Június negyedikén és ötödikén zajlott a kétnapos Magyar Művek szemléje, amelyet idén már a tizenötödik alkalommal rendeztek meg, ezúttal a Művelődési Szinten, azaz a Blaha Lujza téri egykori bevásárlóközpont legfelső emeletén. A zsűri által díjazott három előadásról számolunk be.

Két nap alatt tizenhárom előadást látott volna a nagyközönség a XV. Magyar Művek Szemléjén, amennyiben kettő nem marad el: a Manifesztum Színház a fesztivál első napja előtt egy kevéssel mondta le a fellépését, míg a Pápakovácsiból érkező Szó és Kép Színpad ismeretlen okokból nem érkezett meg. Ezen felül apróbb elírásokat a műsorfüzet is tartalmazott ugyan, ezeket azonban a kellő hatékonysággal kommunikálta le az előadások előtt a fesztivál házigazdája, Regős János, külön ügyelve arra, hogy a háromtagú zsűrit – Szűcs Katalin Ágnes kritikust, Kovács Krisztina dramaturgot, és Formanek Csaba író-színész-rendezőt – a közönség időközben érkezett tagjainak kedvéért napjában többször is bemutassa. A látott előadások egyébként mind korosztály, mind lakhely szempontjából igen változatosak voltak: léptek színpadra tizenévesek és hetvenesek, illetve budapestiek és a határon túliak is.

Pesti László, Khéli Bálint (Nánai Színjátszó Csoport. Karinthy - A teknősbéka)

    Pesti László, Khéli Bálint (Nánai Színjátszó Csoport. Karinthy Frigyes: A teknősbéka)

A fesztivál – hagyományai szerint – három díjat osztott ki a fellépő produkciók között. A Legjobb előadás díját a Kitörés Színpad, azaz a Hejőbábai Pszichiátriai Otthon társulata kapta, akik tavaly ugyanitt rendezői díjat vittek el. Ezúttal Schwajda György Himnusz című drámájából adtak elő részletet, amelynek huszonöt perce úgy telt el, mintha összesen öt lett volna. A hejőbábaiak előadása Józsiról, Arankáról, és a brigádról rendkívül jó ritmusban, jó szereposztással, ügyes és vicces színészi játékkal pergett végig, ráadásul élőben összerakott állóképek formájában az előzményekből is mutattak be pillanatokat. Mindeközben persze Schwajda világa sokkal inkább keserű, mint vicces, amit a készítők ugyancsak szem előtt tartottak: ennek kapcsán derülhetett ki, hogy a Tankcsapda zenéje mennyire jól működik ennek a végtelenül kilátástalan történetnek a kereteként.

A legjobb rendezés díját Korányi Bálint vitte el, a győri Rév Színházi és Nevelési Társulat előadásáért, amely Kiss Csaba, Irina című drámájához nyúlt hozzá. A zsűri meglátása szerint ezt az alapanyaghoz képest szokatlan mennyiségű humorral tette, amelyhez én annyit tennék hozzá – talán némi plusz magyarázatként -, hogy Kiss, nyolc kisebb történetet meséltet el szereplőivel egyetlen drámán belül, miközben folyamatosan ugyanazt a kérdéskört kerülgeti: mi lett Irinával, a nővel, aki afféle megfoghatatlan ideálként létezik a három, folyamatosan egymásra licitáló fiú szemében. Szántó Dániel, Nagy Zsolt Zsozsa, és Balla Richárd játéka határozott volt és improvizatív – egy ponton rögtönzésszerűen még egy, a közönségben ülő hölgy táskáját is kölcsönkérték, hogy abból kiemelve tárgyakat, próbálják felidézni Irina alakját, a hatalmas dobozok használata a különböző történetek tereinek kialakításához pedig zseniális húzás, csak azt órákig elnéztem volna, hogy miket tudnak kirakni belőlük.

Szántó Dániel, Nagy Zsolt Zsozsa, Balla Richárd (Győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat. Kiss Csaba: Irina)

Szántó Dániel, Nagy Zsolt Zsozsa, Balla Richárd (Győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat. Kiss Csaba: Irina)

A legjobb színészi alakítás díját – szokatlan módon – egy teljes társulat kapta, a Szlovákiából érkezett Nánai Színjátszó Csoport. Karinthy Frigyes egy klasszikusát, A teknősbéka címűt adták elő, amely az őrültek házában játszódik, és amelynek végére szinte teljesen követhetetlenné válik, ki az őrült, és ki az egészséges ember. A nővért alakító, gyanúsan frigid játékú Jantosík Napsugárt leszámítva a színészek mind elmentek a végletekig, és amikor az előadás legvégén kiderült, hogy ez előbbi figura az egyetlen értelmes ember a teremben, az jutott eszembe, hogy lám, milyen érdekes: kontrollálatlan őrültek eljátszásához igazi komédiásnak kell lenni, így aki az egyetlen normálist kénytelen játszani, annak – bármilyen elkeserítő is, de – vissza kell fognia magát. Furcsán régies játékstílus ez, ami ennek ellenére mégis tud működni. Külön fantasztikus volt az arcjáték, amelyen belül talán még kiemelendőbb a magát teknősbékának képzelő őrültet játszó Khéli Bálint mimikája: a folyamatos pszichopata tekintetet tartva időnként finoman megnyalta a szája szélét. Valahogy olyan volt ezen előadás játékstílusa, mintha Romhányi József zseniális sorozatának, a Kérem a következőt-nek (ismertebb címén Dr. Bubó) az – egyébként is emberi jelleműre karikírozott – állatfigurái amolyan tripla csavarral külsőleg visszaváltoznának emberré, miközben belsejükben még mindig az állat lakik.
A Magyar Művek Szemléjének további szokása, hogy – amennyiben az adott társulat kívánja minősíthetik az előadásokat arany, ezüst, vagy bronz fokozatúan. Természetesen a fent említett három előadás mindegyike arany minősítést kapott.

Megjegyzés: Cikkünk képei nem a fesztivál ideje alatt készültek, azokat annak sajtóanyagába küldték a társulatok. Kiemelt képünkön a Hejőbábai Kitörés Színpad tagjai láthatóak.