Home / Megnéztük / Részletekről a lényegre terelni a figyelmet
Részletekről a lényegre terelni a figyelmet

Részletekről a lényegre terelni a figyelmet

Angelus Ivánnal, a Budapest Tánciskola vezetőjével beszélgettünk a jövő keddi Trafó-estjük, a Proxemika kapcsán a tánc és a gondolkodás viszonyáról, a kitartás állhatatosságáról és az egységben-egészben való látásmód szerepéről…

  • Így lassan a tanév vége felé kérdezem: milyen volt az idei tanévetek?
  • Előttünk van még, ha úgy tetszik, a java. Elkezdeni valamit nagyon nehéz, na de befejezni? Azt kevesen tudnak. Minket most épp az doppingol, hogy befejezzük, végigcsináljuk ezt a tanévet. Ketten adták föl, ami viszonylag új jelenség, egy időben szinte nem volt nálunk lemorzsolódó, ami egy iskolában viszonylag ritka. Ráadásul egy olyan iskolában, ahol minden a motivációdon alapszik. Mindehhez persze tudni kell, hogy ez egy roppant heterogén csapat. Életkorban, nemzetiségben tizennégytől huszonnyolcig, kínai, olasz, orosz, litván, persze magyar és még jó pár nyelven beszélünk úgy, hogy közben a közös nyelve a kommunikációnknak az angol. Előttünk a május 17–18-i Trafó előadás, aminek egy mutációját bemutatjuk majd a VeszprémiTáncfesztiválon. Ez szép dolog, mert az elmúlt években nem nagyon hívták meg a produkcióinkat. Senki nem vonja kétségbe azt, hogy kortárstánc létezik és kortárstánc képzésre szükség van, mégis akad, aki a kortárstáncot úgy ahogy van, velünk együtt eltörölné. Mindig vannak pozitív és negatív tendenciák egymás mellett.

Az iskola történetében az, hogy most egy egzakt témából – a közeledés vagy a távolodás témaköréből – indultunk ki, egy új jelenség. Volt mikor magából a mozgásanyagból indultunk, csináltunk vizuális dolgokat is vagy csak improvizatív anyagokból építkeztünk. Mindig a módszer felől indulunk alapvetően, de most valamelyest maga a téma is napirendre került.

  •  Miért?
  • Egyre kevesebb az ellenség/ellenfél, mert az eredményeink egyre meggyőzőbbek. Soha nem állítottuk, hogy ÍGY KELL csinálni, mindig azt mondtuk: lehet ÍGY IS csinálni – és az, hogy lehet így is csinálni, az kiderült néhány év alatt. A veszprémi mindig igyekezett széles spektrumú fesztivál lenni, ám ha meghívják a záró estre, a gála fesztiválra, a Magyar Táncművészeti Főiskolát ÉS a Budapest Kortárstánc Főiskolát – az szerintem egy új jelenség.

fotó: Mihalicz Mátéfotó: Mihalicz Máté

  • Hogyan alakult ki a jövő heti Trafó-esteteknek ez a közelség-távolság tematikája?
      • Az iskola történetében az, hogy most egy egzakt témából – a közeledés vagy a távolodás témaköréből – indultunk ki, egy új jelenség. Volt mikor magából a mozgásanyagból indultunk, csináltunk vizuális dolgokat is vagy csak improvizatív anyagokból építkeztünk. Mindig a módszer felől indulunk alapvetően, de most valamelyest maga a téma is napirendre került. Eleinte ez egy teljesen nyitott, absztrakt téma volt számomra is. Edward T. Hall könyve, a Rejtett dimenziók, a 60-as, 70-es években volt nagyon népszerű, a színházról való gondolkodásban egy új szemléletet hozott ez a könyv: nem az a lényeges, amit az ember mond, hanem az, hogy hol, milyen távolságban, hogyan mondja. Mennyire halkan mondja, mennyire hajol közel hozzád, mennyire marad kívül vagy mennyire kerül belül az intim távolságodon. Én mint színész, mint színházi ember ismertem meg akkor ezt a könyvet. Most, sok évvel később ez a könyv előkerült a fejemben és nagy mértékben befolyásolta a témaválasztást.

Másik kiindulópontunk Giotto Scrovegni Galériába készült freskói voltak – ezek kerültek a szórólapokra is. Giotto festményein az a fantasztikus, hogy az ember teste alig, szinte “csak” a keze és az arca látszik – a többi el van fedve. A ruhák, drapériák elfedik a testet és így ezek az ábrázolások nem a maga esztétikai vagy fizikai vagy erotikus részleteiben mutatják, hanem a kommunikációnak a legmélyebb rétegében tartják és mutatják a testet.

