Home / A függöny mögött / Interjúk / A rendezés számomra egy kirándulás…
A rendezés számomra egy kirándulás…

A rendezés számomra egy kirándulás…

A hét elején mutatták be a Thália mikroszínpadán az Őszi szonátát. A darab rendezőjével, Vörös Róberttel beszélgettünk Bergmanról, intimitásról és a közös munkakapcsolatukról Udvaros Dorottyával…

  • Hogy lehet bemutatni Bergman filmes világát a te olvasatodban?
  • Bergman nagyon jó író. Fiatalon tátott szájjal néztük a filmjeit, de most felnőtt szemmel olvastam végig majdnem minden magyarul megjelent forgatókönyvét, és megértettem, hogy nem csak filmrendező, hanem rendkívüli író. Ez a forgatókönyve is lefegyverző irodalmi mű.

Az Őszi szonáta szinte még egy finomabb, lírikusabb alkotásnak nevezhető a többi forgatókönyvéhez képest. A mostani világban, amelyben senki semmit nem gondol komolyan, senki nem mond igazat sem és valódit sem, egy üdítő pohár víz Bergman kristálytiszta és hideg fogalmazása.

  • Mikor akadtál rá?
  • Három éve már felmerült, hogy Udvaros Dorottyának, hátha lenne kedve eljátszani Charlotte szerepét; az anyát. Beszéltünk is erről Dorkával, aztán elfelejtődött, most viszont újra előkerült a téma. És az Orlai produkció segítségével meg tudtuk csinálni a Thália-Mikroszínpadon. Visszatérve Bergmanra: lenyűgöztek az írásai, hogy mennyire élesen, pontosan fogalmaz, mennyire éles látó, kegyetlen, kíméletlen. Az Őszi szonáta szinte még egy finomabb, lírikusabb alkotásnak nevezhető a többi forgatókönyvéhez képest. A mostani világban, amelyben senki semmit nem gondol komolyan, senki nem mond igazat sem és valódit sem, egy üdítő pohár víz Bergman kristálytiszta és hideg fogalmazása.
    fotó: Mihalicz Máté

    fotó: Mihalicz Máté

  • Mennyire fontos, hogy egy színpadi szöveg tűéles legyen?
  • Ez mindennek az alapja, ahogy a jó kottakép – mondják a zeneszerzők –, egy gondolatilag világosan összerakott szövegkönyv is nagyon fontos. Én még abban a klasszikus iskolában nőttem föl, amikor azért veszünk elő egy színdarabot, mert az szól valamiről, és azt, amiről szól, azt szeretnénk bemutatni.
  • Az Ősz szonátában mi az, ami megfogott, mi az, amit szeretnél kiemelni?
  • A történetet, két-három napot mesél el, de a történet nem csak a szereplőkkel, hanem szereplőkben is zajlik. Anya és lánya között, akik nagyon-nagyon hosszú időt töltöttek távol egymástól. Bergman eredetijében ez hét év, majd öt évre változtatta, aztán újra hét év lett. Mi most öt évet gondolunk. A cselekmény nem is annyira érdekes: – megérkezés, találkozás, közös este, vacsora, készülődés a lefekvéshez, nem alvás, hajnali kávé – hanem az, miként figyeli egymást a két ember, mi változott meg, illetve mi nem változott meg a másikban, hiszen hosszú idő az az öt év. Mindketten igyekeznek megőrizni egymás iránti szeretetüket, de kiderül – ahogy kiderült ez már korábban is többször –, hogy az nem működik. Újabb és újabb sebet-fájdalmat okoznak egymásnak, miközben el is mondják, hogy ki, mikor, hogyan tette tönkre a másikat. Előadásunkban anya és lányai ( mert két lánya van Charlotte-nak) találkozása karácsonykor játszódik. Az Őszi szonáta miért is ne játszódhatna karácsonykor? A szeretet ünnepe remekül képes előhozni a legfájdalmasabb érzéseket.

