Home / Megnéztük / ” a halottaknak se jövőjük, se múltjuk, se jelenük nincsen, csak a vesszők miatt aggódnak ” – Boldog születésnapot Hank!
” a halottaknak se jövőjük, se múltjuk, se jelenük nincsen, csak a vesszők miatt aggódnak ” – Boldog születésnapot Hank!

” a halottaknak se jövőjük, se múltjuk, se jelenük nincsen, csak a vesszők miatt aggódnak ” – Boldog születésnapot Hank!

Henry Charles Bukowski (amerikai költő, író) a mai napon látta meg a napvilágot Németország Andernach nevű városában 1920-ban, és munkássága előtt tisztelegve fogyasszátok szeretettel versfordításaimat, akár egy pohár rizling vagy vörösbor, vodka, vagy pedig egy Miller  társaságában, vagy akár egy Coors sörrel, ami a költő saját bevallása szerint Amerika legrosszabb söre.

Sör 

nem tudom, hogy hány üveg sört

fogyasztottam arra várván, hogy a dolgok
jobbra forduljanak
nem tudom, hogy mennyi bort és whiskyt
meg sört
főleg sört
vedeltem szakítások utan a nőkkel-
várva, hogy megcsörrenjen a telefon
várva a lépések hangjára,
és hogy csörögjön már a telefon
várva a lépések hangjára,
és a telefon sohasem csörrent
csak jóval később
és a lépéseket sohasem hallottam
csak jóval később
amikor már a gyomrom tartalma
a számon át távozott
úgy érkeztek a várva várt dolgok mint friss, tavaszi virágok:
“Mi a francot műveltél magaddal?
3 napig nem fogunk szexelni!”
a nők tartósak
hét és fél évvel tovább élnek
mint a férfiak, és nagyon kevés sört isznak
mert tudják, hogy rosszat tesz az alakjuknak.
míg mi megőrülünk
ők kanos cowboyokkal
mulatnak, táncolnak és nevetnek.
hát, egyszer kiürülnek
a sörös zacskók és a zacskókban állnak az üres üvegek
és amikor felemelsz egyet
a palack kicsúszik az ázott papírzacskó alján
gurul
csörög
szürkén nedves hamut fröcsög ki magából
meg poshadt sört,
vagy kiborulnak a zacskók reggel 4-kor:
eljátszva
életed egyetlen dallamát.
sör
folyók és sör tengerek
a rádióból szerelmes számok szólnak
amíg a telefon némán hallgat
és a falak egyenesen állnak
a padló és a plafon közt
addig mindent beborít a sör.

