Home / Megnéztük / Édes-savanyú show(time)
Édes-savanyú show(time)

Édes-savanyú show(time)

Showtime címmel, talkshow-keretbe ágyazva mutatták be a Hátsó Kapuban az Édouard Louis könyvéből – Leszámolás Eddyvel – készült majdnem-monodrámát. Márton Gábor Csaba adja elő Eddyt – a darabban Willt –, illetve az összes többi karaktert is, a Bakonyvári L. Ágnes által írt és rendezett darabban, kliséktől nem teljesen kigyomlálva, de aki nem olvasta a könyvet, egészen jónak láthatja.

Először is rendezni kezdik a nézőket.
Nem szeretem.
Ha néző vagyok, ne dolgoztassanak engem, én se a vendégekkel főzetem meg a vacsorát, amennyiben mégis, akkor jelezzék, hogy interaktív műsor lesz. Aztán kiderül, szerencsére, hogy nem kell sokat dolgozni, ám az előadást tulajdonképpen egy talk-show mintájára rendezték meg, a showhangulatot is igyekeznek az ilyesféle műsorok tévéfelvételeihez hasonlóra komponálni, ahol kivetített szövegek vagy feltartott táblák utasítják a hangaláfestést biztosító közönséget a kívánt effektusok előadására.

edouard-louis-01Az igazi Édouard Louis – Fotó: Ab Ovo

Éduard Louis egész jó könyvet írt két éve – recenzió itt –, kicsit szárazan, idomulva az ingerszegény környezethez, önmagától való távolságtartással, a hűvös, néha alig észrevehető szarkazmust időnként megtörő iróniával, sőt, gúnnyal. Louis alig 22 évesen írt önéletajzot, de ez valahogy mégiscsak helyénvaló, mert egy lezárt életet örökített meg, Eddy Belleguelle elenyészik a kötet végén, hamvaiból pedig életre kel Édouard Louis – hogy főnixmadárként vagy csak az égési sebek szerencsés túlélőjeként, ez majd kiderül az élete során.

Ebből a könyvből készítettek most majdnem-monodrámát: a minden szerepet, de nyilván elsősorban Eddyét eljátszó Márton Gábor Csaba mellett az agresszív és empátiahiánnyal küzdő Bakonyvári L. Ágnes (egyben az adaptáció írója) játssza Klamm Helgát, a fiút faggató show-womant – talkshow-ismeretek híján hirtelenjében nem tudom eldönteni, hogy vagy ő nagyon rossz ebben a szerepben, vagy a talkshow-házigazdák ilyenek- e általában. Ha ez utóbbi, akkor viszont nagyon jól játssza.

Eddy a darabban Will, nem tudjuk, miért, hiszen ha már könyvadaptáció, akkor Eddyből miért lett Will, Édouard Louisból meg Guillaume Bauer, a történet szemszögéből nincs jelentősége, a könyvet nem ismerők számára közömbös, a könyvet olvasottaknak bosszantó, olyan húzás ez, ami értelmetlennek tűnik, hacsak nem húzódik meg valami szerzői jogi kérdés a háttérben.

02_marton_gabor_csabafotó: AppArt

Az első fél óra nem igazán jó.
Nem is igazán rossz, leszámítva a legvégét, amikor már igazán rossz. A dramaturg mindent színpadra állít, ami szánalmat gerjeszthet, ami alantas húrokon játszik, mint a populista politikusok – igaz az egész, persze, hogy igaz, minden ott áll a könyvben, de valahogy mégis erőltetettnek tűnik a gyors klisésorozat: magassarkúba és anyja ruháiba bújó fiú, gonosz osztálytársak, buzizások és turhauzsonna.

Nem állítom, hegy mindez nem kellett volna.
Kellett, határozottan kellett.
De kellett volna melléje a könyvből áradó finom irónia, az a mód, ahogy Eddy mindezt valahogy – mégiscsak 2005-2006 Franciaországában járunk – nem veszi túl komolyan, szenved, de nem Bovaryné reménytelen szenvedése ez, inkább a rút kiskacsáé. Itt nem tudunk szabadulni az érzéstől, hogy Eddy/Will mindvégig érzi magában a hattyúságot, csak épp úgy van vele, hogy ki kell bekkelni, míg széttárhatja csodás hófehér szárnyait. Ez a rezignált távolságtartás hiányzik a darabból, pedig ez itt nem a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, bár van utálat, van némi megvetés, mégsincs lincshangulat, s nem is hordják össze a máglyát a borszorkányégetéshez. Hiányzik a könyv egyik csodás részlete: amikor a részeges, leszázalékolt apa hátsérülése árán is feltartóztatja részeg nagyfiát, aki épp Willt készül megverni. Ez ugyanis már nem a Germinal ideje, itt még a meglehetősen elzüllött apa is tiszteletben tartja, hogy nőt nem ütünk meg, de a fiát se ütik meg, lett légyen bármilyen, legyen olyan, amilyet ő sem szeret, megütni nem fogják. Még a saját, másik fia sem.

06_marton_gabor_csabafotó: AppArt

Innen azonban pörögni kezd a darab, elsősorban azért, mert – az Édouard Louis-korú, és rá külsőleg meglepően hasonlító Márton Gábor Csaba hirtelen színésszé válik, már nemcsak prózai karaokéban mondja fel a szöveget, egyszerre csak előttünk áll Eddy Belleguelle – itt: Will –,

a fiatal színész, mint apró transzformer átváltozik, a lesajnált fiúból saját értékeivel egyre inkább tisztába jövő fiatalember lesz az amiens-i líceumban, s rádöbben, hogy amiket ő értéknek tartott, de leplezni próbált, mert baltával faragott környezete szemében ezek nem voltak pozitívumok, nos, ezek az értékek tényleg értékek.

Igaz, egy polgári társadalom polgári értékei, amely melós szemmel nem túl sokat ér. De a melósszemek ide már nem követik Willt, aki a líceum polgári családból származó fiúit nézve arra gondol: ezek vagy mind melegek, vagy neki van “polgárteste”, a markos munkásfiúkhoz képest.

A válasz egyértelmű.
Ha Édouard Louis eljönne a Hátsó Kapuba, és megnézné a Showtime-ot – miért kellett ilyen semmitmondó címmel elkendőzni ezt a jó darabot, pláne jó könyvet?! –, akkor önmagával találkozhatna. Testi mivoltában. És ezt köszönje meg Márton Gábor Csabának, aki a végére már nagyon jól belejön a szerepbe, s ha majd az elején is belejön, az már briliáns lesz.

Az előadás adatlapja

A szerző: Marton Levente

Újságíró, író, gasztronómus és még egyébek is. Írásaim sok éve jelennek meg szerteszét: Metropol, Nők Lapja, nlcafe.hu, HVG, Éva, artiq.hu, Magyar Narancs. Írok printbe, online-ba és ha van időm, könyveket is. Újabb nincs erre időm...

Comments are closed.

Scroll To Top