Home / A függöny mögött / Interjúk / “Agyalni kell, vágyni a közlésre…”
“Agyalni kell, vágyni a közlésre…”

“Agyalni kell, vágyni a közlésre…”

Az Emillia Galotti premiere előtt a darab rendezőjével, Fehér Balázs Benővel beszélgettünk a Lessing-mű párhuzamairól, motivációkról és a színészet vs. rendezés kihívásairól…

  • A próbákkal hogy haladtok?
  • Sokáig csak a szöveggel foglalkoztunk. Azt kértem a színészektől, hogy pár hét alatt tanulják meg. Én is segítettem nekik, és ebben a fázisban sokat elemeztünk. Csak azután kezdtünk színpadon próbálni, miután az első felvonás bement a fejekbe. Az első hónapban végigmentünk így az egész darabon, és a jelenetek vázlatosan állnak a lábukon. Most jön a tisztogatás. Nem érkeztem kész tervvel, és megnyugtató, hogy pár napja egy jelenet kapcsán megéreztük, hogy milyen játékmód állhat jól az előadásnak.

Tetszett a történet fordulatossága, a szerepek összetettsége, amiről beszélni akar Lessing. Egy nap alatt megy végbe a cselekmény, és a végkifejletig azt látjuk, hogy véletlenek, apró rossz döntések sora alakítja a történetet. Mindenkinek rossz napja van- alcím. 

  • Ebben a Lessing- műben mik azok a kulcsfontosságú pontok számodra, melyek meg tudtak szólítani ?
  • Tetszett a történet fordulatossága, a szerepek összetettsége, amiről beszélni akar Lessing. Egy nap alatt megy végbe a cselekmény, és a végkifejletig azt látjuk, hogy véletlenek, apró rossz döntések sora alakítja a történetet. Mindenkinek rossz napja van- alcím. Lessing minden szereplőjének ad feladatot. Úgy gondoltam, hogy jó lesz játszani annak is, aki nem tölt sok időt a színpadon. Szenvedélyes és okosan megírt darab.

fotó: Mihalicz Mátéfotó: Mihalicz Máté

  • Melyik az a szöveg, amelyiket igazán közel tudsz engedni magadhoz?
  • Csak tautológiával tudok válaszolni: amelyik hat rám. Hogy egy szöveg miért hat rám, az változó. Hathat a történet, a dramaturgia, a nyelvi megoldások, a zenéje, amiről beszél, hogy úgy érzem, van hozzá közöm. Nehezen választok darabot. Nincs a tarsolyomban hat -nyolc mű, amit, ha elhívnak dolgozni, rögtön be tudok dobni. Van ami munkál bennem egy darabig, de aztán elfárad, elfásul, és már nem akarok vele foglalkozni.
  • Ismét csak szövegről jutott eszembe: mi az, ami Ádámot és téged jó alkotópárossá tud tenni?
  • Felnézek rá, és megbízok benne. Nagyon jó ízlése van, hiper intelligens, érzékeny, művelt, és őszinte. Elmondja, ha szerinte valami rossz irányba megy, de bíztat, ha úgy látja, hogy arra van szükségem. Biztonságban érzem magam, ha ott van egy próbán, mert ha én nyökögök, és nem tudom megfogalmazni, hogy mit is szeretnék, ő szavakba önti. A Sirály alatt lett közöttünk egy ki nem mondott feszültség, mert sokat vállalt abban az időben, és én is nagyon feszült voltam, mert olyan fába vágtam a fejszét, ami kivághatatlannak bizonyult. Az Emilia Galotti előtt le kellett ülnünk újrafogalmazni, hogy hogy is tudunk együtt dolgozni. Rájöttünk, hogy az évek alatt kialakult egymástól való függés mindkettőnknek terhes, más-más okból. Azzal, hogy ezt megbeszéltük, megszabadultunk ettől a tehertől, és ebben a próbafolyamatban új szintre lépett a kapcsolatunk.

Amit igyekszem ellesni, az a szenvedély, ahogy egy anyaggal foglalkozik, vagy amilyen intenzitással instruál. Talán tőle láttam a legtöbb előadást, nála játszottam a legtöbbet. Remélem ragadt rám valami az ő fanatizmusából.

