Az első igazán meleg tavaszi napon ültünk le beszélgetni a romániai Giuvlipen Társulat vezetőjével, Mihaela Drăgannal és alkotó csapatával a napsütötte Bartók Béla úton egy helyre. A beszélgetésünk apropóját az adta, hogy a csapat éppen Budapesten járt a hétvégén, mivel a Del Duma című előadásukat adták elő a Közép-európai Egyetemen és a Spinoza Színházban.

  • Most játszottatok először Budapesten és itt még sokan nem hallottak rólatok. Mesélnél egy kicsit magadról, Mihaela?
  • Hogyne. Egy délkelet-romániai kis faluban nőttem fel. Egy muzsikus roma családból származok. Talán ezért is kap mindig nagy jelentőséget a zene az előadásainkban. Két nővéremmel együtt cseperedtünk fel ott, ahol mindenki ismert és elfogadott minket. Először akkor éreztem, hogy meg vagyok bélyegezve, amikor egy másik városba költöztem, és hirtelen eltűnt az elfogadó légkör. Másod éves voltam a színiiskolában amikor elkezdtem mélyebben megismerkedni a roma nyelvvel és kultúrával, és ekkor változott meg a hozzáállásom is a témához. Akkor éreztem először, hogy nekem itt komoly feladataim lesznek még. Egész Európában talán Romániában vannak a legnehezebb helyzetben a roma származású emberek, művészek. Habár léteznek kisebbségi színházak és roma színészek is természetesen itt, még senkinek sem jutott eszébe, vagy volt elég akarata ahhoz, hogy létrehozzon egy roma kőszínházat. Nekünk pedig ez a tervünk. Jelenleg meghívott előadókként mutatjuk be az előadásainkat a Giuvlipen társulattal. A társulatunk neve egy általunk alkotott összetett szóból alakult. A Giuvli roma nyelven azt jelenti hogy nő, az ipen pedig női egyenjogúságot.
  • Nem lehetett könnyű. Nem próbáltad meg felvenni a kapcsolatot más alkotókkal és kisebbségekkel, hogy kicseréljétek a tapasztalataitokat Romániában?
  • Dehogynem! Képzeld, jártunk a gyergyószentmiklósi XI. Nemzetiségi Színházi Kollokvium nevű kisebbségi színházak találkozóján is Erdélyben tavaly. Büszke vagyok rá, hogy mi voltunk az első roma társulat aminek valaha bemutatták ott az előadását. A kolozsvári színházban is játszottunk. Az Erdélyben élő magyarok megértik, nyitottabbak, és ezért jobban befogadóbbak mint a románok, mivel pontosan tudják, hogy mit jelent kirekesztve és megbélyegezve élni a szülőföldeden.
Fotó : Mihaela Drăgan

Fotó : Mihaela Drăgan

  • Nem próbáltátok meg összegyűjteni valamiképpen a roma színészeket?
  • Gondolom arra gondolsz, hogy többen erősebbek lennénk és talán nagyobb hangsúlyt és több figyelmet kaphatna a munkánk és a célkitűzéseink. Tudod, amint mondtam, nagyon keserves a helyzet. Az állam semmilyen formában sem támogatja az elképzeléseinket. Habár tavaly novemberben sikerült megalakítanunk hivatalosan is a Roma Színészek Szövetségét, rengeteg kihívással állunk szemben. Az volt a célunk, hogy összegyűjtsük a romániai roma színészeket, és valamilyen fajta közösséget alkossunk ezáltal amelyben tapasztalatokat cserélhetünk és közös projekteket hozhassunk létre. Rengetegen vannak olyanok, akik attól függetlenül hogy nyilvánvalóan roma származásúak, nem óhajtanak roma színészként megbélyegzettek lenni. Úgy gondolják, hogy ettől csorbulna a hírnevük és kevesebb lehetőséget kapnának a szakmájukban. Szerintem ez ökörség, és remélem, hogy amint az emberek befogadóbbá és nyitottabbá válnak az előadásaink által, ők is belátják majd ezt. Az előítéletek általában tévhitekből és hiányos ismeretekből fakadnak.
Fotó : Mihaela Drăgan

