A második napomat a POSzT-on a Zsolnay Kulturális Negyedben kezdtem. Bár a programfüzetben meg van hirdetve, hogy a fesztiválbusz / kis vonat segítségével könnyen oda lehet jutni a belvárosból, a Széchenyi térről, se a buszt, se a kis vonatot nem találtam, így gyalog indulok el, végig a Király utcán a Zsolnay Negyed felé. Nyitnak az éttermek, nagyot nyújtózik egy turista egy hotel erkélyén.

A jobb oldalon fodrász üzletek sorakoznak, kiszűrődik a hölgyek beszélgetésének a nesze, időpontot mára már nem lehet kapni sehol sem egy hajvágáshoz. A negyedórás út végén a forró nyári délelőttön igazán jól esik végre elfoglalni helyemetet a légkondicionált E78 Panorámateremben, ahol a tegnap este a Kamaraszínházban bemutatott Az olaszliszkai című előadásról folytatott szakmai beszélgetés kezdődik.

A moderátor megkérdezi, hogy vajon parodizálni szeretne-e az előadás azzal, hogy az előadás során a Fekete Ernő játszotta karakter Bocskai zakóba bújik. Máté Gábortól megtudjuk, hogy ez azért volt fontos, mert szerette volna bonyolultabbá tenni a karaktert és hidat építeni a megosztott társadalom csoportjai között tátongó szakadék felett.

A moderátor két csapatra oszt minket, és két dramaturg segítségével megfogalmazzuk a kérdéseinket és a darabbal kapcsolatos észrevételeinket melyeket a később érkező alkotóknak teszünk majd föl. Az előadás rendezője (Máté Gábor), a dramaturg (Török Tamara), és talán a három legjelentősebb karaktert alakító színész (Pálos Hanna, Fekete Ernő, Tasnádi Bence) foglal helyet a pódiumon. Haumann Péter is megjelent, aki szintén szerepel az előadásban, de ő közöttünk foglalt helyet.

fotó: poszt.hufotó: poszt.hu

Nagyon sok érdekességet megtudunk a darabról, többek között azt is, hogy az olaszliszkai polgármesteri hivatal teljes létszámában megjelent az előadás premierjén a Katona József Színházban. A hivatalnokok ijedten ültek be az előadásra, mert úgy érezték, hogy ez az előadás rossz fényt fog vetni Olaszliszkára. Az előadás után megrendülten viselkedtek, és felvetették, hogy maradjon meg a kapcsolat a színház és Olaszliszka vezetése között. Terveznek egy levonulást is Olaszliszkára a színházból, a Tasnádi Bence alakította Dezsőke karakterének megformálása lélegzetelállítóan hasnonlít a valódi olaszliszkai vádlottra a beszámolóik alapján. Szó esik arról is, hogy az előadás célja az volt, hogy a nézőket folyamatosan dilemmában tartsák akkor -ha valamelyik oldalra állna – kilendítsék abból a nézőpontból, hogy elgondolkodjon a látottakon. Török Tamarától megtudjuk, hogy megtartották ez eredeti Borbély Szilárd szövegeket, és a valós és konkrét dokumentumokra támaszkodva egészítették az előadás szövegkönyvét. Erre azért volt szükség, mert Máté Gábor úgy érezte, hogy így vált teljessé a darab, a miskolci és a debreceni bírósági tárgyalásokról szó szerint kijegyzetelt iratokkal. Tasnádi Bence az előadásban elhangzó monológjával kapcsolatban a társadalom iránt érzett érzékenység fontosságára hívja fel a figyelmet. Minden ember képes a legkiszámíthatatlanabb tettekre, és a társadalom határozza meg, hogy mikor jön el a tragédia – mondja a vádlottat alakító színész. A kollektív felelősségünk elől nem bújhatunk el, és fontos, hogy ezzel tisztában legyünk. Pálos Hanna a szerepe kihívásairól beszél, a hexameterek változásáról és mikéntjeiről az előadásban, továbbá a komoly és tragikus témát oldandó karakter dramaturgiai elhelyezkedéséről. A Fekete Ernő alakította két különböző karakter egyben idézi meg Borbély Szilárd és az olaszliszkai tragédia áldozatát. Nem egy konkrét szerepet játszik, hanem idézeteket gyűjt egybe. A színész dolga az, hogy átélhető legyen a játéka és érvényes legyen minden egyes cselekedete – mondja. A moderátor megkérdezi, hogy vajon parodizálni szeretne-e az előadás azzal, hogy az előadás során a Fekete Ernő játszotta karaker Bocskai zakóba bújik. Máté Gábortól megtudjuk, hogy ez azért volt fontos, mert szerette volna bonyolultabbá tenni a karaktert és hidat építeni a megosztott társadalom csoportjai között tátongó szakadék felett. A közhelyeket a maga bonyolultságában mutatja be az előadás a színészek alakítása által és szeretné megmutatni, hogy mi rejlik a szavak mögött.

