„Az a pár dolog, ami megtalál, azokhoz valóban közöm van…“

 Még a nyár elején Székely Rozival beszélgettünk a Jurányi Inkubátorházban készülő előadásról, a Négy fal között-ről, az improvizáció fontosságáról és a színház személyes voltáról…

• Mi az, amit most Ördög Tamással próbáltok?

• A Tünet Együttesben próbálok, szeptember 30.-án lesz a Négy fal között bemutatója Ördög Tamás rendezésében. Még márciusban tartott a Tünet Együttes egy workshopot, ahol Schnitzler Körtánc című darabjából csináltunk jeleneteket – de aztán azt elvetettük – viszont a párkapcsolat, a nemiség, a szexualitás, az ember kapcsolata a saját szexualitásával és a másik szexualitásával, mint téma, megmaradt és ehhez csinálunk improvizációkat. Fritz Kahnnak A szerelem iskolája című szövegéből is szemezgettünk részleteket – bár azért ez nagyon „elavult“ irodalom a férfi meg a női szerepekről – és interjúk alapján is készülnek jelenetek.

Mindenkinek van valamilyen problémája a szexualitásával. Szerintem minden embernek vannak ezzel kapcsolatban kérdései az életkorától függően. Mi azt nézzük meg, hogy a feleség, az anya, a férj, a gyerek hogyan reagál ezekre a problémás helyzetekre, mennyire tudnak szembenézni a saját krízisükkel, vagy inkább belemenekülnek abba, hogy a családtagjaikat vádolják a saját megoldatlan problémáik miatt.

• Mi az, amire ebben az előadásban próbáltok fókuszálni ?

• Családi viszonyokat vázolt fel Tomi – mert az öt szereplő között is van egy szűk kör: az anya, a lánya, az anyának a testvére és két férj. Mindenkinek van valamilyen problémája a szexualitásával. Szerintem minden embernek vannak ezzel kapcsolatban kérdései az életkorától függően. Mi azt nézzük meg, hogy a feleség, az anya, a férj, a gyerek hogyan reagál ezekre a problémás helyzetekre, mennyire tudnak szembenézni a saját krízisükkel, vagy inkább belemenekülnek abba, hogy a családtagjaikat vádolják a saját megoldatlan problémáik miatt.

fotó: Mihalicz Máté

• Egyfajta csoportterápia is ez?

• Így is fel lehet fogni, bár nem mindenkinek van köze ahhoz, amit kapott. Például, amit én kaptam, azt már át is írtam, ezért ezt így nehéz lenne rámondani.

• Az improvizáció az, amin keresztül meg tudsz közelíteni egy-egy témát?

• Elég sok mindenen keresztül meg tudok közelíteni egy-egy témát. Az Árvákban (amit a Studió K-ban mutattunk be májusban, Koltai M. Gábor rendezésében) sem volt improvizáció egyáltalán. Ott például egy sor sem lett kihúzva, mármint az egy kötött anyag. Mostanában sokszor hiányzik ez a fajta munka. Hogy klasszikusabb színházi előadásokban is részt vegyek, ahol egy jól megírt szerep vár, és nekem „csak“ színészként kelljen beleadnom magam.

…ha a partneremmel van egy összhang, ha érzem, hogy van egy közös játék és nem azt lehet érezni, hogy csupán külön-külön önmegvalósítunk – ez nagyon tud inspirálni. Természetesen ennek a partnernek nem muszáj a figyelmével szakadatlanul rajtam csüngenie – lehet, hogy csupán háttal áll nekem két órán keresztül –mégis tudnom, éreznem kell, hogy van valami kapcsolat köztünk. Ez nekem nagyon izgalmas.

• Egyébként az a Jeles András darab hogyan talált meg?

• Úgy, hogy az egyik este csörgött a telefonom és mondta Koltai M. Gábor, hogy másnap tízre menjek próbálni, mert nem talált eddig a szerepre megfelelő embert. Véletlenül valaki beajánlott neki engem.

•  Mi volt az a karakterben, amiről azt érezted: „ez most nagyon közel van hozzám“ ?

• Most jövök rá, hogy igazad van az improvizációval kapcsolatban. Mert nagyon sok néma jelenete, jelenléte van a Vilmának az Árvákban és amikor először próbáltam, akkor improvizáltam – mert nagyon kevés szövege van és nagyon kevéssé is van instruálva a szövegben – ezért ez is egyfajta improvizáció volt. Ami rögtön megfogott a próbák alatt, a darab első jelenetében az az volt, hogy ez a nagyon furcsa, gyermekszerű lény, aki teljesen kiszolgáltatott. Nem nő, nem lány – egy semmi. Egy állatka. Rögtön találkozik egy férfival, a báróval és ez iszonyú intenzíven hat rá, mert azért ő mégiscsak a kamaszkoron nemrég túllépett emberke, akinek működnek a hormonjai. Előtörnek a természetes emberi ösztönök egy teljesen elnyomott lényből. Megérintett és megfogott az, ahogyan ő próbál ember lenni, miközben semmilyen intellektuális tudása nincs arról: „embernek lenni“.

• Az improvizációban számodra mi az, amit általa nagyon könnyen meg tudsz ragadni és aztán képes is inspirálni?

• Mindenképpen az, ha a partneremmel van egy összhang, ha érzem, hogy van egy közös játék és nem azt lehet érezni, hogy csupán külön-külön önmegvalósítunk – ez nagyon tud inspirálni. Természetesen ennek a partnernek nem muszáj a figyelmével szakadatlanul rajtam csüngenie – lehet, hogy csupán háttal áll nekem két órán keresztül –mégis tudnom, éreznem kell, hogy van valami kapcsolat köztünk. Ez nekem nagyon izgalmas.

fotó: Mihalicz Máté

• Ez lehet, hogy a gyerekkorodból és a Szentkirályi utcai családi színházi élményeidből is adódnak?