A cselekmény nem is annyira érdekes: – megérkezés, találkozás, közös este, vacsora, készülődés a lefekvéshez, nem alvás, hajnali kávé – hanem az, miként figyeli egymást a két ember, mi változott meg, illetve mi nem változott meg a másikban, hiszen hosszú idő az az öt év. Mindketten igyekeznek megőrizni egymás iránti szeretetüket, de kiderül – ahogy kiderült ez már korábban is többször –, hogy az nem működik. Újabb és újabb sebet-fájdalmat okoznak egymásnak, miközben el is mondják, hogy ki, mikor, hogyan tette tönkre a másikat.

  • Hogyan sikerült dramatizálni ezt a nagyon intim, belső viszonyt?
  • Alapnak tekintettem a forgatókönyvet, némi húzással, némi átszerkesztéssel, de gyakorlatilag nagyobb átírást nem történt. Hangsúlyokat helyeztem máshova, mert, van amit a színpad, nem képes úgy visszaadni, mint a film. A forgatókönyv filmes nyelv, ezt kellett színpadi nyelvre lefordítani.
  • Az adaptációja során mi volt az, amire azt mondtad, hogy inkább kihagyod?
  • Ezek pici részletek, amit az tudhat, aki alaposan átolvasta a forgatókönyvet és megnézte a színdarabot. Lényegi különbség nincs. Az eszközökben van különbség, de nincs jelentősége, hogy két jelenet össze van kapcsolva vagy nincs, vagy hogy egy vacsorát a filmben le lehet bonyolítani, itt nem lehet. Olyan dolgok ezek, amelyek nem lényegiek. A színpad, a drámai szituációk megerősítéséért írtam bele egy két új jelenetet is…
    fotó: Mihalicz Máté

    fotó: Mihalicz Máté

  • A Pinceszínházban nemrég – március 12-én – volt egy premiered, egy könnyedebb zenés darab: az “Egy rózsaszál szebben beszél” című – abban mi fogott meg, miért kezdtél azzal dolgozni?  
  • Vitatható, hogy könnyedebb, mert a zenés darab igen csak nehéz műfaj. A János vitéz nem egy könnyű daljáték. Azért láttam neki, mert érdekelt a János vitéz őrületes sikere. Ez egészen kivételes siker, a magyar zenés színpadokon a mai napig ritka. Fedák Sári több mint ötven éven át játszotta. A legtöbbet játszott zenés darab a mai napig is. Néha vannak kevésbé látványos évei, de előfordul, hogy majdnem minden színház előadja. Az érdekelt, hogyan született, miből állt össze, hogy az alkotók mit gondoltak, azt miért gondolták? Hogyan gondolták? 1904-ben mutatták be a Király Színházban, abban a korszakban, a század elején, amikor minden változóban volt. Egy új Magyarország született, ahol új vágyak, új irodalmi világképek keletkeztek. Akár hiszik, akár nem, a János vitéz egy kortárs mű volt. Arról szól, hogy mit gondolunk mi a magyarságról a hazánkról, a nemzetről – mérhetetlenül szellemesen. Fél évszázaddal Petőfi halála után akad egy Bakonyi Károly nevű író, aki tulajdonképpen egy minisztériumi dolgozó, s előkapja Petőfi meséjét, elmegy vele a Király Színház fiatal igazgatójához, Beöthyhez és azt mondja: na, ebből kellene csinálni egy daljátékot. Beöthy megriad, és és el is hajtja. Akkor Bakonyi megtalálja dalszövegírónak Heltait, aztán együtt megkeresik Fedák Sárit, akinek már volt egy nadrágszerepe – a Bob herceg –, tehát számára nem lenne annyira meglepő, hogy ő legyen János vitéz. De gondoljunk csak bele: még mindenki szívében ott élt a hős magyar vitéz, akit egyszer csak egy nő játszik el – ez akkor még merész volt, csaknem blaszfémia. Amikor Fedák Sári csodálatosnak találta az ötletet, mind elmentek Beöthyhez, s most már ő is rábólintott. – Tehát a mű a születése és a hatása érdekelt. Ezt próbáltam dokumentumok, könyvek, könyvrészletek, Fedák naplóból összeállítani, de úgy, hogy azért ne felolvasóest legyen. Zenés színházi est lett, amelyben kivirágzik, megelevenedik maga a János vitéz daljáték, de közben pedig valahogy beleszagolunk abba a korba is.