A színészek közösen próbálják megérteni és megtalálni a szerelmet a nézőkkel. A színinövendékek kísérletet tesznek arra, hogy beavassanak minket abba a titokba, amitől az ember halhatatlannak és földöntúlinak érzi magát a szerelemben. A halál legyőzhetőségének lehetőségeit és útjait boncolja nem kisiskolás szinten. 

Röviddel a szakmai beszélgetés vége után a Kaposvári Egyetem 3. éves színművész osztályának az előadását, a Rómeó és Júliát néztük Mészöly Dezső fordításában ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós rendezésében. Uray Péter, az osztályvezető nem vett részt közvetlenül a próbafolyamatban, de mindig felajánlotta a segítségét ha hozzáfordultak az alkotók. Az előadás utáni beszélgetésünk során két színész növendéktől megtudjuk azt is, hogy egy hónap alatt készült el az előadás, és roppantul kemény munkafolyamat eredményét láthattuk a délután folyamán.

fotó: Bozóky Balázsfotó: Bozóky Balázs

Az előadás váratlanul, már a Fesztivál Színpad előtti nyílt területen elkezdődik, még fel sem ocsúdtunk a kar énekéből a színpadon, amikor már az ott álldogáló bámészkodó nézősereg között vívnak, kötözködnek az egymással örök harcban álló veronai nemesek. In medias res. Mi is részesei vagyunk az eseményeknek, mert mi adjuk a város díszletét, és szemmel láthatóan mindenkinek nagyon tetszik ez a fajta bátor és újszerű korántsem klasszikus nyitány. Megjelenik Rómeó, a fiatal színészek bejárják az egész teret, valaki még a kéményre is felmerészkedett közülük és onnan provokálja a nagyérdeműt. Hatalmas élmény a nézőknek, és egyben izgalmas kihívás a színészeknek is ez a nyílt téri játék. Szó szerint a szemünk előtt történik minden és akarva akaratlanul már az előadás elején a magunkénak érezzük ezt a szerethető és szimpatikus fiatal és energikus gárdát. Könnyen veszik a játszók az eléjük görgetett akadályokat (minket), olyan profizmussal kerülgetnek, szökkennek, bújnak el, tűnnek fel, mintha mi is ott lettünk volna a próbák alatt. Nem véletlenül. Az Uray Péterrel való, előadás utáni beszélgetésünk során megtudjuk, hogy a mozgás hihetetlenül fontos szerepet kap a Kaposvári Egyetem színművész karán, az osztályvezető tanár úr maga is komoly, többéves pantomimszínházi múltat tudhat maga mögött Erdélyben. A pattanásig feszülő párbajt tán már a felhők sem bírják reakció nélkül hagyni és amikor beborul az ég és el kezd szakadni az eső profi színészeket is megszégyenítő módon építi bele az aktuális Rómeó a  jelenetbe az időjárás váratlan változását.

fotó: poszt.hufotó: poszt.hu

Az idei év januárjában eredetileg vizsgaelőadásként bemutatott Shakespeare tragédiában mindenki Rómeó és mindenki Júlia. Az osztály tagjai között így jutott mindenkinek szerep igazságos módon. Vannak azért kivételek is, melyek nem gyengítik a szabályos következetességet a szerepek forgószínpadán. A dajka szerepét ugyanaz a színésznövendék játsza végig, az ő karaktere egy és oszthatatlan. Szabó Nikolett minden bizonyára a tehetséges karakter-megformálásával einstandolta a szerepet.

A színészek közösen próbálják megérteni és megtalálni a szerelmet a nézőkkel. A színinövendékek kísérletet tesznek arra, hogy beavassanak minket a titokba, amitől az ember halhatatlannak és földöntúlinak érzi magát a szerelemben. A halál legyőzhetőségének lehetőségeit és útjait boncolja nem kisiskolás szinten. A kaposvári harmadévesek előadásának jelenléte a fesztiválon nem csak teljes joggal megérdemelt, megszolgált, hanem a pazar tehetségű felkészült feltörekvő jövő színészeinek sorai közé is betekintést ad.

(2016. Június 11.)

Bozóky Balázs