Füst, Kávé, Szövegek…

 

Bohumil Hrabal:      

                            Ha meghal a gazda, sír a jószág is

 

Annak a hosszú télikabátnak olyan színe volt, mint a legelőnek, így aztán ha lefeküdt a fűbe, hát az a kabát összeolvadt a rét színével. És a barikák legelésztek, és a Birka Király feküdt a töltésen, kezébe támasztotta a fejét, és nézte a birkáit, a birkák meg őt nézték, pillanatonként odafutott valamelyik, hozzábújt, megnyalta a szakállát, az arcát, és a Birka Király behunyta a szemét, és odatartotta a homlokát, és egyszeriben megfiatalodott. Gyakran láttam, hogyan csillognak a napfényben a könnyei. És a barika elszaladt és tovább legelészett, de nemsokára jött egy másik, és így váltogatták egymást azok a bárányok, és a Birka Király minden egyes alkalommal meg volt hatva.

A sörgyár mögött néhány építmény állt, s utolsóként egy omladozófélben levő parasztporta. Itt lakott a Birka Király. Egészen másképp hívták, de mi Birka Királynak neveztük, mert birkái voltak, és azokat a birkákat annyira szerette, hogy nem szorult senki más barátságára. Sőt, azt is beszélték róla, hogy még aludni is a birkákkal alszik. A háza tája elhanyagolt volt, az ereszcsatornákban fű nőtt, a kapuoszlopokon pedig két kis nyírfa. A kapu sohasem állt nyitva, és szintén benőtte a fű. A kapu mellett a falban egy ajtó volt, és esténként azon tért haza egyik báránya másik után a legelőről. Utolsóként a Birka Király lépett be az udvarra. Tavasztól őszig legeltette a birkákat, s ha enyhe tél volt, akkor is legeltette őket, ha esett a hó.

fotó: hrabal100.blogspot.hufotó: hrabal100.blogspot.hu

Botjára támaszkodva álldogált, egészen olyan volt, mint egy bibliai pásztor. Pont úgy nézett ki, mint a portája. Őszülő, penészes szakálla volt, zöldesszürke, mint a moha, amolyan körszakáll, amelyet nem szokás se nyírni, se fésülni. Hosszú kabátot viselt, amely a földet söpörte, s így aztán ahogy ballagott, hát az a kabát a földön vonszolódva egyre csak csiszálódott, pont úgy, mint a szakálla. Télen a körszakállt a nyaka köré tekerte, mint egy sálat. Annak a hosszú télikabátnak olyan színe volt, mint a legelőnek, így aztán ha lefeküdt a fűbe, hát az a kabát összeolvadt a rét színével. És a barikák legelésztek, és a Birka Király feküdt a töltésen, kezébe támasztotta a fejét, és nézte a birkáit, a birkák meg őt nézték, pillanatonként odafutott valamelyik, hozzábújt, megnyalta a szakállát, az arcát, és a Birka Király behunyta a szemét, és odatartotta a homlokát, és egyszeriben megfiatalodott. Gyakran láttam, hogyan csillognak a napfényben a könnyei. És a barika elszaladt és tovább legelészett, de nemsokára jött egy másik, és így váltogatták egymást azok a bárányok, és a Birka Király minden egyes alkalommal meg volt hatva. Azt beszélték róla, hogy pogány, hogy nem való az embernek annyira közel engednie magához az állatokat, hogy már szinte megkülönböztethetetlenül összeolvad azokkal a birkákkal. Én azonban teljesen meg voltam rendülve a Birka Királytól, és szerettem volna minél többet tudni róla. Hogy a Birka Király pogány, arról meggyőződtem. Egy kaszálót bérelt, ahonnan, ha lekaszálta s megszárította a szénát, hát targoncával szállította haza. Egyszer el- eredt s aztán csak úgy ömlött az eső. A Birka Király ott állt abban a záporban a megrakott targonca mellett, amelyen olyan magasra tudta púpozni a szénát, s aztán olyan ügyesen tudta leszorítani a kötél- lel, hogy aki szembejött vele, csak egy mozgó szénakupacot látott. Csakhogy esett az eső és villámok cikáztak, és a Birka Király az égnek fordulva kiabált. Nem várhattál volna ezzel az esővel?! Ilyen gyö- nyörű szénát! És újra lecsapott egy villám, és a Birka Király megragadta a villát, szedte vele a nedves szénát, és dobálta az ég felé, és kiabált.
Ezt beszélték róla az emberek. Beszélték, hogy a Birka Királynak fiatalabb korában volt két lova meg három tehene, és hogy a legjobb káposztája neki termett a vidéken, mert azt a káposztát a városi árnyékszékek szállítmányaival trágyázta. Azokat az árnyékszékeket rúdra szerelt merítővel és lapáttal ürítette ki. De én a Birka Királyt már csak öregemberként ismertem. És egyszer összeszedtem a bátor- ságomat, és hátulról megközelítettem a portáját. Ott a fal mellett egy magas bodzafa állt, akkora feke- te bodzát még sohasem láttam. Fölmásztam annak a fának az ágai közé, és vártam. A levelek és az ágak összezáródtak utánam, és én belestem az udvarra. Egyszerre csak kinyílt a kis kapu, és egymás után jöttek befelé a barikák, megálltak a szétesőfélben levő létrásszekérnél, amelynek hiányoztak az elülső kerekei, és addig néztek várakozva, míg a kapun be nem lépett a Birka Király. Becsukta a kis kaput, aztán kinyújtotta a kezét, a birkák odafutottak hozzá, és a tenyerét nyaldosták. És én láttam, milyen gyönyörű a Birka Király, valami ragyogás áradt belőle, egészen világosan láttam, hogy dicsfény övezi, láttam az alkonyban, hogy még azokból a birkákból is szemmel látható boldogság és öröm sugárzik, összedugják a pofácskájukat, és selymes ajkaikkal puszit adnak neki. És a Birka Király letér- delt, odatartotta nekik az arcát, és a barikák nyalogatták, és én láttam, hogy a Birka Király pont olyan gyöngéd, mint azok a birkák, hogy így egyáltalán nem olyan rettenetes, mint amilyennek az emberek mondják. Ha valamelyik családban rosszalkodtak a gyerekek, hát megverték őket.