• Ez egy érdekes kérdés, mert gyerekként ezeket nem így éltem meg. Kisgyerekként azokban az előadásokban azt szerettem, ha a macskáimmal játszhattam, mint otthon, Kisorosziban. Hogy ezt közben idegenek nézték…az a nézők magánügye, engem egyáltalán nem érdekelt. Amikor felnőtt lettem, akkor fogtam fel a Szentkirályi Színházi Műhely jelentőségét. Akkor már nagyon hamar kiderült számomra, hogy amit a szüleim csinálnak az nagyon izgalmas és komoly művészet.

• Múlt hónapokban volt egy utcaszínházas projektetek az Aurórával közösen.

• Igen, a „Mókusokkal“- így ismerik őket sokan. A kedvenc kis csapatom, aminek már egy ideje én is a tagja vagyok. Pneuma Szöv. a hivatalos nevük. Az Auróróban bérelnek egy irodát. Ez most egy utcai, tévéműsorszerű előadássorozat volt, Utcacsatorna címmel. Hetente egyszer köztereken építettünk fel egy tv stúdió díszletet és ott játszottunk el jeleneteket az aznapi témával kapcsolatban. Mindegyik előadás a lakhatási problémákhoz kapcsolódott valahogy, voltak meghívott vendégek civil szervezetektől, akikkel rövid beszélgetések voltak a színházi jelenetek között. A Norvég Civil Alapnál pályáztak és onnan kaptak rá pénzt. Az elmúlt években a Pneuma Szöv. közterekkel, közös hajléktalansággal és tágabban vett lakhatási kérdésekkel foglalkozott főleg, ezeket feldolgozva hoztak létre színházi előadást, utcai performance-ot, rádiószínházat.

Kisgyerekként azokban az előadásokban azt szerettem, ha a macskáimmal játszhattam, mint otthon, Kisorosziban. Hogy ezt közben idegenek nézték…az a nézők magánügye, engem egyáltalán nem érdekelt. Amikor felnőtt lettem, akkor fogtam fel a Szentkirályi Színházi Műhely jelentőségét. Akkor már nagyon hamar kiderült számomra, hogy amit a szüleim csinálnak az nagyon izgalmas és komoly művészet.

• Vannak, akik aktivistáknak gondolják őket, számomra jelenleg a legszimpatikusabb művészeti csoport. Jelenleg három emberből áll a kemény mag: Sarah Günther, aki rendezést tanult Németországban. Szabados Luca, aki jelmeztervezőként végzett és van egy cége, ahol baba és kisgyermek holmikat készítenek, a Ludoshka. És Markos Viktor, aki eredetileg politológiát és történelmet tanult, de most vizuális szakemberként dolgozik a Pneumában, az Aurórában és a TÁP Színházban. Mindig hívnak vendégeket az előadásaikba. Így kerültem velük kapcsolatba én is és örülök, hogy befogadtak. Amit csinálnak, az nekem az abszolút színház. Kreatív, játékos és kedves jeleneteket készítenek komoly társadalmi problémákról, főleg a hajléktalanságról. Mindezt maximális szeretettel és empátiával teszik – mert nem az dominál náluk, hogy ők most „nagyokat mondjanak a világról“. Azaz: ők nem élték át, ám valahogy mégis van hozzá valami közük, együtt éreznek az érintettekkel. Sokat szokott velük dolgozni Horváth Csilla (Hocsi) is, aki a Menhely Alapítványnál dolgozik. Ő egyébként hajléktalan volt pár évvel ezelőtt. Nagyon jól ír és izgalmas színpadi jelenléte van. Ugyan most nagyobb projekten nem dolgozunk, de az aktivitás folyamatos. Most például A Város Mindenkié október 8-i, a „6. Menet a lakhatáshoz való jogért“ névre keresztelt felvonulásában fogunk segédkezni közkórusunkkal, könnyen énekelhető dalokat írunk, a menet fontosabb üzeneteit „megzenésítve“. Ezeket a dalokat közösen írjuk meg október 8.-ig, majd a felvonuláson fogjuk énekelni. (Bárki csatlakozhat az íráshoz is és a közös énekléshez is a Pneuma facebook oldalán: https://www.facebook.com/pneumaszov/?fref=ts a szerk.)

• Mitől lesz számodra abszolút színház a színház? Mi az, ami le tud nyűgözni benne és hogyan? 

Én abban veszek részt, amire felkérnek. Nem vagyok túlkínálva, viszont nagy szerencsém van, mert az a pár dolog, ami megtalál, azokhoz valóban közöm van – és ez csodálatos.

• Az talán a személyesség. Talán csak ennyi – ezért is emeltem ki az improvizációnál a kapcsolatot. Ha nem csak az önálló karakterépítések és jelenetépítések vannak, hanem akik szerepelnek, azok valamennyit – nem kell sokat – saját magukból is bele tudnak adni. Ha képesek egymáshoz kapcsolódni az önmegvalósítás mellett. Ez az őszinteséggel is összefügg nyilván, az önfelvállalással, önazonossággal.

• Gondolom akkor te is, ha teheted, akkor mindig olyan projekteket vállalsz, amelyekhez van valamilyen közöd?

• Én abban veszek részt, amire felkérnek. Nem vagyok túlkínálva, viszont nagy szerencsém van, mert az a pár dolog, ami megtalál, azokhoz valóban közöm van – és ez csodálatos.

Csatádi Gábor