Home / POSzTszék / POSzT 5.nap – Egy felkavaró nap margójára
POSzT 5.nap – Egy felkavaró nap margójára

POSzT 5.nap – Egy felkavaró nap margójára

A felkavaró érzelmek baljósan jeleznek az emlékeim hajókürtjével az elveszett lelkek tengerén, Pécsen, az evickéléseim déli zátonyán.

Zuhog az eső. Nagyon. Több programot vissza is mondtak emiatt, vagy talán nem is ezért. Vihognak, kötözködnek az utcán, és magassarkúban járkálnak a kalapos nők, amíg szakadoznak a felhők… Írhatnék egy átlagos beszámolót is erről, de nem fogom ezt tenni. Melyik előadás volt átlagos? Melyik előadás hozott ki a sodromból? Melyik volt semmitmondó és felesleges? Melyik ríkatott meg? Melyik gondolkoztatott el? Van – e értelme ennek az egésznek? Szól a verkli a Király utcában, reggel van, kel fel a nap. Az emberek sietnek a munkába, és én is egyre határozottabban gépelek a napvitorlák árnyékában.

fotó: Bozóky Balázsfotó: Bozóky Balázs

Időhiányban szenvedek. Nem volt elég időm ahhoz, hogy feldolgozzam az előző esti előadást. Tegnap este láttam, a saját szememmel követhettem végig, ahogy egy, a szomorú életemből is jól ismert karakter gyilkossá válik az őrülete végén a Pécsi Harmadik Színházban, egy eredetileg vígjátéknak íródott, dramaturgiai bravúrokkal tűzdelt, majd véres és húgyszagúvá szublimálódott estje során. A Piszkavas című előadás felpiszkálta bennem a téboly rejtőzködő parazsát, és a majd egy napja tartó eső sem volt képes kioltani ezt a dühös izzást. A felkavaró érzelmek baljósan jeleznek az emlékeim hajókürtjével az elveszett lelkek tengerén – Pécsen, az evickéléseim déli zátonyán. Amiután megismerhettem az előadást játszó színészeket személyesen is, bizonyossá vált, hogy valóban nagy ajándékot kaptam tőlük. A tiszteletre méltó és alázatosan eljátszott szerepek mögött őszinte, szimpatikus, és érzékeny emberekre leltem. Talán ez volt az egyetlen előadás, ami mindenkiben maradandó emlékeket hagyott azok közül, akikkel beszéltem róla.

A meztelen véres vacsora megterített asztalánál összeborult a megidézett kimért színészi játék a brit király és lányainak tragikus történetével Nádasdy Ádám tolmácsolásában.

A szomszéd asztalnál ekkor a földre ejtett karperecet Nádasdy Ádám nyújtja vissza a talajról a kismamának, aki az engem bámuló kisfiával játszik. (A vele szemközt ülő asszony gyereke felsír az ölében.) A Lear Király versenydarab előadásán is találkoztunk tegnap este. Kováts Adél sietve suhan el telefonja fülhallgatójába magyarázva a kávéház előtt. Alföldi Róbert rendezésében az igényesség visszaköltözött a viharvert Pécs meghurcolt képi világába. A meztelen, véres vacsora megterített asztalánál összeborult a komikusan kimért színészi játék a brit király és lányainak tragikus történetével Nádasdy Ádám tolmácsolásában.

Fotó: Dömölky Dánielfotó: Dömölky Dániel

De a legnagyobb tapsot mégsem ezután az előadás után hallottam. A tiszta tekintetű csapos legény a színház művészbejárójánál kapta a legharsányabb és legőszintébb elismerést. A színészek és a szakmabeliek kitörő üdvrivalgással fogadták, amint a fiatalember monoton szerepéből kibújva dalra fakadt, és hangszerkíséret nélküli szólóénekével elkápráztatott minket.

(Június 13.)

Bozóky Balázs

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top