Home / Megnéztük / Örökké tart
Örökké tart

Örökké tart

Egy kísérletet láttunk. Egyet a sok közül. A boldogságot kutató utunk során a francia Essai de Cirque Üres (Le Vide) című abszurd kötélmászását, eltökélt szabadesését csodálhattuk a Trafóban. A Fragan Gehlker kötélakrobata írta darabot a szerző játszótársával, Alexis Auffray – vel (zene és színpadtechnika) hívta életre Maroussia Diaz Verbèke dramaturg segítségével.

A Trafó nézőterére szokatlan labirintuson keresztül vezet az út. Sötét van, a keskeny folyosót Albert Camus idézetekkel díszítették az alkotók. Amint beérünk pattogatott kukoricával kínálnak minket mielőtt elfoglalnánk a helyünket. Családias a légkör. Olyan, mintha egy búcsúban járnánk egy vasárnap délután. Azon gondolkozunk, hogy vajon miért írták az előadás beharangozójában, hogy az előadás időtartama 60-90 perc. Nem sietünk sehová, de mégis csak szokatlan dolog ez. Valójában már akkor elkezdődött az előadás amikor odaértünk a Trafó hangárjába, mikor beléptünk a színház szellemi terébe. A nagy térben köteleket látunk a magasba feszítve, középen egy felépíthető matrac, a terem négy sarkában négy asztal. Ezt az előadást szemmel láthatóan nem színházi közegbe tervezték eredetileg. A mennyezetről kötelek lógnak, kicsit olyan mintha egy cirkuszba tévedtünk volna.

Fotó : Alan Guichaouafotó : Alan Guichaoua

Nagyon vegyes a közönség, még gyerekek is vannak. Amiután mindenki elfoglalta a helyét a teljesen hétköznapi ruhába öltözött Fragan Gehlker el kezd felfelé mászni az egyik lelógatott kötélen. Ezalatt Alexis Auffray játszik hegedűn egy mikrofonba, majd megnyom egy kapcsolót valami szerkezeten, ami az összes kötél felső tartójához be van kötve. Fél úton elszakad a kötél és nagyot zuhan a bátor kötélmászó. Az egész előadás során különböző próbálkozásoknak lehetünk a szemtanúi. Habár az előadásban nincsen szerepjátszás, a dramaturgiailag rendkívül kidolgozott jelenetek vezetése okán egy percig sem unatkozunk. Amikor a kötélakrobata átpakolja az emeletes matracot egy másik kötél alá, a közönség értetlenkedik és feszeng. Most tényleg végig kell néznünk, ahogy hosszasan átpakolja ez a már-már autisztikusan őszinte kötélmászó az egész matrac állványt? És igen. Tényeg. A monoton szenvedés során rendkívül sok váratlan dolog történik. Hegedű szó muzsikája alatt izgulhatunk az izgalmasabb akrobatikus manővereknél, a zenész ki-be kapcsolgatja a szerkezetet, amivel mindig keresztbe tesz a mászónak.

Valójában az előadók játékossága által rendkívül mélyre kezdünk túrni magunkban és filozófiai szintre emelkedik  bennünk az idő múlása, ahogyan magunkra ismerünk a kötélakrobatában. Rendkívül sok értelmezési módra ad lehetőséget, amit látunk. Szerelmek, munkahelyek, városok, falvak, országok, családi konfliktusaink, újrajátszási kényszereink emlékképei villódznak a szemünk előtt.   Ez a fajta monoton cselekvés kitölt egy olyan létezési síkot, amiben szabaddá válhatunk, és ahol egyáltalán nem szomorkodunk. Sőt.

Egy ponton kérdéseket hallhatunk franciául, melyeket le is fordítottak nekünk két projektor segítségével. Egy férfi hang kérdezget, aki provokatív kérdéseivel komolytalanná próbálja tenni a kötélmászó tevékenységét. Ekkor igazán el kezd érdekelni a történet, és szeretnénk ha többet is megtudhathánk erről a Sziszüphoszról, aki most nem sziklát görget, hanem  kötélre mászik. De nem tudunk meg. Nem is ez a cél. Valójában az előadók játékossága által rendkívül mélyre kezdünk túrni magunkban és filozófiai szintre emelkedik  bennünk az idő múlása, ahogyan magunkra ismerünk a kötélakrobatában. Rendkívül sok értelmezési módra ad lehetőséget, amit látunk. Szerelmek, munkahelyek, városok, falvak, országok, családi konfliktusaink, újrajátszási kényszereink emlékképei villódznak a szemünk előtt.   Ez a fajta monoton cselekvés kitölt egy olyan létezési síkot, amiben szabaddá válhatunk, és ahol egyáltalán nem szomorkodunk. Sőt.

Fotó : Alan Guichaouafotó : Alan Guichaoua

Fragan Gehlker, a kötélakrobata rendkívül felkészült és kitartó. Roppant látványos, amikor egy asztalon egyensúlyozik próbálván elérni egy kötelet miközben az AD Stúdió Álmaimban Amerika című száma recseg egy olcsó magnóból. Összességében elmondható, hogy rendkívül felszabadító volt ez az egész előadás mind látványban, mind gondolatiságában, és nagyon sokunkban aktivizált valamit. Az előadás végén Alexis Auffray felhúz egy görkorcsolyát a lábára, és bravúrosan erőltetett menetben körözni kezd a sarkokban található már szétesett asztallapokkal, melyeken Albert Camus a Sziszüphosz mítosza (Le Mythe de Sisyphe) című tanulmányának záró mondata : emberként megállni helyünket remény és hit nélkül is – hősiesség. (Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt) A kötélakrobata tovább próbálkozik. Az előadás ugyanúgy nem ér véget, ahogy el sem kezdődött. Örökké tart.

(Május 27.)

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top