Home / Megnéztük / Senkit se becsül, ki mindenkit becsül
Senkit se becsül, ki mindenkit becsül

Senkit se becsül, ki mindenkit becsül

Vajon miért és hogyan válik embergyűlölővé Alceste az este során? Nagy érdeklődéssel vártuk az előadást, melyről 350 évvel ezelőtt a párizsi bemutató alkalmával maga az író, Moliére is igen szerényen fogalmazott : „Jobbat nem tudtam írni, és bizonyos, hogy nem is fogok”.

A 2012 óta mindig májusban megrendezett Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén jártunk. A szemlére meghívott darabok kiválasztásában az volt a fő szempont, hogy a meghívott produkciókon keresztül képet kapjunk arról, hogy mi foglalkoztatja ma a színházművészet területén a határon túli magyar társulatok alkotóit. Valljuk be őszintén, hogy igen nehéz feladatnak bizonyul egy előadás alapján felmérni egy adott régió színházi életét, de azért mégis csak alkalmunk nyílik betekinteni egy határon túli színház munkájába. A kassai Thália Színház Mizantróp című szomorú vígjátékát láttuk Czajlik József rendezésében a budapesti Thália Színház Nagyszínpadán. Vajon miért és hogyan válik embergyűlölővé Alceste az este során? Nagy érdeklődéssel vártuk az előadást, melyről 350 évvel ezelőtt a párizsi bemutató alkalmával maga az író, Moliére is igen szerényen fogalmazott : „Jobbat nem tudtam írni, és bizonyos, hogy nem is fogok”.

Fotó : Tóth Emese fotó : Tóth Emese

Az üres játékteret három gumiszoba falára emlékeztető fehér állvány határolja, melynek a nézőkkel szemközt lévő falán tátong egy nagyobb lyuk, ahol a színészek közlekednek ki-be az előadás során (díszlet: Fodor Viola). Szellemesen illeszkedik az előadás témájához ez az egyszerű és egyben sokatmondó közeg, amelyben a színészek a társadalmi élet és az egyén konfliktusaira kiélezve gondolkoztatnak el minket. A kellékeket, mind a hét fehér széket a főszereplő (a Petrik Szilárd alakította Alceste) és Philinte (Ollé Erik) hordja be és rendezi el az első jelenethez való bekészülés során.

Az az egyetlen egy tehetségem hogy őszinte vagyok – magyarázza magának a se veled se nélküled kapcsolatban reményt vesztett főszereplő, miközben együtt vergődünk vele a szélsőséges indulatok között.

Habár a Petri György fordította darab tele van jobbnál jobb közhelyekkel és gondolatébresztő felismerésekkel (dramaturg: Forgács Miklós), sokszor nem kapunk elég időt arra, hogy feldolgozzuk és értelmezzük a hallottakat. A versbetéteket Csehy Zoltán fordította. Senkit se becsül ki mindenkit becsül – vallja be Alceste konfliktusai közepén a társasággal és hitelesen próbál meg hátat fordítani a látszat kapcsolatainak. Petrik Szilárd játéka sokszor olyan, mintha nem igazán értene egyet a rendezői instrukciókkal és ezáltal szakadozottá válik a történet vezetése. Amíg a Varga Szilviával (Celimene) való közös jelenetei során intenzíven és sokszínűen formálja meg a karaktert, az előadás túlnyomó részében visszafogott alakítást nyújt. A legerősebb közös jelenetük során a fények vörösre váltanak és lüktető elektronikus zenében járják héja-nászukat (az előadás zenéjét Lakatos Róbert írta).

Fotó : Tóth Emese fotó : Tóth Emese

Így sodródunk a szabályok és a szabálytalanságok tengerén, ahol mindig annak a véleménye érvényesül aki éppen jelen van, hiszen egyedül az érvényesül a társasági életben, aki kicsinyesen és ötletszerűen lavírozik az érdekek között.

Az az egyetlen egy tehetségem, hogy őszinte vagyok – magyarázza magának a se veled se nélküled kapcsolatban reményt vesztett főszereplő, miközben együtt vergődünk vele a szélsőséges indulatok között. A változatos hangulatú jelenetek során dalra fakad a felzselézett hajú Clitandre (Nádasdi Péter) és a mókamester Acaste-t játszó Madarász Máté is. A már megjelenésében is komikus Oronte-t alakító Benkő Géza verses jelenete is igazán jól sikerült. A szórakoztató és igényes játékukkal és jelenlétükkel hatásosan higítják az egyre inkább feszült légkört a komikus karakterek.

Fotó : Tóth Emese fotó : Tóth Emese

Vajon mindig igazat kell mondanunk? Netán mindenkinek a szemébe kell vágni, hogy mit gondolunk róla? Talán tényleg a folyamatos kritika az egyetlen esély arra, hogy az amúgy is rohadó társadalom ne rohadjon el véglegesen? Nem kapunk egyértelmű választ. A főszereplő barátját, Philinte-t játszó Ollé Erik és a szerelmét játszó Varga Szilvia folyamatosan kétségek közé sodornak minket, a férfi a bizonytalanságával, a nő a minden átmenetet nélkülöző hirtelen haragjával válik komolytalanná. Így sodródunk a szabályok és a szabálytalanságok tengerén, ahol mindig annak a véleménye érvényesül, aki éppen jelen van, hiszen egyedül az könyvelhet el sikert a társasági életben, aki kicsinyesen és ötletszerűen lavírozik az érdekek között.

Az előadás által nem kapunk választ arra, hogy van-e másik út, de határozottan kijelenthetjük, hogy nemcsak létezik, de virágzik is a színházi élet a határon túl, a legészakibb magyarul beszélő színházban Kassán, és mindenképpen ajánlatos erről személyesen is meggyőződnie mindenkinek, aki teheti.

(Május 18.)

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top