Home / Megnéztük / Körbe ölel az ingovány
Körbe ölel az ingovány

Körbe ölel az ingovány

De mi az az ingovány? Merre keressük? Talán pont jó lesz ott keresni, ahol épp vagyunk. Pont, mint a mesékben: mindenhol és sehol, ám leginkább ott, ahol épp élünk. Fantasy-n innen és túl, amelybe be lehet lépni, ahol fel lehet töltekezni. Benkó Bence-Fábián Péter által írt Át az ingoványon c. fantasy Ascher Tamás rendezésében páratlanul erős, kompakt, magával és magába rántó játék – mese- és színházterápia.

Valami őseredeti ez, nemcsak témájában, hanem ennek a témának a megragadásában is. Nincsen itt hatalmas látvány (Jeli Sára Luca), csak egy-két fekete paraván és dobogó, sparhelt és karosszék, vörös posztóval bélelt, az Észak Fényét (a Kard) magában rejtő tároló. Nem ragad meg, nem ejt rabul itt a dollár milliókból készült díszletezés, a 3D-s színpadtechnika. És ez a mi roppant nagy szerencsénk, nem is fogjuk még fel igazán, hogy mekkora. Nincsen semmi, ami empirikus grandiózusságával levehetne a lábunkról minket.

fotó: Tarr Mátéfotó: Tarr Máté

Helyette egy epikus fantasy szövegörvényébe kerülünk, amely pont annyira talányos, mint amennyire konkrét. Szó esik örök télről, békéről, mely Arandorban uralkodik, ahol e királyság egykori, mára eltűnt-megölt hősének, Ulgurielnek a kardját, az Észak Fényét ereklyeként üveg alatt őrzik. Morwen, Arandor királya (Domonkos Zsolt) e karddal avatja épp Őrzővé Dareth-et (Viktor Balázs), akitől jegyese, Annien (Boros Anna) – a néhai Urguriel lánya – gyereket vár. Ám a történet igazi fókusza az, aki már nincs itt, mert már meghalt-eltűnt: Ulguriel, akinek a kardja – az Észak Fénye – által ejtett seb nem gyógyul be sohasem.

Boros Anna Annienje oly oldhatatlan, űzött megszállottsággal keresi a húsz esztendeje eltűntnek remélt Urgurielt, hogy képes Észak Fényével megsebesíttetni magát csak azért, hogy apja nyomára bukkanhasson ismét. Hisz nem hagyja nyugodni Arandor hadurának, Leerey-nek (Horváth Szabolcs) oldalán vágott, be nem hegedő seb – sejti, hogy e sebet az Észak Fénye, az atyjának a kardja okozta. A király fia, Rawen, (Rózsa Krisztián) nem tudja, hogy kihez és miért is legyen lojális, egyszerre él benne a trónörökösi vakbuzgóság és az elszántság, mellyel igyekeznék Annient megmenteni, életben hagyni apja utasítás ellenére is. Mert itt nem a fizikális hatalmi viszonyok azok, amelyek igazán döntőek – leszámítva a Domonkos Zsolt tejhatalmának bizonyossága felől megingathatatlan Morwenjét.

fotó: Tarr Mátéfotó: Tarr Máté

Mert ebben a jurányis ingoványban (amely valahol leginkább ott lehet, ahol mi nézők ülünk, hisz a darab szereplői az ingoványt kémlelve mindig felénk néznek) csillagösvények, csillag rúnák, tündék a valódi erővel bíró hatalom letéteményesei. És a szereplőink ereje is abból fakad, hogy éppen ki mennyire hagyja magára hatni az imént említetteket. Ritkán látni ilyen belülről élő előadást, melynek különböző karakterei igazi megszállottként, révületbe esve formálnak meg jót és rosszat, hajthatatlanul hinni akarót és józan realistát. Viktor Balázs lelkesült Dareth-je extázisba esve – várván az Őrzővé való felavatást – nem érti jegyesének Anniennek atya iránti, halottat is élővé elevenítő, elszánt hinni akarását, ahogy Annien sem képes felfogni választottjának már-már szolgalelkű igyekezetét Morwen felé.

Mert ebben a jurányis ingoványban csillagösvények, csillag rúnák, tündék a valódi erővel bíró hatalom letéteményesei. És a szereplőink ereje is abból fakad, hogy éppen ki mennyire hagyja magára hatni az imént említetteket. Ritkán látni ilyen belülről élő előadást, melynek különböző karakterei igazi megszállottként, révületbe esve formálnak meg jót és rosszat, hajthatatlanul hinni akarót és józan realistát.

De ne értsük félre: itt nem elvi, morális síkon lesz két osztatú: jó és rossz világ. Nem, mert ez a feszesre írt, dramaturgiailag csillogóan józan és pontos munka önmaga mitológiáját építi és kelti életre. Azt, ahol a várfok meredélye, az úttalan utak rémisztő veszélye mind-mind bennünk képződő elementáris valósággá nő. Leerey és Annien  találkozója a várfal tövében egy könnyen mozgatható paraván és egy metsző fehér fény pontos találkozása (fény: Bányai Tamás) – bennünk mégis egész képzelet birodalmakat képes mozgásba hozni. Mert itt minden karakter mintha szeretett történetét játszaná valósággá, és a saját valóságából gyúrna hús-vér mitológiát. A sűrű sötétből felbukkanó, a nyilát könnyed biztossággal használó Gloh’rieltől (Piti Emőke) mi is visszahőkölünk, vadóc eltökéltsége megtorpanásra késztet, ahogy Leerey-t , Andor szilaj, tettre kész hadurát is.

Tekergünk-bolyongunk szakajtóból elhintett hófúvás fedte tájakon, hogy túl jussunk az ingoványon, megleljük Rawenel Remigius mágus (Borsányi Dániel) kunyhóját, azért, hogy valami támpontot adjon a kiúttalan és ingatag, Ulguriel nyomát kereső bizonytalanságainkban. Borsányi Dániel magát is idézőjelek közé helyező, adomázgató humor-herold mágusa jól eltalált tükörtartás a mindig a másiktól tanácsot váró életszemléletünknek. Ahogy a két udvaronc, Harald (Fábián Péter) és Thorwald (Benkó Bence) szóviccekre, nyelvi játékosságokra épülő karakterei is egyszerre a mitológiátlanításnak és a teremtő meseszövésnek remek élesztőjeként teszik felkiáltó- és zárójelek közé a történetünket.

fotó: Tarr Mátéfotó: Tarr Máté

A fantasy végén pedig a fikció halála a fikcióban:  az utolsó jelenetre mindenki meghal, csak Dareth és Annien marad életben. Dareth kezében a mágustól elvett Kék Jogar, melynek kettévágásával eljöhetne a havas, tél-béke birodalmat felváltó tavasz. Ám a darabot Ascher Tamás rendezte, így feloldást ne várj, csak talányt, leheteket és háthákat. Jól is van ez így, hisz a mitológia valóságot és a hús-vér valóság pedig mitológiát teremt – nem happyendet. Legfőképp független színházi, lüktetni és önmagától, önmagában élővé váló és élni képes varázslatot – ahol lényegében nincs semmi és pont e semmi zseniális, önmagában egész univerzummá: a mese és a színház valóságává konstituálódik. Ahol jótékonyan, melengetve, ám mégis ösztökélően körbe ölel minket, a bennünk és körülöttünk élő ingovány.

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Comments are closed.

Scroll To Top