      • Ebben a gondolatmenetben mi az, ami leginkább megérintett?
      • Én nem feltétlenül a szemet, a lélek tükrét figyelem, hanem globálisan azt a gesztikus teret, amiben az az ember megjelenik. Sőt, nem is a gesztikus teret, hiszen az egy “jel tér”, hanem sokkal inkább a jelek mögötti teret – ezt hívták egy időben metakommunkikációs térnek is. Próbálunk valami pozitívat mondani arról, ami nonverbális, vagyis nem verbális, metakommunikatív vagyis kommunikáción túli. Azaz nem igazán tudjuk megfogalmazni, hogy mi is ez. Ebben az előadásban viszont ez a rejtett dimenzió, ennek a keresése a lényeg. Pont ma beszélgettünk erről a táncosokkal. Még számunkra sem teljesen világos, hogy mi is a válasz. Épp az előadásokon kaphatunk majd válaszokat kérdéseinkre. Másik kiindulópontunk Giotto Scrovegni Galériába készült freskói voltak – ezek kerültek a szórólapokra is. Giotto festményein az a fantasztikus, hogy az ember teste alig, szinte “csak” a keze és az arca látszik – a többi el van fedve. A ruhák, drapériák elfedik a testet és így ezek az ábrázolások nem a maga esztétikai vagy fizikai vagy erotikus részleteiben mutatják, hanem a kommunikációnak a legmélyebb rétegében tartják és mutatják a testet. Lényegében a tartást mutatják, mert a drapéria alatt nem látszik más, minthogy a súlyponthoz képest hol van a kezed, hol van a karod, hol van az állad és hogy azt előre tolod-e vagy sem. Hogyan támasztod meg magad, hogy görbül a hátad vagy éppenséggel a sarkadon, tartózkodóan állsz-e.
      • Mivel a drapéria redőzete felerősíti, kihangsúlyozza a gesztusokat…
      • Igen, pontosan. A részletekről a lényegre tereli a figyelmet. Ez a mi kiindulásunk is: a részletekről a lényegre terelni a figyelmet és találni egy átjárót a gesztusoknak, a hétköznapi jel-szerű világából elindulva – onnan, ahol az egyes megnyilvánulásoknak kulturálisan megszabott helyiértéke van – oda, ahol az emberi mozdulatnak mélyebben fekvő, elemi jelentéséről van szó. Az elemi fizikális reakció, a jelbeszéd, a gesztikulálás, a szóbeliség között nem határszerű, elvágólagos az átjárás, hanem fokozatos. A verbális kommunikációnak is rengeteg metakommunikációs tartalma van illetve a metakommunikációban is vannak jelszerű, konvencionális és kulturális értékekhez kapcsolódó jelentések, üzenetek. Hangsúlyozom: ebben az előadásban mi táncolni fogunk – ezt a sok okoskodást az én felnőtt fejem mondja és nem a tízen- és huszonéves táncosoké – az intellektusnak sokszor nincs is feltétlenül szoros összefüggése a produkció művészi színvonalával. Néha van , néha nincs.

fotó: Mihalicz Mátéfotó: Mihalicz Máté

      • Hogy érzed, mi az mégis, ami mindebből bennük tudatosul?
      • Valamennyire minden táncos megnyílik ezekre a gondolatokra. Más kérdés mennyire képes tartósan, egy éven keresztül koncentrálni ezekre? – hisz ezt a darabot 2015 augusztusában kezdtük csinálni – az változó. Szerintem az is elég, ha ez a dolog benned egyszer – mint egy angyali üdvözlet – megérint és elindul, aztán már rég el is felejted, hogy hogyan fogant. Mégis egész életedben elkísér ez a pillanat, amely aztán önálló fejlődésnek indul benned …

A részletekről a lényegre tereli a figyelmet. Ez a mi kiindulásunk is: a részletekről a lényegre terelni a figyelmet és találni egy átjárót a gesztusoknak, a hétköznapi jel-szerű világából elindulva – onnan, ahol az egyes megnyilvánulásoknak kulturálisan megszabott helyiértéke van – oda, ahol az emberi mozdulatnak mélyebben fekvő, elemi jelentéséről van szó. 

