Home / A függöny mögött / Interjúk / Nálam az az első szikra mindig valami személyes…
Nálam az az első szikra mindig valami személyes…

Nálam az az első szikra mindig valami személyes…

A Molnár Csaba rendezte Az ökör c. előadást csütörtökön mutatják be a Trafóban. A rendezővel beszélgettünk a téma választásról, az előadás absztrakt formáiról és a tánc vs. színház viszonyairól…

  • Honnan jött az előadás címe ?
  • Először megtetszett a szó, amit és ahogy azt egy barátom gyakran használta, mint jelzőt, az emberekre. Kezdetben munkacím volt aztán ez maradt.  Ebben az állatban jelen van a kettősség: az erő, termékenység és az ösztön szimbóluma, valamint a kiheréltség, munkába fogás, meghódítás és a beszabályozás – ezek kapcsolódik ahhoz az érzethez, ami ezt a munkát is beindította.
  • Az elveszettség, magunkra hagyatottság, mint téma honnan eredt?

mol01kép forrása: Molnár Csaba

  • Abból az élethelyzetből, amiben vagyok. Egy élethelyzet, egy még mindig tartó időszaknak a kivetülése ez a darab. Kivetülése annak, ahol én, mint tapasztaló, érzékelő, világban működni próbáló ember létezem, és ahol egy pesszimista, megkérdőjelező látásmódba is vagyok a világgal és önmagammal – talán. Olyan kérdések jönnek elő itt, amiről a napjaink is szólnak és ezekkel szeretnék foglalkozni a darabon keretül. Egyrészről tehát egy nagyon személyes valami ez az egész, másrészről pedig egy jelen pillanatomhoz kapcsolodó világolvasat is – ami velem együtt talán többek világolvasata is.
  • Szeretsz máskor is a belső muníciódból meríteni?
  • Alapvetően igen – kivéve persze, ha felkérés van egy konkrét témára – de amikor egy darabot választasz, akkor az elinditó, beinditó szikrák, teljesen természetesen, mindig az egyéni irányultságaidból, preferenciáidból erednek, nem? Aztán persze időközben a darab kitágul, kinyílik és univerzálisabbá válik. És az is megeshet, hogy csak az alap ötletnek egy fókuszáltabb, beszűkültebb szegmense lesz – kimódoltabb formában bemutatva. Minden esetre nálam ez a szikra mindig személyes, – mert azt gondolom – akkor tudok valamivel időt tölteni és foglalkozni, ha erősen ott él bennem.
  • Az előadást milyen elemekből építetted fel?
  • Döntően azokból az érzetekből,témákból, szavakból, amelyek már a fejben előhívnak, magukkal hoznak bizonyos eszközöket, mozdulatokat vagy mozgást. Sok benne a hangkeltés, a nonstop zenélés. A mozgásnak nem feltétlenül a formai része érdekelt most itt, inkább a mozgás és a zenélés által létrehozott textúrának a potméterezése. A hang és jelentés sávoknak az egyikből a másikba való „föl- és lehúzása”. Ezeknek a hangíveknek az együttműködtetése, egy audió-vizuális sávnak a létrehozása, működtetése absztrakt módon – ám közben ez az absztrakció helyenként mégis nagyon konkrét jelenségekbe manifesztálódik. Próbáltam az előadásban egy ívben gondolkodni – nem szegmensekben. Nehéz megtalálni azt a pontot, hogy mikor van kész egy darab. Az az anyagmennyiség, ami ebben a mostaniban benne van, ebből lehetne három darabot csinálni, mert három olyan téma is van benne, amire föl lehetne építeni egy-egy estés darabot – mégis mind a három téma benne maradt, mert mindhárom egyszerre, együtt fontos.

Olyan kérdések jönnek elő itt, amiről a napjaink is szólnak és ezekkel szeretnék foglalkozni a darabon keretül. Egyrészről tehát egy nagyon személyes valami ez az egész, másrészről pedig egy jelen pillanatomhoz kapcsolodó világolvasat is – ami velem együtt talán többek világolvasata is.

  • Ez határmezsgyén van a színház és a táncelőadás között?
  • Inkább azt mondanám, hogy táncelőadás, de vannak benne színházi elemek. Ezekkel a meghatározásokkal mindig problémáim vannak. Mitől válik valami színházivá? Attól, hogy olyanok benne az elemek? Attól, hogy szó is van benne? Vagy egyszerűen a test van színházi módon kezelve?
  • …egyébként is elég szerencsétlen megkülönböztetés…a táncra azt mondani, hogy az tánc és nem színházi elem.
  • Az biztos, hogy nem tiszta tánc, mert nem csak táncos elemekkel dolgozik az előadás, hanem vannak benne színházilag értelmezhető tiszta képek. Ez lehet egy dal, egy jelmez vagy. A „színháziasság” ilyen szempontból megjelenik ám mégis absztrakt, mert erre a mozgási és hangkeltő ívre van fölfűzve.