Szex

a Wilton Avenue-n vezetek
amikor ez a 15 körüli csaj
egy annyira szűk farmerben
mintha két kéz tapadna rá hátulról
kilép az autóm elé
megállok átengedem
és ahogy bámulom ringó kontúrjait
egyenesen a szemembe néz
a szélvédőn át
lila szemecskéivel
majd kifújja
a legnagyobb rózsaszín rágógumi
gömböt
a száján
amit valaha láttam
Beethoven szól a
rádióból
belép egy parányi zöldségeshez
elment
otthagyott
Ludwiggal
A macskáim
Tudom. Tudom.
korlátozottak, más igényeik
vannak és más
érdekeik.
de figyelem őket, és tanulok tőlük.
Tetszik mennyire keveset tudnak,
és az mégis
mennyire sok.
panaszkodnak, de sohasem
aggódnak,
hihetetlen méltósággal járkálnak.
olyan közvetlen egyszerűséggel alszanak el
amit az emberek egyszerűen nem
is tudnak felfogni.
sokkal szebb a szemük
mint a miénk.
akár 20 órát is tudnak
szunyókálni egy nap
mindennemű
kétségbeesés és
lelkiismeret-furdalás nélkül.
amikor szarul érzem
magam
csak annyit kell tennem, hogy
figyelem a macskáimat
és visszatér
a bátorságom.
Tanulmányozom ezeket
a teremtményeket.
ők a
tanáraim.
Karácsonyi vers egy férfinak a börtönbe
Helló Bill Abbott:
Nagyra értékelem hogy körbeadtad a könyveimet
ott a börtönben, a verseimet és a történeteimet.
ha könnyíthetek ezzel a terhén
párotoknak, örülök.
de tudod, az irodalmat nehéz az
átlagembernek megértenie (a nem átlagembernek is);
például én sem szeretem a legtöbb verset,
ezért írok olyanokat amiket magam is elolvasnék.
a költészet határozottan egyre jobb,
emberibb,
a nyelvünk letisztulása miatt
lehet (jött w. c. williams*, és megkért
mindenkit, hogy egyszerűsítsük a nyelvet)
majd
jöttem én.
de az írás, az egy dolog, az élet,
az meg egy másik, és bár úgy
tűnik mintha fejlődött volna az írásunk egy kicsit
de az élet (a miénk és az övék)
nem nagyon akar
javulni.
talán ha elég jól írunk
és egy kicsivel jobban élünk
az élet halványít majd
e szégyenfolton.
történetesen nem volt elég erős
a művész,
esetleg túl dominánsak voltak
a politikusok, a tábornokok, a bírók,
a papok, a rendőrség, a stricik és az üzletemberek? Nem
szeretnék erre gondolni
de ahogy elnézem a sápadt és értékes művészeinket,
a múltból és jelenből, azt hiszem
ez nem kizárt.
(az emberek nem szeretik amikor ilyeneket mondok.
Chinaski,* állj már le, mondják,
nem vagy ennyire menő.
de
a pokolba is, nem a menőségről
beszélek.)
azt mondom,
hogy a művészet nem javított az életen úgy ahogy
kellett volna, talán azért, mert túl
bennfentes lett? és annak ellenére, hogy a régi és
az új költőknek és jómagamnak is
minden bizonnyal
azonos vagy hasonló gondjaik voltak:
nőkkel
kormánnyal
Istennel
szerelemmel
gyűlölettel
nyomorúsággal
rabszolgamunkával
álmatlansággal
utazással
időjárással
feleségekkel, és így
tovább.
azt írod
hogy a rabnak a szomszéd cellából
nem tetszett a pontjaim és
(főként) a vesszőim  elhelyezkedése
és az, hogy mindig elkalandozok a témától
annak érdekében hogy minél pontosabban kifejezzek valamit.
jajj, nem veszi észre a szándékot
a lazításra,
emberközelibbé válásra, pihenésre
mialatt amennyire csak lehetséges megelevenedik
a szó a papíron. a szó olyan legyen mint
a vaj vagy az avokádó vagy
a marhaszték vagy a forró keksz, vagy a hagymakarikák, vagy
bármi amire igény van.
legyen megfogható
hogy le tudd szedni,
és
a szádba tömhessed.
(van pár okostojás
odakint
aki majd azt mondja
ha valaha olvassa ezt:
“Chinaski, ha vacsorát akarok, rendelek
magamnak!”)
Mindazonáltal
egy művész el is rugaszkodhat a témától megtartva
alapvető stílusát. Dosztojevszkij* ezt tette. legalább
3 vagy 4 történetet elmesélt mellékesen
a központi szál mellett (a regényeiben, ennyi).
Bach* megtanította hogyan illesszünk egy dallamot
egy másik tetejére, és még egyet ezekre rá,
Mahler* többet váltott mint bárki, akit ismerek
hatalmas jelentőséggel bír
úgynevezett formátlansága.
ne hagyd hogy a “forma – szabály fiúk”
mint az a srác a szomszéd cellából
átverjenek. adj
csak neki egy példányt a Timesból vagy a Newsweekből
és boldog
lesz.
de nem magyarázom a munkámat (neked vagy neki)
fenntartom a jogom arra, hogy úgy csináljam
ahogy a legjobban érzem magam.
mindig rájövök ha egy író unja a munkáját
mert akkor az olvasó is
unatkozik.
és nem hiszek a
tökéletességben, a belek szabadon
hagyásában hiszek
így tudok egyetérteni bírálóimmal
amikor szerintük szarul írok.
19 és 1/2 évet ülsz
kábé 40 éve írok.
mindannyian csináljuk a dolgunkat.
megy tovább az életünk.
időnként rosszul írunk
olykor rosszul élünk.
vannak rossz napjaink
és éjszakáink is.
El kéne küldenem a srácnak a szomszéd cellába
Robert Browning* összes művét karácsonyra,
az megadná neki amit keres
de kell a pénz a lovira,
a Santa Anita* nyitva lesz 26.-án,
szóval adj csak neki egy Newsweeket
(a halottaknak se jövőjük, se múltjuk, se jelenük nincsen,
csak a vesszők miatt aggódnak)
vajon jó helyre tettem
a vesszőket,
Abbott?
,
,,,
,,,,,
,,,,,,,
,,,,,,,,,
,,,,,,,,,,,
,,,
,,,
*William Carlos Williams (1883. szeptember 17 – 1963 március 4.) amerikai költő, életműve szorosan kapcsolódik a modernizmushoz és az imagizmushoz
*Henry Charles “Hank” Chinaski az amerikai író, Charles Bukowski irodalmi alteregója
*Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Фёдор Михайлович Достоевский) (Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író. A világirodalom és az orosz irodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere.
*Johann Sebastian Bach (Eisenach, 1685. március 21. – Lipcse, 1750. július 28.) barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész, a zeneművészet kiemelkedő egyénisége, a protestáns egyházi zene jeles képviselője.
*Gustav Mahler (Kalischt, 1860. július 7. – Bécs, 1911. május 18.) cseh–osztrák zeneszerző, karmester.
*Robert Browning (Camberwell, London, 1812. május 7. – Velence, Olaszország, 1889.december 12.) angol költő, dramaturg. Tennyson mellett a Viktória – kor legjelentősebb költője. Elsősorban az emberi lélekben lejátszódó belső dráma érdekelte.
*A Santa Anita Park egy telivér versenypálya Kalifornia Arcadia városában, az Amerikai Egyesült Államokban.

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top