      • A Főiskolán mennyire van mód arra – a tánc fizikai kivitelezésének síkján túl – hogy ez a “holisztikus” előadó-művészeti gondolkodás átragadhasson a növendékeitekre is?
      • Nézd, a jelenlegi iskolarendszer, a középiskolai, az alapfokú és a felsőoktatási rendszer egyaránt, azáltal, hogy központilag szabályozza a folyamatokat, a spontaneitás és a gondolkodás ellen megy sajnos. Szerencsére ez egy teljesen megvalósíthatatlan gondolat. Ezért aztán a diákok is makacsul gondolkoznak és a tanárok sem képesek egyetlen egy szót sem kiejteni – a jó és a rossz tanárok sem – gondolkodás nélkül. Rendszeres gondolkodás, elmélet nélkül senki nem jut messzire. Másrsézt, aki elkezd táncolni, mondhatjuk: kiszorul a világnak abból a részéből, ahol nem táncolnak, vagy csak kevesebbet. Ezek az emberek hivatásul választották a táncot, ezért hivatásszerűen szorulnak ki az élet nem táncosabb területeiről. Tehát a táncos szükségképpen nyitottabb a nem verbális kommunikációra. Az én iskolavezetői munkásságom nem abban merül ki, hogy igyekszem korlátozni ezeket a folyamatokat, hanem abban áll, hogy igyekezzek teret biztosítani az említett holisztikus szemléletnek, hogy maximálisan olyan képzés folyjon, amely nem elméleti – ahogyan ez illene egy “akadémiai” tantervhez – és nem is egy fizikális képzés, ahogyan ez egy “rendes tánciskolához” illene. E két súlypont valamelyike körüli forgás nagyon jellemző ma a táncképzésre, és nagyon sokszor egymás ellen hat sok helyen. A mi iskolánk azonban nem egy fitness iskola és nem is egy elméleti kurzus, hanem igyekszik egy olyan hely lenni, ahol teret hagyunk az egységnek, az egészleges folyamatoknak.
      • A mai növendékek mennyire fogékonyak, hogy ezt a fajta holisztikusságot átvegyék?

fotó: Mihalicz Mátéfotó: Mihalicz Máté

      • Mi nem azt vizsgáljuk a felvételin, hogy mennyire okosak, milyen hosszú a lábuk, hanem pontosan arra vagyunk kíváncsiak van-e komoly igényük erre az “egyben látásra”, “egyben élésre”. Azt kérdezzük a felvételin, mit akarsz, tudod-e ki vagy, akarod-e megtudni, képes leszel-e a tánc révén előbbre jutni ezen az úton? Ismered-e a saját lehetőségeidet, a testedet, az elmédet? Tudod-e, hogy milyen módon tanulsz, tudod-e, hogy mi érdekel? Ha valakin látszik, hogy “egyben van”, a személyiségének van centruma vagy legalábbis keresi a saját centrumát, akkor képes magából felépíteni mindent. Persze ehhez nem csak akarat kell, hanem alkalmas test, elme, fókusz, kitartás, idő, pénz…

Mi nem azt vizsgáljuk a felvételin, hogy mennyire okosak, milyen hosszú a lábuk, hanem pontosan arra vagyunk kíváncsiak van-e komoly igényük erre az “egyben látásra”, “egyben élésre”. Azt kérdezzük a felvételin, mit akarsz, tudod-e ki vagy, akarod-e megtudni, képes leszel-e a tánc révén előbbre jutni ezen az úton? Ismered-e a saját lehetőségeidet, a testedet, az elmédet? Tudod-e, hogy milyen módon tanulsz, tudod-e, hogy mi érdekel?

      • Mennyire tud megtermékenyítőleg, újítólag hatni ez a fajta, egységben láttatott művészetről való gondolkodás?
      • Minden művész eljut idáig, hogy csak egységben lehet nézni a dolgokat- nyilván – ahogy minden férj eljut odáig, hogy a feleségét ne darabonként nézze, hanem egyben, komplexen. Hogy ezt mennyire sikerül következetesen végigvinni a hétköznapokban és mennyire hatol le aztán az egyes technikai óráknak a mélyére? Megvalósítani, hogy egy tánctechnikai órán is úgy foglalkozzak az egész személyiséggel, hogy ne legyek közben botcsinálta pszichológus, hanem megmaradjak a kaptafánál – és úgy maradjak a kaptafánál, hogy közben mégis az egésszel foglalkozzak. A fontos – legyen ez egy néptánc óra, amit a Batyu vezet, legyen egy balettóra, amit a Handel Edit vezet, legyen egy parkour óra, amit a Csuzi Marci vezet, vagy egy kortárstánc óra, amit a Bakó Tamás vagy improvizációs óra amit én vezetek – hogy ezek között az órák között legyen átfedés, közös halmaz, nem tematikus hanem szellemi egység. Ebből a szempontból a tanári gárdánkban nagyon nagy ez a közös halmaz a dolgok megközelítésében. A transzferábilitás terén azonosak a hajlamaink, ha úgy tetszik, és ez nagyon könnyen ragadóssá tud válni.

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top