fotó: hrabal100.blogspot.hufotó: hrabal100.blogspot.hu

Ha ez nem használt, akkor az apa úgy döntött, hogy a gyereknek el kell mennie hazulról, hogy az apuka elviszi a gyereket és odaadja a Birka Királynak. És ennyi már elég is volt ahhoz, hogy a gyerekek jók legyenek. De ha valaki még tovább rosszalkodott, hát annak az apja kikészített egy tartalék inget, a pokrócát betette a hátizsákba, és megkent két szelet kenyeret, s amikor sötétedni kezdett, az apuka megfenyegette a gyereket, hogy ha nem térdepel le és nem kér bocsánatot, akkor elküldi szolgálni a Birka Királyhoz. És ha a gyerek tovább dacoskodott, és nem akart letérdepelni, hát amikor besötétedett, az apuka föladta a gyerekre a kis hátizsákot, kézen fogta, és átvezette a gyereket az egész városon, aztán át a hídon, míg a sörgyárat megkerülve ki nem jutottak a városkán túlra, a mezei útra. A legtöbb gyerek megtorpant azoknál a legelső építményeknél. Csak néhány olyan dacos kölyök akadt, aki hagyta magát elvinni egészen a Birka Király kapujáig. Ott aztán az apa odaállította a fiát a csalánok és labodák közé, a me- zők felől süvített a szél, sötét volt, és a Birka Király házának omladozó tetejéből füst szállt fölfelé, és egy kis ablakban fény világolt. Csak egyetlen kölyök bírta ki ezt, csak állt, az apukája már a sörgyárnál járt, de végül a kölyköt mégiscsak elfogta a rémület, és rohant, és a sörgyárnál térdre esett az apukája előtt, hogy ezentúl jó gyerek lesz, és megcsókolta az apukája kezét, és megjavulva tért haza, mert senki sem tudta, hogy a Birka Király valójában derék ember. A fekete bodza ágai közül jól láttam ezt, a birkák kerékküllőként vették körül a Birka Királyt, és csönd volt, mintha minden kővé dermedt volna. És én ott függtem fél kézzel a bodzaágon, a másikkal meg könnyedén félresimítottam a leveleket, és néztem azt a betlehemet. És aztán a Birka Király fölállt, odaballagott a szivattyús kúthoz, és friss vizet pumpált a vályúba, és a birkák ittak, aztán bement az épületbe, és egy lapos fatállal tért vissza, és almát meg krumplit osztogatott belőle, végül pedig hozott egy cipót, karéjokat szelt belőle, és mindegyik barika kapott egy darab sózott kenyeret. És a kis udvaron árnyak suhantak, a gazda meggyújtott egy gyertyát a lámpásban, és hirtelenében csoda, hogy le nem pottyantam a fekete bodza ágáról, az egész épület mintha felsóhajtott volna, mintha beszakadtak volna a gerendák, és megereszkedett volna a tető. De a Birka Király a fénnyel belépett a kis előtérbe, és a birkák követték, tartotta nekik a lámpást, és a birkák egymás után bementek a pitvarba, legvégül a gazda a fénnyel, egy kis ideig sötét volt, aztán kivilágosodtak a homályos ablakok. Csönd volt, valahol az épület falaiban homok pergett, meg- megreccsentek a gerendák, ültem a fekete bodza ágaiban, kezemmel az omladozó kis kőfalra támasz- kodva. És tudtam, hogy muszáj annyi erőt találnom magamban, hogy legyen bátorságom odamenni és megnézni, hogyan lakik a Birka Király.