Fotó : Mihaela Drăgan

  • Csodálom a bátorságodat és a tenni akarásodat. Milyen projektekben vettél részt a Kollokvium előtt?
  • Szerepeltem egy román filmben. Aferim! a címe. Ez volt az első film amit a romák rabszolga igába hajtásáról készítettek a török hódoltság idejéből. Én játszottam a főszereplő feleségét. Nagyon sok ember látta ezt a filmet, több fesztiválon is játszották. Számunkra fontos dolog, hogy a nők is hangsúlyosabban adhassanak hangot a véleményüknek, és érdekes, hogy ebben a filmben kevés női szereplő játszott. Sok tennivaló van még ahhoz, hogy e téren is egyenlő bánásmódban részesülhessünk. De a  lényeg az, hogy ekkor döbbentem rá, hogy a film segítségével mennyivel több embert lehet elérni. A társulattal volt egy nagyobb visszhangú projektünk is tavaly. Készítettünk egy kabarét, és ez nyitotta meg a bukaresti meleg felvonulást tavaly. Az a darab roma férfiakkal és nőkkel foglalkozott, kifejezetten a nők szexualitására fókuszálva, és arra hogy mennyi dolog marad kibeszéletlenül.
  • Gondolom ezután kaptatok hideget – meleget a nyakatokba.
  • Igen, tudod a sajtónak és a médiának köszönhetően ekkor reflektor fénybe kerültünk, és a sok lelkesítés mellett rendkívül sok negatív kritikával is illettek minket. De mi mindenképpen fontosnak éreztük az ottani szerepvállalásunkat. És az az igazság, hogy rendkívül sok erőt adott nekünk ez a munkánkhoz.
Fotó : Mihaela Drăgan

Fotó : Mihaela Drăgan

  • Mik a terveitek? Vannak készülő munkáitok? Hol és mikor láthatunk újra benneteket?
  • Van egy barátunk, Andrea Campeanu. Ő egy szabadúszó újságíró és vizuális művész, aki Dél – Szudánban fotózott amíg nem mérgesedett el ott a helyzet. Dokumentumfilmet fog készíteni a társulatunkról, a munkánkról, és az identitástudatunk visszanyeréséről szóló harcról. Továbbá elkészült az új darabunk is, a Iovan. Ezt egy bibliai történet inspirálta, májusban lesz a bemutatója egy politikai témákkal foglalkozó színházban Bukarestben. A dramaturgunk, Mihai Lukács, aki egyben a párom is, Csehov Ivanovjának szerkezeti felépítését is inspirációként használta sok helyen a munkafolyamat során.  A darab egy roma család életét fogja bemutatni egy kis közösségben. Az előadás egy olyan lány történetét fogja végigkísérni, aki szeretne kiszakadni ebből az által, hogy elköltözik Bukarestbe. Fontos számára, hogy megismerje magát, és a saját maga útját járhassa. A célunk nem a két világ szembeállítása. Nem feltétlenül vár rád jobb élet egy nagyvárosban, mint azokra, akik a roma családi tradíciók mentén folytatják az életüket, és fiatalon megházasodnak a család által jónak vélt emberrel. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos az, hogy szabad legyél, és függetlenül hozhasd meg a döntéseidet, és ne kerülj hátrányos helyzetbe a nemed vagy a származásod miatt.
Fotó : Mihaela Drăgan

Fotó : Mihaela Drăgan

  • A most Budapesten először bemutatott Del Duma előadásban ez kifejezetten nagy hangsúlyt kapott. Mesélnél nekünk egy kicsit erről az előadásról?
  • Ebben az előadásban négy roma lány történetét játszuk el, többek között a sajátomét is, Elena Anna-val közösen a színpadon, aki a zenéjével van jelen. A zene élő szereplőként elevenedik meg az előadás során, főleg ismertebb roma zenéket válogattunk az Ando Dromtól, de beillesztettünk saját zenéket is. A hagyományok tisztelete vagy a szabad választás joga? Ezt a kérdéskört járjuk körül. A darab megírása során interjút készítettem roma nőkkel, asszonyokkal, majd színházi előadássá gyúrtuk az így született szövegeket. A Del Duma azt jelenti roma nyelven hogy ő (a nő) beszél. Az előadás után tartottunk egy közönségtalálkozót, melyet Illés Márton moderált a Független Színháztól. Nagyon sok pozitív visszajelzést és bátorító szót kaptunk Budapesten.  Nagyon jó volt itt lenni, és remélem hamarosan újra találkozunk.
  • Úgy legyen!
  • A Del Duma előadásról hosszasabban fogunk írni majd a közeljövőben, de addig is emlékezzünk a Roma Kultúra Világnapjára ma, április 8-án. 1971. április 8-án ült össze az I. Roma Világkongresszus. A különböző roma népcsoportokat képviselő jelenlévők elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közösen lépnek fel. Ekkor született döntés a romák nemzeti jelképeiről: elfogadták a zászlót, a himnuszt és az Opre Roma! – „Fel, romák!” jelmondatot.

Bozóky Balázs