A rendezéshez roppant nagy erő, idegrendszer, vágy is kell. Úgy gondoltam, én dramaturgként tudom egy rendező, egy társulat, egy színház munkáját előmozdítani. Most azonban olyan világot élünk, hogy nagyon kevés az olyan társulat, ahol dramaturgként lehet dolgozni, tehát meg kell próbálni egyfelől életben maradni, másfelől megmutatni azt, amit az ember gondol a világról – a színházban. 

  • Azaz: kortörténet dramatizálva, zenével fűszerezve?
  • Lehet így is mondani, de mégsem kortörténet. Meghökkentő módon annyira jelenidejű minden egyes rész, mintha napjainkban játszódna. Benne van a mának minden ellentmondásossága: a politikai pártok, az ellenségképek, a nagy pénzek gyors nyerése és gyors elvesztése, vad szerelmek, regényes házasságok, színházi bukások. Azt hiszem, hogy a premier közönsége számára ez tökéletesen kiderült. Szórakoztató, de nem felszínesen szórakoztató, hiszen a történet maga nem vidám, és mégis sokat lehet nevetni. És sírva dalolni.
    fotó: Mihalicz Máté

    fotó: Mihalicz Máté

  • Dramaturgnak, írónak vagy rendezőnek tartod inkább magad?
  • Dolgoztam és dolgozom is nagyon-nagyon jó rendezőkkel. A legnagyobb élményeim és a legtöbb munkám Alföldi Róberthez köt. Amit a rendezésről tudok, azt tőle tudom. Azt gondolom, hogy az igazán jó rendezők nagyszerű pedagógusok, nagyszerű színészvezetők és nagy művészek is. A rendezéshez roppant nagy erő, idegrendszer, vágy is kell. Úgy gondoltam, én dramaturgként tudom egy rendező, egy társulat, egy színház munkáját előmozdítani. Most azonban olyan világot élünk, hogy nagyon kevés az olyan társulat, ahol dramaturgként lehet dolgozni, tehát meg kell próbálni egyfelől életben maradni, másfelől megmutatni azt, amit az ember gondol a világról – a színházban. Tehát rendezek is. Nem hiszem, hogy az életem további részében csak rendezésből állna, ezek kirándulások, amelyeket akkor tudok megcsinálni, ha közöm van az anyaghoz, a színdarabhoz, és ha barátok dolgoznak velem.

Szerencsés vagyok, mert nagyon sok jó színésszel dolgoztam, dolgozom. Egészen lenyűgöző nézni, amint egy jó színész egy szerepbe hogyan rakja bele, sűríti saját tapasztalatait. Megunhatatlan élmény. Udvaros Dorottya mögött olyan életpálya van, amilyet Európában nagyon kevés színész mondhat magáénak. Dorottya, merész fogalmazásban, egy különösen gazdag trezor, amelyben elképesztő kincsek vannak. 

  • Udvaros Dorottyával régóta dolgozol együtt. Mitől jó kettőtök párosa?
  • Szerencsés vagyok, mert nagyon sok jó színésszel dolgoztam, dolgozom. Egészen lenyűgöző nézni, amint egy jó színész egy szerepbe hogyan rakja bele, sűríti saját tapasztalatait. Megunhatatlan élmény. Udvaros Dorottya mögött olyan életpálya van, amilyet Európában nagyon kevés színész mondhat magáénak. Dorottya, merész fogalmazásban, egy különösen gazdag trezor, amelyben elképesztő kincsek vannak. Nagyon régóta ismerjük egymást, színházilag nehéz helyzetekben is voltunk együtt, és megértettük, hogy mi a legváratlanabb pillanatokban is képesek vagyunk egymásnak erőt adni. Aztán amikor én egy-egy munkára fölkértem a Dorkát, azt mondta, hogy miért ne próbáljuk meg? Hihetetlenül izgalmas nő, nagyon odaadó színésznő. Barátok vagyunk, ha valamit másként gondol, elmondja. De hogy ő pontosan mit gondol erről, azt tőle kellene megkérdezni.

Csatádi Gábor

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Comments are closed.

Scroll To Top