Óvatosan leeresztettem a lábam a kövirózsákra, tapasztalgattam a kis falat, mint a vékony jeget, hogy vajon elbír-e majd. Félrehajtottam a bodza ágait, a lábammal kitapogattam a létrásszekér rúdját, s aztán leugrottam a földre. Lábujjhegyen lopakodtam az ablakhoz, a szívem hevesen vert, és a falhoz hú- zódtam, és fél szemmel beláttam a gerendás, alacsony szobába, az egyik gerenda kampóján a lámpás lógott, a szoba egészen ablakmagasságig tele volt trágyával, amelynek a tetejére szalmát terítettek, s azon gömbörödtek a birkák. A Birka Király a télikabáton feküdt, és a mennyezetet bámulta, egy szal- maszálat rágcsált, és a lába szét volt vetve. Egy cserépkályha állt a sarokban, de a csöve ki volt szakítva a kéményből, és a vaslapon egy kos feküdt. A mennyezeten hatalmas lyuk tátongott, alatta a padlón fekete kövek, a tűzhely közepén háromlábú állvány állt, s egy üst lógott rajta. És az összegömbörödött birkák a pásztoruk körül feküdtek és aludtak, a trágya teljesen befülledt, és a füst a mennyezet felé szállt, és a tátongó lyukon meg a beszakadt tetőn át kiáramlott a szabadba. És én tudtam, hogy mind- egyik dacos gyereknek, akit az apukája a sötét éjszakában elhozott egészen a kiskapuig, mindegyiknek be kellett volna állnia a Birka Király szolgálatába, mindegyiknek csupa egyese lenne magaviseletből, ha csak bepillantana abba a szobába, amelyben a Birka Király a birkáival lakik…
Másnap még az iskolába is eljutott a hír, hogy a sörgyár mögött, az országút mellett holtan fekszik a Birka Király. A legkedvesebb birkáját halálra gázolta az autóbusz, és a Királyt megütötte a szél, amikor ezt látta. Kirohantam az iskolából, az igazgató tanító úr kiabált utánam, hogy azonnal menjek vissza, de én rohantam át a hídon, egyvégtében trappolva egészen a sörgyárig. Már messziről láttam. Az országúton egy autóbusz állt, a csendőr őrmester a jegyzőkönyvet írta, az autóbusz mögött az elgázolt birka hevert, és az árokban, még mindig abban a hosszú kabátban, ott feküdt hanyatt a Birka Király, a szakálla a borzadálytól felágaskodott és úgy meredt az égre, mint egy söprű. A barikák körülállták a Királyt, és a kezét nyaldosták. Aztán megérkezett a járási doktor, és a csendőr őrmester megkérte, vizsgálja meg a pásztort, hogy nem lehetne-e tenni érte valamit. A csendőrnek végül kard- csapásokkal kellett szétkergetnie a birkákat. A doktor úr kigombolta a télikabátot, de aztán visszahő- költ. A Birka Királyon egy nyitott piszkos ing volt, de az alatt az ing alatt még számos ing- és trikóré- teg feszült. Praus bádogosmester úr éppen akkor biciklizett arra a szerszámaival, és a csendőr őrmester úr megkérte, hogy adja kölcsön neki a bádogvágó ollóját. Aztán a Birka Király fölé hajolt, és szétvágta azokat az egymáshoz tapadt és izzadságtól összeragadt ingeket és trikókat, aztán megragadta őket a szív felőli oldalon, és a szőrzettel együtt kellett föltépnie azokat a rétegeket, mint a kátránypapír, úgy göngyölődtek föl azok az ingek és trikók.