  • A rendezésnél mi az, amit még nagyon “zsótérosnak” érzel magadban, és mi az, amiben úgy érzed: az ő bázisáról ellépve, ezt már te magad tovább alakítod?
  • Megtisztelő a kérdés, de nem éreztem, hogy az előadásaim “zsótérosak” lennének. Amit igyekszem ellesni, az a szenvedély, ahogy egy anyaggal foglalkozik, vagy amilyen intenzitással instruál. Talán tőle láttam a legtöbb előadást, nála játszottam a legtöbbet. Remélem ragadt rám valami az ő fanatizmusából.

fotó: Mihalicz Máté

fotó: Mihalicz Máté

  • Miben látod azt, hogy igen, ez most már jól körülhatárolhatóan a saját hangod kezd lenni?

  • Nem is vágyom rá, hogy egy egy előadásom után azt lehessen mondani, hogy én rendeztem. Biztos használok hasonló megoldásokat, de arra törekszem, hogy minden előadásnak legyen egy saját, koherens stílusa, és nyelve. Bach Kata minden rendezésemet látta, ami mondjuk nem olyan nagy dolog, mert összesen hat volt, és ő azt mondta, hogy mindegyik steril. Ezt szerintem a formára értette. A beállítások gyakran geometrikusak, és kevés kelléket használok. A Tajtékos napokban rátaláltunk egyfajta humorra és tempóra, elrajzolt játékmódra. De ez nem működik mindenben. Az tele van játékossággal, sok geggel, rendezői ötletekkel. Az Emilia Galottiban ezek nem működnek. Itt az az eddigi tapasztalat, hogy a statikusság, és az intenzív közlés gyújtja be az anyagot. Ez alapvetően színészvezetési feladat nekem.
  • Most itt ez a színészvezetés mennyire tud rád mégis fölszabadítólag hatni?
  • Nagyon megszerettem ezeket a színészeket. Eddig nem találkoztam azzal munkamorállal, ami a Katona minden dolgozóját jellemzi. Csak egy példa: este tízig próbáltunk, majd én még a fényeket állítgattam a színpadon hajnali eggyig. Mikor kijöttem, Fekete Ernő, és Keresztes Tamás még mindig az aznapi jelenetről beszélgettek, és úgy fordultak hozám, hogy van egy csomó ötletük. Mielőtt elkezdtük a próbákat, rettegtem, de az olvasópróbán rögtön láttam, hogy nagyon nyitott a csapat, és kíváncsiak rám, ahogy én is rájuk.

Nem is vágyom rá, hogy egy egy előadásom után azt lehessen mondani, hogy én rendeztem. Biztos használok hasonló megoldásokat, de arra törekszem, hogy minden előadásnak legyen egy saját, koherens stílusa, és nyelve. 

  • Akkor ez a nyitottság visszahozza a Tajtékos napok szabadságát?

fotó: Mihalicz Mátéfotó: Mihalicz Máté

  • Ez azért teljesen más felelősség. Akkor én ott egy színészhallgató voltam, aki kapott egy lehetőséget, hogy rendezzen valamit fél tizenegytől hajnali kettőig, négy hónapon keresztül. Itt egy meghívott rendező vagyok, és folyamatosan fuldoklom az elvárásoktól, amiket valójában magam támasztok magam felé. Ennek ellenére azt érzem, hogy idővel fel tudtam szabadulni közöttük, de ehhez nagyon kellettek ők.
  • Mi érdekel téged most inkább: a színészet, a rendezés vagy mindkettő?
  • Színészként szépen lassan elsorvadok. Nem kapok olyan feladatokat, amik igazán inspirálnának. Kérdés, hogy a képességeim egyátalán predesztinálnak-e ezekre a feladatokra. Szeretnék játszani is. Rendezőként ha egyet dolgozok egy évben, nem érzem, hogy kijönnék a gyakorlatból, mert az előkészítési fázisban is rendezőként veszek részt. Egy színésznek gyakorolnia kell. És nem ugyanaz játszani havi tízet, vagy próbálni egy új bemutatóra.

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top