mol02kép forrása: Molnár Csaba

  • Volt már korábban is hasonló koncepciód, mint ez a mostani?
  • Nem tudom, hogy miket láttál már tőlem. Én azokban a dolgokban tényleg nagyon sokszor alkalmaztam hierarchia nélkül különböző elemeket. Nagyon sokat a színházi- és popkultúrából, a klasszikus zenéből – nagyon sok konkrét képi jelentéstartalommal dolgoztam korábban. Az ökör a korábbi munkáimhoz képest egy fokkal absztraktabb, szerintem. Mert a korábbi dolgaim sokkal teátrálisabbak, mint ez. Azt gondolom, hogy ez most egy határ. Keresem azt a formát, azt a megnyilvánulást és eszköztárat, amivel ezeket a mély, belső érzeteket a legmegfelelőbben tudom megnyilatkoztatni.
  • Úgy érzed, most fontos nyitnod az absztrakció irányába?
  • Én nem úgy működöm, hogy magamban előre eldöntöm, hogy most így vagy úgy fogok dolgozni, most ez lesz az eszköztáram. Nincs kifejlesztve a nyelvezetem, amivel én machinálok – ezért is vagyok teljesen nyitott a próbák elején. Sokszor megtörtént már, hogy valamit elképzeltem, megcsináltam és aztán rájöttem: ezt igazából inkább le kellett volna festenem – mert nem a tánc, nem a színház az, ami ezt a mondatot, gondolatot, témát a legjobban kifejezi

 Az ökör a korábbi munkáimhoz képest egy fokkal absztraktabb, szerintem. Mert a korábbi dolgaim sokkal teátrálisabbak, mint ez. Azt gondolom, hogy ez most egy határ. Keresem azt a formát, azt a megnyilvánulást és eszköztárat, amivel ezeket a mély, belső érzeteket a legmegfelelőbben tudom megnyilatkoztatni.

  • Hogy látod: mennyire tud működni, hatni, visszhangra találni, ha a kifejezési formákat ötvözi, összevegyíti, absztrahálja egy előadás? Mennyire van erre fogadókészség, az alkotótársak részéről nyitottság?
  • Szerintem abszolút. Ami igazán érdekes kérdés itt most, az az, hogy: érdekli-e őket? Sokszor e kettőség van: improvizáció versus lekötött tánc. Ám mégis az a fontos kérdés, hogy: ki milyen szinten válik mesterévé egy eszközhasználatnak. Arra gondolok, hogy összehozok nagyon sok mindent, ami összevisszaság, de vajon én aztán ezekből hogyan tudok egy homogén dolgot létrehozni? Egy féle dologból próbálok meg kifaragni ezer dolgot vagy ezer féle dologból igyekszem létrehozni egyet. Azt gondolom, hogy ez személyiségfüggő is , illetve nagyban függ attól, hogy ki hogyan látja, analizálja a dolgokat. Ebből következik: mindezt majd a nézők hogyan fogadják be? Azt akarom hinni, hogy az emberek nyitottak.

kép forrása: Molnár Csabakép forrása: Molnár Csaba

  • Az ökör öt szereplőjére hogy találtál rá? Dolgoztál már korábban is velük?
  • Ők mind a kollégáim. Cuhorka Emesével és Vadas Zsófia Tamarával már korábban dolgoztam, alkotókként is alkottunk is együtt. Régi barátság – egy iskolából jövünk. A Vavra Julcsival au Eclipse- ben dolgoztam együtt a Szeri Viktorral pedig most először, de a tánciskolában (Budapest Táncművészeti Szakközépiskola) tanítottam őket. Ismerem a munkájukat és felkértem őket. Részben tudatos volt a döntés, de érdekelt az ő különbözőségük is

Inkább azt mondanám, hogy táncelőadás, de vannak benne színházi elemek. Ezekkel a meghatározásokkal mindig problémáim vannak. Mitől válik valami színházivá? Attól, hogy olyanok benne az elemek? Attól, hogy szó is van benne? Vagy egyszerűen a test van színházi módon kezelve?

  • Gondolom fejben már megvannak a következő munkáid? Miket tervezel a következő három-négy-öt hónapban?
  • Lesz a MU Színházban egy CMMN SNS PRJCT nevű előadás. Ennek a darabnak a jogdíját, a SÍN és MU Színház által megrendezett Open Fesztiválon vettem meg. Ami azt jelenti, hogy az eláadás alatt a darabot elárverezik, licitálsz és ha megveszed akkor megkapod a teljes scriptet – a teljes szövegkönyvet – egy teljes előadást, a jogokat ennek játszására. Ezt fogom megrendezni, ott, a MU Színházban, idén november végén. Ez egy sokkal konkrétabb munka abban az értelemben, hogy van benne tér és nagyon precíz maga a szövegkönyv is. Ez egy meglévő darab és ezt kell értelmezni – igazából még ilyet nem csináltam. Kíváncsi vagyok, hogy milyen egy ilyen nagyon konkrét dologgal dolgozni. Aztán Hód Adriennel dolgozunk majd együtt. Igazából mindig dolgozom valamin, attól függetlenül, hogy majd csak fél év vagy két év múlva manifesztálódik.

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top