fotó: hrabal100blogspot.hufotó: hrabal100blogspot.hu

Aztán a járási doktor úr a fülébe dugta a kis gumicsöveket, lehajolt, s amikor fölemelkedett, hát akkor a dolog igaz lett, a Birka Király hivatalosan halott volt. A birkák tudták ezt, lehajtott fejjel álltak és reszkettek. Aztán jött valaki, és egy pokrócot dobott a halottra. Az autóbusz és a járási doktor elment, a csendőr őrmester visszaadta a bádogvágó ollót, és Praus úrral együtt elbiciklizett. Aztán jött egy ember, aki ostorral elhajtotta a birkákat az országúton az utolsó épületig, kinyitotta a kis ajtót, és beterelte a birkákat a Birka Király udvarába. Másnap, mialatt a Birka Király a hullaházban feküdt a koporsóban, eljöttek a mészárosok. Néztem, hogyan döntik ki erőszakkal a kaput és hajtanak be autójukkal az udvarra. A fészerből kihozták a fűrészbakot, a kantinjába belecsúsztattak két deszkát, és aztán egyik barikát a másik után vezették ki és vágták le. És mindegyik barika, amikor meglátta a mészárosokat, önként odaügetett, a mészárosok pedig hanyatt fektették a két deszka közé a fűrészbakon, a barika önként odatartotta a nyakát, és a kés megvillant, és magasba fröccsent a vér. Az utolsó birka mögött kifutott egy kisbárány is. És amikor a birkát hanyatt fektették, a kisbárány fölágaskodott és szopott. De a mészárosok az éles kés egyetlen húzásával elvágták annak az utolsó birkának is a nyakát. És a kisbárány tovább szopott. Az egyik mészáros lehajolt, és le akarta vágni azt a kisbárányt is, de a másik rászólt:
Ezt meghagyjuk magunknak, ez kisbárány, magunkkal visszük.
És azzal gyorsan kibelezték a birkákat, és a kisbárány ott futkosott mellettük.
Aztán leengedték a teherautó hátsó falát, a bádogozott platóra földobálták a birkákat, beugrottak a vezetőfülkébe, maguk közé vették a kisbárányt, és elhajtottak. Én pedig visszatértem a sörgyárba, és csak most láttam a saját szememmel, hogy Jézus miért példálózott minduntalan a bárányokról és az Isten bárányáról.
És törtem a fejem, hogy mire fogják használni a holesovicei vágóhídon a kisbárányt. És a Birka Királyt eltemették, a temetésen csak hárman voltunk, én, a Király testvére és a sírásó. És ősszel, amikor beköszöntött az esőzés, a Birka Király egész háza megroppant és összeomlott. És a Birka Királyról az egész városban egyedül én tudtam szépen mesélni.
Aztán eljött a nyár, és a sörgyárba eljött látogatóba Rybín úr, a holešovicei vágóhíd vágója, a kádár- mesterhez jött látogatóba, és én kalauzoltam a sörgyárban, vasárnap volt, megmutattam a malátázót és a főzőházat, és kinyitottam neki a jéghombár vasajtaját is, ahol a nyolc emelet magas jéghegy volt, hatalmas gleccser az ablaktalan épületben. Magyaráztam Rybín vágó úrnak, hogyan készül a sör, és közben bátorságot gyűjtöttem magamban ahhoz, hogy megkérdezzem, nem vittek-e tavaly a holešovicei vágóhídra egy kisbárányt a városunkból. De nem volt elég erőm ehhez a bátorsághoz, ezért hát elkértem a kulcsokat és megmutattam Rybín úrnak, hogyan készülnek a hordók a kádárműhelyben. És amikor becsuktam a műhelyt, megfordultam. Rybín úr, nem hoztak tavaly a maguk vágóhídjának mészárosai, nem hozott az a két mészáros, aki itt egy birkanyájat vágott le, nem hoztak magukkal egy kicsike bárányt, nem hoztak magukkal egy kisbárányt?
De hoztak egyet, fiam, mondta Rybín úr, micsoda nagy legény lett abból! Rohangál a vágóhídon, piros nyakörve van, s azon egy nagy rézkolomp.
Hát ennek örülök, mondom, hanem, Rybín úr, az a bárányka csak úgy mulatságnak van ott maguknak?
Ugyan dehogy, fiam, szolgálatban van a vágóhídon. Tudod-e, hány birkát vágunk egy héten? Több százat, néha ezret is. És a birkákat vágás előtt rekeszekben kell tartani, hogy kitisztuljanak, és a félelemtől annyira legyengülnek, hogy nem kis munka a vágáshoz hajtani őket. Ezért aztán elengedjük azt a báránykát a kolomppal, egyik rekesztől a másikig megy, szükség szerint, és ahogy vidáman csengettyűzik, hát a barikák fölállnak és utánamennek, és ő egyenesen a kés alá vezeti a barikákat. És mindig kap egy karéj sóval meghintett kenyeret. Azt szereti. Ez a jutalma a szolgálatáért. Érted, fiacskám?
Nem értem, Rybín úr, mondom, de ha fölnövök, majd megértem.

Fordította: Hosszú Ferenc