szerint a kapcsolatban élő nők 22-39 százaléka hajlamos a kikacsintásra.

Lássuk be, már maga a hír is bajosan nevezhető hírnek. Ez inkább egy reklám, amihez hozzácsaptak két kutatást, eleve lappangó szexizmusáról már nem is beszélve. Ezen kívül valójában nincs mit mondani róla. Ennek ellenére számos kérdést felvet. A reklám-szagból kiindulva például felmerülhet a kérdés, vajon van-e bármiféle szponzoráció-jellegű kapcsolat a Music FM, illetve a szóban forgó plakát által reklámozott oldal között. Továbbá felmerülhet az a kérdés is, hogy amennyiben igen, úgy a Music FM mennyire vallja magáénak az „a rossz reklám is reklám”-elvet. Ebbe az elvbe beleférhet-e az, hogy a műsorvezető adott esetben szexistának – tehát negatívnak – bélyegezzen egy szponzorreklámot? Vagy ez már a média általános működési elve elleni lázadásnak – illetve műsorvezetői szerepkörben egyúttal lázításnak – számít?

Ha a reggeli műsorok világában akár csak minimálisan is körbenézünk, találunk a közelmúltból egy esetet, ami ennél jóval tenyérbemászóbban teteti fel nézőivel ugyanezeket a kérdéseket, egyúttal viszont meg is válaszolja azokat: ez Vujity Tvrtko kirúgása a TV2-től, miután annak reggeli műsorában – tőle egyébként rendkívül szokatlan módon – határozott kiállással küldte el a francba a csatorna legízléstelenebb reklámarcát, Berki Krisztiánt. Ebben az esetben a Berki Krisztiánnal beszélgetők és a Berki Krisztiánt eltartók között egyértelmű volt a kapcsolat: ugyanannál a csatornánál dolgoztak. (A múlt idő itt a „dolgoztak” szó esetében is indokolt, hiszen Tvrtko-t elbocsátották.) Tehát a TV2 műsorpolitikájába, úgy látszik, nem fér bele a rossz reklám közhelyének az ennyire elemelt szintű értelmezése. Ha pedig az övékébe nem fér bele, a Music FM-ébe miért férne bele?

Ha a reggeli műsorok világában akár csak minimálisan is körbenézünk, találunk a közelmúltból egy esetet, ami ennél jóval tenyérbemászóbban teteti fel nézőivel ugyanezeket a kérdéseket, egyúttal viszont meg is válaszolja azokat: ez Vujity Tvrtko kirúgása a TV2-től, miután annak reggeli műsorában – tőle egyébként rendkívül szokatlan módon – határozott kiállással küldte el a francba a csatorna legízléstelenebb reklámarcát, Berki Krisztiánt

Ezen gondolatokat követve Bochkor Gábor teljesen következetesen cselekedett akkor, amikor a szóban forgó hírhez a következőt fűzte hozzá: „Mi, férfiak előjognak tartjuk, hogy mi csaljuk meg a párunkat, mert ez nálunk természetes, ez belénk van kódolva. Vadászösztön! Ebben nincsen semmi érzelem, csak olyan, hogy néha kell.” Teljesen következetesen cselekedett, amennyiben nem akarta, hogy azonnali hatállyal rúgják ki. Mert egy ilyen hírhez még rossz reklám gyanánt is csak ennyit lehet szólni. Mert ez tényleg belénk van kódolva. Akkor is, ha nem ez a természetes.