A Vízkereszt vagy amire vágytok versenyelőadásról a Zsolnay Negyedbe kocsikázok jókedvűen. Én vagyok az egyetlen utas a 4 vagonos kis vonat/buszon, az emberek kíváncsian és elismerően megbámulnak a Király utcai péntek estében, talán azt hiszik valami fontos ember vagyok, leszek.
Nagy érdeklődés fogadta a Vígszínház Istenítélet versenydarabjáról szóló szakmai beszélgetést délelőtt. Nagyon meleg volt a teremben, annyira, hogy Fesztbaum Béla működésbe hozott egy második ventillátort is a beszélgetés alatt. Eszenyi Enikő napszemüvegben és kalapban, a főbb színészek, a rendező, a jelmeztervező, és a zenei vezető társaságában. A beszélgetés után a Vízkereszt vagy amire vágytok című versenydarabot néztem a Kamaraszínházban. Nem volt igazán nézhető, ezért a második felvonás után loholtam a kisbuszhoz.
A Vízkereszt vagy amire vágytok versenyelőadásról a Zsolnay Negyedbe kocsikázok jókedvűen. Én vagyok az egyetlen utas a 4 vagonos kis vonat/buszon, az emberek kíváncsian és elismerően megbámulnak a Király utcai péntek estében, talán azt hiszik valami fontos ember vagyok, leszek. Szürke felhők borítják az eget. Van egy órám a 9 órás előadás kezdetéig. Leveszek egy könyvet egy telefonfülkéből, a Kosztolányi Dezső: Életre-halálra című, válogatott verseit tartalmazó kötetet. Belelapozok. Egy stand zár, Queen szól a hangszóróból, csapolt sör sincs már. Bemegyek egy vadiúj épületbe, ahol senki sincsen, egyedül Eperjes Károlyt veszem észre, aki magányosan néz egy meccset egy dupla plazma tévén a hangár sarkában. Utoljára Tihanyban találkoztunk 2008 nyarán. Jó oldala is van annak, hogy a madár se jár a Zsolnay Negyedbe: hihetetlenül gyorsan és zökkenőmentesen zakatol az ingyenes széles sávú internet az éterből a telefonomon.
fotó: Bozóky Balázs
A JESZ-ben egy teljesen magával ragadó Menszátor Héresz Attila rendezte Woyzeck-et néztem. Volt egy kis csúszás, de megérte várni. A nyers szexuális kínokat és emberi megalázást egy nagyon pontos és igényes rendezés koncepciója mentén tekinthettük végig.
22:00 -kor a Tündéri című előadást láttam az Aradi Kamaraszínház előadását, ami egyben az utolsó előadása is volt a Zsolnay Negyednek az idei POSzT-on. A Bóbita Bábszínház első sorából néztük végig ezt az eleinte elképesztően ijesztő rovásírásos rock concertet, mely kis idővel átalakult egy fantasztikusan őszinte és abszurdan groteszk komédiával tűzdelt, több nyelven elénekelt szórakoztató estbe, erotikus esztrádba, amiben a két főszereplő férfi egy angyalnak a képében megjelent nőt próbál eltűrni a színpadon maga mellett, aki később szintén dalra fakad. A piros ruhás nő talán mégsem angyal vagy talán mégis az – végül is mindegy, mert éjfélhez közelítve egy hatalmas mosollyal az arcunkon búcsúzok a Zsolnay Negyedtől, és sétálok visszafelé a városba az én tündéremmel: egy boldog, ünnepi mosollyal az arcomon.
Ezen a napon nem a megszokott útvonalat választottam, hanem a lenti főúton sétáltam a központ felé. A Kodály Központtal szemközti oldalon nagy csoport gyűlt már össze az éjjel-nappali boltnál. Elhatároztam, hogy még nem megyek haza, mert a POSzT utolsó napján valami különlegeset fogok csinálni, amit még nem tettem ezelőtt. Az esték javát a művészbüfében töltöttem, ahol találkozhattam az ország színészeivel és színházcsinálóival. A rendkívül sokszínű társaságban egyedül egy dolog volt a közös: egytől egyig mindenki nagyon fontosnak értékelte a POSzT létezését, és elképzelhetetlennek tartotta azt, hogy ne vegyen részt benne jövőre is. A rendezvény szervezői elképesztő türelemmel tettek meg mindent azért, hogy gördülékenyebben menjenek a dolgok. A Pécsi Nemzeti Színház vezetését elismerés illeti az első napokban történt tűzoltásuk, fegyelmezett és önzetlen hozzáállásuk miatt. Jó volt itt lenni, és kíváncsian és szeretettel várjuk a holnapi Díjkiosztó – gálát a Kodály központban.
(Június 17.)
Bozóky Balázs
